Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Milena_

53 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lassan vége a nyárnak és sok gyerek boldogan megy iskolába idén ősszel, a nyáron ugyanis sokan voltak táborozni és lesz mit mesélni a többieknek az osztályba. Ami végülis nem újdonság, de idén lehetősége volt erre olyanoknak is, akik anyagi helyzete nem engedte volna meg, hogy egy…..
 A tv 2 Riportját láthatjátok. A legtöbb magyar család már három gyermeket sem mer vállalni, ellentétben a Lakatos családdal. Magdi és Zsolt eddig tizenkét gyermekkel büszkélkedhet. A legidősebb 16 éves, míg a legkisebb mindössze 6 hónapos. Magdi, az édesanya szerint…..
A televíziós műsorokban valahogy mostanában a megszokás és rutin uralkodik és olyan sokszor mondjuk azt, egy - egy unalmas ismétlés után, hogy mit vártunk volna tőle. ( ?!? ) Na, ezen igyekeznek változtatni a közszolgálati adók. Igencsak új arculattal és műsorokkal…..
Lezárult az RTL Klub tehetségkutatójának válogatása, megvan az X - faktor győztes tizenkettője ! Bár a cím nem teljesen jogos, hiszen a 9 egyéni nyertes mellett 3 csapat is van a tizenkettes szám alatt. A döntősök :  Bagosi Alexa, Baricz Gergő, Demes Tamás, Gyurcsik Tibor,…..
Emily Procter neve a Helyszínelő sorozatok rajongóik számára nem idegen, hiszen a színésznő a Miami helyszínelők egyik kulcsfiguráját játssza. A ma 43 éves színésznőnek 2010 december 8.- án született kislánya Philippa Frances, becenevén Pippa, kinek apukája a zenész, Paul…..
Emlékezzünk ...  Az 1848 / 49- es  szabadságharc meghatározó eseménye a magyarok történelmének. A magyar seregek kitartó és önfeláldozó küzdelem után 1849. augusztus 13.-án Világosnál letették a fegyvert. A szabadságharc elbukott, de még csak ezután jött a…..
Aki szereti a tésztákat, szerintem szereti ezt a könnyen készíthető és igazán laktató ételt is. A nokedlit főként köretként esszük valamilyen finom húsos étel mellé. Esetleg csipetkének készíthetjük sűrűbbre is  levestésztának. Az elkészítés könnyű : lisztet,…..
Én igenis nagy Dirty Dancing rajongó vagyok. Rajongtam a helyes Patrick Swayze és Jennifer Grey alkotta szerelmespárért és bizony nagyon szorítottam nekik, hogy a történet sikeres legyen és egy romantikus, boldog jelenetet lássak a végén. Sokaknak talán szirupos a történet, mások…..
Völgyesi Gabi az Unique együttes énekesnője babakelengye-vásárlás közben nyilatkozott a Life.hu-nak. Gabi szerint a baba fél éves kora után kezd újra munkával foglalkozni, ha a kicsi is engedi majd. A pici neve és neme titok, majd jövő év elején kiderül, mikor megérkezik.szólj…..
Szerintem igen érdekes és nehéz is lehet egyszerre több gyermeket is vállalni, különösen érdekes a helyzet, ha nem kettő, hanem már három, négy vagy öt gyermek érkezik egyszerre egy családban. Ikrek érkezése ma már nem számít annyira különlegesnek hazánkban sem, de…..
Pink és Carey Hart kislánya június 2.-án született. Az énekesnő - a többi sztárral ellentétben - a terhesség alatt végig nem foglalkozott a súlyával, csak a babára figyelt. Ennek ellenére a baba születése után folyamatosan fogyni kezdett, az idő múlásával pedig már egyre…..
A következő dal a Malacka, a hős című rajzfilm egyik betétdala. Aki nem ismeri a mesét, annak röviden írom, hogy a történetben Malacka - a legkisebb szereplő - kerül különböző helyzetekbe és kiderül nem számít a méret, igenis kicsiként is lehet nagy dolgokat elérni. A dal…..
