Regisztráció Blogot indítok
Adatok
debreceniifivezető

60 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akkor miért hagyod? A megfelelési és az elfogadási vágy sokszor olyan erős emberekben, hogy hagyják bolondot csináljanak belőlük. Minél mohóbb vagy, annál sebezhetőbb leszel azok szemében akik bolondot szeretnének belőled csinálni. Napjainkban ez így működik: Az újságot a…..
Nagyon elgondolkodtatott ez a történet, amit olvastam: Egy idegen megkérdezett három kőfaragót, mit csinál. Az első így felelt:"Követ faragok, ezzel keresem a kenyeremet." A második ezt válaszolta: "Egy épület sarkához faragom a követ." A harmadik kőfaragó egészen mást…..
Ez a bejegyzés azokról a betétekről fog szólni, amelyeket az érzelmi bankszámlán helyezhetsz el. "Ha betétet akarsz elhelyezni, olyan dolgot cselekedj, ami a másik számára éppen annyira fontos, mint amennyire ő fontos neked." (Covey) 1, A másik megértése-Amíg valakit meg nem…..
Senki nem gondolta volna néhány évvel ezelőtt, amikor már csak egy néni volt az imaházban, hogy az imái a mai napra meghallgattatnak. Pedig így történt. Akkor úgy tűnt, hogy az a gyülekezet ott be fog zárni, a kulcsot elfordítják és leadják a központban. Isten azonban mást…..
  Az alábbiakban néhány egyszerű, tudományosan is alátámasztott segítségre hívom fel a figyelmed, kedves vizsgákra készülő sorstársam, melyek segíthetnek, hogy hatékonyan, sikeresen zárd egy-egy tanulós napod, no meg a teljes vizsgaidőszakod.    Bár mindannyian…..
Ifjúsagépités Hit-krízis 2012.04.10 15:14:00
 Mikor Isten megmutatja mit akar tenni rajtam vagy rajtunk keresztül hit-krízisbe kerülünk. Életünknek olyan pontja ez, amikor dönteni kell! A döntés amit meghozol, meg fogja mutatni, mit hiszel Istenről. Az engedelmességed jelzi a hitedet. Ha nincs hited, nem fogod megtenni amit Isten…..
 Mindannyian láttunk már gyufát. Képzeld el, hogy egy csoport, egy gyülekezet éppen olyan mint egy gyufás doboz. Egyik tele van és nagyon zsúfolt, a másik már kissé kopott, kissé hiányos. Gondold el, hogy vannak olyan gyufák, amelyeket sohasem vesznek elő. Sohasem gyújtják meg…..
1, "Ő aranyos"- adj neki időt, hogy ne legyen az!2, "Van elég pénze!"- a pénz nem adja meg neked azt a biztonságot, amire a szíved vágyik!3, "Egyedül vagyok!"- tényleg? Ha nincs ló, jó a szamár? hogy fogod elmagyarázni neki, hogy miért pont most és…..
 Köszönöm ezt a bejegyzést Felíciának!! Ebben az évben új kérdéskört kezdtünk el tanulmányozni az ifi alkalmakon: „Minden a kapcsolatokról szól”. A következő hetekben ezt a témát folytatva a házasságról fogunk hallani a tanításokban, így ennek kapcsán…..
Ifjúsagépités A konfiról szól 2012.02.03 22:33:00
Dehir - Erőnk Forrása 2012-02-02..
Ha érdekel kik lesznek az előadók, mit gondolnak a témáról, mit mondtak magukról akkor feltétlenül olvasd el ezt a bejegyzést.  DURKÓ ISTVÁN "Már több mint négy és fél évtizeddel ezelőtt születtem. A szüleimnek és a gyülekezetnek köszönhetően már…..
p { margin-bottom: 0.21cm; }a:link { } Isten a teremtés első napján ezt mondja:Legyen világosság. Erre a világosság teremtésre van szükségünk 2012-ben is. Isten bennünk, körülöttünk teremtsen világosságot. Hadd láthassuk, merre kell mennünk és merre nem. Mit kell tennünk és…..
