Adatok
kennyking
0 bejegyzést írt és 1757 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Úgy tűnik, nemes hagyománnyá érett, hogy az év egy bizonyos szezonjában beindul az össznépi kulturkampf: nevezzünk-e el utcát, teret, szobrot, emléktáblát Tormay Cécile-ről, Nyirő Józsefről, Wass Albertről; avagy ideológiai eltévelyedésük okán ne büszkélkedjünk velük.…..
A magyar kormány újratermeli a sértett, neurotikus, szomszédaival megbékélni képtelen, együttműködésre nem hajlandó új generációk egész sorát.
Három éve ünnepeljük hivatalosan a Nemzeti Összetartozás Napját. A hivatalos elképzelések szerint egy hiánypótló…..
kennyking
2013.06.18 16:09:45
@Etniez: Ne izéljétek már ! Liberális a lelkem.
FERDE SZEMMEL
Távolból, ferde szemmel: Miért nem lett a maga idejében közismert a Sorstalanság?
2013.06.16 06:21:20
A kérdést ugyan többen fölvetették, de elfogadható magyarázatot nemigen lehetett olvasni sokáig. Végül mostanára eljutottunk egy olyan elképzeléshez is, hogy a Sorstalanságot a korabeli kritika elhallgatta. Ám ez a vélekedés még mindig mintha csak a városi legenda szintjén ülne,…..
A New York-i Christie's árverésén 2011. november 8-án a világ eddigi legtöbbet érő fényképét ütötték le. Az 1955-ben Lipcsében született, Németországban élő és alkotó, a világhírű Düsseldorfi Iskola egyik fontos képviselője Andreas Gursky Rhein II (Rajna II.) című fotójáért egészen pontosan…..
kennyking
2013.06.16 19:47:47
24 éve temettük újra Magyarország kommunista miniszterelnökét, akit kommunista-szocialista társai gyilkoltak meg azért, mert nem volt hajlandó feladni az ország függetlenségét és jogát az önrendelkezéshez. Mártírhalála számomra azt jelképezi, hogy a politikai becsület nem jobb…..
kennyking
2013.06.16 19:01:42
@Santinó: Nem vagyok rá büszke, de 90-ben és 94-ben az szdsz-re szavaztam.Én azt gondoltam, hogy liberális vagyok és hogy az szdsz is az.Rájöttem, hogy valamelyikünk nem az.Sőt, talán egyikünk sem, de tény, nem vagyok kompatibilis a magukat Magyarországon liberálisnak nevezőkkel.
kennyking
2013.06.16 19:36:12
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ha már Nagyot Titóval vonod párhuzamba, akkor , igen, kb.hasonló kaliber.Egy Titó tipusú szocializmust kinézek Nagyból, bár a körülmények teljesen mások.( Jugoszlávia egy összetákolt birodalom).De mivel Nagy kommunista volt, és kommunistából nem lesz szociáldemokrata alapon, nehezen tudom elképzelni, hogy polgárias irányba változott volna meg a hatalmi rendszer nálunk.Talán tényleg egy titói szocilista út.
A rendszerváltásról nem mi döntöttünk, nem is állítottam ilyet.Én azt mondtam, hogy előre kiválasztották azokat, akik a későbbi "elit"lett, akik később vezették az országot.Én még 87-ben sem gondoltam volna, hogy az életemben megélem, hogy kimennek az oroszok, amíg a kiválasztottak már Oxfordban tanultak és készültek rá, hogy átvegyék a hatalmat.
Valóban a demokratikus választások mások, mint amikor vérrel és tüzzel harcolják ki a változásokat.Nem is állítottam mást én sem.

2013.06.16 19:41:15
@Santinó:
Szerintem már a jobb és baloldaliságot meghaladta az idő és a történelem.Itt a baloldali pártok kökemény jobboldali politikát folytatnak, a jobboldaliak balosok, ami nálunk szélsőjobb az nyugaton szélbal, ami meg nálunk liberális, arra meg már szó sincs.Talán hazaáruló?:)
Engem nem zavar Fodor pártalapítása, mert ez a nézet Magyarországon az elkövetkező évtizedben ( vagy évtizedekben) nem lesz meghatározó.Persze az ideális az lenne, ha Fodor ideológiáját követő párt egy illegális, underground mozgalom lenne.De ha nem az, az se baj.Meglepne, ha elérnék egy szabd választáson az 1 %-ot.