Találtam egy cikket az Erdély. hu oldalán, ahol egy 11 gyerekes családdal készült riportból hallhatunk részletet a  Kossuth Rádió Határok nélkül című, 2009 május 5-én elhangzott…..
Sarah Drew színésznő első babáját várja. A színésznőt az Everwood-ban Hannah Rogers, és a Grace klinikában April Kepner szerepében ismerhettük meg. Sarah október 1.-én lesz 31 éves és nagy örömmel tudatja a világgal milyen érzés is a babavárás. A saját blogjában…..
2011 augusztus 13.-án Jessica Alba színésznőnek kislánya született. Most jelentek meg az első nyilvános képek az OK magazinban kis Haven Garner Warren -ről. A fotókon Jessica, a 3 éves lánya Honor és a 6 hetes Haven látható...
És jöjjön egy könnyű Jamie Oliver recept: Óangol sült szilva Hozzávalók 4 személyre:50 dkg szilva1 körte1 alma5 cl félszáraz fehérbor4 cl brandy2 dkg vaj½ teáskanál őrölt fahéjnarancshéj csíkcitromhéj csíkreszelt szerecsendiócsipetnyi őrölt szegfűszeg3…..
Jamie Oliver nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a szakmai sikerek mellett igen nehéz a házasságára is figyelni. Jamie úgy várt ismerté, hogy a főzés terén azt vette figyelembe, hogy egyszerű és ízletes ételeket készítsen el gyorsan. A négy gyermekes séf nemrégen ünnepelte…..
Ha már beszéltünk Sara Evans és Jay Barker hét gyermekéről, ismerjünk meg kicsit Sara számai közül is egyet. Hátha másnak is lesz hangulata, hogy meghallgassa. Jó szórakozást és hátha ettől mi is  kicsit erősebbek leszünk  ! Nagyon szép hetet mindenkinek…..
Sara Evans amerikai énekesnő neve hazánkban nem sokaknak cseng ismerősen, pedig a csodaszép 40 éves hölgy elég sok mindent tud már felmutatni hazájában.  Sara első házassága Craig Schelske politikussal 2007-ben ért végett, akitől 3 gyermeke született. 2008 június 14.-én…..
Az énekesnő a hatodik hónapban jár és most derült ki biztosra a baba neme. Az Aktív kamerái előtt végzett ultrahangos vizsgálaton lehetett látni, hogy Judynak és Balázsnak kislánya lesz. A kismama már érezte, hogy kislány, míg párja még remélte, hogy kisfiú is lehet, …..
Az egyik magazin felkért nyolc ismert hölgyet, hogy álljanak fényképező és egy jó ügy mellé, így személyükkel is népszerűsítsék a mellrák elleni küzdelmet. Az újság címlapjára Dobó Kata került, aki nemrégiben jelentette be, hogy kisbabát vár. "Számomra fontos ez az…..
Ahogy hírül adtuk, Emily Deschanel  kisbabát vár. A  színésznő kisfia, Henry Hornsby tegnap megszületett !A 34 éves színésznő férjével (David Hornsby ) együtt készült a szülőszobába és végig kitartott vega életmódja mellett. A Dr. Csont című sorozat…..
Megmutatta Mel B kislányát. A kis Madison, az énekesnő, Melanie Brown és a filmproducer Stephen Belafonte első közös gyermeke, de ahogy írtuk az édesanyja és édesapja is többszörösen szülő, hiszen Melanie-nak van már két lánya, a tizenkét  éves Phoenix Chi és a négy…..
Judy már nagyon várja a baba születését, aki az orvosok szerint  január 4.-re érkezik majd. Az énekesnő még nem árulta el milyen nemű a kicsi, de már neveket említett. Kislány esetén a Maja vagy a Szonja névre gondolt, kisfiú esetén pedig Mártont szeretne.Bryce Dallas…..
Úgy látszik a Beckham baba nélkül nem lehet napot kezdeni. Minden nap újabb hírek jelennek meg róla, pedig Harper még csak két hónapos. Legújabban az a hír, hogy a mama viszi mindenfelé és így a Victoria által tervezett legújabb kollekció bemutatásakor is ott volt anyukája…..