Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LHedvig

0 bejegyzést írt és 292 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy adag illiberalizmust oltott híveibe tusványosi beszédével a miniszterelnök annak tudatában, hogy egy hónapra elhagyja a frontvonalat. Orbán Viktor lelkesítős, sőt sok elemében harcias beszéde arra utal, hogy egyre nagyobbakat kell mondania annak érdekében, hogy továbbra is odafigyeljenek rá…..
A közszolgálatinak csúfolt televízió is szükségét érezte annak, hogy beszálljon Orbán Ráhel oldalán az úgynevezett pelenkaháborúba, ugyanis az érintett ma már nem egyszerűen a miniszterelnök egyik gyermeke, hanem bizonyos értelemben a szellemi örököse is. Így aztán, aki szóvá teszi, hogy Orbán…..
LHedvig 2018.08.26 03:35:32
A Sorozatwikinek adott interjút Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója, és ebben sok más mellett (pl. a Piramis nem lopás, de nem mondják meg, honnan van; jön a Taken sorozatverziója; lesz még Ninja Warrior a TV2-n; a jósműsorok NEM VERIK ÁT A NÉZŐT; terveznek valami egzotikus műsort - ha minden…..
Önmagában az, hogy valaki majd öt percig ugrabugrál a tévé képernyőjén és ezt tornának próbálja eladni, minden, csak műsor nem. És ezért nem is odavaló. Tudjuk, hogy régen az átkosban, amikor mindössze egyetlen csatorna borzolta az idegeket és az ízléseket, volt egy TV Torna nevezetű szösszenet,…..
A régi spanok tudnak egymásról legtöbbet, így egy harminc éves barátság után nem igazán érdemes összerúgni a port olyanokkal, akikkel a katonaságnál együtt tusoltunk, a koleszban egymás lábszagát szimatoltuk, vagy ugyanazoknak a csajoknak csaptuk a szelet. Orbán és Simicska mégis úgy döntött…..
LHedvig 2017.05.04 20:19:46
@nick papagiorgo: Csak jó lenne, ha Simicska vigyázna magára, mert a nép még nem felejtette el a mesebeli juhász gázolási ügyét a polgármesteri választás előestéjén. Ugye, henteském? Amúgy jól alszol, kedves? Nincs lelkifurdalásod? Mert a böjti időszak csak ezután kezdődik majd. Várom én is a G-napot...
Csodálatos példája az egymást nem értő, aztán egymást a lövészárok árnyékából tüzelő ügyfélről és ügyfélkapcsolati munkatársról. Utólag, kívülállóként naná, hogy látszik, hogy csúszik félre a beszélgetés, és jut el a viszonylag kulturált formában tálalt, de kétségkívül a te anyádat típusú végszóig.…..
LHedvig 2017.04.01 13:18:18
@sunny_days: Nem is értem, tőlem még sosem kértek. Egyébként a kártya hátoldalán van, az ügyfél aláírása mellett.
Két napja debütált a CBA Facebook-oldalán a magyar áruházlánc új imázsvideója Kasszás Erzsi főszereplésével, aki énekel, táncol és imádja kiszolgálni a vásárlókat. A megosztó videó bejárta a magyar internet minden bugyrát, de az még nem derült ki, miért épp ezzel rukkolt elő a konzervatívnak tartott…..
Újabb strigula a "mi teljesen független tévé vagyunk" oszlopba a TV2 neve mellé: Habony Árpád, az ország kicsit sárga és savanyú Raszputyinja most testvérét, Habony Máriát nyomta be, az infót  Habony Mária nem lesz igazgató nálunk válasszal fogadó TV2-höz. Információink szerint Habony Mária…..
LHedvig 2017.02.16 21:25:19
@autosvilag.com: és a főhabony mindegyiket megtanítja mellbe rúgni a nyugdíjasokat?
LHedvig 2017.02.16 21:28:04
@cucmuc: Nem, biztos nem. A habonynak az arcát a nőgyógyász lapította el, amikor megpróbálta kihúzni a helyéről.
Tizenhat ember, legtöbbjük diák. Ennyien haltak meg a veronai busztragédiában. Még nem tudni, ki, vagy mi volt a felelős, de a magyar kormány elintézte, hogy még egy ideig a tragédián csámcsogjon mindenki az egyéb, neki kellemetlen ügyek helyett. A gátlástalan, érzéketlen pofátlanság szókapcsolat…..
LHedvig 2017.02.16 11:53:51
@The Ghost Wolf: Nem beszélve a szülők lelkiállapotáról, akiket amúgysem hagy nyugodni az értelmetlen halál és a gyász.
Órák teltek el azóta, hogy a bíróság kimondta, megalapozottan nevezhető bűnözőnek, de semmi reakció...
A volt ombudsman tudott a jelölésről, de még nem döntött róla, várja a reakciókat...
Nem mindegy, hogy tehetős emberként politikára adjuk a fejünket, vagy politikusként válunk irdatlanul gazdaggá. Ezt Kóka János, az SZDSZ volt elnöke, frakcióvezetője, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere írta hétfőn a Facebookon...
Esik az eső, fingik a ló, szaron csúszik az Olimpia. A kormány mindent megtesz azért, hogy bár a főváros lakossága ellenzi, mégis Budapesten rendezzék a 2024-es olimpiát. Ennek aztán alárendelt mindent, megsemmisíti a népszavazás intézményét, megszünteti a csepeli HÉV-et, átalakítja és megrövidíti…..
LHedvig 2016.09.21 20:24:25
@we dont want arabs here..So what: Ha már Róma is visszalépett... Én szégyellném magunkat, ha csak azért kapnánk meg az olimpia rendezési jogát, mert másnak nincs rá pénze, gondolkodik és nem akarja az országát csődbe juttatni. Ettől még szerethetem Magyarországot, sőt.
     Nem írhatom azt, hogy tisztelt, mert nem tudom Önt tisztelni...nem is tegeződünk, mert azt ki kell érdemelni.Megszólítás nem szükséges, hiszen a protokoll Önnél úgysem számít, mint levélforma sem. Ön Magyarország sanyargatója, egy rettenetes diktátor, tudta?!  Ön többek között az…..
LHedvig 2016.09.04 19:41:34
@István Zsóka Sz: Sajnos, nem olvassa. A Kaminsky Fanni által vezetett csapat gondosan megszűri, hogy mit enged a Nagyvezír elé. Speciel ezt nem. Ami nagy kár. Mit gondoltok, otthonról is letiltották a tükröket?
LHedvig 2016.09.04 19:46:07
@nando79: Ez a legnagyobb probléma. Nincs kormányváltó erő. Nem azért, mert Orbán jobb, hiszen tudjuk, hogy rosszabb mindenki másnál. Szerintem Tarcali leírta a tényeket, meg kéne tanulni fogalmazóan és értően olvasni. Bár... nem is írta körül, hanem bele a pacekjába, őszintén. Mi evvel a probléma? Ha Ön ezt nem látja, ill. nem így látja, az elég baj, de nyilvánvalóan nem vagyunk egyformák.
Az értéktelen egészségügyi tanácsokat osztogató weboldalaknak se szeri, se száma. A stupiditási lista élén nagy a tolongás, de egy viszonylag új versenyző nagy lendülettel tör élre: a ripost.hu Medicina rovatát szerkesztők olyan szintű dilettantizmussal írják a cikkeiket, hogy az már felveti a…..
Playboy Pista Viszlát, taxisok! 2016.05.03 19:51:44
Az előbb gurultam át a Lánchíd alatt, és láttam, milyen szépen sárgállik a sok taxitól. Állt az egész forgalom: a taxisok az Uber ellen tüntetnek így. Az Ubert a kormány már félig-meddig be is tiltotta, amit én személy szerint eléggé sajnálok. Méghozzá azért, mert az Uber nagyjából feleannyiba…..
Érdekes cikk jelent meg tegnap az Indexen. A legnagyobb hírportál a Závecz Research-csel közösen megkérdezte az embereket Orbán októberi „kvótás” népszavazásáról. Az adatokat nem csak ömlesztve, hanem precízen a pártok szavazóira lebontva közölték. A kutatásból kiderül, amit józan ésszel…..
LHedvig 2016.08.05 10:48:17
@Komodoi: Ez csak szőrszálhasogatás. Hiába minden, ha egyáltalán elmennek szavazni. Az MSZP pedig alig várja, hogy a Fidesz nyújtson segítő kezet a megvételükhöz. Az is csak mocsok, pénzéhes emberekből áll. Mármint a szocik. Tisztelet annak az 1-2 kivételnek.
Lehet, hogy nem tűnt fel, de 2013. december 16-án fordulóponthoz (esetleg: útelágazódáshoz) érkeztünk: Szakemberek ma kijelentették, hogy az étrend-kiegészítők nem szükséges, hatásuk káros is lehet. Ezt a megfogalmazást három nagy kutatásra alapozva tették és szimpla…..
LHedvig 2016.07.29 17:48:17
@kodpiszkalo: hogy nem kaptam skorbutot?
LHedvig 2016.07.29 17:51:43
@LHedvig: azért azt is jó lenne tudni egy független orvostól megkérdezve, hogy mi az igazság a vitaminok körül. Mert fenti cikkből sem derül ki. Ja, hogy ilyen orvos nincs? Az más. De ha nem tudunk semmit, akkor miért kell feldobni egy témát? Hogy még jobban hülyítsük az embereket? Nekem ennyi volt a Ködpiszkáló: egy gúnyos válasz.
A miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta mondani a kormány infón, hogy ha arra kerülne a sor, nem tudna jó szívvel az Európai Unióban maradásunkra voksolni.Mi történhetett a miniszterrel, akihez az Unióból érkező milliárdok elosztása és felügyelete is tartozik? Hőgutát kapott, vagy neki a…..
Az új nemzeti burzsoázia tagjai közül a legtöbben identitás-hiányuk következtében viselkedési minta hiányban is szenvednek, így azután a legrosszabb hagyományokat követve, régi dzsentrik módjára bánnak  a „pórnéppel. Legújabb példa erre Tiborcz István tegnap éjjel óta taxis körökben keringő…..
Gyurcsány Ferenc elment a Corvinus Egyetemre, hogy a jövő közgazdászainak tartson előadást. A 400 férőhelyes terembe több mint kétezren próbáltak regisztrálni. A tudósítások alapján Gyurcsány oldott légkörben beszélt, válaszolt a hallgatók kérdéseire és a vitát is vállalta velük. Eközben Orbánt…..
Schobert Norbi egyszer már kacérkodott a Nagy Duettben szereplés gondolatával, de akkortájt a húsevő baktériummal való viaskodása meggátolta abban, hogy szélesebb plénum előtt adjon számot énekesi kvalitásairól. Saját bevallása szerint több mint egy éve bulvárabsztinens, de úgy tűnik, hogy a showban…..