Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fullthrottle

1046 bejegyzést írt és 347 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
...hangzik az örök baromságok közül az egyik. Tessék, mutassanak majmot, amelyik mindezt kezelni tudja mondjuk 300-as tempó fölött. Ez a Sauber idei versenyautójának kormánya. UPDATE: Huh, látom, hogy itt nem okozna gondot senkinek, talán ez jobban elmagyarázza. És ez tavaly volt,…..
fullthrottle 2014.04.19 15:12:02
Szerintem F1-es autót mindig is nehéz volt vezetni - régen és most is. Mint azt Tomato77 megjegyezte, Lauda mondta ezt már jó pár éve, egész pontosan úgy, hogy "a mostani autókat egy idomított majom is elvezetne".

Ez a vélemény persze túlzás, de egy olyan ember szájából, aki azért valamit letett az asztalra (akár szimpi, akár nem). Arra utalt viszont, hogy a maiaknak rengeteg segítség áll rendelkezésére.

Kezdjük csak azzal, hogy van rádió, ahonnan folyamatosan nyomatják az infót. De ott vannak a különféle visszajelzések a mérnökök részére: sokszor már akkor tudják mi a gond, mikor a versenyző még a pályán van és nem is tud semmiről. A technika is nagyon sokat fejlődött, egy kerékcsere, vagy egy gyors beállítás változtatás sem probléma, akár verseny közben se. Régen hol volt ilyen? Sok esetben vége volt a futamnak egy-egy apróbb dolog miatt, amit ma pillanatok alatt orvosolnak.

Ergo, régebben sokkal több múlt a versenyzőn, annak tehetségén és megérzésein. Szóval nem azért nehéz egy F1 kocsit kezzelni, mert sok gomb van a kormányon - az tanulható, még ha bonyolult is. Sőt, igazából előny, mert gyakorlatilag egy csomó dolgot tudnak kontrollálni akár menet közben is. Biztos vagyok benne, hogy egy rakás pilóta se tudja 100%-os pontossággal mi mit jelent (néhányuk nyilatkozott is ilyet, ha jól emlékszem), ezért van a "telefonos segítség", aki mondja mikor mit kell nyomni.

Kicsit csodálkozom, hogy ezt egy autós szakblogon így el kell magyarázni, sokat látott szerzőknek. Ha csak nem szándékos trollkodás, vagy olvasottság generálás volt a cél, ami nem túl szép dolog. Egy hétköznapi ember mindig rácsodálkozik majd, milyen bonyolult ez a sport, de akik üzik, azoknak ez a szakmája, és átlagban 3 éves koruk óta nyomják. Szóval ezt se felejtsük el.

Ui.: Nem kell azzal jönni, hogy "ha te ilyen okos vagy, akkor mutasd meg hogy boldogulnál". Nem vagyok autóversenyző, így valószínúleg egy métert se tudnék menni, de nem is ez a téma, továbbá attól még a téma régi megfigyelőjeként lehet véleményem (és van is).
Goodwood 2012. St.Mary's Trophy. Mindig megnézem ezeket, havonta egyszer rámtör a vágy, hogy autóversenyt nézzek, ilyenkor törvényszerűen itt kötök ki. Aztán közben olyan hangosan üvöltök, hogy hirtelen azt veszem észre, hogy Stump Bandi és Csik is itt guggolnak a székem mellett…..
Szombaton este Lady Gaga is fellépett azon a Stones-bulin, amin volt még rendes zenészember a vendégek között (például Bruce Spingsteen), és amit élőben streameltek világszerte, hogy aztán a koncertből kivágott, felvett videókat egyenként szedegessék le a videómegosztókról. A…..
fullthrottle 2012.12.17 23:01:36
@hoseUdown: Azzal nincs baj ha csak jól érzi magát, de a ripacskodás, mint műfaj, nem mindenkinek jön be (nekm pl. nem). Gaga meg már annyira meg akarja mutatni, hogy kinőtte a saját maga korlátait is, és ettől lesz nevetséges. Pedig amúgy van tehetsége, inkább csak az agya lágyult meg.
fullthrottle 2012.12.17 23:28:45
@Gault: @hoseUdown: Lehet ő is direkt borzalmas (urambocsá' paródia), meg élvezi amit csinál, de ettől még rossz.
youtu.be/1Qt-Tt04NKg

(elfogultak vagytok :)
OFF
Vroom Jöhet a nyugdíj 2012.04.17 07:47:00
"A műtét sikerült, a beteg elvérzett" - valahogy így tartja a mondás. Tavaly augusztusban indult ez a blog nagy reményekkel. Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy egész jól sikerült a dolog, azonban a kitűzött célokat nem sikerült hozni. A Vroom most bezár....S hogy…..
fullthrottle 2012.04.17 20:33:03
Ez van srácok, sajnálom én is! Köszi hogy eddig is olvastatok, meg kommenteltetek.

@==T==: Igen, ott maradok rontani a levegőt. :)

@ANONYMOUS: Nem vagyok "igazi zenész" :)
Sejtettem, hogy a bujtatott üzenetet is megtalálod. :D
fullthrottle 2012.04.18 10:02:43
Kösz Nektek is!

@toto92: Olyan szempontból talán, hogy a sokismeretlenes egyenlet megoldóképlete egyszerűsödne, de nem feltétlenül oldódna meg (magyarán a kevés érdeklődőt nem váltaná ki). Így nem gondolkodtam ilyesmiben. No de egyáltalán van ilyen bátor vállalkozó?
fullthrottle 2012.04.18 20:50:08
@#86: Talán nem is baj, hogy nem akkor, nem akarok könnyes szemű rajongóknak írni, hanem azoknak akik tényleg értékelik ezt a sportot. Mint amilyen az itteni szűk törzsgárda is volt. :)

Tóthékat meglátjuk, ne legyen igazam, de igazán szerintem sosem érnek majd a csúcsra, mert ahhoz itt is rengeteg lóvé kell.

Elég időigényes, bár ugye mindenkinél egyéni. De ha jót akarsz, akkor már posztképkereséssel is sok idő elmegy pl. Aztán nem árt több forrásból ugyanazt a sztorit áttekinteni a teljes képért. Akkro is ha nem írod meg végül, mert később jól jöhet egy másik sztoriban. De leginkább az (is) viszi az időt, hogy gyakorlatilag folyamatosan csekkolni kell a híreket (már ha nem akkor akarod kirakni, amikor már mindenhol olvasni lehetett). De van még egy rakás faktor....
Idősebb Kenny Roberts sok mindenben úttörő volt, a hülyeségben is itt épp egy korai sisakkamera prototípust próbál ki...
Vroom Brookes tanári győzelme 2012.04.15 18:44:00
A tizennegyedik helyről indulva, tanári módon rakétázott az élre Josh Brookes, hogy elhódítsa a thruxtoni második futamért járó győzelmi trófeát. Tommy Hillnek megint csak az ezüst jutott.A rajt után megint Hill és Lowry került az élre, annak ellenére, hogy az előző futam…..
Vroom Lowry meglepte a mezőnyt 2012.04.15 15:53:00
Ian Lowry karrierje során először győzött a British Superbike első futamában Thruxtonban. Úgy tűnik meghálálja az idei szezonra kapott bizalmat 2009 újonca, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben rajta kívülálló okok miatt nem mutatott fel szinte semmit (2010-ben nem kapott…..
Vroom Lanzi visszatér 2012.04.13 23:10:00
Lorenzo Lanzi a Superbike Világbajnokság egyik legfurább figurája volt az utóbbi években. Szinte a semmiből robbant be a köztudatba a gyári Ducati csapathoz, ahol Regis Laconit helyettesítve egyből nyerni tudott. Ezek után bizalmat kapott és gyári versenyző lett, de nem tudott élni a…..
fullthrottle 2012.04.15 13:40:13
@#86: Hát igen, mostanában már egy másféle Checánk van. :)
Lanzi szerintem sem fog sokat alkotni, erős a mezőny, nem túl acélos a csapat.
Vroom Nap képe: gyakorló apuka 2012.04.15 07:47:00
Ki hinné, hogy ez ugyanaz a srác, akit a legfrissebb MCN Sports magazin a legtökösebb WSBK versenyzők közé választott Bayliss, Russel, Biaggi, Laverty és Gobert mellé...
Vroom Hill az élen Thruxtonban 2012.04.14 16:47:00
Tommy Hill nyerte a British Superbike második színhelyének időmérőjét, így ő indulhat majd az élről a holnapi első futamban. Csapattársa, Norikuki Haga a szabadedzések gyenge eredményei után jó formát mutatott és az edzés első fordulóját meg is nyerte, de aztán a Q2-ben…..
 Felébresztették Joan Lascorzot az altatásból és már saját erőből lélegzik, nincs szüksége lélegeztetőgépre. Az április 2-án megsérült versenyzőn most különféle vizsgálatokat és teszteket fognak elvégezni az orvosok, hogy megállapítsák baleset…..
fullthrottle 2012.04.13 23:11:43
@ANONYMOUS: Igen, de most azért jó (jobb) hírek érkeznek.
fullthrottle 2012.04.14 09:33:19
@ANONYMOUS: Kissé homályosan fogalmaznak az írások, így nehéz kihámozni a lényeget. Ráadásul a Kawa csapat pont most, az egyik legfontosabb pillanatban mulasztotta a sajtóközleményt, amikor célszerű lett volna Lasocrz állapotáról egy összefoglaló közleményt kiadni.

