Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sMarcsa

70 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magam is meglepődve tapasztalom, hogy egy hét múlva ilyenkor már otthon is leszek, pedig csak most jöttem. Úgy szeretek itt lenni. Atillával olyan hamar megtalálom a közös hangot, és mindenki mással is. =)No de a vissza a gondolatmenethez, szóval, arra jutottam, hogy kevesebbet fotózok, mert van egy…..
A világ változik és benne én is  változom. Felépült egy egész lakónegyed, kész a bicikliút (arra, amerre nem szoktam eddig járni, mert nem volt kész a bicikliút), a papír alapú plakátokat vetített képernyők váltották fel a metróban lévő mozgólépcsők mellett, a kiskrapek másik oviba jár, az Atheneum…..
Hát igen, ez a szomorú-vidám pillanat is elérkezett. Itt hagyom a várost, ami meglepően hasonlít időnként Budapestre. funfact1 van 4es és 6os villlamos, és egy szakaszon (bár ez meglehetősen rövid, de akkor is) ugyan azon az útvonalon, sínpáron, nyomtávon járnak :D funfact2 az…..
Nagyvilági életvitel, "fenszi sztájl", mert megtehetem. Olyan helyekre tehetem be az utóbbi időben a lábamat, ami - húha - szóval igen magasra kapaszkodom felfelé a ranglétrán. Ugyanis két követségi meghívásnak tettem eleget és finn múzeumi titkos szentélybe is beléphettem…..
Meggyőződésem, hogy Finnország nemzeti állata nem a medve, vagy a rénszarvas, még csak nem is a szúnyog, hanem egy fehér, fura, kis lény, a muumi.  Ez a mesefigura Tove Jansson keze munkája mindenféle szempontból. Ő volt az írója és illusztrátora a mesesorozatnak, de mindemellett…..
"Én pedig annak a királyfiúnak két aranyhajú gyermeket szülnék!"  Ez az egyik első mondata egy magyar népmesének, amit azért szeretek különösen, mert a történet szerint a lány még nem is ismeri a királyfit, de egy hatalmas ajándékot szeretne neki adni. Azt hiszem én is így…..
Igen én írok Önnek, Nyájas Olvasó, Mert rég nem osztottam meg létem s ténykedésem, Melyek a becses Finn Nagyhercegség területén esetek meg jómagammal ------------------------------- Ha hiányolod, hogy miért nincs rím a sorom végén, S miért öntöm gondolatim inkább…..
Yksi, Kaksi, Helsinki Magyarázom a 2014.09.09 22:16:13
nem most nem a bizonyítványom, azt nekem eddig általában nem kellett. Meg hát ki akarna egy Karinthyt plagizálni. Nem merek én ilyen nagy urakkal packázni.  Hanem hát az előző bejegyzést, mindazoknak, akik esetleg értelmezésre várnak. Szóval, ez itt a helyi "múzeumok éjszakája"…..
Yksi, Kaksi, Helsinki Szösszenetek 2014.08.22 21:15:16
Nem hiszem, hogy olyan összefüggő folyamot tudnának képezni csapongó gondolataim, hogy élvezhető, ámbár minden mély tartalom nélkül való olvasmányt kreálhassak, de azért megpróbálkozom a lehetetlennel. Elsősorban be kell számolnom nyelvbéli fejlődésemről, és annak…..
Helsinki számomra a fény városa, ami így erre az évre visszatekintve nagyon témába vág, hiszen a csodás RRM tábor hívószava is ez volt. Volt egy fantasztikus lelki nap is, amin kellett gyűjteni fénnyel kapcsolatos élményeket az életemből, és számomra akkor lett igazán világos -…..
Bemutatom Gyurkát! ..
Yksi, Kaksi, Helsinki Kiitokset 2012.08.29 21:33:59
"Elszállt az idő, hű de gyorsan szaladt!" zümmögik a Méhek. És tényleg. Hipp-hopp elmúlt, még ha néha nem is úgy éreztem. Életem egyik legszebb éve volt az elmúlt 22 és fél legszebb évemből. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem, új családot, új barátokat kaptam.…..
