Adatok
lampas_mano
0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nagy kedvencem a színes utazás sorozatom, melyet még 2011-ben kezdtem kedvencemmel, a kékkel - azóta voltak pirosak, fehérek, sokszínűek és feketék is, most pedig a rózsaszínű látványosságokat gyújtöttem egy csokorba!
A halványrózsaszín Casa Rosada Buenos Aires egyik emblematikus épülete. Az épület…..
lampas_mano
2016.03.13 22:41:36
Elafonissi - Kréta :)
(A mellékelt képen piros X-szel jelölt galamb bármelyik pillanatban szívinfarktust kaphat, és ez nagyon komoly következményekkel járhat. De erről majd később.) Kezdjük egy idézettel: „Élet: nemi érintkezés útján terjedő fertőző betegség, melynél a halálozási arány…..
A korai maladaptív sémákat a személyiség sérüléseinek tekintettük, az egész rendszert pedig egy kórházhoz hasonlítottuk, ahol öt emeleten tizennyolc osztály található: az egyes emeletek a sématartományok, az osztályok pedig maguk a sémák. Eddig e kórház első emeletét…..
lampas_mano
2014.06.10 15:05:23
@Birtalan Balazs: Tökéletes :) Köszönöm szépen!
Az I. sématartomány sémái, mint láttuk, abban akadályoznak meg bennünket, hogy autonóm és hatékony módon elégítsük ki a biztonságos kötődés, az elfogadás és a gondoskodás iránti szükségletünket. Ugyanezen dallam különböző szólamait különböző hangszerek…..
lampas_mano
2014.06.02 11:15:50
Csaknem másfél év a népmesék világában.
3×40 óra: alapképzés, továbbképzés, specializáció. Fele elmélet, fele gyakorlat. Három vizsgadolgozat – ezek közül az egyik publikus, a másik kettő esettanulmány.
Ma délután kaptuk meg a tanúsítványokat; az utolsó akadály…..
lampas_mano
2014.04.15 15:56:53
...legalábbis majdnem. Mielőtt ugyanis fejest ugranánk a Young-féle sématerápiában jelenleg számon tartott a 18 séma világába, pár általánosabb kérdést még meg kell válaszolnunk. Mi is az a korai maladaptív séma? Hogy alakul ki? Mi tartja életben? Mit csinál velünk a séma?…..
Egy nagyobbfajta betegségből gyógyulóban, szerencsére immár újra jut energiám a Sorskönyv nélkül-lel foglalkozni. Pontosabban foglalkozni addig is foglalkoztam, amíg a konkrét írásig nem jutottam el: azon töprengtem, mi is legyen a következő témám.Pedig elég kézenfekvő,…..
Ezen az oldalon eddig ritka volt a politizálás, és ezen a jövőben sem szeretnék változtatni. Azonban ma a következőket olvastam egy cikkben: A tavaly elfogadott Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben is szerepel, hogy szeptembertől a testnevelésórákon tanítani kell a…..
Aki ismeri a hipnózis szót, az bizonyosan belefutott már a „hipnotikus álom” jelzős szerkezetbe is. E kifejezés, ha úgy vesszük, méltó társa a „camping tábor”-nak, „sampinyon gombá”-nak és „bacon szalonná”-nak. Ám ha másként vesszük, akkor nem az. Mint már…..
lampas_mano
2012.03.15 12:30:11
Esküszöm, nem szándékosan időzítettem ezt a posztot péntek 13-ára. A napokban, egy Windows-újratelepítés során bukkant elém a játék, amivel vagy tíz éve nem játszottam. És miközben rácuppantam, világossá vált, hogy a játék bír némi pszichológiai tanulsággal.
Röviden a…..
Végezetül szeretném beváltani egy korábbi ígéretemet: lássuk kicsit közelebbről az időnyerőt. Az időnyerő egy aranyláncon függő parányi homokóra, amit hogyha a használója átfordít, egy órával visszakerül az időben. Ezt az eszközt harmadévben a stréber Hermione arra…..
Pszichoterápiás motívumok J. K. Rowling Harry Potter-sorozatában Jövő héten, október 21–22-én rendezik meg a X. Forum Humanum – Szegedi Pszichológiai Napok című programot, melynek idei mottója: Falak ledöntése. Az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek, tartsak…..
lampas_mano
2011.10.25 21:19:12
@Birtalan Balazs: Türelmesen várjuk :)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz