Adatok
Zahal
0 bejegyzést írt és 715 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Európa egyik legfigyelemreméltóbb teljesítménye a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemben következett be: amikor amatőr és hivatásos gyűlölködők e jelenségről beszélnek, szinte kivétel nélkül, múlt időben mondják: a németek elkövették a holokausztot. Európa a…..
Zahal
2012.05.23 14:30:16
@kifordított nagyanyó: nem, persze, hogy nem vagyunk felsőbbrendűek, senki nem mondott ilyet. én azt mondtam, hogy ha kezet mertek emelni ránk, akkor szárazon tolom fel a csíkos zászló botját a seggetekbe. így már remélem érthető.
Zahal
2012.05.23 22:22:38
@kifordított nagyanyó: megható. amikor a sz@r húzza le a WC-t, de legalábbis megpróbálja. TE vagy a kirekesztő és extrém a zsidógyűlölő dumáddal, én pedig erre reagálok. ok, aztán okozat. nem felcserélendő. felcserélheted, de akkor kérdés, direkt vagy mocsok, vagy véletlenül vagy buta. ha utóbbi, semmi gond, mással is megesett már. demokráciában nincsen helye a szélsőségeseknek, olyanoknak főleg nem, akiktől 60.000.000 ember áldozata árán szabadult meg Európa 1945-ben. tehát a demokráciában üldözik és sittre vágják demokráciára veszélyes piszkokat.

Szoborőrület tombol Magyarországon. Polgártársaink „többrül többre, szórul szóra, majd szitokra, majd karóra, majd mogorván átugorván ölre mennek, hajba kapnak; örömére a szent napnak egymást ugyan vérbe-fagyba, hanem a just mégsem hagyva” vitatkoznak köztéri…..
Zahal
2012.05.23 18:16:51
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: lepufiztad a komplett magyar 1945 utáni történészgenerációt. akkor az 1945 előttiek mind nyilasok.

Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Hogyhogyhol? A szellemi középkorban, ott. Vagy úgy érzitek van még hová bandukolni, mert az utcán még nem köpdössük le egymást, megelégszünk a köztéri szobrok basztatásával, és a félhülyék tisztes távolból…..
Zahal
2012.05.17 14:53:06
@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: ha rajzolok egy ketrecet mongóliában, a horthysták odamennek végre? elvégre onnan nincs messze a Don.
Zahal
2012.05.17 14:55:07
@Lucky Larry Silverstein: hja, a németek pénze. meg a svájciak pénze, a zsidó aranyakból, beleértve a kitépett aranyfogakból.
és nem a te pénzed. nem a te dolgod.
a magyarnál kevertebb etnikum nem sok van. milyen etnikum?
és nem a te pénzed. nem a te dolgod.
a magyarnál kevertebb etnikum nem sok van. milyen etnikum?
Zahal
2012.05.17 14:55:41

A bátor görögök elküldték a francba a megszorításokat, sej. Úzó legyen húzóra, éljen a bátorság, Hermész meg ne ingassa azt a buta fejét odafönt az Olimposzon, ment leváltják őt is egy pillanat alatt. Lássuk be, ha görögök lennénk mi is tiltakoznánk ezerrel: mi az már,…..
Zahal
2012.05.09 12:44:22
@Gábriel angyal: lehet, hogy rosszat tesz/tett, és nyilván minden népben ugyanúgy vannak mindenféle emberek, de azért sokan sietnek leszögezni, hogy az illető zsidó. mintha az hatással lenne arra, hogy milyen ember.
@Muad\\\'Dib: ha vallási, meggyőződési okai vannak, akkor érthető. akkor nem, ha mint népcsoport tagját utálja.
@Muad\\\'Dib: ha vallási, meggyőződési okai vannak, akkor érthető. akkor nem, ha mint népcsoport tagját utálja.
Zahal
2012.05.09 13:03:33
@vitézzy Boli - Ch.T. is, meg'há! Vitéz Módra!: nem érzed, hogy a katolikus és az evangélikus némileg közel áll egymáshoz, míg a katolikus és zsidó kicsit messzebb?:-D
háborogjanak ők. miért a zsidók szóljanak emiatt is?
@Amatőr: a zsidóságot i.sz.130-ban kezdték el elűzni ősi országukból (földjükről), mégis meg tudtak maradni annak, akik voltak. miről beszélsz? annak nincs nyugta, akit ez zavar. magadba nézz, ne rám.
@bircaember maxval: értem. megjelent. és akkor én most ezt itt bemondásra neked el is hiszem, nyilván.:-)

