Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Di622

0 bejegyzést írt és 760 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utóbbi idők szomorú belföldi slágertémája a kilakoltatások ügye. A Lemilblog - a lehetőségekhez képest - igyekszik távoltartani magát az általános belpolitikai fejlemények kommentálásától, s azon vagyunk, hogy csak a rendvédelemmel, katonai témákkal, biztonságpolitikával és hasonlókkal fárasszuk…..
Két héttel a választás előtt sajna illő búcsút kell vegyünk egy olyan párttól és arctól, akik hiányozni fognak a parlamentből, bármi legyen is az eredmény. És egy olyan párttól, amely nem fog hiányozni, de jó lenne, ha később feltámadnának, hogy újra érdemes legyen gondolkodni a támogatásukon. A…..
Egyik olvasónk (Gasparus Magnus) hívta fel a figyelmünket erre a videóra. Aki nem értené, miről van szó: egy csecsen (azaz legalább kettő, mert a másik videózott) Budapesten kinyomozta, hogy ki dobálta meg a szovjet emlékművet, majd (régi jó csecsen szokás szerint) arra kérte szépen, hogy…..
Di622 2017.04.22 13:17:28
444.hu/2017/04/22/komaromy-gergonek-azt-mondta-magomed-hogy-veszelyben-van-o-is-meg-a-csaladja-is

Hát úgytűnik, hogy árnyalódik egy kicsit a kép erről a bocsánatkérős videóról.

Komáromy Gergő most a 168 órának árnyalta a történetet. Mint mondta, Magomed azért javasolta a bocsánatkérő videó készítését, mert
„ő viszont ismer egy csomó embert, akik másmilyenek, mint ő, és most teljesen fel vannak dúlva, és veszélyben vagyok én is meg a családom is”.
Komáromy azt is mondta, hogy „azért érezhető volt, hogy összefüggenek a szálak., vagy ő [Magomed] egy ennyire prominens ember, vagy pedig itt tökre összefüggenek a dolgok, és ez egy elég összetartó közösség”, nem tudja. Viszont azt mondta neki a csecsen férfi, hogy
semmi gond nem lesz se a nagykövetséggel, „mert már ők is figyelnek”, és „nem lesz semmi gond semmiféle más civilekkel meg bárki mással, mert már egyébként nagyon sok ember figyel, és már rajta van”.
Di622 2017.04.22 13:19:05
@lezlidzsi84:
Nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok nem a spájzban vannak hanem a nappaliban.

Amúgy kurvára érdekelne, hogy ez rakat feldúlt ruszki aki nem ennyire türelmes az hogyan került ide és mi dolguk van itt???
Di622 2017.04.22 13:34:19
@tiboru:
Nem tudom te hogy vagy vele.
De itt már alapból elkélne egy titkosszolgálati nyomozás, hogy kik azok a kevésbé türelmes oroszok akiktől még a srác családjának és félnie kell?
Azok hogyan kerülte be az országba?
Mit keresnek itt?
Miért nincsenek kiutasítva vagy legalábbis megfigyelés alá vonva?

Milyen kapcsolata vannak Mogamednek az Orosz nagykövetséggel?
"semmi gond nem lesz se a nagykövetséggel, „mert már ők is figyelnek”, "

Itt azért sorjáznak a kérdőjelek elég rendesen.
Subba A játék neve: Halál 2017.02.25 20:14:09
:D..
3 hónapja csak azokra a kérdésre válaszol sajtótájékoztatóin Kósa Lajos, amelyekre úri kedve tartja - derült ki az RTL Klub esti híradójából. Az viszont nem derült ki a híradóból, hogy mi Kósa és a Fidesz álláspontja a betelepítési kvótáról. A Fidesz erős embere arra hivatkozik ugyanis, hogy ezek…..
Di622 2016.04.23 16:03:36
@the_penetrator:
Pont azért.
A fideszben ez a kiválasztás alapja.
Senki nem lehet okosabb mint a főnök.
            Béndek pártelnök ma elmagyarázta, hogy a liberálisok hülyék, mert olyan embereket fogadnának be, akiknek nincs liberális és keresztény hagyományuk, hahaha.             Most tekintsünk el attól, hogy német konzervatívok támogatják több tízezer szíriai…..
Di622 2015.08.26 16:06:36
A másik az, hogy érdemben nem vitatkozol az írással pedig azért érdekelne hogy hol a hiba a gondolatmenetben.

