Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Holsteinszelet

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nagy francia hadihajók egyik legjellegzetesebb ismertetőjele volt a négyágyús lövegtorony. Bár a '20-as és '30-as években szinte valamennyi haditengerészet foglalkozott a négyágyús tornyok rendszeresítésének gondolatával, a franciákon kívül végül csak a britek alkalmazták azt, a KING GEORGE…..
Változtatási tilalmat rendelt el Józsefváros a rádióépületre. (Klubrádió)  Továbbra is bontaná a kormány a Magyar Rádió korábbi épületeit. Friss fejlemény, hogy az önkormányzat fontos döntést hozott ezzel kapcsolatban: tegnapelőtt, december 11-én rendkívüli közmeghallgatás volt a Pázmány Péter…..
A múlt hét végén, vasárnap Kenderesen Lázár János — aki véletlenül (?) épp arra járt egy időszakos kiállítás megnyitóján — Horthy újratemetésének 30. évfordulóján illusztris társaság előtt (fideszes képviselők, plusz Ti Hazátok) arról beszélt, hogy Horthy milyen kivételes államfő, igaz magyar hazafi…..
Magyarország nem lesz homofób ország. Optimistává tesz, amikor látom, az én generációm már nem fogékony a kormány cinikus és gonosz kampányaira, és rengetegen bátran ki is állnak ellene. (Mérce)  A kormány által melegellenes gyűlöletkampányra elköltött több tízmilliárd forint ellenére sem…..
Még február elején írtuk, hogy bonthatják a Psota-házat Tömő utca és a Szigony utca sarkán, mivel hogy lezárult a bontás miatt a cserelakások felújítására kiírt közbeszerzési pályázat. Az épületet még az előző önkormányzat adta el a Corvin-negyed fejlesztőjének, aki itt építi fel a Corvin-sétány…..
Két éve, első posztként írtunk a 600 mm-es Gerät 040 Karl önjáró mozsárágyúról. Most ejtsünk pár szót a német vasúti tüzérségről is: kezdjük talán a II. világháború során alkalmazott ágyúk legnagyobbikával a 80 cm kaliberű Dora (Schwerer Gustav vagy Gustav Gerät) vasúti ágyúval. És ezzel együtt…..
Ma volt a holokauszt hat millió európai áldozatának a nemzetközi emléknapja. Hetvenhat éve ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok Auschwitz-Birkenaut, de ekkorra Auschwitz áldozatainak száma már több mint másfélmillió volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma pedig meghaladta a 430…..
Vacilláltam, hogy mi legyen az új év első posztja – az idén sem megnyíló Sorsok Háza vagy a Mindszenty József téren újrafestett sgraffito – aztán maradtam ez utóbbinál; a szerencsétlen sorsú Sorsok Házaról azt hiszem még bőven lesz alkalom írni. Az újrafestés meg már elkészült, még a tavalyi év…..
Régen minden jobb volt, de pár dolog azért már elavult. Az oplogó, a wap, a felhőkarcolós egéralátét, és a www pont sorsára jutott a HTTP-protokol is, ami nem tudja már maradéktalanul teljesíteni a biztonságos netezéssel kapcsolatos igényeinket. A világ ezért egyre szaporábban áll át a számítógépünk…..
„Vannak idők, mikor menni kell, mikor feltűnik a ház falán a jel.” (Százéves pályaudvar – Gerendás/Bródy)  Kedden Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője sajtótájékoztatót tartott az Amnesty International hatodik kerületi irodája előtt, majd a ház ajtajára „Bevándorlást támogató…..
Ki a "migráns"? Ki a menekült?  A "klasszikus" demokrácia rendszere napjainkban válság felé sodródik (nem először; eddig még mindből jól jött ki). A választásokon a politikai érdekek képviseletének csökkenésével nő a marketing szakemberek, az ún. választási tanácsadók szerepe, a politikai…..
Mélyentisztelt Nagyérdemű! Jeleznénk, hogy ha minden jól megy, ezentúl rendszeresen lesznek a blogon új írások, új szerzőtől (mármint nálunk új) mégpedig Frigyesmester jóvoltából. Ez itt most mindenképp a legelső, a második meg a következő lesz, a többit meg majd meglátjuk, ha megéljük. Most pedig…..
Csodaszép időnk volt ma. Talán ennek örömére népszerűek lettek manapság a kerület zöldesítésével kapcsolatos hírek. Van diadalmas – ilyen, hogy az önkormi lapja például megírta, hogy újra virágba borult a Népszínház utca, jaj de jó. Kevésbé diadalmas, ahogy Staffenberger úr a fészbukon saját…..
Virág Tamás írása az Átlátszón a tegnapi "ünnepi megemlékezésről", ahol bármiféle igazolvány és felhatalmazás nélküli kopaszok állták útját a Kocsis Máté ellen tüntetőknek. A verőlegények vezetőjét – aki később a helyszínen boldog tortaevésbe feledkezett – a…..
„Nem zörög a sárhányó, ha a szél nem fújja.” És akkor most még egy „utózörej” a február végi Közmegszólalásról, szintén Budaházy Gusztáv tollából. (Az eredeti bejegyzés a Közmegszólalás az önkormányzati lakásokról esemény meghirdetésének fészbuk oldalán…..