2012.05.09 20:22:50
@Amatőr: a esetek egyediek. a zsidóságot a IV. századtól antijudaista elvek alapján üldözni kezdték, aztán ez szépen folyt tovább. nem is engedték nekik, hogy beolvadjanak a környező népekbe, csak a felvilágosodás idején nyíltak meg számukra bizonyos pályák. a zsidóság attól maradt zsidóság, hog nem olvadt be. és ha be is olvadt, a zsidógyűlölők akkor is "észrevették" őket, kipécézték maguknak. a holokausztban sem számított, ha vki akár hithű keresztény volt - betért zsidó, tehát menjen a gödörbe, földet rá.
másik, hogy nem pont a zsidóságon kéne számon kérni a beolvadást, hanem előbb mindenki a saját háza táján sepregessen. vagy mondjuk a magyarok mennyire lettek európaiak 2004 után? most mennyire megy az EU-s identitás? sokaknak megy, másoknak pedig nem. vagy a legtöbb embernek még nem igazán. nem baj, de attól még nem kell megszűnni magyarnak lenni. vagy a határon túli magyarok is miért váltak volna románná, szerbbé, szlovákká? ne váljanak, ha nekik magyarként jó.

„Én a tökéletesség ostromlásában hiszek – és a jövő mindenképp az enyém!”Richard Attenborough: Tűzszekerek (Harold Abrahams szavai) - 1981 Van abban valami ironikus, hogy párhuzamosan derül ki az egri önkormányzat „büdöszsidózása” és az, hogy a…..

Ahogy tegnap írtam, a zsidó húsvétnak is nevezett ünnep a Pészach kiemelkedő eseménye a Széder. A széder szó maga annyit jelent, hogy rend, ugyanis ezen a két estén a zsidók a Pészachi Hagadában megírt forgatókönyv alapján emlékeznek meg az Egyiptomból való kivonulásról.…..
Urbanista
Különleges loft a Kossuth utcában. 6,5 méteres belmagasság, klassz faszerkezet, kár hogy a Belváros sztrádáján van
2010.10.15 08:05:00

Annyi csúnya és vicces ingatlanhirdetés szerepelt mostanában az Urbanistán, hogy ideje valami igazán klasszat is bemutatni - igaz, ez sem szeplőtelen. Régi, nagy belvárosi műteremlakások, meg bátran egybenyitott tetőteri loftok ritkán bukkannak fel a pesti ingatlanpiacon, legalábbis…..
Zahal
2010.10.15 09:34:08

A jövő generációk elemzőire vár annak kibontása, hogy miért a vécé a backdoor kommunikáció Mekkája. Semmi sem tud olyan klassz papír flamewarokat kirobbantani, mint egy nem előírásosan használt kefe. Phaeton "egy technikum amúgy tűrhető állapotban lévő wc-jében"…..
Zahal
2010.10.15 09:32:25

Ezt a rövid mondatot a Belga Ovirap című számában hallottam, de Halász Judittól kölcsönözték ők is (igaz eredetileg Heltai Jenő írta). Szerintem az első szótól az utolsóig igaz. Tudom magamról és az ismerőseimről, mekkora boldogság valaminek úgy örülni, mint egy kisgyerek.…..

Egy időben ez a térkép tananyag és propaganda anyag volt. A Trianon emléknap alkalmából azonban ezen már túl kellene lépni. Nem olyan fekete-fehér ez a történet, ezt be kell látnunk. Egyrészt a történelmi Magyarország területén már akkor kisebbségben volt a…..
Zahal
2010.06.04 12:02:46
@Gyurma73: 20 holokauszt nap évente? hol élsz te.
megsúgom, úgy volt a magyarság többségben Nagy-Magyarországon, hogy a magukat MAGYARNAK VALLÓ zsidóságot az egész területen hozzáadták a nem zsidó magyarok számához. tudod, azok, akiket az utolsó pillanatban 95%-ban a magyar közigazgatás vágott fel a vonatokra, és 80%-uk odaveszett a nácik kezei közt. magyarok voltak, és zsidók. akiket gyűlölsz, de a te dolgod, Avatar.

