Adatok
mérleghinta
35 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mai felfedezésem a homoktövis krém, amely kifejezetten jó a berepedezett, száraz bőr ápolására. Internetes kutakodás nyomán kiderült, hogy A-vitamin, almasav, flavonoidok, zsíros olajok és mannit is megtalálhatóak benne a C-vitaminon kívül. Leveléből és magjából nyerik ki a…..
A pizzarecept mellett akadtam rá egy Nők Lapjából kivágott tortareceptre, és mivel épp kellett a vendégséghez valami édes is, hát kipróbáltam. Tipp: A darált mandula helyett simán mehet a szeletelt, isteni!15 dkg lisztet elkeverünk 5 dkg porcukorral, fél csomag vaníliás cukorral,…..
Kolléganőmnek hála és köszönet érte, és Anyukámnak, aki megsütötte nekem. Tulajdonképpen nem is kell sütni: egy és negyed kiló almát meghámozunk, kockára vágjuk és felfőzzük fél liter vízben 20 dkg kristálycukorral (kb. 8-10 perc). Kézimixerrel összeturmixoljuk. Három…..
Túró Trudó a neve, családi recept, és azoknak is ízlik, akik azt mondják, amikor megtudják, hogy túrós: "a túrót nem különösebben szeretem, de ez jó". 30 dkg lisztet, fél csomag sütőport elmorzsolunk fél kocka margarinnal, majd 10 dkg…..
Neten fellelt recept, és igazán gyors, egészséges és finom, ami miatt már önmagában megérdemli, hogy gazdagítsa a szeretettel készített sütijeim gyűjteményét.20 dkg zabpelyhet 10 dkg liszttel (lehet teljes kiőrlésű), egy teáskanál sütőporral és 15 dkg margarinnal…..
Kedvenc öcsém kedvenc tortája: 5 tojás fehérjét kemény habbá vertem 5 ek cukorral, hozzáadtam az 5 sárgáját és 5 ek lisztet, előmelegített sütőben 20 percig sütöttem 160 fokon.20 dkg vajat habosra kevertem 20 dkg porcukorral, a kihűlt formát kikentem, majd rátettem a…..
Egy blogon találtam ezt a receptet (ebedszunet.blogspot.com), és kedvem kerekedett kipróbálni. Most azt írom le, hogy én hogyan csináltam, ami nagyon hasonló a hivatkozott eredetihez.15 dkg vajat, 2 tojást és 10 dkg barna cukrot robotgéppel habosra kevertem.10 dkg fehér lisztet, 10 dkg…..
Nem is akartam igazán zöldségezni tegnap, gondoltam, jó lesz a joghurt-müzli, esetleg csoki utána. De megláttam a fürtös paradicsomot a boltban és nem tudtam ellenállni. Megmostam, felszeleteltem (még a csumáját sem vágtam ki! - szerintem az igenis hozzátartozik egy paradicsomhoz),…..
Darázsfészket készítettem, de hívhatjuk vajas-cukros csigának is.3 dkg élesztőt 2,5 dl langyos tejben 5 dkg cukorral és kis liszttel felfuttattam (20 perc kb.), beleöntöttem az egészet fél kg liszt közepébe két tojással és 4 dkg puha vajjal. Ráreszeltem egy citrom héját és egy…..
Zsemlegombóc, nagyon finom, hát még ha van hozzá egy kis sült vaddisznó gerinc. (de nekem zöldséges mártással is nagyon ízlett, sőt, simán tejföllel is el tudom képzelni...)Horváth Ilona recept:3 szikkadt zsemlét apróra vágunk és kevés zsiradékon megpirítjuk (vigyázat,…..
Karácsonyi finom süti, ráadásul gyerekkori ákombákomjaimmal megtaláltam a recept után: "Anikó nagyon szereti"Na lássuk:10 tojás sárgáját 10 evőkanál cukorral habosra keverünk, hozzáadunk 8 evőkanál lisztet 2 evőkanál kakaóval és 1 csomag sütőporral elkeverve.…..
A nagy MÁKos kedvencHát, annak tényleg mákja van, aki ebből ehet, mert nagyon finom süti és egyszerű is. 20 dkg lisztet, 15 dkg margarint, 1 tojás sárgáját és 4 ek vizet összegyúrunk, pihentetjük hűtőben. A töltelékhez 40 dkg darált mákot, 30 dkg cukrot, 1 pohár vizet, 1…..
