Regisztráció Blogot indítok
Adatok
weeyoulee

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Karantén van. Önkéntes bezártság. Háziasszonyként sokkal több a dolgom: a főzés, mosás és hasonló nyalánkságok most kétnaponta kenyérsütéssel, hétfőtől péntekig pedig tanítással egészülnek ki. Mégis valahogy több időm van. Úgyhogy írok. Ki-ki majd eldönti, hogy örömére vagy bánatára. Egy évvel…..
Huh, nem tudnám megmondani, hogy mióta készülök ennek a bejegyzésnek a megírására. Két éve? Három? Alig vártam, hogy begépelhessem ezt a címet. Mert már annyira régóta a fejemben van. Szóval az egész akkor kezdődött, amikor elhatároztuk, hogy a bérelt belvárosi lakásunkat egy bérelt vidéki házra…..
M modellhelikopterezik. Amíg nem kezdte el, azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. OK, modellekről már hallottam, na, de modellhelikopter! Aztán kiderült számomra, hogy vannak különböző méretek, márkák, robbanómotoros és elektromos, van világbajnokság és még kabinszín-trendek is. Egy egészen új világ…..
2015 őszén jártunk először a Bükkös parton. Egy pilisborosjenői barátnőmet vittem Szentendrére, hogy ajándékot vásárolhasson titokban a férjének. Gyerekek hátul, hát persze, hogy kellett valami program nekik is. A barátnőm ajánlotta a játszóteret a Bükkös patak partján, mondván, ők gyakran járnak…..
Szeretem a karácsonyt! Az a fajta karácsonyváró vagyok, aki jó előre megkomponálja még a terítéket is, ahol minden mindennel harmonizál. Az ajándékok díszes csomagolást kapnak, mert szerintem sokkal nagyobb a meglepetés, ha szép papírba rejtjük és csillogó masnival kötjük át. A feladataimat listázom…..
Más Tészta "Hulk" muffin 2018.03.27 14:01:50
Tegnap volt a 'Spenót világnapja', de még alaposan a vonzáskörzetében vagyunk, hogy megünnepelve az alkalmat, készítsünk egy brutális zöld, "Hulk' névre hallgató spenótos muffint. A színe tényleg elég erős, ízre viszont édes, kellemes csalódás lesz, egy pillanatig se idegenkedj tőle, imádni fogod.…..
Kata és családja öt évvel ezelőtt költözött Norvégiába. Mint oly sokan, nekik is a svájci frankos hitel tett be, így voltaképpen kényszerhelyzetben voltak. Akkor úgy tervezték, maximum 5 évig maradnak, így most felmerül a kérdés, visszaköltöznek-e. Írásra annak kapcsán…..
Egy hónap telt el az óvodakezdés óta. Azóta én is visszatértem a munkába. Hiányoznak a reggeli összebújások kicsi M-mel az ágyban, a péntek délelőtti, tumultus nélküli vásárlások és a ráérős séták a faluban. Jobban szenvedek mint a gyerek. De igyekszem a dolgok derűsebb oldalát…..
M megpróbált lebeszélni arról, hogy ezt a bejegyzést megírjam. De nem hagytam magam. Mert bármennyire is tökéletes hely számunkra Pilisborosjenő, bizony vannak hibái. És ha a blogom eredeti célja lebeg előttem, vagyis segítséget szeretnék nyújtani a leendő újlakóknak, akkor teljes képet kell…..
weeyoulee 2018.07.18 01:04:51
Hubakker, hát ezzel (is, ahogy a "szeretem" oldallal is) nagyon egyet tudok érteni. Budai út, Erdő utca, Varhalom utca (bár utobbin max gyalog megyünk le/fel néha) nekünk is napi útvonalunk.
Mi úgy néztük ki/meg a házunkat, hogy épp tél volt és befedte a hó az utcát. Aztán megnéztük tavasszal is és elszörnyedtünk, hogy biza itt nem fogunk tudni sem autóval, sem gyalog kozlekedni, olyan rémes állapotban van. Majdnem el is vette a kedvünket a borosjenői léttől a dolog. Nekünk szerencsénk volt, mert a mi utcánkat pont lekoveztek,és pont addigra végeztek, mire mi is a felujitassal és beköltöztünk. Ennek ellenére esőben most is ömlik le a víz az utcán, a kert egész télen merő sár és mocsár volt, esőben most is az. A Budai út meg... inkább hagyjuk. Csoda, hogy még nem tört ki a kocsi kereke. És, hogy ősztől mi lesz az iskola környékével... lesz-e biciklis-gyalogos út, lámpa, bármi... tényleg nem halad semmi. Pár hónapja ástak egyet a Fő utca mellett, azóta semmi, kiásott árkot félig betemette már az esőzés. A polgi meg... ááá, erre sincs pénz, az is bonyolult, ne kívánjanak sokat...
