Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szivatnakanyám

0 bejegyzést írt és 177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a központi költségvetésben általános tartalékot kell képezni az előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra, illetve az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására. Az általános…..
Égető téma lett a devizahitelesek sorsa. Miután a kormány úgy döntött, megmenti a hitelkárosultakat, elszabadult a véleményáradat. Boldog, boldogtalan elmondja, leírja, összefoglalja, mit, hogyan és miért kellene, vagy semmiképpen nem kellene tenni. A leghatározottabban a…..
2011-ben összesen 57 600 km-t tett meg, és 4,185 millió forintot költött benzinre hivatali autójával Kövér László, az Országgyűlés elnöke – derült ki abból a közérdekű adatigénylésből, amelyet még szeptember közepén adtunk be a parlamenthez, ám választ csak most…..
szivatnakanyám 2012.10.30 12:11:49
@decens: főméltóságáék közzé fogják majd tenni, hogy a közmunkaprogramban foglalkoztatottak hogyan vészelték át a telet? A tavai évben is sokkal többen fagytak meg a saját házukba,mint aki hajléktalan. 116e családnál kapcsolták már ki a gázszolgáltatást.Szorozzunk és szörnyülködjünk. Még hány családot fognak kilakoltatni jövőre.Az elszegényedés óriási.Java többségük több évtizedes munka után jut el idáig.Nem önszántukból, mert nincs munkalehetőség.
"Akarva-akaratlanul, de mindannyian elszenvedői és részesei vagyunk a harcnak. De nemcsak a harcnak, hanem a győzelmeknek is." - írta tegnap Huth Gergely, és milyen igaza van, bár maga sem tudja mekkora hülyeség amit leírt. Elszenvedői vagyunk mi ennek a győzelemnek amit tegnap…..
Jó egy éve, hogy a Tigázról elindultak a történetek, hogyan szerelik le kamu szövegekkel a gázórákat, hogy aztán lopással vádolják meg a fogyasztókat súlyos százezres bírsággal egyetemben. Ezt a "városi legendát" azóta nekünk is megerősítették  egy konkrét példával,…..
szivatnakanyám 2012.10.16 08:51:56
@(Ál-baltás Kangörcs) THY Rokk 'n' Troller: Csak akkor mondhatod biztosra ha te jelzed ,hogy szeretnél részt venni a bevizsgáláson.Saját költségeden elutazva,általad megfizetett szakértőd jelenlétében.
Viktor, aranypám, lassan ugyanazért jársz te is ide, mint viccbeli vadász az erdőbe. A baltás gyilkos ügyének teteme még ki sem hűlt, ti állítólag belefordultatok a kampányidőszakba, innen meg úgy látszik, hogy két akkora sallerba fordultál bele megint, hogy Sárváron legfeljebb…..
szivatnakanyám 2012.09.06 10:13:16
...a magát továbbra is az antikommunizmus lángpallosú élharcosának beállító, a posztkommunista korszakot átlagban hetente lezáró kormánypárt leszavazta a kommunista állambiztonság ügynökaktáinak nyilvánosságra hozataláról szóló ellenzéki javaslat tárgysorozatba…..
szivatnakanyám 2012.03.05 12:46:33
@Fedor: Lehet, hogy én nagyon buta vagyok.
Az viszont, hogy az új kormánynak módja és lehetősége is volt rá,hogy ezt azon melegében tisztázza,az valami oknál fogva elmaradt/MDF/.Sőtt azóta is kerülik, mint macska a forró kását.
Az örökös kérdőjel mindig is ottmaradt, hogy ugyan milyen oknál fogva is.
Kéz kezet mos alapon vagy mindig egy kijátszani való kártyalap?
Vastagbőr Zsiga Marcell bizonyít 2012.02.16 11:05:00
Na, ennek nagyobb  sikert jósolok, mint dajcstomi Twitter-oldalának:   A fideszdroidok magyarázatát, miszerint ez tuti csak kamu/lejáratás/provokáció, üti a második bejegyzés. Ilyet csak és kizárólag egy ostoba, pökhendi, valóságtól elrugaszkodott politikus írhat. Vagy az,…..