Pedig Schmuck Andor még azt is vitt neki országjárása legvégső állomására a Boráros térre, azzal a céllal, hogy így könnyítse meg az utazást a Jókai utcai MSZP székházba, mert szerinte a volt miniszterelnök akkor meggyorsíthatná az egyeztető tárgyalások megkezdését. Pedig…..
Valódi demokráciát, most!
Kössük végre össze a pontokat! - „A világ egy cinkelt játszma” I. rész
2013.06.16 04:44:55
A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál…..
kennyking
2013.06.16 12:07:50
Nem tudjuk, hogy miért kell, hogy ki és mikor dönt róla, mennyibe kerül és ki fogja kifizetni. Megannyi tisztázatlan kérdés, amelynek részletei a kormányzat és a nukleáris ipar szerint nem tartoznak a nyilvánosságra. Korrupciós potenciál, kilincsbe vezetett áram és egyéb…..
kennyking
2013.06.15 22:28:16
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Mostanában gyanúsan sok kérdésben értek egyet veled.Te náculsz:)
Mostanában gyanúsan sok kérdésben értek egyet veled.Te náculsz:)
Előre bocsátom, hogy nem vagyok sem idegenszívű, sem multibuzi, nem shortoltam a forintot és nem is fogom, nem fogadtam a haverokkal az államcsődre és nem tölt el boldogsággal, ha Brüsszel, IMF vagy bárki kibaszkurál a kormánnyal. Ha nem lenne undorodásig elcsépelt, azt mondanám,…..
kennyking
2013.06.15 22:18:14
A magyar-román vb-selejtező volt a legrosszabb futballélményem az utóbbi időben. Amikor 2-1-re vezettünk, és ott voltunk a győzelem kapujában... De nem éreztem azt az extázist a tv előtt ülve (az Ötvenhatosok terén és a Puskás Ferenc Stadion előtti kivetítő előtt állva sem)…..
„…Kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá.”
Szent István…..
kennyking
2013.06.14 13:41:39
@Moin Moin:
" Annyiban, hogy ezt mi, magyar állampolgárok határozzuk el és hívjuk meg őket, hogy NEKÜNK segítsenek, a miáltalunk adott szabályok szerint."
Ennyi erővel választhatunk magunk is.Mert mi van, ha " mi, magyar állampolgárok" elhatározom, hogy ne hívjuk meg őket?Az is igaz, hogy annyira a szívükön viselnék az idegenek is Magyarország ( és benne a magyar állampolgárok)érdekeit, mint a ( az eddigi) mindenkori kormányok.Minimálisan.( A rabszolga ne haljon éhen, mert nem lesz aki dolgozik.De aztán semmi extra !)

2013.06.14 13:45:15
@KnockKnock: A pártok ilyenek.Jönnek-mennek.Volt itt MSZMP is, amit öröknek gondoltak...bocs, ez rossz hasonlat volt...szóval, MDF, SZDSZ, Kisgazdák.Jöttek-mentek.Amúgy komolyra fordítva a szót, nem annyira vezérfüggőek ezek a pártok, mint inkább pénzügyi körök-függő.Amíg van mögötte támogató bázis, addig van párt.Lehet, hogy lesz fidesz orbán után is, csak nem lesz aki finanszírozza.Mert a befektetők nem látnak fantáziát az Orbán-utódban.Tehát, egyfelől vezérfüggő, de közvetetten mégsem az.
kennyking
2013.06.14 19:30:57
@KnockKnock: OV jó politikus, nem vitás.Azért csak ott van a húsosbödön körül már több mint 25 éve.De! A mögötte álló pénzemberek nélkül csak egy senki lenne.Mondjuk, elképzelhető, hogy ma már egy önjáró löveg ( vagy elszabadult hajóágyú), mert a pénzemberek pénze is már tőle függ.De a fene tudja.