A nehezen beszél és felismeri a körülötte lévőket az altatás eredményének szól szerintem. A négy hetes megfigyelés és teszt viszont valóban fura.
Luca Scassa képeslapja Thruxtonból..
Vroom Kudarc után siker? 2012.04.13 22:46:00
A minap már nyugodt körülmények közt is beszélt Valentino Rossi a múlt hétvégi gyenge szereplése utáni kiborulás okairól. Szerencsére azóta jobb hangulatban is van, valószínűleg feldobja az éppen esedékes hosszútávú autóversenyen való szereplése.Jókedvét valószínűleg…..
Vroom Nap képe: a szörny 2012.04.13 14:47:00
 Ahogy azt egy hete már jeleztük, Valentino Rossi mától egy Ferrari 458 Italiával versenyez Monzában a Blancpain nevű hosszútávú versenysorozat futamán. A klasszikus recept szerint ma vannak a szabadedzések, holnap az időmérő, vasárnap pedig maga a főműsor, a…..
Vroom Tripla Oulton Parkban 2012.04.12 21:24:00
 Eldőlt, hogy hol és mikor pótolják a hétfőn elmaradt második British Superbike futamot. Oulton Parknak jutott a megtiszteltetés, hogy az időjárás és a belesetek miatt motorozásra alkalmatlan Brand Hatch-i pályától átvegye a stafétát. A május eleji hétvége így három…..
Vroom Jutalomjáték Checának 2012.04.12 13:04:00
 Carlos Checa tavaly diadalra vitte a Ducatit, ennek ellenére még nem próbálhatta ki az új Paniagle modellt. Az olasz gyárnál is rájöhettek, hogy ez irtó ciki, ezért "gyorsan" be is ütemeztek egy tesztet a világbajnoknak júniusra Mugellóba, a misanói versenyt…..
Vroom Nap képe: kicsi vagyok én 2012.04.12 12:43:00
 Új szerepet kapott a meglévő mellett Loris Capirossi. A versenyzéstől tavaly visszavonult olasz motorost  korábban már megválasztották a MotoGP biztonsági tanácsadójának, mostantól a sorozat hivatalos autó szállítójánál, a BMW-nél is hasonló szerepet lát majd el.A…..
A vasárnapi Moto2 futam kétségkívül izgalmasra sikerült, főleg a végkifejlet. Az utolsó körben történt incidens résztvevőit viszont utólag figyelmeztetésben részesítették. Kit ezért, kit azért.Thomas Lüthi a szenvedő fél volt, mégis intést kapott. A svájci versenyzőt…..
fullthrottle 2012.04.11 19:38:50
@neked ugatok: Látod ezzel egyetértek. Se fair, se izgalmas nem volt. Viszont azért (eszetlen) izgalom se kell mindenáron, valahogy kordában kell tartani a dolgokat.
Ilyet akarunk? (ugye nem)
vroom.blog.hu/2011/09/03/nap_kepe_i_talalkoztak
Vagy ilyet? (részemről igen)
vroom.blog.hu/2011/12/20/a_lecke_4
fullthrottle 2012.04.12 10:14:01
@Csicsi93: Szerintem csak annyiban hasonlít a két eset, hogy balhé volt. :)