Tegnap megérkezett az éhségmenet a Kossuth térre. A múlt héten indult menet 200 kilométert gyalogolt a hóban-fagyban, Miskolcról Budapestre. A "Munkát, kenyeret" transzparens elég egyértelmű, Borsod megyében se munka, se kenyér ...a Rózsadombon lakó kormánytagok, képviselők meg…..
Vesszőfutás. Ez az egy szó jutott eszembe Navracsics Tibor tegnapi brüsszeli lebőgését nézve. Magyarország elsőszámú Pótviktorának sikerült a retorikai bravúr, bekormányozta magát a sarokba, és onnan szipogta: néni kérem, genyózni nem ér!A példát látva nyugodtan…..
Vastagbőr Prémiumeső a BKV-nál 2012.02.10 12:07:00
Nagy huzavona után a Fővárosi Közgyűlés január végén megszavazta, hogy 9 milliárdos kölcsönt és 6 milliárd támogatást adjanak működésre a BKV-nak, azért, hogy ha lehetséges, akkor ne csődöljön be februárban. Ezt a pénzt csak úgy tudta előteremteni a Főváros, hogy a…..
Vastagbőr Minden forint számít 2012.02.07 11:01:00
Vajon hogy lehet az, hogy a munkánk megbecsülése a béka segge alatt van, és már az emberek nagyobb többsége kíván minket a pokolra a pártunkkal együtt? - vakarhatják a képviselők az imázsjavító brainstormingon a fejüket. "Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej" - skandálhatná a…..
szivatnakanyám 2012.02.08 13:06:57
@Viktus: Mondja ezt az az ember akinek a parlamenten kívül egy rendes állása soha nem volt.A gibicnek meg semmi sem drága. PARAZITA MIND!!!!!! Csak gerinctelen jelzőkkel lehet őket illetni.
/férgek, piócák stb./
Kora délután legtöbben még azt várták, hogy Orbán békülékeny lesz, és azt fogja kifejteni, hogy „2012 a konszolidáció, a megnyugvás éve lesz”. Ennek előjeleként értelmezték Lázár interjúját a Népszabadságban, ahol arról beszél, hogy a kétharmados…..
szivatnakanyám 2012.02.08 12:33:20
@DillingerEscapePlan: Húzzál magadra egy cottont, aztán legelább elmondhatod magadról, hogy te vagy a nagy f.......
„Az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét” - mondta Berlinben Lázár János, és a felcsattanó kacagásban folytatta: "a kormány alábecsülte a nemzetközi erőtér jelentőségét és túl keveset konzultált az európai partnerekkel. " De majd…..
Vastagbőr Elképesztő 2011.12.20 10:41:00
Éjjel durván pörgött a szavazógyár, 11 törvény egy éjszaka alatt, ez már nem semmi. Két csodálatos beadvány is megmosolyogtatott bennünket, mert bosszankodni ezeken már tényleg felesleges: 1. Puch László törvényt nyújtott be az átlátható pártfinanszírozásról. Igen,…..
szivatnakanyám 2011.12.20 12:45:38
@Manatwork: Üdítő színfolt!
Te gondolod, hogy a nagy Vezír engedélye nélkül?Adni kell azért a látszatra is.
Gondolnád, hogy egy laza nyáron, a balatonon egy középszerű büfé, gond nélkül csinál 15 milla tiszta profitot? És azt, hogy mellé még HARMINC milliót összelop? Én sem gondoltam, viszont a vendéglátós meló a magyar élet egyik sötét bugyra és amik a filmekben meg a könyvekben…..
szivatnakanyám 2011.12.20 11:02:57
@hallari: Hazai főnökök mint a kiskirályok

Szerinted egy vezetőnek csak mint a vadászkutya az alkalmazottak után kell szimatolni, loholni a seggébe?
Ennyi szabályrendszer amit kiépítettek a vállalkozásokra, csoda lenne ha még be is tudna állni dolgozni.
Csak egy példa amit nem rég hallottam.
Vizsgálat során minden rendben, a tisztítószerek használatánál hol a védőszemüveg?
