Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Serzone

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amíg a MÁV ÁBE működött, mindenki azért imádkozott egy koccanás után, hogy a másik lehetőleg valami normális biztosítónál legyen, mert a vasúttársasághoz egyébként sehogyan sem kötődő gittegylettől pénzt még alig láttak károsultak, és kínlódás volt az egész…..
Serzone 2012.10.24 22:11:54
@ex-dr. vuk: Létezik ilyen, Casco szerződésnek hívják. Károkozás esetén a saját biztosító rendezi a kárt, majd később behajtja a károkozó biztosítóján. Magyarán lerendezik egymás között, az ügyfél pedig időt, energiát és ügyintézést spórol.
Serzone 2012.10.24 22:19:55
@csongorbela: Aki nem okozott MÁV ÁBE-s ügyfélként kárt másnak, az nem felel a vagyonával semmiért. Ne mossuk össze a kettőt. A károkozóval szemben a károsult polgári peres eljárás keretében tudja behajtani a pénzt, mert a biztosító nem fizette ki a kárát.
Praxis Bent felejtett méhlepény 2011.01.17 06:00:00
Tavaly áprilisban szültem császárral, egészséges pici lányom lett. Két nappal a császár után elkezdett fájni a hátam és nehezen kaptam levegőt, jeleztem a nővérkéknek hogy nem vagyok jól és már vízszintes helyzetben sem tudok lenni, nem tudok aludni és szoptatni is csak nagy…..
Edina nem igazán érti, hogyan változtathatják meg lakáshitel-biztosítását tudta és értesítése nélkül, visszamenőleg, pusztán azért, mert a Groupama megvette az OTP Garanciát:Egy lakáshitelhez kapcsolódó biztosítást kötöttem a Groupama Garancia Biztosítóval. A biztosítás…..
Serzone 2010.10.14 18:41:18
@enamel:
Veszélyeztetett terhes úgy is lehet valaki, hogy a saját egészsége van kitéve komoly veszélynek a terhességgel. Ráadásul mindezt úgy, hogy makkegészségesen kezdett bele a babatervezésbe. Pl. vészes terhességi hányás, toxémia stb.
Serzone 2010.10.14 18:43:55
@cicmen: csatlakozom!
Sziasztok!   Mostanában rengeteg negatív dolgot lehet olvasni az otthonszüléssel kapcsolatban, én szeretném elmesélni saját, teljesen pozitív történetemet. Kislányomnak idén júliusban adtam életet, a szülés zökkenőmentes volt. Már jó előre megbeszéltem orvosommal minden…..
Az én történetem 2007 tavaszán kezdődött. A megelőző hosszú időszakban folyamatos stresszben éltem, mind munkahelyi mind családi oldalról nagyon nagy nyomás nehezedett rám.   Egy nyilvános helyen voltam a feleségemmel, ahol minden komolyabb előjel nélkül hirtelen…..
  Kerületi rendelőintézet, nőgyógyászat Tudom, lúzer vagyok hogy nem magánrendelésre járok, de mivel a fogamzásgátló feliratásán és az évi egyszeri rákszűrésen kívül más teendő nem igen volt eddig velem, sajnáltam rá a pénzt. Az idei rákszűrés leletem azonban…..
Serzone 2010.06.14 13:30:47
@Káin: De még mennyire, hogy közrejátszanak. Első babánál 6. hetesen a vérképem vashiányt mutatott, az SZTK-s doki felirt Maltofert. Azt az ocsmányságot! Eleve hányingerem volt, de a kakaóízű, óriás rágótablettától minden kajám a wc-ben landolt. Mikor bejelentkeztem a magándokihoz, egyből azzal kezdte, hogy ja igen, őt is felkeresték az orvoslátogatók ezzel a borzalommal, hogy ezt írja fel mindenkinek, cserébe pénzt fog kapni az eladásuk után.
Serzone 2010.06.14 13:37:44
@brigoletta: Jól tetted, hogy lecserélted a dokid. Számomra alap, hogy magánrendelésen, a bejelentkezéskor továbbított adatokat átnézi, hogy képben legyen még akkor is, ha sok betege van.
Praxis Pár hétig nincs dugás 2010.06.09 06:00:00
Hali! Olvasgattam a blogotokat, és végül úgy döntöttem, elmesélem a saját sztorimat is. Nem ekézni akarom a magyar EÜ-rendszert, sőt, az alulfizetett és túlhajszolt orvosokat sem (bár fordítva használhatnánk a két igekötőt...), de tény, hogy néha hajmeresztő dolgok esnek…..
Serzone 2010.06.10 16:05:31
@másikpista: Igen, a félelem és a fájdalom miatt "beszűkül" a tudat. Ezt nem lehet felróni senkinek.
Ez mind nőknél, mind férfiaknál így működik.

Nagyon sarkos példaként: Egy férfit tökön rúgnak vasalt orrú bakanccsal, erősen vérzik, és pokoli fájdalmai vannak. Amikor beér a kórházba és megtudja, hogy belső vérzése van, sőt, elveszíti a fél heréjét ezért műteni kell, biztosan nem brillírozna egy párhuzamosan folytatott memóriateszten.
Serzone 2010.06.10 16:06:13
@gld: :)
Serzone 2010.06.10 16:06:49
@Zsé2: Ment a levél...
Praxis A sírás kerülgetett 2010.06.07 06:00:00
Kedves blog! Én is úgy gondolom, hogy nem lenne szabad megtörténnie hasonló dolgoknak, amiket ezen a blogon olvasgattam. Nem értettem soha hogyan lehet egy orvos néha annyira embertelen, hiszen az a hivatása, hogy emberekkel dolgozzon, akik hozzá fordulnak segítségért a…..
Serzone 2010.06.07 14:35:25
@Dr. Morcz: Szép gerincem nekem is lehet még, photoshop-al:)
Nem vagyok orvos, de a fájdalomra diagnózisként ezt kaptam. Viszont ezúton is köszönet a Karolina úti orvosoknak, fantasztikusak, mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Serzone 2010.06.07 15:44:17
@gld: Annyira megbízom bennük, hogy a lányomat is oda vittem ellenőrzésre. Pedig délpesti lakosként nagyon messze van tőlünk.
Óriási szerencsének tartom, hogy a férjem családjában van orvos, mert nagyon jó tippeket tud adni, egy régi ismerőséhez küldött, így tudtam meg, hogy van Karolina út is a világon:)
Serzone 2010.06.07 19:44:55
@Aggie: Csinálom a gyógytorna gyakorlatokat, gerinctornával összekötve (kivéve most, lásd fenn). De ügyes vagyok, tudok olyan rosszul mozdulni, hogy csillagokat látok.
A jógát még nem próbáltam, de sohasem késő:)