Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kuponblog

24 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy azt várni lehetett, megkezdődött a deal alapú oldalak kilépése a piacról, sorra szűnnek meg a kuponoldalak (ha konkrétan nem is tűnnek el, de akkor sem aktívak), míg pusztán bátorságból, vagy érthetetlen okokból még mindig jó páran gondolják úgy, hogy tudnak rést…..
 Bár még van hátra közel két hét az évből, itt az ideje, hogy megálljunk egy pillanatra, és kicsit összegezzük az eddig „munkásságunkat”. Előre hangoztatjuk, hogy ez nem egy befejező poszt (sem véglegesen, sem az idei évet tekintve), mindössze sorra szeretnénk…..
A mai blogbejegyzésben újfent folytatjuk a magyar kuponos weboldalak elemzését, és egy igen gyors ütemben növekvő kuponoldallal foglalkozunk, a Kuponunk.hu-val. A kuponunk.hu közelmúltban jött létre, azonban máris a piac egyik meghatározó szereplője, látogatottsága naponta…..
A mai elemzésünkben a szállodavoucher oldalát vesszük górcső alá! A szállodavoucher eltér az eddig kielemzett oldalak közül, hiszen náluk csakis szállásutalványokat találunk.A szállodavouchernél főként külföldi szállásutalványokat ajánlanak, elegáns, leggyakrabban…..
A Kuponhalász egy igen kicsi kuponoldal, amely elég rövid múltra tekint vissza a magyar kuponos weboldalak amúgy sem túl öreg piacán. Az oldal fő irányvonala, hogy a legnagyobb városokon kívülre is próbál jó ajánlatokat szervezni, így viszonylag sok ajánlatuk szól a Balaton…..
A kuponoldalak elemzése sorozatunkat ma a Buxabarát oldalával bővítjük. A weboldal nem üzemel túl régen, és igen alacsony költségvetéssel rendelkezik, a kisebb kuponoldalak körébe tartozik. A napi egyedi látogatók száma pár száz főre tehető, míg a legnagyobb közösségi…..
A kuponoldalak elemzése rovatunk mai bejegyzésében az akcion.hu-val foglalkozunk. Az akcion 2011 nyár óta van jelen a közép-európai piacon, köztük Magyarországon, az akcion.hu-val. Az oldal nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően igen sok különleges ajánlatot, köztük rengeteg…..
Mostani posztunkban a magyar kuponoldalak egyik üde színfoltjaként jelenlévő Maikupont vizsgáljuk meg közelebbről, és nézzük meg miként is működik az oldal. Első körben egy nagyon egyszerű dizájnba botlik az ember, a logó ötletes, bár egyszerű, a fejléc színei viszont…..
A mai bejegyzésben az egyik legnagyobb, hatalmas költségvetéssel dolgozó, és rengeteg ajánlatot kínáló kuponoldallal foglalkozunk, a KuponVilággal.   A KuponVilág küllemre véleményünk szerint nagyon tetszetős. Egyedi, egyszerű design, azonban látszik rajta, hogy sokat…..
Az egyik feltörekvő dealekkel, kuponokkal és akciós ajánlatokkal foglalkozó magyar oldalként tekinthetünk az Együtt.hu-ra. A hatalmas marketingköltségekkel rendelkező site olyan televíziós csatornákon hirdet, mint például a tv2, sport1, sport2, viva, minimax, vagy akár a zone…..
Futóblog A 100 éves maratonfutó 2011.10.18 23:10:53
Fauja Singh, a 100 éves London mellett élő indiai férfi a legidősebb ember, aki teljesítette a maratoni távot futóversenyen. Erre a bravúrra a kanadai Toronto Waterfront Maratonon került sor, ahol a 42 km-es versenyt 8 óra és 25 perc alatt teljesítette idén — az eredmények…..
kuponblog 2011.10.21 13:53:23
@Prabelli: szerintem pedig pont, hogy lényegtelen az ideje. 100 évesen nem nevezném sétának ezt a tempót.
Inkább olyan oldalról kéne megközelíteni, hogy az emberek hány százaléka teljesíti egész élete során akár sétálva is ezt a távot egyhuzamban. Gyanítom hogy nem túl nagy.
SERTEPERTE Sörtőzsde 2011.10.19 22:12:00
A sörtőzsde nem tévesztendő össze a Wall Streettel. Ez a söröző-elnevezés olyan vendéglátóhelyet takar, ahol a sörárak a tőzsde szabályai szerint ingadoznak. A sörtőzsde megvalósításához persze olyan helyiségre van szükség, ahol egyszerre több száz vendég is szórakozhat,…..
A sorozatunk legújabb részében a foglaljvelunk.hu oldallal foglalkozunk. A foglaljvelunk valószínűleg a Metropol tulajdonában van, amely Magyarországon a legolvasottabb ingyenes napilap.  A foglaljvelunk oldala igen egyszerű, letisztult, a színek nem szúrják az ember szemét,…..
Nem első alkalommal háborodnak fel vásárlók a "kuponos" vásárlást lehetővé tevő oldalak akcióin. Vélhetően nem is utoljára, s nyilván több alkalommal nem a vásárlóknak van igazuk, főleg, ha a jogszabályok betartását tekintjük "igazságnak". A legutóbbi eset jogi oldalról…..
kuponblog 2011.10.18 13:01:35
Az hogy a modell működik, szerintem rövidtávon biztos, hogy hosszabb távon mi lesz az már egy másik kérdés. Erre jelenleg még a Groupon se lehet tökéletes példa.
Amit
@zsebpénzelemző: mondott, hogy lehetséges marketing csatorna a kisebb cégeknek teljesen igaz. Ezt rengeteg cég hasznája, szerintem jól is teszik.