Nesze köcsög fizess.
Ha kis késéssel is, de megjött a Mikulás. Szemügyre véve a puttonyát olyan érzése van az embernek, hogy él is meg nem is, hozott is ajándékot a kiglancolt gumicsimmába meg nem is, szóval olyan, mintha nekünk már csak erre a kismagyar zombimikulásra futná.Ettől függetlenül…..
szivatnakanyám 2011.12.20 09:09:12
@Cirbi: jön az átnevelő tábor mint Észak Koreában.
Mandiner blog KZ Dachau 2011.12.12 07:31:00
    Múlt héten, Mikulás napján a horror földjén jártunk. A felfoghatatlan, a megmagyarázhatatlan és a feldolgozhatatlan világában. Egy olyan világban, amelyet hús-vér emberek konstruáltak hús-vér emberek ellen és irányítottak sátáni elszántsággal alig néhány évtizede…..
szivatnakanyám 2011.12.12 09:11:13
@tevevanegypupu: Minden tekintetben szörnyű az emberi élet elenni cselekedet.
De mint minden , csak nézőpont kérdése.
Egyik oldalról terror a máik oldalról hódítás.
Részemről pont úgy elitélendő az anno Amerikai telepesek által lemészárolt indiánok elleni népírtás.
A négerek elleni faji megkülönböztetés a mai napig létező működő Klu Klux Klán. Csak ugye napjainkban erről már a nagy demokráciát és egyenlőséget hírdetett nagyokkal szemben eltörpülnek ezek a cselekedetek.
Úgy hogy a világon nem csak a nácizmus meg a kommunizmusnak vannak áldozatai.
szivatnakanyám 2011.12.12 10:33:54
@tevevanegypupu: Erre akartam rávilágítani.
szivatnakanyám 2011.12.13 10:35:46
@tevevanegypupu: Ha megválaszolná nekem azt a kérdésemet,hogy több mint 2000 éve a világon mindenütt kitaszított egy népcsoport, a világgal van-e probléma vagy másban keresendő?
Vastagbőr A nap képe: Aláírták 2011.11.30 10:01:00
Jól tippeltünk, azért kapja a MÁV az 5 milliárdot. A kormány kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt - erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke…..
szivatnakanyám 2011.11.30 12:53:07
@Roltii: Az baszki luxus! 100e nettót visz haza és pezsgőfürdő kell a seggének. Ebből a fizuból te mit tudsz kihozni? Csíkosra kaparnám magam legszívesebben , mikor az utcán megszólítják az embereket , hogy önnek mi hiányzik, mire nem jut és látszik rajta nélkülözés, de okos parasztnak mutatván magát, hát szinház, mozi, múzeum, kirándulás.
Otthon meg a család a küszöböt rágja.
Az idő és az események rövidtávon nem Orbán Viktornak dolgoznak - írja aktuális számában az Economist. Akár a kormányfői poszton is lehet változás – vetettem fel egy hete az IMF-politika megváltoztatásának bejelentésekor. Áh, dehogy – mondta a minap egy kollégám,…..
szivatnakanyám 2011.11.25 13:46:01
@Nazagson: Nem kellett volna külföldi többségi tulajdonba kiárulni az országot, devizában meg eladósítani.
Mikor már az energia szektortól kezdve a kereskedelemig a szolgáltató /bankok/-ig mind külföldi profit érdekeltségü akkor miről beszélünk.
Varánusz Merjünk Matolcsyk lenni! 2011.11.25 05:34:00
Bóvli, befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolta a Moody's hitelminősítő Magyarországot."Egyetlen időszakhoz hasonlítható ez a gyors siker, az 1945-1947 közötti gyors, háború utáni újjáépítéshez. " - mondta nemrég Kusza Szem, és valami csoda folytán nem…..
  Ma reggel a Moody's a bóvli kategóriába minősítette le Magyarországot. Az általunk megkérdezett emberek nagyon nem örülnek a hírnek, de szerintük is összefogtak ellenünk, ahogy ezt a kormány is állítja. Van, aki disznóságnak tartja, ami itt folyik. Az elszálló…..