Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Thoras

0 bejegyzést írt és 139 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A válogatás és a rangsorolás alapját kizárólag a meglepetés mértéke adta. Szerencsére nem csak a csalódás visszatérő eleme a filméveknek, hanem a pozitív meglepetés is. Ahogy mindig, úgy 2014-ben is akadtak olyan alkotások, amiket leginkább kötelességtudatból néztem meg,…..
Blogunk karácsonyi hittérítő tevékenysége tovább folytatódik, a változatosság kedvéért pedig ismét egy több mint háromórás, divatjamúlt hollywoodi alkotást vettünk elő. Ám ez senkit se riasszon el a megtéréstől és attól, hogy Jézus Krisztust befogadja a szívébe, bár…..
Az időutazás olyan fiktív technológia, amelyet a sci-fi írók tökélyre fejlesztettek az elmúlt száz évben. Manapság egészen hiábavalónak tűnhet ezzel kísérletezni, mivel az ismert standardok mentén haladva legfeljebb egy jó kalandregényt lehet kerekíteni. Természetesen…..
A vámpírok is emberek! ... Voltak. Mindenesetre az a pár aprócska tény, hogy nem öregszenek, emberfeletti erejük van, érzékenyek a napra, az ezüstre, a keresztre, a fokhagymára, és hogy emberi vérrel táplálkoznak, még nem jelenti azt, hogy ne lennének emberi tulajdonságaik.…..
Thoras 2014.12.14 00:23:21
Ide tessenek beilleszteni "az Oscar-díj előszobája", "a legkönnyebben megvehető díj" és más paneleket, melyek valószínűleg megállják a helyüket, de mint az Oscarnál, a Hollywoodi Külföldi Újságírók Szövetsége is jókora felhajtást kerít a maguk díja köré, a színészek, alkotók fontosnak tartják, ezért…..
Jon Stewart tréfás hírműsora is úgy érezte, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a frissen kinevezett Colleen Bell nagykövet/szappanopera-producer mellett, aki biztos jól fog jönni majd az országnak, ha feltűnik Orbán Viktor gonosz ikertestvére, Fernando. Az argentin nagykövet sem…..
Csak semmi pánik! Limuzinsofőr vagyok!!! Ha van kötelező vígjáték, akkor az a Dumb és Dumber. Ha Jim Carreytől vagy Jeff Danielstől filmet akarsz nézni, akkor az a Dumb és Dumber legyen. Ha minden idők legjobb vígjátékát (tudom-tudom, ez nem az…) akarod megnézni, akkor a Dumb…..
Mindenki szereti a játékokat. A jó játékokat meg pláne. Az ezredforduló környékén hatalmas változások jelentek meg a konzolos, illetve PC-s játékiparban, főként a kinézet és a játékmenet terén. A grafika mondhatni csúcs volt, a számítógépekbe már komoly alkatrészek kellettek, hiszen nem lehetett…..
Thoras 2014.11.22 16:55:00
@REMY: Az a baj, hogy a post címe a következő: "15 PC játék, amit soha nem fogunk elfelejteni", nem pedig: "15 PC játék, amit soha nem fogok elfelejteni". Érzed a különbséget? Ha én írnék egy ilyen listát, akkor nyilván beletenném a Doom-ot, pedig én anno húsz perc után otthagytam, és azóta se játszom fps-sel, mert nem szeretem, de ez tök lényegtelen, mert nem a személyes kedvenceimről írok, hanem olyan játékokról, amik egy egész generációnak felejthetetlenek, tehát független az én ízlésemtől, meg attól, hogy mivel játszottam. Ha az utóbbi címet adtad volna az írásnak, akkor egy szót sem szólnék.
Tudod mi a felejthetetlen játék? Olvasd végig a kommenteket, és azt fogod látni, hogy a Baldurs Gate-et meg a Fallout-ot szinte mindenki hiányolja. Ez valószínűleg jelent valamit, nem?
Thoras 2014.11.22 22:35:16
@REMY: Ha "minden idők" listát írsz, akkor vagy végig kell játszanod MINDEN játékot, vagy azt teszed, amit minden más ilyen lista készítője tesz: olyanokat is beleteszel, amit nem próbáltál ki, de tudod, hogy nagy népszerőségnek örvend.

Lehet nem jött le, ezét leírom egyszerűbben: a listával az baj, hogy mindenki nevében írtad ("nem FOGUNK elfelejteni"), nem pedig a sajátodban (nem FOGOK elfelejteni). A mindenki engem is takar, nekem pedig konkrétan 1 db játék emlékezetes a fentiek közül, pedig a 90-es évek eleje óta nyomom, de a többség egész egyszerűen nem érdekelt.