" Röviden, az Európába érkező tömegnek semmiféle demokratikus, jogállami kultúrája nincsen, viszont elég erősen intoleráns vallási környezetből jön.

Mármost lehet azt hinni, hogy ennek semmiféle jelentősége nincs, ha van jó akarat, emberség, és összefogás. Sajnos azonban ez nem igaz. Az emberség stb. ideája és intézményei a nyugati civilizáció eredményei, és fenntartani csak nagy többségi konszenzussal és tanult gyakorlattal lehet. Lehet számon kérni ezt a gyakorlatot a jelenben, a migránsok szomorú sorsát látva ("be kell fogadni őket"), de hogyan fogja garantálni az EU és a tagállamok az érvényesülését, ha egyre nagyobb tömegek belülről fogják gyengíteni ezt a gyakorlatot?

Hogy miért gyengítenék? Hát azért, mert sosem tanulták meg. Otthon nem ezt látták. Majd az EU-ban megtanulják? Hát kérem, az az EU, amelyik Magyarországgal (a magyar politikai kultúrával) szemben sem tud érvényt szerezni az európai liberális demokrácia értékeinek, az vajon mennyire lehet alkalmas arra, hogy idegen emberek tömegeivel szemben garantálja a demokrácia minőségét? Ez az EU, ebben az állapotában? Hadd kérdezzem meg még a magyar valóság ismeretében: ha liberális barátaink annyira nem tolerálják a magyar illiberalizmus logikáját, miért vállalják azt, hogy megszeretik majd a muszlim illiberalizmusét? Ha nem tudták megvédeni a liberális demokráciát Orbánnal szemben, vajon milyen csodaszert vetnek be, ha a demokrácia európai válságára kell válaszolniuk?"

Ezzel a gondolatmenettel nem nagyon tudok vitatkozni.
Azt várni, hogy a vallási diktatúrákból jövő muszlimok a környezet hatására egyből megváltoznak mert látják, hogy a liberális demokrácia milyen finom és ízletes és a tegnap még AK47-el rohangászó arcokból holnapra tühtige demokrata lesz. Szerintem elég nagy naívság.

Ez kb. olyan mint amikor 60-70 -es években számolták fel a cigány putrikat és a cigányokat beköltöztették a panelba. Azt gondolták, hogy mivel "a lét határozza meg a tudatot", ezért ha a purtiban lakó cigányt beköltöztetjük az összkomfortos parkettás panelbe egyszeriben példás állampolgár lesz és a probléma megoldva.
Az hogy mennyire jött be az a dolog meg mindenki tudja.
Oké, a katalógusokban minden jobban néz ki, de azért a Neckermann mélyen magába nézhetne, mert egy "Nappali/hálószoba 3 heverővel, egy külön hálószoba dupla ággyal és tengerre…..
- Mit mondott a Kamara? - Hogy majd mindent megtesz. - Mennyit kapok? - Hááát, az attól függ. Mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, szóval halál. Tudod Mari, az a kérdés akarnak-e…..
Di622 2015.08.11 15:16:44
@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:
Arra kíváncsi lennék, hogy egy műtőben milyen klímát lehet feltenni.
A klímával az a gubanc, hogy faszán megtelepszenek benne mindenféle kórokozók. Egy egészséges embernek nem nagy szám az legyűri.
De mondjuk egy műtőben ahol szuper sterilnek kell lenni mindennek ott már érdekes, hogy hogyan oldják meg azt a dolgot, hogy a beáramló hideg levegő az csíramantes legyen.
Biztos baromi drága lehet egy ilyen dolog.
Vendégszerzőnk: Kiss Heléna, a Nők a feminizmus ellen társalapítója            Kitüntető figyelemmel kíséri oldalunkat Karafiáth Orsolya. Hazánk európai értelemben…..
Másfél évtizede adott utoljára interjút, de Rosta Máriát így is mindenki ismeri a magyar művészeti és politikai elitben; sőt, az ország egyik legnevesebb és félelmetes hírű háttérembereinek egyike. A Zikkurat Produkciós Iroda vezetője a Mandinernek elmeséli, hogyan lett belőle…..
Di622 2015.07.17 10:12:09
@mortullus:
A mindennapi zsidózásunk add meg nekünk ma. Ámen.