Kicsit túllépve azon, hogy mi történt pontosan a gázai segélyhajón, ki lőtt először, illetve legitim-e a blokád vagy nem, kétségtelenül az az érdekesebb része a sztorinak, hogy az izraeliek kezdik keményen elszigetelni magukat nemzetközileg. Akár igazuk volt ebben a konkrét…..
Zahal
2010.06.03 21:24:36
@tony zionist: de fiam, te magad vagy a náci, most miről beszélsz?
@Eastbay1: speciel ebben SEM volt argument. érdekes, először vagy csak nem a zsidó vagy izraeliek hozzák fel, hanem azok, akik szerint már unalmas. akkor nem kell róla olvasni annyit. biztos már tele a tököd a holokauszt monográfiákkal, megemlékezésekkel és a halottaikat gyászolókkal.

2010.06.03 22:23:58
@tony zionist: az emberek nem utálnak minket. csak a magadfajta nyilas állatok, kisebbségben.
teljesen beteg nézeteid vannak. szarul neveltek, rossz közegben nőttél fel.
szerintem te egy 16 éves, beesett mellkasú, cérnakarú bakancsos kis szarkupac vagy a monitor mögött, aki az utcán a szemünkbe nem mer nézni.:-)
állj be a Hamaszba, aztán majd meglátod az izraeli ajándékot.:-) csak akkor majd ne rinyálj.
(Goldstone nem cionista, a jelentését mindenütt cáfolták már, pl. ADL)

2010.06.03 22:29:44
A Hamasz taktikája, amiért civil áldozataik lettek:
www.youtube.com/watch?v=70Oqo_wmuGo
és amiért 4 év alatt kb. 7000 rakétát lőttek ki Izraelre, mígnem a zsidó állam ezt megelégelte, és visszavágott, ahogy tette volna bármely más állam.
az összes többi, a gázaiak mostani helyzete a Hamasznak köszönhető, amelyik öngyilkos merénylőket indított, és máig rakétázza Izraelt.

Éppen a világ legcikibb gatyáján kuncogtunk, amikor Ommm kibökte, hogy ő tulajdonképpen nagyra tartja Vanilla Ice zenei munkásságát, sőt, kifejezetten laza figurának tartja, hisz hogy' kilökte egykor az asszonyt menet közben a kocsiból, amikor hülyeségeket szájalt. Hát…..
Zahal
2010.05.28 08:20:21

Ugorjunk 40 évet előre Victor Uribe kíséretében, és nézzük meg az Airbus A 350H-t, amely Frankfurt belvárosában száll majd fel.
2050-ben a világ egyre zsúfoltabb lesz, Uribe szerint már nem lesz hely a hosszú kifutópályáknak és a szokványos reptereknek, ezért is tervezte ezt a…..
Zahal
2010.05.27 22:35:28
@teddybear01: aha, a XIX. sz. elején pedig azt mondták, hogy 40km/h felett szétszakadnak az ember belső szervei a hatalmas sebesség miatt...
-----------
a jövő repülője OLCSÓ, KICSI és keveset fogyaszt olyanból, amiből sok van. mondjuk sós víz és CO2. tessék a feladvány, lehet tervezni.
-----------
a jövő repülője OLCSÓ, KICSI és keveset fogyaszt olyanból, amiből sok van. mondjuk sós víz és CO2. tessék a feladvány, lehet tervezni.
Zahal
2010.05.27 23:20:24
@Goompah: ha most a bunkó terepjáróval a bunkók a zebrán és buszmegállóban, és rokihelyen parkolnak, mi fogja visszatartani a bunkókat 40 év múlva, hogy a gyalogosokra fújják majd a turbinagázt és éjjel is végigsüvítsenek a házak felett?
@misterx: nem éri meg nekik annyira. van, amelyiknek igen, a többinek meg nem.
a repülés túl drága manapság is. gondolj bele, ha nem 100.000 Ft lenne egy repjegy, hanem csak 5000, mennyivel több ember jönne-menne a világban mindenhová? (közben pedig megfulladnánk simán a sok kifújt CO2-től)

2010.05.28 07:59:55
@teddybear01: szerintem kijelölt légipályán fognak elférni a légi járművek. ha kicsi, kevés személyt szállít, ha nagy, akkor többet. a légipályára rá kell állni, és automatikusan mehet rajta a repülőgép, városi közlekedési háttérirányítással.
@Androsz: a megoldás a "kicióccó" hajtómű. jelenleg sikeres kísérletek folynak ionhajtóművekkel, amelyeket az űrben lehet sikerrel alkalmazni. a 1,5 évnyi Mars-utazás 1 hónapra redukálható.
@Krumplicukor1987: mi van, ha a jövő repülőautó-akkumulátora akkora lesz, mint a mai, normál akksik, vagy még kisebbek?