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Vona Gábor egy ördögbotos, hippi biciklis futár
2013.06.14 07:00:00
Állásfoglalás a Jobbikról való szabad véleménynyilvánításért
Nem szeretnénk olyan országban élni, ahol újságírók tárgyalásra járnak pártokról leírt véleményük miatt. Balavány György még 2011-ben nácinak nevezte Vonát, amikor az a cigányság népszaporulatának…..
kennyking
2013.06.14 13:03:38
kennyking
2013.06.14 13:35:34
@Kakimaki0123456789: Szerintem nem náci, de akinek kedve van hozzá, az nácizza.De nem a nácizásért jelentette fel azt a surmót.
kennyking
2013.06.14 14:25:06
@Tékás Lacika:
"Az ügy elsőfokú tárgyalása péntek reggel volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíróság megrovásban részesítette Balaványt - mondta el ügyvédje, Bodolai László a hvg.hu-nak. Az ügyvéd hozzátette: a "fasiszta", "náci" és "nyilas" jelzőket a politikus köteles elviselni, de a "rák egye ki a beled" a bíróság szerint túlmegy a véleménynyilvánítás szabadságán, ezért ezt a kifogást ők is alaposnak találták a magánvádas ügyben."

A világhírű brit rapper, Wiley, a Magyar Könnyűzenéért Díjjal kitüntetett Tankcsapda és mások fellépésével kísérve tartották a VIVA Comet idei gáláját a Budapest Sportarénában. A zenecsatorna díjazottjai között volt Young G, Radics Gigi és a Children of Distance. A legjobb…..
kennyking
2013.06.14 12:27:49
@Vadkeleti Bölcs: Dióhéjban, ennyi.Jól összefoglaltad.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Óbudát képviselő honatyája elég durva epic fail-be keveredett tegnap. Történt, hogy egy kilakoltatást akartak bizonyos "otthonvédők" (az idézőjel azért, mert információink szerint köztörvényes bűnözők és az itt már megénekelt elmebeteg Molnár…..
kennyking
2013.06.13 11:07:19
Eamonn Walker az életben is pont olyan, mint a tévében, magas, széles vállú, kellemes hangú angol fickó, akit olyankor hívnak sorozatba, ha szükség van egy intenzív, de valahogy mégis nyugalmat sugalló karakterre, aki már a mozgásával is azt sejteti a nézővel, hogy majd ő…..
kennyking
2013.06.12 11:28:37
Vasárnap Párizsban tüntetést szervezett Action Antifasciste Paris-Banlieue csoport Clément Meric, párizsi diák halálának emlékére, akit egy csoport náci ölt meg.
Magyarul itt olvashattok az esetről bővebben. Nézegess csillogó szemű antifasisztákat!
Hommage à Clément Méric:…..
kennyking
2013.06.12 01:37:11
@Csehszlovák Kém:
" vagy ahol halomra lőnek ártatlan, dolgozó becsületes romaembereket, a bőrük színe miatt. "
???????????????
" vagy ahol halomra lőnek ártatlan, dolgozó becsületes romaembereket, a bőrük színe miatt. "
???????????????
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Cselekvő emancipáció à la Feldmár és Vekerdy
2013.06.11 07:00:00
Virágh Szabolcs írása
"Ez színtiszta politika!"
„Nem kell köszönni” – mondja Vekerdy Tamás, és felidéződik bennem kisgyermekkorom iszonyú szorongása édesanyám aggódó tekintetével a háttérben: baj van vele(m), mert nem köszön(ök) idegeneknek. A „nénik társadalma”…..
kennyking
2013.06.11 22:11:26
Az árvízzel folytatott küzdelem hevében eltelt napokra való tekintettel, a különösen és egyre jobban dübörgő miniszterelnöki és kormánypropaganda vonatkozásában, a nemzeti összefogás szellemében lerakott nemzetiszínű, önálló lábakon álló homokzsákokra vetve egy…..
kennyking
2013.06.11 22:04:25
@Donoter: Egyetértek.Bennem is ez fogalmazódott meg a posztot olvasván.
