Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ribarbat

19 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Levada 2020 márciusában reprezentatív felmérést készített arról, hogy miként vélekednek az oroszországiak az 1990-es évekről. A megkérdezettek 19 %-a szerint az 1990-es évek inkább jó volt, mint rossz, a lakosság többsége, 62 %-a éppen az ellenkező véleményen van. A fiatalok körében azonban jobb…..
Moszkvics Gagarin, az első 2013.04.12 19:42:48
„A kémlelőnyílásokból láttam a felhőket és azok könnyed árnyékait, melyek a kedves, de oly’ távoli Földre vetültek. Majd az égre pillantva felébredt bennem a kolhoztag fia: a kozmosz fekete és tele van csillagokkal mintha csak egy frissen bevetett mezőt látnék. Boldog voltam, mégis félelem bujkált…..
Moszkvics Taskent görög csillaga 2012.05.05 14:13:00
Hadzipanajisz egyik hazájáért sem játszhatottKevés olyan sportolóról tudunk, akit (legalább) két ország is sajátjának tekint, de igazából egyik hazáját sem képviselhette rangos eseményeken. Minden idők talán legjobb görög futballistája ezen szűk „elit” tagja,…..
Moszkvics A százados marsall 2011.11.20 12:58:00
Az orosz vezérkar rangidőse2011 júliusában töltötte be századik életévét Szergej Leonyidovics Szokolov, a Szovjetunió marsallja, egykori védelmi miniszter, a Nagy Honvédő Háború veteránja.Szokolov 1911. július elsején született a cári Oroszországban, a Krím-félszigeten fekvő…..
Subba Nemzeti Vágta 2011.09.20 14:00:00
Igen, az a bele (csak erős idegzetűeknek). Ez pedig pörög a Facebookon pár napja, itt több kép is van:Ő az egyik ló aki meghalt az idei vágta giccsparádén. Nekirohant a palánknak ami a képen is szerepel és szó szerint kibelezte!!! Valaki azt mondja, hogy egy kaput akart…..
ribarbat 2011.09.20 22:29:29
@szMáté: igen, adót csalunk és plagizálunk.

A különbség, amit Gesztiék egyáltalán nem vettek figyelembe, hogy Siena városa a 16-17. század óta együtt él a Palióval, amiből évente kettőt is rendeznek. Igaz, hogy élőben adja az állami tévé, és rengeteg turista csak ezért utazik oda, de ez igazából az ő ünnepük, az ő rivalizálásuk. Nem egy állami ünnep. Viszont a versenyre való felkészülést mindenki átéli, aki a városban tartózkodik ezekben a hetekben-hónapokban. Fantasztikus érzés, egy folyamat, nem egyszerűen csak egy délutáni rendezvény. A Nemzeti Vágta nem tud közel kerülni a nézőkhöz, mert azok nem érzik sajátjuknak se a lovakat, se a lovasokat. Nincs érzelmi kötődés. Az átlag érdeklődő, aki kilátogat a Hősök terére lát egy lóversenyt, semmi többet. Ettől az egész még bőven lehet egy kellemes szombat délutáni családi program, de akkor inkább vigyék a Kincsem Parkba, ahol a pacik is biztonságban vannak.
Kétszer is legyőztük Európa még nálunk is frusztráltabb nemzetét.Nem akarunk mélyen belemenni a moldáv néplélek rejtelmeibe, de enyhe frusztráltságra vall labdarúgó Eb-selejtező 70. percében kifüggeszteni nekünk egy hibátlan magyarsággal megírt „Gyűlölünk titeket”…..
Moszkvics Melleink harcban állnak 2011.07.30 16:54:00
Ők nem vetkőznek PutyinértŐk is jó nők, de azért léptek színre, hogy az orosz társadalomban egyre növekvő maszkulizmus ellen tiltakozzanak, egyetlen igazi ellenfelüket pedig Vlagyimir Putyinnak hívják. Néhány nappal a gyönyörű lányokból álló Putyin-párti hadsereg feltűnés…..
  Eltörölné a kormány a középiskolákban a nyelvi előkészítő, úgynevezett nulladik osztályokat; három nyelv tanulását tennék kötelezővé a nyolcosztályos gimnáziumokban; a felsőoktatásba való bejutást nyelvvizsgához kötnék – derül ki a nyelvoktatási…..
ribarbat 2011.07.29 11:56:54
@bubo cupropenis: :) a neolatin nyelvek már miért tartoznának a legkönnyebben tanulható nyelvek közé? Te talán beszéled valamelyiket? Valószínűleg nem. Oktatod valamelyiket? Valószínűleg nem. Nekem van összehasonlítási alapom, és mondhatom, hogy nem igaz, amit állítasz. Amit pedig a hollandról írsz, az roppant primitív fejtegetés. Higgadj le. Különben szinte mindenben egyetértek Veled! Három nyelvet valóban nem lehet egyszerre tanulni (van, aki 16 évesen képes rá, de elég ritka).
Tapasztalatból mondom, hogy például az angol-olasz-orosz igen csak versenyképes.
A legfontosabb első nyelvként az angol, nélküle tényleg nem lehet meglenni. Második nyelvként választhatsz most is sok mást. A hiba a kéttannyelvű képzések szétverésében van. Ez különben kormányokon átívelő kezdeményezés volt, tehát nem Magyar és Hiller találta ki, legalább ekkora szerepe volt benne Pokorninak és Pálinkásnak! Csak Budapesten olasz, spanyol, francia és orosz kéttannyelvű gimnázium is van, kiváló jelentkezési adatokkal. És persze a tucatnyi nagyszerű német és angol kéttannyelvű sulik. Aki egy nyelven magas színvonalon, fiatal korában megtanul, az megtanul nyelvet tanulni! Ez nagyon fontos, óriási rutinra tesz szert, ami sok más nyelv elsajátítását megkönnyíti. Ezért is a kéttannyelvűsök a korosztályukbeli diákoknál sokkal könnyebben tanulnak, és az érettségi idejére sokkal jobban is beszélik a másodikként tanult idegen nyelvet.
Gellért is nagyon fontos dolgot írt kicsivel feljebb: igen, az az egy év nem veszteség sőt! Érettebben kerülnek ki a középiskolából, nagyobb valószínűséggel találják meg a nekik való felsőfokú képzést, kevesebb lesz köztük a kihulló az első szemeszterek egyikében. Tényleg jobbak az érettségi eredményeik!
A kisebb nyelveket pedig egyáltalán nem hülyeség tanulni. Az igazság ott van, hogy önmagában egy neolatin nyelv nem elég. De egy (valódi) felsőfokú spanyol-angol, angol-olasz vagy francia már nyerő párosítás. Gazdasági, jogi, idegenforgalmi területen mindenképpen! Ha valaki mérnöknek megy, neki valóban egy német-angol páros az ideális. Erre szerencsére most (még) lehetősége van. A BME nyelvi központja kiváló, sőt példamutató. (Ott pedig az általad büfészakosnak nevezett emberek tanítanak! Le kéne már állni ezzel a büfézéssel. A tolmácsok, szakfordítók is büfések? Tanítsák a gyerekeinket a büfések? :) Igen, rendbe kell tenni a tanárképzését!)
Nem tudom, hogy milyen nyelvtanáraid voltak. Nekem szerencsére csak kiváló tapasztalataim vannak, igaz ELTE gyakorlógimnáziumba jártam. Úgy tűnik, mintha sokan most ismernék fel, a nyelvtudás piacképes. A természettudományos tárgyak mellett, elsősorban ezt a tudásterületet kellene drasztikusan erősíteni a közoktatásban. Ehhez persze tisztességes tanári fizetésekre lenne szükség. Ameddig a végzett nyelvszakos évfolyamok legjobbjai a magánszférában helyezkednek el, 200 ezres kezdő fizetéssel, addig kár álmodni arról, hogy 80 ezer forintért tanárnak álljanak. Így egy-két elvetemült megszállotton kívül maradnak azok, akik most is vannak. Békével, ribarbat!
ribarbat 2011.07.29 12:16:01
@Bona Fides: "Jó, tudom, hogy miért, mert állás kell a nyelvszakos tanároknak és a nyelvvizsgaközpontok balfaszainak is élni kell valamiből."