Rossi bebújt és ütközött Gibernauval (mellesleg az zárt rá). Itt meg Marquez nem hagyott helyet Lüthinek. Egyik kigyorsításnál, másik féktávon. Szóval tök más a két történet.
Joan Lasorz állapotáról ma már beszámoltunk, továbbra sem tudni sajnos semmi biztosat. Azóta annyi új információ érkezett, hogy mostantól minden reggel frissítik majd a versenyző Facebook oldalát a pillanatnyi hírekkel.Viszont bármennyire is morbid, a Kawasakinak el kell kezdeni…..
fullthrottle 2012.04.11 19:36:08
@akos27: Az azért durva lenne, ha végül a WSBK-ban landolna. :) Mellesleg lehet nem is a legjobb választás.
fullthrottle 2012.04.11 21:37:15
@akos27: Kíváncsi lennék én is, és tehetséges motorosnak tartom, de ennyi év után már én is azt mondom, hogy ezt a hebrencsségét sosem fogja már levetkőzni.
fullthrottle 2012.04.12 10:11:50
@#86: Na igen, Foret meg Sofu most a VB címért megy, meg szerintem a többiek is így vannak vele, most kezdődött a szezon.

Pedercinitől inkább Salom jöhetne szóba (de talán neki is korai?), Mercado túl fiatal.

Aitchison ha nem ment volna el a Kawától, őt pl. lehet felültetném.
Vroom Rodeó 2012.04.12 07:47:00
Sokat emlegetik a versenyzők, így mi is a "chattering" jelenséget, vagyis pattogást, rázkódást (ahogy tetszik). A MotoGP.com kiadott pár videót a katari hétvégéről, és a Yamaha szempontjából készült darabban 0:23-nál láthatjuk is demonstrálva, hogy miről is van…..
Minden motorsport rajongó tudja mi történt vasárnap és mi azután. Valentino Rossi kissé kiakadt a Ducati és saját idei teljesítménye láttán. A kedélyek megnyugvása után a Motosprint készített vele interjút.Rossi elismeri, hogy az idő senkit nem kímél. Ugyanakkor egy nehéz…..
Vroom Divat lett Rossit alázni? 2012.04.09 19:52:00
Futam után mindig érdekes látni a nyilatkozatokat, hogy ki mire fogja a kudarcot (azt most hagyjuk, hogy jogosan, avagy csak alibiből). Katarban Stoner izomlázra, Pedrosa influenzára, Spies az esések miatti vibrációra, Crutchlow pedig arra panaszkodott, hogy a startnál egész egyszerűen…..
fullthrottle 2012.04.11 12:09:16
@gumitamin: Szerintem az nem túl jó taktika, hogy utolsók, úgyhogy ez biztos nem az. :)

Rossi pont most nyilatkozta, hogy hajlandó lenne a versenyzési stílusán is változtatni, de ezek szerint úgysem megy a dolog. Azt meg régebben mondták, hogy nem akarnak Yamahát csinálni a Ducatiból, de azt az olaszok nem is engednék. Ez így viszont patthelyzet.
fullthrottle 2012.04.11 12:11:33
@nortonvincent: Kawa nincs már, a Suzuki jön még talán vissza valamikor, de az szerintem nem opció. Van az a pénz amiért ki lehet békülni bárkivel, de a pletykák szerint lehetséges, hogy elhagyja a sportot inkább és jön a négy kerék (vagy WSBK - ki tudja). Mindenesetre a szerződését valószínűleg kitölti, aztán még évközben akár bele is rázódhat még. Egy versenyen vagyunk túl.
fullthrottle 2012.04.11 12:23:40
@nikó 78: @Italian beauty: Természetesen a fikázás nem szép, és a korábbi eredményekért max respect. Azonban megítélni meg lehet valakit a jelen produkciója alapján, sőt meg is kell. A most az most van, nem lehet örökké a múltban megélt sikerekből megélni, de szerintem Vale nem is az a típus, aki ezt igényelné. Ő pont hogy bizonyítani szeretne, de nem megy, ezért frusztrált.