Még egyszer, csak hogy tényleg tiszta legyen: nem a listával van a baj, hanem hogy alltime listának állítod be, miközben csak személyes kedvencek, nem pedig egy objektiv felsorolás.
Thoras 2014.11.23 11:46:29
@Vaszkó Iván: Anno nagyon rágyúrtam a S.W.I.N.E.-ra, akkoriban nagy rts rajongó voltam, de végül nem sikerült megszereznem, és soha egy percet nem játszottam vele. Talán ki kellene próbálni.

@REMY: Nézd, nem vagy hülye (olvastam pár írásodat, tetszettek), szóval ez most a "nemakarommegérteninehogymánenekemlegyenigazam" klasszikus esete. Amúgy ez nálam inkább etikai probléma, mert ha az a cikk címe, hogy "Az én kedvenc játékaim", akkor tizedannyian se kattintanak rá, ehelyett legyen "Soha nem fogjuk elfelejteni". Ez egy kattintásgenerátor, még ha nem is annak szántad.

És nem, nem beszélhetsz más emberek nevében, mert a lista szerint neked a következő műfajok maradtak ki: rpg, kaland, platform, point'n'click. Ez abból fakad, hogy fiatal vagy, ami nem baj, csak akkor ne akarj olyanok nevében beszélni, akik már akkor gamerek voltak, amikor még te meg sem születtél. Akiknek a nevében beszélhetsz az a te korosztályod. Ez a listán is meglátszik: 14 játék a 15-ből 1997-2005 közötti. Elég szűk merítés.
Andy Rehfeldt neve nem biztos, hogy egyből beugrik az egyszeri zenehallgatónak, de ha azt mondjuk, hogy ő az a csóka, aki különböző pop dalokból halál metal slágereket gyárt és fordítva, akkor talán már többeknek ugrik be kiről is van szó. Nekünk talán egyértelműbb lett volna…..
Ugyan Hollywoodban 10-20 évenként késztetést éreznek arra, hogy újrameséljék az Exodust, de el nem tudom képzelni, ki fog majd bele újra - akár 50 év múlva is - Ridley Scott karrierjének legnagyobb szabású filmje után, melynek megérkezett az utolsó, epikus, nem... !EPIKUS!…..
Már ezer éve tervezgetem, hogy készítek egy rajzfilmes toplistát, hiszen a legtöbb esetben a rajzfilmek egy egész gyermekkort meg tudnak határozni. Mindenki nézi őket, és mindenki szereti őket. Épp ezért talán nem is lehet kijelenteni 100%-osan, hogy melyik a legjobb, mert rengeteg olyan alkotás…..
Az IDDQD a magyar sajtóban elsőként írt hosszabb elemzést a Gamergate-botrányról, ennek már másfél hónapja. Persze azóta is bőven lehetett volna írni róla, de szándékosan nem tettem. Egyrészt komolyan gondolom, amit szeptemberben írtam, hogy Magyarországról, az itteni…..
Thoras 2014.11.04 11:53:50
@Vel: Hú, de egyszerre, ugyanarra gondoltunk :)
Thoras 2014.11.04 12:31:49
@Morrancs: A következő játékokat zártad ki, amivel a lányod nem játszana: minden, amiben gyilkolni kell, stratégiai játékok, sportjátékok, gazdasági szimulációk. Őszintén kérdem, akkor mégis mivel játszana? Milyen típussal? Mert ha a fentieket kizárom, akkor a normális játékok közül (értsd: nem telefonos, böngészős, stb) marad kb a Sims. De abban meg szexelnek, tehát az sem jó.
Thoras 2014.11.04 23:21:41
@Alter_Ego: Öregem, nem hiszem, hogy túl sok hívet fogsz toborozni ezzel a röhejes zagyvalékkal. Ránéztem a férfihangra, egy ideig röhögtem, aztán rájöttem, hogy sírni kéne. Ennyi összehordott baromságot, ferdítést és részigazságot eddig csak feminista oldalon lehetett találni. De most komolyan: nem veszed észre, hogy ugyanazt csináljátok, mint a feministák, csak ellenkező előjellel? Engem végül is nem zavar, csináljátok csak, az önhülyítés állampolgári jog valahol, de ha kérhetnélek legalább ezt a blogot ne spammeld össze vele, köszi!
Van két lány (Ashley C. Williams, Ashlynn Yennie) meg egy japán animefigura (Akihiro Kitamura). A közös bennük az, hogy mindhármukat elrabolja Dr. Heiter (Dieter Laser), hogy felhasználja őket eszelős orvosi kísérleteihez. A doki ugyanis a fejébe vette, hogy megalkotja az emberi…..
Thoras 2014.11.02 14:59:09
@Kelly és a szexi dög: Attól hogy kult, még lehet szar. És ez szar.