Ifjúsagépités ÚJ év 2012.01.01 11:14:10
A teremtés első napján ezt olvassuk: "Akkor Isten ezt mondta: Legyen világosság!"Az Ő világosságát kívánom egész életetekre ebben az évben. Lássátok világosan a céljaitokat, úgy ahogy Ő akarja. A világos látás, megkönnyíti a munkát, mert segít eldönteni, mi az…..
Ifjúsagépités 2011.12.31 12:40:14
 BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!2012-ben is bízom abban, hogy legalább ezen a blogon keresztül találkozunk. Köszönöm, hogy 2011-ben is olvastad. ..
Ifjúsagépités Karácsony 2011.12.24 15:25:00
A világtörténelem legnagyobb eseménye. Egyszerű hely, egyszerű emberek, és az akit mindenki csodál nem csupán egy gyerek, hanem hitem szerint a Megváltó. Ilyen díszletet építünk a karácsony köré. De ha a szemeddel most nem is látod, a szíveddel megtalálhatod te is Jézus…..
Ifjúsagépités Érdekes... 2011.12.19 07:34:00
             Biztos ismerősek az alábbi jelenségek a számodra, ha néztél már egy-két filmet:"A nő, aki éppen lefutott egy félmaratonnyi távot úgy néz ki, mintha most lépett volna ki a tükör elől. A sminkje nincs…..
Ma mindenki, aki megteheti az igazit, a valódit keresi. Csak az a baj, hogy sok a "bóvli". A karácsony várásnál, a karácsony ünnepénél is ezt figyelhetjük meg. Egyre inkább el értéktelenedik, egyre hamisabb lesz. Azt gondolom, hogy te is érzed ezt. Már eleged van abból a…..
 Fiatalon olyan könnyű felelőtlenül élni, nem gondolni a jövőre. Pedig a jelenünk nagyon is kihat majd a jövőnkre. Amit ma vetünk azt le kell aratnunk. Mit vetünk tehát? Képletesen szólva erről szól ez a rész. Az egészséges család fiatalkorban kezdődik. Akár egyet értesz…..
debreceniifivezető 2011.08.30 20:21:45
@No°3 Szeti: akkor remélem sikerül megfelelni ezeknek az elvárásoknak :)
Ifjúsagépités A lelki fegyelem 2011.12.06 19:39:00
A KIA kiadó gondozásában megjelent könyvet ajánlom minden kereszténynek. Különösen azoknak, akik nem rég tértek meg, merítkeztek be. Segít abban, hogy az alapvető keresztény "diszciplinákat" észre vedd és alkalmazd életedben.Donald S Whitney a Southern Baptist…..
 Ez már az ötödik hónap, amikor ezt a blogot írom. Mivel hétvége jön, talán lesz időtök olvasni. Ez az öt bejegyzés volt a blog története során a legolvasottabb. Egyenként több mint 50 ember olvasta el őket. A legtöbbet olvasott bejegyzést pedig több mint 110-en olvasták…..
 Örömmel értesítek mindenkit, hogy elindult a regisztráció. Az elmúlt évben 681 ember regisztrált és vett részt a konferencián (szombat este ez a szám tovább növekedett). Nagyon bízunk benne, hogy idén is találkozunk. Kiváló előadók és aktuális téma és nagy szeretet…..
Ahogy közeledik a karácsony egyre erőteljesebben él bennem a vágy, hogy evangéliumot mondjak az embereknek. Az az örömhír karácsonykor, hogy Jézus Krusztus megszületett, ezzel pedig itt a Földön valami páratlan lehetőség nyílt meg az emberek előtt. Istennel személyes kapcsolatot…..
A mai napon azon gondolkodtam, hogy mik azok a hibás szokások, amelyek azt eredményezik, hogy rosszul bánunk az időnkkel. Ezen szokások közül egynek a megváltoztatása is észrevehető eredményeket hoz. 1, Állandó email nézegetésFolyamatosan online üzemmódban szeretünk lenni,…..