Most jobban érzed magad?
        Az alábbi posztnak nincs tanulsága. Kizárólag arról szól, hogy a világ nem mindig olyan, mint amilyennek elképzeljük.       Idén Thaiföldön rendezték a nemzetközi diákolimpiát. A csapatverseny győztese az Egyesült Államok lett. 1999 óta ez a negyedik alkalom,…..
Az utazóközönség rém peches, a GYSEV meg elképesztő béna, mert Melinda leveléből is látszik, hogy  a rendkivüli helyzetekben elsősorban odafigyelést és tájékoztatást várnak az emberek. (Pinnye egyébként egy kicsi község, a hazai telefónia türténetének szempontjából…..
Miközben Viktor azzal a jóleső érzéssel henyélhet, hogy megnyert egy csatát Brüsszelben, s pár napig valóban ügyesen kezelte a menekültkérdést, a rezsim futószalagon gyártja az ügyeket, melyektől azonnal lesápad a jóérzésű júzer. Sajna az eddig is jellemző mutyik, lopások…..
Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása.   Ahogy követem a nyilvánosságba kerülő pártpolitikai eszmefuttatásokat, azok legtöbbje nem mulasztja el szóvá tenni, hogy most aztán az ellenzék már összeszedhetné magát, s…..
Tegnap megszavazták, pályázunk a 2024-es nyári olimpiára. Mikor Tarlós végszavát olvastam... "vannak pillantok, amikor egy nemzetnek meg kell mutatni, hogy képes összefogni. Hozzátette: korábban ő is szkeptikus volt, de az Agenda 2020 program megteremtette az olimpiarendezés…..
Játszunk egy összehasonlítós játékot. Annyi mindent lehet olvasni a külföldi nagyvárosok ingatlanárairól, hogy drágák vagy épp a magyarországi viszonylatokhoz képest egész olcsók. Kiválasztottuk most első körben Stockholmot és Budapestet, és megnéztük, hol mennyi pénzért…..
„Azt hogy most ficánkolhatsz, részben nekem is köszönheted”? Üzenet érkezett Pozsgay Elvtársnak!..
Di622 2015.06.08 14:42:09
@jose maria padilla:
pl. Mit tett az országért?
Kikerültek a kormány bevándorlásügyi óriásplakátjai a hétvégén. A kormány álláspontjával egyet nem értők hamar reagáltak: a hétvége folyamán több plakátot megrongáltak. Azt azonban hetek óta nem tudjuk, hogy az ellenzék mit gondol a bevándorlásügyről. Azt már pontosan…..
Irreguláris csapatok szállták meg a fővárost és hajtottak végre rajtaütésszerű akciókat az Idegengyűlölet Szent Plakátjai ellen. Hallatlan, baszki, emberek mire nem képesek. De szerencsére a hatalom a helyén volt, egyes partizánokat elfogtak, mások önként adták fel magukat,…..
Di622 2015.06.08 11:44:28
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Az a baj, hogy ezek csak ebből értenek.

Ugye egy csomó dologgal eddig az volt a taktika, hogy "le kell szarni...".
Ebből a koleszos parasztok azt a következtetést vonták le, hogy ujjé minden fasza mert nem lett belőle nagy balhé, csak így tovább...
Rejtélyes karbantartásra készül az ELMŰ Veresegyházon, Sanyi  meg aggódik a fagyasztott borsóért a nyári melegben - valljuk be, jogosan. Gondolom az ELMŰ nem trollkodásból csinálja, amt csinál, de a tájékoztatás nem az erősségük. Hamár nem írtak semmi bővebb…..
A párt szerint rengeteg másik film megérdemelte volna a cannes-i elismerést. „Felháborító, hogy egy film csak azért nyerhetett, mert a holokauszttal foglalkozik. Bezzeg azok a filmek, amik drága CGI-grafikával mutatják be, ahogyan egy földönkívüli robotfaj háborút vív a…..