De az a csend, a nyugi... a jó levegő, ahogy rakanyarodok a Budai utra, a lombalagut nyáron /havas alagút télen. Bemegyünk a városba, gyerekek már mondják, hogy jajj de büdös van, mama! ... hogy felmegyek a kert végébe, és mintha egy réten lennék. Szemben meg a Nagy-Kevely. Vagy a völgy túloldala, este a sok kis fénnyel.
Az embereket sajna még kevésbé ismerem, csak a szomszédokat, a mindenki barátja Jani bacsit, ovis családokat (sajnos nekünk már/még nincs picibabank, igy napközben általában nem voltunk itthon ), es még csak alig egy éve lakunk itt, de a falusias rakoszones az megvan. Igaz, nekem volt 3 évem ráhangolódni Pesterzsébet kertvarosi részén. De jó visszatérni Budára (az erzsebeti 3 év kitérőt leszámítva mi "tősgyökeres" budaiak vagyunk, igaz, belső kerületekből jöttünk. ) Szóval azért asszem nekünk is megéri. Még akkor is, hogy ha valaki jön hozzánk vagy bármelyikünk nem járművel megy, akkor le kell menni elé valameddig, mert a távolsági busz nem jár 10 percenként.
weeyoulee 2018.07.18 01:38:20
Hubakker, hát ezzel (is, meg persze a "szeretem" oldallal is) nagyon egyet tudok érteni.
Budai út, Erdő utca, Varhalom utca nekünk is napi szintű útvonal. (Utobbi mondjuk csak néha és csakis gyalog).
Mikor mi eloszor láttuk a házat, tél volt és az utcát hó fedte. Aztán megnéztük tavasszal és elszörnyedtünk, hogy biza ezen az utcán nem fogunk tudni sem autóval, sem gyalog közlekedni. Majdnem el is vette a kedvünket a borosjenői léttől a dolog. Nekünk szerencsénk volt, mert a mi utcánkat lekoveztek es pont addigra végeztek, mire mi befejeztük a felújítást és bekoltoztunk. Ennek ellenére esőben most is ömlik le a víz az utcán, a kert meg merő sártenger, ha sokat esik. A Budai út meg hagyjuk... csoda, hogy még nem tört ki a kocsi kereke.
De az a csönd, az a nyugi, a jó levegő ... a lombalagut nyáron/havas alagút télen. Hogy ha felmegyek a kert végébe, mintha egy mezőn volnék.
Szemben a Nagy-Kevely, vagy a völgy túloldala és a sok kicsi fény este.
A bizalom a másikban. Mi még alig egy éve lakunk itt illetve járunk ide felújítani, de már ismernek a főbb helyeken. Patikus simán kiadja a gyogyszert recept nélkül vigye haza a gyogyszert, majd holnap rendezzuk a dolgot. Vagy a büfések, akikkel túl sok dolgunk nem volt még , simán adnak hitelt, vagy a bicajomat simán otthagyhatom lekötés nélkül a levendulafolddel szemben egy órára is, ugyanúgy áll ott, mire visszaerek.
Szóval asszem nekünk is megéri.
A legutóbbi írásom után két és fél nappal világra jött családunk első tősgyökeres pilisborosjenői tagja. A szülinapom estéjén üldögéltem a kanapén, frappáns köszönőszövegen gondolkodva, válaszul a fészbúkos gratulációkra. Hirtelen az én magzatom akkorát pördült a hasamban, hogy azzal sikerült burkot…..
Hazai premier: 2008. március 13. Őszinte, provokatív és független. A Juno nem esett messze a fájától, szülőanyja (haha) Diablo Cody, a sztriptíztáncosnőből lett Oscar-díjas blogger bebizonyította, Amerikában még van helye a sikertörténeteknek - bár az ő sztorija ugyan sokkal…..