A budapesti Belvárosban, mint már említettük, csupa móka és kacagás az élet. Amióta 2006-ban kerületi polgármesterré választották, a tartásában és mozgásában némileg egy tyúkra emlékeztető Rogán Antal mindent megtesz a helyiek szórakoztatása érdekében. Több…..
Zahal
2010.05.27 19:01:27
@bz249: naná, hogy elfoglalták, a náci Németország és csatlósként Magyarország az ellenség volt. és közben felszabadították a lakosságot, sokaknak csak órái lehettek hátra a nyilas rémuralom miatt.
aztán megszállták Magyarországot.
jobb lett volna, ha nyernek a nácik?
aztán megszállták Magyarországot.
jobb lett volna, ha nyernek a nácik?
Zahal
2010.05.27 23:11:14
@Filipposz: te egyszerűen csak egy náci féreg vagy, akiknek a nagyapját jogosan felkötötték - hacsak nem bujdostak el gyávaságukban. nyilastetű, hazaáruló és nemzetvesztő, börtönben a helyed, vagy szálasi mellett a bitófán, azanyádúristenit.

Mindig elgondolkoztató, hogy míg a konzervatívok, liberálisok, baloldaliak egész jól megférnek más országok konzervatívjaival, liberálisaival, baloldalijaival addig két azonos nézeten lévő széljobbos mennyire gyűlőli egymást. Az is jellemző, hogy a szlovák szélsőségesek…..

Ti mit csináltatok 2007.december 20-án? .... Nos, amíg a köznép bejglit sütött és/vagy ajándékot vásárolt, Gyurcsányék adtak pár közpénzmilliárdot a Mazsihisznak és a Mazsöknek. Egy csontváz a szekrényből ... nem az első, és nem is az utolsó: Ezen a napon kötött a…..
Zahal
2010.05.07 08:03:10
@Tigeri: mert a zsidógyűlölőknek nem volt elég, hogy kifosztották a zsidó polgárságot, majd vonatokra vágták őket a németekkel együtt, aztán a lakásaikba költöztek, ezért úgy gondolják, amit elvettek a zsidóktól, az örökké náluk is marad. hát nagyot tévednek.

Sárdobálóékkal ellentétben a belga törvényt a burka betiltásáról nem retrográd lépésnek tartom , hanem egy új európai kezdet halvány megnyilvánulásának. Persze álszent az a magyarázat, hogy itten kérem mindenféle biztonsági problémákról, meg a nők…..
Zahal
2010.05.01 16:09:15
@ulloiut: a kereszténységnek voltak vad dolgai, de azok a középkorban lefutottak, majd jött a felvilágosodás. számomra a mai keresztény egyházak teljesen elfogadhatóak. Európa történelmének részei, és gyakorlatilag a kereszténységre alapozva jött létre az európai civilizáció.
az iszlám ezzel szemben több évszázados elmaradásban van. se emberi, se demokratikus jogok.
az iszlám ezzel szemben több évszázados elmaradásban van. se emberi, se demokratikus jogok.
Zahal
2010.05.01 16:28:29
@a nyugalom megzavarására alkalmas: a disznóvágásról ne is tegyél be videót, mert akkor a magyaroknak kéne innen elmenniük.:-D
@Kanadai:
magukra hozták a bajt. behülyítették őket, majd az lett a vége.
de már tanultak előle.
@Kanadai:
magukra hozták a bajt. behülyítették őket, majd az lett a vége.
de már tanultak előle.
Zahal
2010.05.01 16:29:53
@Udo von Raumschiff: nagyjából az a lényeg, hogy az ÉLETHEZ való jog az összes többi felett áll.
pl. a szólásszabadságon felül bőven.
pl. a szólásszabadságon felül bőven.