Talma kicsit más tészta, ő olyan elrugaszkodott elvárásokkal rendelkezett a VB címe után, hogy khmmm. De ez más tészta.
Újabb sajtóközleményt adott ki Kawasaki csapat a múlt csütörtöki után, a már több mint egy hete kórházban fekvő Joan Lascorz állapotáról. A versenyző április másodikán szenvedett súlyos balesetet az imolai WSBK tesztelésen.Lascorz továbbra is a barcelonai Vall…..
fullthrottle 2012.04.10 22:19:19
@ANONYMOUS: @==T==: Nem tudom én sem mi lenne jó szerencsétlennek. Nem akarok vészmadárkodni, de valószínű azért nincs hír, mert nem kedvezőek a fejlemények. A legjobb esetben is valamilyen károsodást szenvedhetett, szar kimondani, de nemcsak hogy motorversenyezni nem fog tudni, de rendes életet élni sem. :(

Az orvostudományhoz nem sokat konyítok sajnos, de próbáltam a lehető legjobban visszaadni, amit írtak. Ahogy utánaolvastam ez a nyálka (angolban mucous) normális állapotban is van a tüdőben, csak gondolom most ebben az esetben több, vagy valami miatt veszélyes a dolog. A mozgékonyságot meg szerintem úgy kell érteni, hogy idegesen reagált a különféle ingerekre (testbeszéd, stb.), nem feltétlenül a keze-lába járt. Az hogy ennyi ideig altatják, az semmiképpen nem jó jel. :(
fullthrottle 2012.04.11 12:03:32
@ANONYMOUS: Nekem az jön le a félhivatalos infókból, hogy mindenképp valamilyen szinten meg fog nyomorodni, a kérdés már csak az, hogy milyen mértékben. Persze ez csak spekuláció, mert nincs rendes infó, de az is biztos nem véletlenül nincs. Itt van egy spekuláció arról, hogy a tüdeje is sérülhetett:
www.asphaltandrubber.com/racing/joan-lascorz-injury-update/
Vroom Nap képe: nem most volt 2012.04.11 07:47:00
Fiatalok és vagányak: Chaz Davies, Leon Camier, Jordi Torres, Casey Stoner, Julian Simon és Joan Lascorz (nagyban)...
Vroom Kirkhamé az első vér 2012.04.09 17:12:00
Tipikus angol időjárás fogadta a Húsvétkor is motorsportra éhes közönséget Brands Hatchben, a British Superbike első futamán. Magyarra fordítva: szakadt az eső. A nem mindennapi körülmények szolgáltatták az izgalmakat, csakúgy, mint a tegnapi időmérőn.A víz annyira állt a…..
fullthrottle 2012.04.09 20:00:21
@ANONYMOUS: Elég szarok voltak a körülmények, szerintem nem akart kockáztatni. Ennek ellenére én is vártam, hogy előrébb jön, de másnak sem nagyon sikerült, talán csak Politának. Kár, hogy elmaradt a második futam. Sebaj, talán jövő hétvégén tisztább képünk lesz. Persze Thruxton ismeretlen terep....

Közepes verseny volt, az eső tette némileg izgalmassá.
fullthrottle 2012.04.09 21:27:54
@ANONYMOUS: Meglátjuk egy tiszta versenyen, ahol nem esik az eső.

Ilyen elv alapján az IndyCar tök könnyű lehet. :)
fullthrottle 2012.04.10 00:02:32
@ANONYMOUS: Milyen gyakran szoktál ott versenyezni? :)