Adatok
zajkelto
101 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Magyar mozibemutatók 2013. március 21-én
Csajok szabadon (amerikai krimivígjáték, 93 perc, 2012)
Croodék (amerikai animációs film, 98 perc, 2013)
Úton (amerikai-angol-francia filmdráma, 95 perc, 2012)
Szabad a tánc (belga-francia-luxemburgi filmdráma,…..
A Hősök egy magyar rap, hip hop formáció, akik 2001-ben alakultak két Veszprém megyei település duójából. Azóta persze a zenekar kisebb- nagyobb átalakuláson, azonban megörvendeztetnek minket rengeteg jó zenével.
Itt a Hősök új dobása, hiszen április 5-én érkezik a legújabb…..
Zomblaze, a Hősök volt lemezlovasa egy magyar népdalt vett alapul és az ebből kialakult számmal állt elő, amire érdemes pár percet szánni.
Zomblaze a Hősök DJ-jeként, valamint Bobafett és Bobakrome mellett vált országosan ismertté. Elővette már a lehető…..
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál - a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és…..
Zajkeltő
Kossuth-díj - Csík Zenekar: "Nemcsak ünnepelni szeretnénk, hanem továbblépni"
2013.03.15 16:48:00
Kossuth-díjat kaptak megosztva az idén 25 éves Csík Zenekar tagjai, akik azonban a zord időjárás miatt nem tudtak elutazni a pénteki budapesti ünnepségre. A zenekar elsősorban azzal lett országosan ismert, hogy az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal…..
2012 őszétől a hazai klub- és fesztiválélet egyik legnépszerűbb zenekara, a Kowalsky meg a Vega ismét legismertebb felállásában járja az országot. Március 13-án dal- és klippremierrel jelentkeztek, míg a turné április 5-én pedig a Barba Negrában tetőzik.
Kowalsky mellett a…..
Tízállomásos turnéra indul a hazai popélet „alternatív Madonnája” és az ő kiváló zenekara, a Péterfy Bori & Love Band. A turné Pakson indul és a határon túl, Sepsiszentgyörgyön zárul.
Március 14-én Paks volt az első állomása a Péterfy Bori & Love Band…..
Vérbeli rock- és party-paradicsom várja az idei Borsodi Hegyalja Fesztivál látogatóit: júniusban Tokajban állomásozik az egykori Metallica-legenda Jason Newsted vadiúj zenekara, a nemzetközi electro és dubstep vonal legerőteljesebb fellépői mellett pedig a magyar rajongóknak is…..
51 évvel első koncertjük után ismét amerikai stadionokat fog csurog megtölteni Mick Jagger és Keith Richards.
A zenekar 50 and Counting című tavalyi miniturnéján New Yorkban és Londonban lépett fel telt ház előtt. A szakírók és a közönség egyöntetűen elájult a látvány…..
A jelenlegi legnépszerűbb kanadai rockzenekar, a Nickelback ad koncertet november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában.
A Nickelback The Hits című turnéjával tér vissza az év végén Európába, ahol tavaly teltházas aréna-koncertkörutat bonyolított le Here and Now…..
A Slayer, Ákos és a Quimby is a nagy hegyaljás visszatérők között
Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két…..
Susan Hill gótikus stílusú kísértettörténetéhez Martyn Waites írja a folytatást, de a második résznek egészen különös története van. Hill a 2012-es film folytatásához adott ötletet, a forgatókönyv alapján pedig már Waites írja az új regényt.
2013 végén visszatér Susan…..
Dan Brown legújabb könyvében Itáliába vezeti Robert Langdon professzort, akinek itt újabb misztikus rejtélyeket kell megoldania. A könyv címe Dante Isteni színjátékának első helyszínét idézi, így pokoli izgalmakra számíthatunk. Az új könyv májusban jelenik meg Inferno (Pokol)…..
A tavaszi turné első koncertjein négy tagú felállás játszik, a nagyszabású budapesti fellépésre azonban felépülhet az ötödik Depresszió-tag is.
Elkészült a Depresszió új videoklipje, a Megyek előre című dalhoz. A felvételeket Zettisch Tamás…..
Zajkeltő
KÖZEL 20 EZER SZAVAZAT DÖNTÖTT A HEGYALJA HATÁRON TÚLI VENDÉGVÁROSAIRÓL
2013.03.13 10:06:00
Eldőlt, Kecskemét mellett mely négy határon túli város lakói bulizhatnak ingyen a Hegyalja Fesztiválon
A fesztiválozók döntése alapján Kecskemét mellett a határon túlról Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakóit látja vendégül június 25-30.…..
Sam Raimi Óz, a hatalmas című mesefilmje az előrejelzéseknek megfelelően erősen nyitott az amerikai mozikban: a marketingköltséggel együtt kb. 300 millió dollárba kerülő film 80,3 milliót söpört be a hétvégén. Ez a harmadik legerősebb márciusi nyitás Amerikában:…..
Az Óz, a hatalmas jól teljesített Magyarországon a hétvégén: 35 713-an ültek be a 41 moziban játszott mesefilmre. Persze, ha A hobbit decemberi, csaknem 88 ezres nyitásához mérjük az új fantasy eredményét, akkor nem tűnik annyira fényesnek ez az eredmény, de…..
Magyar mozibemutatók 2013. március 14-én
Dől a moné (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 89 perc, 2012)
Képszakadás (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 2013)
A házban (színes, feliratos, francia thriller, 105 perc,…..
1911. március 12-én született Kiss Manyi. Születésének évfordulója alkalmából összeállítással emlékezünk a színésznőre.
Kiss Manyi pályájáról röviden:
1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd 1929 és 1932 között Szegeden játszott. Pályafutása kezdetén…..
Hosszas kihagyás után a Zajkeltő Blog újra bevetésbe kezd! Hamarosan indulunk!
..
Milyen érzés a világ leghíresebb nőjének lenni? – teszi fel a kérdést a film. Ha erre nem is, de arra választ kapunk, hogy milyen a legvonzóbb nő a világ szerint. Monroe képe a filmvásznon.Szexi, szőke, formás, titokzatos – valószínűleg ezek a klisék jutnak elsőként…..
Úgy tűnik, az ifjú filmesek megunták a BBC-re oly jellemző letisztult adaptációs iskolát, és az angol romantikusokat legújabb feldolgozásaikban őszintén, szubjektíven, néhol dokumentarista módon viszik vászonra. Cary Fukunaga Jane Eyre-a után Andrea Arnold is elkészítette a…..
Sokak kérésére külön közöljük a 12. Kocsonyafesztivál zenei színpadi programjainak időpontjait és helyszíneit. Kisebb változások még lehetségesek, de ezek már inkább programbővülést jelentenek. Február 24.,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz