Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DragovichNikita

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sergei hívott föl engem. Megint a boltjával volt a probléma: Konkrétan attól tartott, hogy az a fickó, akinek összetörtük a boltját visszajön. A srác unokatestvére ugyanis szintén egy boltot vezetett, aminek a leányvállalata volt az általunk szétvert hely. Tehát Sergei elhívott…..
 Mikhail jó ember volt mindig is. Az volt az érzésem, hogy nem feltétlenül bízott bennem akkor, és talán most sem becsül annyira, mint megérdemelném. Ki tudja. Ha egyszer szárnyakkal hárfázgatok fönn, akkor kiderül; itt nem. De Mikhail akár megbecsült, akár nem,…..
DragovichNikita 2013.08.07 15:00:45
 Dimitri megbízása után Sergei felhívott. Megkért, hogy menjek el a boltjába segíteni egy kicsit. Megígérte, hogy jól fog fizetni érte, én pedig megígértem, hogy mindjárt ott leszek. A boltjában elég nagy rend volt és pedig amint meglátott rögtön a kezembe nyomott egy…..
 Másnap reggel arra ébredtem, hogy csörög a mobiltelefon. Amikor felvettem nem Mikhail, hanem Dimitri szólt bele, és kívánt jó reggelt, majd rögtön hozzátette, hogy örülne, ha én és Sergei csatlakoznánk hozzá a kikötőben. persze igent mondtam. Ezután felöltöztem, és…..
 Két nappal ezután történt, hogy Mikhail újból feladatot adott. Már kissé másként tekintett rám, de azt nem mondanám, hogy a legjobb emberének tartott. De mindegy is volt. én tudtam, hogy a második embere vagyok, és nem is a legrosszabb a harcban. Ez a megbízás nem volt…..
 Miután már megállapodtam a városban, ez volt a harmadik napon, megvettem az első mobilomat. Ez már az újítást jelképezte a szememben. Bár csak a nővérem, Mikhail, Dimitri és Sergei telefonja volt a jegyzékben, mégis úgy éreztem, hogy én vagyok a legjobb. mint ahogy így is…..
 Másnap Sergei eljött, pont ahogyan megkértem. Egy furcsa, és hosszúkás csomagot hozott magával. Nekem rögtön a kosztümös kémfilmek jutottak eszembe: Ilyenekbe csomagolják a hullákat. Szerencsére Sergei gyorsan megnyugtatott, hogy csak a ruhámat hozza. Amikor megkérdeztem, hogy…..
 Vladislav Glebov bejegyzése:  Végre partra szálltam az Újvilágban. Már sokat hallottam erről a kontinensről, és az esetleges gyarlóságról, ami itt vár. Amikor leszálltam az Octopus nevű hajóról, már úgy éreztem, hogy meg is hódítottam az országot. Éreztem, hogy…..
Kovács & Kovács Magyarított SPAM 2010.09.11 11:31:00
 Dr. Paul Vancio Mobil száma: +44-7011173605     Én Dr. Paul Vancio A Harlsden, Észak-Nyugat-Londonban, itt Angliában.  Dolgozom NatWest Bank London Corporation. Írok neked az én hivatali, hogy lesz egy óriási előny, hogy mind a ketten. Az én osztály, mivel a…..
DragovichNikita 2012.08.28 14:06:48
@Kovax: Ne, hogy bedőlj neki ez csalás! Pénzt akarnak ki huzzni belőled, be nem dőlj nekik ;).