A nemzeti nagylétünket tudvalevőleg Mohácsnál magunk mögött hagytuk, és aki azóta várta a magyar feltámadást, annak mind csalódnia kellett. Mi akadályozza ez utóbbit a mai eszünkkel? A tíz legfontosabb hiányunk, rövid magyarázattal, és teendőkkel szabadságtól a rendig…..
kennyking
2013.06.11 22:00:10
A Transparency International Magyarország blogja
Csiki-csuki az információszabadsággal
2013.06.11 10:17:10
Elnöki vétó ide, elnöki vétó oda, a képviselők mégis korlátoznák a közérdekű adatokhoz való hozzájutást.
Ismeretes, hogy Áder János megvétózta az információszabadságról szóló április 30-án megszavazott törvényt. Ennek a törvénynek szinte nem…..
„...van egy talán szokatlan stílusom, ami abból áll, hogy szeretek érthetően beszélni, tehát amire azt mondom, hogy fehér, az fehér, nem szeretem a nyelvet megölni.” (Kósa Lajos, 2011 október)
"Kedves Attila, ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet, várunk vissza!" - így…..
kennyking
2013.06.07 22:58:44
@Vombatus Ursinus: A Kósa is monnyon le, mert eléggé balkáni a buzikat lebuzizni.Európai ember meleget mond, amikor a buzikra gondol.És amikor a művelt emberek azt monygyák, hogy meleg, akkor mindenki tudja, hogy a buzikról beszélnek.Nem kell akkora feneket keríteni a dolgoknak.
A morgás joga
Vajon Balogék hogyan javítják ki a Kárpátia adminisztrációs hibáját?
2013.06.07 02:29:05
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői nem úgy fognak visszaemlékezni az idei márciusi kitüntetésosztogatásra, mint regnálásuk egyik meghatározó sikertörténetére - a Szaniszló-affér után most újra napirendre került a másik ügy, a Kárpátia díjazása. A…..
kennyking
2013.06.07 22:47:03
@Vombatus Ursinus: Unalmas vagyok, de azért tolerálhatnál.Én is tolerállak, pedig te hülye vagy.
kennyking
2013.06.07 22:49:22
@kennyking: Bocs, nem hülye vagy, hanem liberális.Állandóan keverem ezeket a szavakat.Tisztára beleőrülök ezekbe a szinonímákba vagy mikbe.Imádom a külföldi szavakat.Mindég mondom a kocsmába, hogy én liberális vagyok és akkor röhög a sok nép.
kennyking
2013.06.07 22:53:40
@Vombatus Ursinus: Felőlem, demokrácia van.Az én véleményem is ér annyit, mint a tied, még akkor is ha liberális vagyok.
Mai hír: Semjén Zsoltnak egy fillér SZJA-t sem kellett fizetnie a 2012-es, majdnem húszmilliós (19,7) jövedelme után.
Korábbi hír: Orbán Viktor szerint azért van szükség a reklámadóra, hogy a nagy médiacégek (RTL Klub, TV2) kivegyék a részüket a közteherviselésből, mivel ezek…..
kennyking
2013.06.07 22:44:49
Tegyük fel, hogy van nekem egy tévém. Mindegy, hogyan jutottam hozzá, van és kész. Én vagyok a góré, az én pénzemből vágnak a vágók, sajtóznak a sajtósok és főznek kávét a titkárnők. Én mondom meg, hogy ki mennyit keres, és ha valakinek nem tetszik a pofája, hát kirúgom,…..
kennyking
2013.06.07 22:09:02
kennyking
2013.06.07 22:30:07
@nemecsek ernő áruló: Ne basszzz...és akkor egy Green Day, Offspring az samfu?Ilyen legendás punkbandák? Nem lehet mindenki egy Biafra.
Miért beteg a magyar metál?A kérdés költői, és egy kicsit hatásvadász is, úgyhogy gyorsan sietve leszögezem, hogy nem a magyar metálzenével van a baj, hiszen az elmúlt 10-12 évben tucatjával tűntek fel a kiváló hazai zenekarok, és ha mostanában ugyan mintha egy kicsit nagyobb…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az.