Viszont visszatérve a kuponoldalak felelősségére, volt például a pizzakupon botrányt, nem tudom hogy hallottatok-e róla, itt a kuponoldal (bónuszbrigád) nem hibázott. Az eladott kuponok tökéletesek voltak, viszont a szolgáltató cég túlvállalta magát. (Még így is visszafizette a kupnok árát) Ilyen esetben is szerintetek a kuponoldal a hibás?
Egy új sorozatot indítunk a kuponblogban. A következő jó néhány bejegyzést annak szenteljük, hogy egytől egyig kielemezzük a magyar piacon megtalálható kuponos oldalakat, a teljesség igénye nélkül, az általunk véletlenszerűen kialakított sorrendben. A sorozat célja, bemutatni…..
kuponblog 2011.10.17 12:53:11
@D. Winchester: Köszönöm szépen a bíztató hozzászólást, örülök, hgy tetszik a sorozat.
Egy közelítő értéket számolunk az Alexa page rank alapján! Szép napot!
Persze ez is egy magyar találmány. Ivánka Katalin luxusdizájner férjével együtt már évekkel ezelőtt megalapította az IVANKA márkát, amit eddig leginkább mindenféle dísz- és használati tárgyak révén ismerhettünk. Ám nemrég egy teljesen új vonal is megjelent a kínálatukban,…..
Ezt a bejegyzést főleg a szkeptikusoknak ajánlom, akik bár nyilvánvalóan mindenhol látják a kuponos hirdetéseket, ajánlatokat, átverésnek, lehúzásnak gondolják az egészet. Arra gyanakodnak, hogy az alacsonyabb ár, az a szolgáltatás csorbulásával,  a termékek minőségének…..
kuponblog 2011.09.27 15:50:18
@D. Winchester: Kizárt, hogy összességében deficites lenne egy kuponos vásárlás a szolgáltató részéről!
Amit írsz az helytálló, előfordulhat, hogy az adott hónapban nullszaldósra, vagy kicsi mínuszra jön ki egy értékesítés, de hangsúlyozom, hogy hatalmas összegeket spórolnak azzal, hogy a hirdetéseket nem saját maguk finanszírozzák, ergo hosszútávú befektetésként kizárt, hogy deficites.
Persze előfordulhatott már ilyen, én csak az esetek többségéről beszélek!
kuponblog 2011.09.27 16:11:41
@D. Winchester: jól látod, de ez a csatorna maga a hirdetési csatorna :) tehát marketingcsatorna! Hiszen a szolgáltatás az ugyanúgy helyben jön létre, csak a fizetés helyett átnyújtod a kinyomtatott kuponodat!
kuponblog 2011.10.16 00:35:10
@vecseilaszlo:
Az az igazság, hogy lényegében ugyanarról beszélünk. Az okos vállalatok a marketingköltségen spórolnak, csak a buták esnek abba a hibába, hogy eszetlenül kínálnak ajánlatokat.
A mai bejegyzésben a teljesség igénye nélkül, ám igen pontos becslésekkel alátámasztva áttekintjük, hogyan alakult a hazai kuponos piac helyzete a kialakulását követő egy évben. Mely kuponoldalak törtek a magyar piac élére, mekkora ezen oldalak nézettsége, közösségi oldalakon…..
kuponblog 2011.10.11 23:39:08
@D. Winchester: kiderítem neked!
Folytatjuk sorozatunkat, melyben gorcső alá vesszük a magyar kuponos piacon megtalálható weboldalakat,bemutatjuk az oldalak előnyeit, hátrányait, funkcióit. A mostani választás a Tsoonami.hu oldalára esett. A Tsoonami egy olyan kuponos oldal, amely csak a fővárosba kínál…..
A világ legolvasottabb bormagazinja, a Wine Spectator kihirdette az idei év borvideó-versenyének győztesét. A közönségszavazatok alapján a Zinfandel - Paso's Grape című népszerűsítő, felvilágosító videó végzett az első helyen, amelyet a Paso Robles Wine Country Alliance rendelt…..
kuponblog 2011.09.23 13:55:17
OurFashion Végre újra kalapok 2011.09.23 10:21:16
Az orosz Harper's Bazaar októberi lapszámában Snejana Onopka pózol hihetetlenül jó stílusban. Nem csoda, hogy ennyire stílusos a modell stylingja, hiszen olyan márkákból válogatták össze az összeállításokat, mint Louis Vuitton, Chanel, Jean Paul Gaultier, Ralph Lauren, Roberto…..
Kettős Mérce RIP ZP 2011.09.22 20:17:00
Ma végleg eldőlt a Fidesz-KDNP és a Jobbik szavazataival megszüntetik a Zöld Pardont, bár én nem vagyok a hely lelkes híve, egy a közösségre nem figyelő,helynek tartom, de figyelemreméltó azt a módszer, ahogy ezt a helyi Fidesz végigvitte.  A végső szavazást megelőző…..
Kuponblog A Kuponfilm 2011.09.18 15:32:00
A mai bejegyzésben a vasárnapra való tekintettel egy könnyed kisfilmmel, a kuponokról szóló trailerparódiával szeretnénk vidámabbá tenni a kuponok szerelmeseinek napját (angoltudás előny, de a képekből is világossá válik a sztori)!A Kuponfilm:   ..
Kapanyél Kasvirág (Echinacea) 2011.09.14 06:27:00
Csepp formában már régóta ismertem, de élőben csak idén nyáron találkoztunk a nagynéném kertjében. Kiderült, hogy nemcsak hasznos, de nagyon szép is.A kas-vagy kúpvirág Észak-Amerikában őshonos, kedvelt gyógynövény. Az indiánok ősidők óta alkalmazták a gyökeréből…..