Na, ez sem ripsz-ropsz lett kész, de csak amiatt nem, hogy azért fel kell darabolni a diót hozzá, szét kell választani a tojásokat, ilyesmi. A Holland Sajtház honlapján találtam, szuperfinom!!!!15 dkg vajat 10 dkg cukorral habosra kevertem, hozzáadtam 5 tojás sárgáját, 1 citrom…..
Ezt a tortát már nagyon régen nem készítettem el, de nagyon finom lett, és örülök, hogy "felelevenítettem" a receptet. Tehát 15 dkg vajat 15 dkg cukorral és 4 tojás sárgájával habosra keverünk. Hozzáadunk 1 kg túrót, 2 citrom reszelt héját és levét, kis sót, 1…..
Netes recept, tényleg nagyon jó lett.40 dkg lisztet 30 dkg margarinnal elmorzsoltam, 15 dkg reszelt sajtot, 1 pohár tejfölt és 2 púpos mokkáskanál sót adtam hozzá. Tepsiben nyújtottam ki vékonyra (ezt a mennyiséget 2 gáztepsibe osztottam el), 1 tojással megkentem és 5 dkg reszelt…..
Az alábbi receptet - szokásomhoz híven - kicsit átalakítva készítettem el, mert nem minden volt otthon. Eredetileg 2 őzgerincformában kell sütni, de kuglófnak is nagyon jó lett.2 doboz tejfölt (vagy 1 joghurtot, 1 dl tejet és 1 dl olajat) 1 sütőporral, 1 egész tojással, 10 dkg…..
Ezt nem hittem el először, hogy ilyet otthon is lehet, de tényleg nagyon hasonló a boltihoz, és ha lehet, még finomabb is. Ügyesen kell felszeletelni...Felmelegítek 3 dl tejet 25 dkg margarinnal, 25 dkg porcukorral és 3 púpos evőkanál kakaóval. Ha elolvadt a margarin, az egészet…..
Kíváncsiságom egyre nőtt a bor- és sajtfajtákkal kapcsolatban, így nekiestem, és megkóstoltam a következő párosítást:Szemes József Villányi Cabernet Sauvignon 2007 - nagyon finom, lágy vörösbor, kellemes az ízeAbondance sajt - hááááááááááááááááát, jobb mint a…..
Ezt a receptet egy könyvben találtam, de kicsit átalakítottam. Azért nagymamás, mert a kelt tészták nekem mindig nagymamásak. Akinek vastagnak tűnik a tészta, annak javaslom gáztepsiben sütni dupla mennyiségű…..
Az interneten megtaláltam a rég elveszettnek hitt receptet, és az alapján alkottam ezt: 8 kis fej vöröshagymát megpucoltam, lereszeltem és egy ek olajon megpároltam. (És hát ezért sírós, mert bőgtem rendesen, amíg…..
Teljesen egyszerűen a mascarpone dobozának belsejéről:3 tojás sárgáját habosra keverünk 2 ek cukorral és egy vaníliás cukorral. 3 tojás fehérjét 1 ek cukorral kemény habbá verünk. A tojáshabokat összekeverjük 250 g mascarpone sajttal. Lefőzünk 4-5 adag hosszú kávét, egy…..
A besamelhez 1,5 ek vajat megolvasztunk, 1,5 ek lisztet szórunk rá. Ezután óvatosan kevergetve hozzáadunk 3 dl meleg tejet és csomómentesre keverjük, felfőzzük. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük.2 fej vöröshagymát olívaolajon üvegesre párolunk, 2 40 dkg-os…..
Isztambulból hazatérve gyorsan egy salikészítés: 2 kígyóubi, kb. 10 paradicsom, 2 tv paprika és egy hegyes erős paprika. A zöldségeket apróra vágjuk, és 1 dl olvaolaj és egy citrom leve keverékéből készült öntettel meglocsoljuk. Petrezselyemmel és fekete olívbogyóval…..
1 ek tejet, 2,5-3 dl langyos vizet 5 dkg élesztővel és kis cukorral felfuttatunk, 1 ek olívaolajjal, kis sóval, 50 dkg liszttel dagasztjuk, amíg nem ragad és fényes lesz.A tepsibe olívaolajat öntünk, azon kinyújtjuk a tésztát.Paradicsomszószt, sajtot és feltétet teszünk rá.…..
Piskótát sütünk 6 tojásból, 6 ek cukorból és 6 ek lisztből.20 dkg vajat habosra keverünk 20 dkg porcukorral és a kihűlt formát kikenjük a krémmel.Málnaszemekkel telerakjuk a tortát és zselatinnal leöntjük. Éjszakára hűtőbe tesszük...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz