Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ricordo

0 bejegyzést írt és 177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Őszentsége döntően két témával jegyezte el magát uralkodása eddigi időszakában: az antikapitalizmussal és a menekültek és migránsok érdekeivel (míg a papi abúzusok témáját sikerrel a háttérbe szorította). Sokan szeretik azt mondani, hogy ebben a pápa baloldalisága és latin-amerikai háttere nyilvánul…..
Az öltözködés elvesztette a társadalmi pozíciót jelző szerepét. Ma is, mint az ötvenes években, amikor mindenki lóden kabátban és vászon ruhában vonult, pusztán a ruházata alapján nem lehetett megkülönböztetni az emberek társadalmi szintjét. Akkor az egyenruha gátolta meg az egyén kibontakozását,…..
A D-442 felderítő úszó gépjármű (FUG) A haditechnikai célú beruházások közül az egyik legnagyobb volt az 1960-as években, ráadásul nem licenctermékről, hanem hazai fejlesztésű eszközről van szó, amelyet exportáltunk is, és aminek a gyártása másfél évtizedig önmagában jelentősen befolyásolta a…..
Mai posztunkban Celeste Barber fotósorozatát mutatjuk be, amelyeken a hírességek Instagramra feltöltött fotóit próbálja lekoppintani. A kérdés már csak az, hogy Celeste tudatosan készítette el ezeket a fotókat így, avagy tényleg ennyire kétbalkezes? Ezt szerintem mindenki döntse el saját maga. Egy…..
Ricordo 2016.04.25 20:43:57
Az ember hibázik, merthogy nagyon kevesen vannak, akik bűntelenül, szeplőtelenül élnek le egy életet. Mindenki beleszaladhat egy kisebb csínytevésbe, apróbb szabálytalanságba, amiért gyakran csak a saját lelkiismeretével kell elszámolnia, hiszen ezek a gyarlóságok még nem érik el a törvényi…..
Hamlet „őrült beszédében” legalább rendszer volt, miként azt Polonius megállapította. Nem úgy, mint Illés Zoltán egyre vadabb nyilatkozataiban.             Kép: ritkanlathatotortenelem.blog.hu                                                              Kép: 24.hu  „Én most is benne vagyok a…..
A teljes fogalmatlanság. Parasztvakítás 2...
Ricordo 2016.03.25 11:24:29
@átlátó: Olvass vissza még egy kicsit.
Ricordo 2016.03.25 12:07:19
@átlátó: Peace :)
Ami a BTR-ek hasznát illeti, nem ismerem a TEK páncélozott szállító/harcjármű taktikai/alkalmazási terveit, de csodálkoznék, ha nem lennének nekik ilyenek. Például el tudom képzelni, hogy ha ellenőrző-áteresztő pontot kell létesíteni egy útszakaszon, akkor jó, ha oda lehet állítani egy ilyet az EÁP biztosítására, tudván, hogy kézifegyverekkel nem lehet kárt tenni benne, viszont a géppuskájával át lehet lőni egy motorblokkot, ezért ha szükséges, bármilyen gépjárművet meg lehet állítani vele.
Ricordo 2016.03.25 23:53:18
@Androsz: Rosszul tudod. Amit "elhárítás"-nak neveztél a hozzászólásodban, az a terrorizmus esetén jelenleg a TEK feladata. A rendőrség átszervezésekor a TEK a terrorelhárítás titkosszolgálati részét is megkapta. Rajtuk kívül csak az IH és a katonai területen a KNBSZ (a KFH jogutódjaként) foglalkozhat ezzel, de csak külföldön.
Alimento A füvesember tanácsot ad 2016.03.18 07:13:04
Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember” jellegzetes alakja a magyar alternatív gyógyászat világának, nevével nem csak a népi gyógyászat címszó alatt találkozhatunk, gyakorlatilag a gyógynövények alkalmazásának egyfajta hazai tekintélyének tekintik sokan. Pedig nem kellene.....
Na, lássuk csak mi is történt eddig: A Tények igyekezett egy tendenciózusan megvágott riportban hazugnak beállítani Juhász Pétert, majd amikor a politikus kitette a Facebookra az egész beszélgetést, amiből kiderül, hogy amit mondott, az nem úgy hangzott el, ahogy, na akkor ahelyett, hogy elnézést…..
Ricordo 2016.03.19 20:09:58
@Andras J Fazekas: Egy ilyet láttam már ma délután a Juhász karaktergyilkolásáról szóló másik sixx posztban. A lényeg: jön egy tag, aki először retorikai eszközökkel hergeli a népet (pl. a más nézetet hangoztatók véleményét nagy mellénnyel "vinnyogásnak" vagy valami hasonlónak címkézi), majd bekopiz valami konzerv hozzászólást, aminek semmi köze a poszt témájához, de arra alkalmas, hogy félresiklassa a diskurzust. Üzenem az instruktorodnak, hogy ideje lenne frissíteni a szabályzatot, mert ez így túl átlátható.
Ricordo 2016.03.19 20:20:39
@Andras J Fazekas: Valószínűleg én is ilyesmiket írnék, ha az lenne a munkám (bomlasztás, black hat propaganda), mint neked. De mivel nem megéhetésszerűen kommentelek, hanem csak a magam nevében, ezért csak a saját véleményemet tudom leírni: nem tudom, hogy ki ez a Juhász és nem is érdekel. De azt látom, hogy egy olyan politikai megtorlógépezet karaktergyilkos össztüze zúdul rá, amilyennek egy demokratikus jogállamban nem is szabadna léteznie.
Hazudni, elkenni dolgokat nem szép dolog. Akkor sem, ha a közpénzből fenntartott királyi tévé csinálja, és akkor sem, amikor az állami bank segítségével megvásárolt kereskedelmi tévé, sőt, akkor sem, ha egy független kertévé teszi. Etikusnak meg végképp nem az, de hát az “Orbán nem geci” videóban…..
Ricordo 2016.03.19 16:49:26
@Hutyibetyár: Vedd már észre, hogy ez egy konzerv hozzászólás volt, aminek az a célja, hogy félrevigye, parttalanná és indulatossá tegye kommentfolyamot. Ne etessed a trollt!
Ricordo 2016.03.19 17:05:20
@Philip F. Queeg: Értem én, hogy mindenáron Juhászról akarsz beszélni és gondosan kerülgeted azt, hogy erkölcsieg vagy jogi szempontból véleményt mondj a központi lejáratómédia szerepéről. Csak az a baj, hogy egyre inkább kilóg a lóláb. Az eddigi diskurzus során Juhászt több mindennel savaztad: először arról mondtál karakteres elítélő véleményt, hogy adománygyűjtő papírt lobogtatott a műsorban. Majd kb. azzal jöttél elő, hogy alkalmatlan politikusnak, mert nem számolt azzal, hogy a hatalom úgyis kikezdi és ledarálja a médiájában. Ugyanakkor amikor a konfliktusban érintett másik felet - azokat, akik a lejáratókampányt vezénylik - kellett volna megítélni, akkor csak terelsz és a vállad vonogatod. Ez így nem megfelelő ahhoz, hogy tárgyszerű vitát lehessen folytatni.
Ricordo 2016.03.19 18:19:28
@Philip F. Queeg: Tudomásul veszem az álláspontodat és azt is, hogy ha a diskurzus olyan ízlésbei/értékrendi különbségeket tár fel, amelyekre a "de gustibus non est disputandum" vonatkozik, akkor nincs értelme tovább folytatni. Részemről a zárszó az, hogy idegen a demokráciafelfogásomtól a formális-institucionalista szemlélet, amit felismerni vélek a hozzáállásodban, amikor az államgépezet működésének értékelvű megítélése helyett abban látod a megoldást, hogy Juhász forduljon bírósághoz, Strassbourghoz stb. (Ha az utóbbit megtenné, akkor ezért pluszban is rá lehetne uszítani a lejáratógépezetet.) Úgy gondolom, hogy azért foglaltak az Alkotmányba bizonyos alapértékeket, hogy az államhatalom azok szerint működjön. Ha pedig az állampolgárok azt látják, hogy az államhatalom ellenszegül az alkotmányos értékeknek, akkor az az első dolguk, hogy a nyilvánosság fórumain hangot adjanak a véleményüknek. Így kéne, hogy működjön a demokrácia.
A rendszerváltás óta fokozódó érdeklődés mellett egyre növekvő szinten foglalkoztatja az embereket őseink származásának kérdése. Vajon mely népből származunk? Kik lehettek őseink? Kik a legközelebbi rokonaink? A szkíták, hunok, avarok leszármazási „vonalán” helyezkednek el az „ősmagyarok”, vagy…..
Az emberekre a jelek szerint a leglehetetlenebb időpontokban tör rá az önkielégítési vágy. Nagyjából elmondható, hogy a maszturbációs időzónák három csúcspont köré csoportosulnak. Azt is elmondjuk, hogy miért.....
Ricordo 2016.02.21 16:12:35
Egy szenvedélyes csók alatt egész baktériumtelepek cserélnek gazdát, mi mégis nap mint nap csókolózunk. Miért maradt fenn ez az olykor sok veszélyt magában rejtő szokás? Honnan ered a csókolózás szokása? Miért csókoljuk meg azt, akit szeretünk?..
Egy férfi sem lehet igazi gentleman ha nem tanul a hibáiból, és ha párszor nem fizeti ki annak az árát, hanem fordít kellő figyelmet arra, amit visel. A túlzott piperkőcködés nem tesz stílusossá, de a megfontolt és következetes öltözet egy egészen más benyomást ad viselőjéről. Vigyázat, elrettentő…..
Ricordo 2016.02.08 18:08:49
@seventyfour: És persze kérdés, hogy stílusteremtővé akar-e válni valaki, vagy másként tervezi szublimálni a libidóját. Számomra pl. elég, ha nem tűnök ki nagyon a tömegből az öltözékemmel. Kifinomult gourmand se vagyok. Viszont ezek nélkül is mellettem marad barátnőm és a kegyeleti vállalkozásomnak is mindig akad megrendelése.
Kertkonyha Fűtőleves 2016.02.08 00:01:00
Amikor már 5 fokkal melegebb van a pár héttel ezelőttihez képest, én már tavaszt kiáltok, és hiába elég csípős még a szél, valahogy nagyon mégsem akaródzik bemenni a négy fal közé. Egy kicsit süt csak ki a nap, és már nyitom is ki a kabátom, hagy' érje szegény, hónapok alatt elszürkült bőrömet a…..
otthonműhely kéne egy FÉSZER... 2016.02.06 16:30:21
Kicsit elkalandozva az építkezés folyamatától, megoszotom veletek a kerti fészerünk történetét. Kertes ház esetében egyre csak gyűlnek a kerti cuccok: fűnyíró, gyepszellőztető, fűrész, ásó, kapa és társai. E mellé társul a két gyerek exponenciálisan növő járműflottája : babakocsik, motorok,…..
Ha valaki követi a norvég Kvelartak körüli történéseket, akkor láthatta, hogy a csapat a legnagyobb közösségi oldalon rendszeresen osztott meg a napokban stúdiófotókat. Bizony, készül a zenekar harmadik lemeze, ami még reményeik szerint tavasszal napvilágot is láthat. A csapat…..
Ricordo 2016.02.08 12:46:10
Háborús bűntett vagy kényszerű taktika? A vietnami háborút tévéképernyőkön vagy újságok segítségével követő átlagpolgár agyában (akár nyugaton, akár keleten) az évek során több jellegzetes kép is megragadt, melyeket onnantól fogva automatikusan összefüggésbe hozhatott a konfliktussal: a tömegesen…..
Van egy hipotézis, mely szerint az apám az oka mindennek! Főleg annak, hogy milyen férfit választok, állítólag annak is, milyen nőnek érzem magam, de ne rakjunk túl sok terhet az öreg vállára. Nem gondolom, hogy ez ilyen egyszerű lenne: Az már világos, hogy én el bírom a szótlan, és érzéketlen…..
Ricordo 2016.01.16 11:29:50
Rég volt már, hogy burgert rendeljek, mert sajnos a piac túlzottan nem spanolja magát mostanság, de úgy döntöttem, mi baj történhet, AZA úgyis ajánlotta a múltkor, lessünk rá. A menük közül az American Dreamet választottam, amelybe egy tetszőleges burger (jelen esetben…..
Ricordo 2016.01.13 07:12:03
@mosttenyleg: Hehe, most biztos azt gondolod, jól megmondtad itt a frankót. Az remélem cseppet sem zavar téged a kacarászásban, hogy az Amerikaiak más mértékrendszerben számolnak. Csak hogy segítsek.
Európa: SI,
USA, GB, Ausztrália:angolszász WASP.
Majd nézd meg azt is, hogy pl. az Egyesület Királyságban milyen "egyszerű" szabályok szerint számítják át a különféle pénzeiket! Tudod, van, ahol a társadalom hagyományai, öröksége (Heritage) még hatályban van.

Szóval akkor ki is az idióta közülünk?!?