Regisztráció Blogot indítok
Adatok
decimus

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
33 millió 600 ezer forintba is kerülhetett az Önkormányzat által ingyenes előadásnak meghirdetett Bogármese című előadás a kerületben. Darabonként tizenkétezer forintos áron számolta el a kétezer nyolcszáz XVIII. kerületi kisdiák számára két hónapja bemutatott…..
Hétállásos polgármesterünk képtelen elintézni a Főkefénél, hogy a Kapocs utcai iskola környéke (és még megannyi szelektív gyűjtő környezete) ne úgy nézzen ki, mint Fekete-Afrika. Régen miért ment? Mintha nem lenne egyenes arányos kapcsolat az álláshalmozás és a kijáró…..
Húsz Uniós tagállam, pályázati úton kiválasztott száz helyi képviselője ismerkedhetett meg Brüsszelben az Erasmus program keretében a Havanna lakótelep közelmúltban zárult szociális rehabilitációjának eredményeivel. Az angol munkanyelvű előadás sorozaton Szaniszló…..
211 ezer forintos áramszámlát kapott a végletekig elhanyagolt és lerobbant Fáy utcai önkormányzati lakás bérlője, akihez Csomó Tamás kereszténydemokrata alpolgármester elektromos radiátort vitetett, miután gázszivárgás miatt a legnagyobb januári hidegben kilenc…..
A fenti fénykép magáért beszél: ez egy hivatalosan komfortosnak nevezett önkormányzati bérlakás fürdőszobája 2013 márciusában, Budapest XVIII. kerületében. Csak emlékeztetőül, a pestszentlőrinciek megválasztott országgyűlési képviselője Kucsák László,…..
Bár a jogszabály már közel két hónapja ismert, mindösszesen két napja maradt a kerületi Képviselő Testületnek arra, hogy megmentse az államosítástól a kerületi szakorvosi rendelőket. Javaslatnak még nyoma sincs. Erre hívja fel a figyelmet a kerületi ellenzék frakcióvezetője…..
Az Ughy Attila által kinevezett kispesti lakóhelyű Csomó Tamás alpolgármester saját felelőtlensége miatt került autólopási ügybe. Csomó Tamás alpolgármester magánhasználatra igénybe vette, majd éjszakára hazavitte az önkormányzat tulajdonában lévő LKT-671 forgalmi…..
Munkahelyük elvesztésével megzsarolt emberek, pökhendi előljárók, értelmetlen, sokszor egymásnak ellentmondó utasítások, állandó megalázások jellemzik a XVIII. kerület polgármesteri hivatalában dolgozók mindennapjait. Egy, a langrétra legalacsonyabb fokán, az iktatóban…..
Nem készül szép elköszönésre a XVIII. kerületi önkormányzat vezetése az iskoláitól. Ughy Attila polgármester hivatalában két hete a fideszes képviselők szavazatával már elvontak 147 millió forint dologi költséget, most meghozták a vezetői döntést az intézményi…..
Fizetésképtelenné vált az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Városgazda 18 Zrt, miután a számlavezető bankja zárolta a vállalat számláját. Szerkesztőségünket több alvállalkozó is arról tájékoztatta, hogy lejárt számláik kifizetése maradt el a Városgazda Zrt.…..
Korábbi bejegyzéseinkben rendszeresen foglalkoztunk a kerületi önkormányzat tulajdonában álló társasházkezelő, a TH18. Kft ügyeivel. A társaság által kezelt Csontváry utcai társasház csődközeli állapota azóta megjárta az országos médiát is, vezető hír volt a…..
Tegnapi bejegyzésünkben még úgy tünt, hogy a Városgazda a ludas a hétvégi botrány miatt, mikor is a hajnalig tartó roma lagzin elég tetemes kár keletkezett a Bókay-kertben. Mára kiderült, hogy egy régi ismerős keze van újra a buliban. A hírek szerint a kerületi romák Lévai…..
Hónapok óta megszokottá vált a pestszentimrei Vasút utcában a csövesek látványa, akik a szelektív hulladékgyűjtő környékén csoportosulnak. A jelenséggel nemcsak sötétedés után, hanem napközben is találkozni, a délutáni órákban többen ücsörögnek, többen hemperegnek a…..
Sportpályaépítésről elhíresült önkormányzatunk újabb tanújelét adta totális alkalmatlanságának. Ez nem az első, és várhatóan nem is az utolsó eset, azonban a számla egyre magasabbra rúg.Kérdés, ki fog felelősséget vállalni ennyi elughyzott elvert közpénz kapcsán? Ughy…..
Egyre népszerűbb hazánkban is a szelektív hulladékgyűjtés.  Sajnos ennek kapcsán állandó probléma a gyűjtők felborogatása, hátha találnak benne visszaváltható üveget.Ez nem egyedi probléma, hiszen nincs olyan gyűjtőpont, ahol ne a feldöntés nyomai borítanák el a…..
Egy felszámolás margójáraSzíven ütött a hír, azóta az egyik beszédtéma ismerőseimmel és barátaimmal. Biztos vagyok benne, hogy – szűkebb körben számolva is – több százezer ember szisszent fel a hír hallatán. Volt és jelenlegi MALÉV-esek, légiközlekedésben…..
Kedves Olvasónk küldte meg részünkre ezt a levelet a Malév megszünése miatt íródott Ughy-féle levéllel kapcsolatban, szíves publikálásra. Mai jogbiztonságos életünkben természetesen nem kérte nevének feltüntetését, de nekünk kitartást kívánt! „Jó…..
 Alig két hónappal azután, hogy a tiltakozó diákok és szüleik véleményén átlépve az Evangélikus egyház 99 évre megszerezte a Hunyadi Gimnáziumot, könnyen lehet, hogy veszélybe került az egyetlen oda járó állami gondozott gyermek tanuláshoz való joga.Információink…..
Selmeczi Gabriella után újabb fideszes képviselő nem tudta magát visszafogni a TESCO-ban. Murok Ferenc sarkadi képviselőt azonban nem az éhség, hanem egy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészülék csábította el.Az esetről beszámoló beol.hu azonban szemérmesen…..
Ordító helyesírási hibával kezdődik Ughy Attila levele:"Új évi levél a kerületnek" Újévi, Kedves Attila. Újévi, így egyben.A tartalomról majd később írunk.  ..
Gyilkosság áldozata lett az a férfi, akinek levágott végtagjait hétfőn találták meg a XVIII. kerületben.Ismét a vezető hírek közé került Pestszentlőrinc. Tegnap egy máig ismeretlen férfi végtagjait találták meg a Barcika téren található szelektív hulladékgyűjtő sziget…..
A Magyar Kármentő Alapba (MKA) egy év alatt befizetett, a kamatokkal együtt több mint kétmilliárd forintra növekedett pénzadomány mindössze hatodát, hozzávetőleg 350 millió forintot fordítottak november elejéig a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak közvetlen…..
Pestszentlőrincen a polgármesteri hivatal dolgozói, valamint az iskolák és óvodák munkavállalói körében általános megrökönyödést váltott ki az emberek  devizahiteleinek nagyságáról való minapi faggatózás. A hitelek mellett arról is nyilatkozni kellett,…..