Ami a finn nyelvből megmaradt vagy megtetszett. Amire a cím utal, ez volt a leggyakrabban elhangzott szófordulat, ha kérdeztünk valamit a kurzuson. Zseniális tehetséggel éreztünk rá a kivételekre, amelyek mindig csak egy kevéssé voltak különlegesek, csak egy csöppet lógtak ki a…..
Zenei feléfestés Minidg is tudtam, hogy egyszer ez is eljön, de most valahogy hihetetlennek tetszik. Itt voltam, kicsit több mint egy évet, gazdagabb lettem miliónyi dologgal, olyan sokkal, hogy elmesélni nem tudom. Kaptam egy új családot a régi mellé, új barátokat, nyelvet,…..
Tehát folytatódjon a sorakozó. Mi az amitől finn a finn, és mitől válhatok én is azzá? Vagy esetleg már az is vagyok ?! 5. A napi kávéfogyasztásod hat bögre...De amennyi koffein abban a hat bögrében van, annyi erőből akár egy féllel is ihatnál.Én szeretem a kávét, de ez…..
'Elfinnesedés', szakszó. Érdemes körbejárni, ha már itt tartunk. Körülbelül egy évvel ezelőtt kaptam egy linket egy nagyon jó barátnémtól. Ezen a lapon ezzel a témával kapcsolatos állítások, sztereotípiák bizonyításai vagy cáfolatai kaptak helyet. Én most a saját…..
Kacifántos utakon, a fél várost körbebuszozva, de csak elértem a mester házába. Mert ha már északon vagyok be kell kukkantani egy olyan pasas házába, ami után már értem, hogy a finnek honnan örökölték a "praktikusság a hétköznapokban" mottójukat. Minden rettenetesen célszerű,…..
Yksi, Kaksi, Helsinki Multikulti... 2012.08.13 21:16:37
Egy viking egy frank és egy hun kiskölyök ülnek egy-egy babakocsiban. Mellettük testőreik pásztázó tekintettel méregetik egymást. A busz zötyög, a testőrök egymást kémlelik, lelkes ál-mosoly mögött értékelik, hogy az ő porontyuk, a legügyesebb, legaranyosabb,…..
Olimpia van. Na nem itt, hanem Londonban. Na nem mint ha itt nem lett volna. Mert igen is volt, méghozzá kerek ötven évvel ezelőtt. De azért ez az embert, mármint a sport, a verseny, a szurkolás igencsak érinti. Én személy szerint éjszaka követem az eseményeket, csak hogy tudjam, hogy…..
Isi?Isi jön haza. Ma este. Te már aludni fogsz, de jön haza.Aiti?Aiti is jön haza, csak ő majd a jövő héten. Isi?Isi jön haza. Ma este. Te már aludni fogsz, de jön haza.Aiti?Aiti is jön haza, csak ő majd a jövő héten. Isi?Isi jön haza. Ma este. Te már aludni fogsz, de jön…..
Mert az előző bejegyzés tévedés. Úgy bizony, csak azt hittem, hogy itt létezik olyan, hogy nyár. Sajnos fel kell világosítsak mindenkit, itt nincs nyár, se híre se hamva. Vagy ha van, az is maximum 2 napig tart. És ez tény. Ez olyan bizonyosság, mint, hogy az ég kék és a fű meg…..
vót egyszer egy kis mese. Valahol fönn a messzi északon kezdődött. Élt arrafele egy idegen országból elcsatangolt pici leányka. Nem volt nagyocska, csak éppen akkora mint egy medve fele, szóval nem kicsi, de legalább jó megtermett teremtés volt. Már hosszú ideje tapodta a lába a…..
Nem a legszuperebb alkotásaim egyike, de jól elszórakoztam, amíg csináltam. =) ..