@mojoking77: Tudomásom szerint minden carpenter human. Legalábbis állati, vagy növény carpenter-ről még nem hallottam. :)
Thoras 2014.11.02 15:01:38
@NZperX: Hogy mindig akad egy hülye, aki egy régi film kritikájához beírja ezt a marhaságot...
Ajánlom, nézd meg a blogot, ahová beírsz.
A Trónok harca vezető sztárszínészei eddig 6 évadra voltak leszerződtetve az HBO-nál, most viszont újratárgyalják a csatornával kötött megállapodásaikat, mert kiderült, hogy be kéne majd ugraniuk egy 7. évad forgatására is, harsogja a Hollywood Reporter. Még a gázsijukat is…..
Thoras 2014.10.31 12:46:24
@maszkosharcos: Tényleg azt hiszed, hogy meghalt? Csak annyi van a könyvben, hogy leszúrták. Azt meg simán túlélhette.
A brit főváros ingatlanárai már eddig is a majdnem megfizethetetlen kategóriába tartoztak, ám most sikerült új magasságokba lépni. Villámgyorsan elkelt ugyanis egy 17,5 négyzetméteres lakás – 107,2 millió forintért. Könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia legkisebb lakása cserélt…..
Movie Tank 10 Kedvenc Színészem 2014.10.07 07:30:00
Gyorsan fussuk le a kötelező köröket! Igen, volt egy Top10 Kedvenc színészem lista még valamikor egymilliárd évvel ezelőtt. Mondanom se kell, hogy az a cikk, azontúl, hogy összecsapott és átgondolatlan volt, jó ideje már borzasztóan elavultnak is tekinthető. Inkább be se linkelem…..
Egy társas interakciókra vágyó gyermek számára nagy csapás a kényszerű magányosság. Lakhelye unalmas, barátkozási lehetőség nincs, a szüleinek pedig minden idejét lefoglalja a munka. Értelemszerű, hogy a kisfiú vagy kislány ilyen esetben valami jobb után vágyakozik. Teljesen…..
Chris Kyle 150 embert ölt meg. Chris Kyle egy hős. Chris Kyle az amerikai hadsereg történetének leghalálosabb mesterlövésze. Clint Eastwood filmje pedig ezzel a feszült és merész előzetessel azonnal a várólista csúcsára került. ..
Thoras 2014.10.03 15:30:05
@K. Kálmán: Hála Istennek, hogy dobta! Eastwood mérföldekkel jobb rendező mint Spielberg. Így legalább ütős filmet kapunk, nem valami nyálas giccset.
Elérkezett az idő a közelmúlt egyik régóta várt összecsapására: A rajtaütés (2011) és a Dredd (2012) végre összemérik erejüket! A két, egymáshoz időben feltűnően közel készült és több aspektusban is gyanúsan hasonlító akciómozit ezennel szembeállítottuk, hogy…..
A múltkor, az Ember gyermeke kritikám kapcsán fejtegettem azt, hogy kinek mennyire lehet szerencséje, vagy éppen tehetsége ahhoz, hogy mesterművet alkosson. Nos, M. Night Shyamalan-ról annyit, hogy ő bizony, mint a tények is bizonyítják, egyslágeres előadó volt, aki még mindig abból…..
Thoras 2014.09.26 20:55:44
@danialves: Neked meg sikerült egy viszonylag hosszú, tisztességes kritika két (2) mondatába belekötve lehúznod az egész írást, miközben ezeknek a mondatoknak konkrétan semmi köze magához a tárgyalt filmhez, csak a bevezető részei. Grat.

A film tényleg harmatgyenge, ahogy Shyamalan egész életműve. A Hatodik érzék ugyan nagyon jó volt, de nekem csak egyszer nézős, másodjára már nincs meglepetés a végén, amire az egész film felépül. A Sebezhetetlen még jó volt, de nem egy nagy durranás, onnan meg már folyamatos a mélyrepülés. Ma már nem is érdekelnek a filmjei, még a híreket sem olvasom el róluk, mert minek.
Pipboyok, pipgirlök figyelmébe ajánlom ezt a hosszú, de egész érdekes portrét a Kotakun az emberről, aki kitalálta, hogy végigjátssza a Fallout 3-at úgy, hogy közben mindenkit megöl, akit csak lehet. A Many A True Nerd fedőnevű jóembernek hét hónapig tartott a dolog, szépen…..