OFF: Légyszíves kommentelés elött, olvassátok el a posztott ne csak az index ajánlóját! On A százholdas pagony fővárosi részén elterjedt nézett, hogy aki Jobbikosokkal beszélget, az bizony nem ehet mézet! Kérem a kedves demokratikus erők parlamenti képviselőit, a…..
Zahal
2010.05.01 10:14:34
Sabat Salom motherfucker!
www.youtube.com/watch?v=oHyuf47UvZQ
igen, így kell eljárni.
és kisebb Magyarországot!
m.blog.hu/re/realityhacker/image/kismagyar.jpg
höhöhöhö, hörögjetek faszkalap nyilasok!!:-DDDDDDDDDDDDD
www.youtube.com/watch?v=oHyuf47UvZQ
igen, így kell eljárni.
és kisebb Magyarországot!
m.blog.hu/re/realityhacker/image/kismagyar.jpg
höhöhöhö, hörögjetek faszkalap nyilasok!!:-DDDDDDDDDDDDD

…megmondom, ki vagy. Akár ez is lehetne a vezérelve ennek a kis fotósorozatnak, melyet egyik kedvenc blogunkon túrt elő Árpád. Sokáig nézegettem a képeket, rengeteget elmondanak a korról, melyben készültek, magáról az emberről, a gépről, Hollywoodról és egy kicsit az…..
Zahal
2010.05.01 00:33:49

Következzen egy rendszeres kommentelőnk, bm613 igen részletes olvasói levele. A XII. kerület egyik szavazókörében voltam az LMP delegáltja. A társaság: egy profi jegyzőkönyvvezető hölgy, aki már 18. alkalommal dolgozott szavazáson, két 60 körüli hölgy és egy 40 körüli úr,…..
Zahal
2010.04.30 19:12:45

Paul McCartney a minap a Q magazinnak elmondta, hogy annak idején közel voltak hozzá, hogy a Beatles újjáalakuljon, de, mint ugye azt tudjuk, ez John Lennon 1980-as halála miatt (legalábbis fogjuk erre) nem történt meg. Többször is leültek erről beszélgetni, de mikor az éppen…..

A belga parlament tegnap elfogadta az egész arcot és testet takaró muzulmán női viseletet betiltó törvényt. A tiltás minden közterületen érvényes, a probléma pedig éppen az, mint a holokauszttagadást tiltó törvénnyel.A burka viselése sok nő számára megalázó lehet. Ilyesmire…..

Nem a legvidámabb napjait éli április 11-e óta a Jobbik. A túlpörgetett várakozásoknak köszönhetően az első forduló eredményeit inkább csalódással fogadták a párt politikusai és választói, semmint önfeledt örömmel, s a második fordulóban sem volt sok minden,…..
Zahal
2010.04.30 12:02:27
@Arma Gedeon2: igen, vannak köztük olyanok, és az olyan gondolkodásmód megvetendő. minden népben vannak ilyenek, meg olyanok.
ókor, perzsák.. hogy jön ez ide manapság? akkoriban egész más világ volt. ha te nem védekeztél, téged nyírtak ki.
ókor, perzsák.. hogy jön ez ide manapság? akkoriban egész más világ volt. ha te nem védekeztél, téged nyírtak ki.
Zahal
2010.04.30 12:38:45
@Schindler Pistája: neked mindig ez a kérdésed mindenhol.:-D
ma, túl keveset. ettől nem fogok jól aludni. pedig egy kiloccsantott agy milyen szép a hummerem szélvédőjén.
baromállat.
@lxrose: én sem értem, mit bonyolítják túl. viszont az eccerű emberek felé kevés az, hogy "nyírjunk ki minden zsidót", ezért aztán kell mindenféle fedő-kamusztori az elmúlt 2000 év terméséből is mazsolázva.
@Mr Falafel: miért nem mész inkább a jobbikba át, te barom? az a neked való.
tudod, LIKUD és a többi...:-)
*****************
kellemes további gyűlölködést a menthetetlenül beteg(es) jobbikos bandának.
a jobbik is az őrültek pártja, mert minden baromságot beszoptok.
nehogy azt higgyétek, hogy egy centi hatalom is jut nektek. 1945-ben vesztettetek, lehet követni a Führert.

2010.04.30 12:40:23
@ZX: ami még kimaradt: a középkorban a keresztény tanokból azt vezették le, hogy a pénzzel való foglalkozás piszkos dolog, ezért a zsidóknak adták ezt oda.
aztán meg ment a sírás, hogy a zsidóknál a pénz.
vagy a zsidóknál a tudás.
mindent lehet irigyelni. az irigy emberek a leggyilkosabbak.
aztán meg ment a sírás, hogy a zsidóknál a pénz.
vagy a zsidóknál a tudás.
mindent lehet irigyelni. az irigy emberek a leggyilkosabbak.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
@Max val Birca: azt nem értem, hogy ha valaki zsidógyűlölő, mit szőrözik a részleteken?!:-) illetve értem, meg akar győzni másokat az igazáról. jár-kel köztünk, mint valami eszelős.