Szerinted heti 12-14 óra angolhoz nem kellenének új belépők? Nem lenne szükséges felvenni új tanárokat? Ajánlom, hogy látogass el a közigállás oldalra és sasold meg, hogy hány angoltanári állás betöltetlen az országban! 110. Matematika szakosból 122 hiányzik!
Belsőség Belezni csak Corsával 2011.07.27 17:24:00
Jó estét minden kedves olvasónak. Mai belterj-eposzunk hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor is Winkler felfedezte az Illatos Csirke nevű büfét. Lelkendezve érkezett meg a szerkesztőségbe és azóta napi szinten kapacitál mindenkit a remek vastagbeles-tésztára, kacsalábra,…..
Egy kis jégtörő-történelem  A szovjet északi flotta nagyarányú fejlesztése az ötvenes évek derekán vette kezdetét. A tengeri  katonai jelenlét fokozása mellett a sarkköri vizeken való kereskedelmi hajózás is fellendült. Utóbbi a gyakorlatban a szibériai…..
Az átnevezési hullámnak közterületekkel még nincs vége. Úgy tűnik, a BKV is belefog a fővárosnál már jól bevált látszatcselekvésekbe. Vagy csak a hülyeség ragadós? Bő egy hete jelent meg a BKV honlapján a következő büszke hír: Nahát! Hogy lehet, hogy az elmúlt több mint…..
ribarbat 2011.07.20 00:02:22
@botfülű: sőt, ha összekötik a piros metrót és a szentendrei hévet, akkor lehetne H1M1 is. Innen már csak egy betű a H1N1
Moszkvics Megéri a Nabucco? 2011.07.19 20:58:00
Günther Oettinger az Európai Unió energiaügyi biztosa még 2011. január 26-án, szerdán jelentette be, hogy Közép-Ázsia országai, elsősorban Türkmenisztán illetve a Kaszpi-térség köldöke, Azerbajdzsán csatakozik a Nabucco-tervhez. Az ukrán UNIAN hírügynökség közlése…..
Moszkvics A Szovjetunió 2010-ben 2010.11.12 13:16:00
Aludj csak, én álmodom A Szovjetunió 2010-ben A Komszomolszkaja Pravda 1959. december 31-én közölt cikke alapján. Eltűnik a pénz. Megszűnik az alkoholfogyasztás és a bűnözés. Ingyenes étkezés mindenki számára. A jég nélküli Szibéria születése. A Komszomolszkaja Pravda (a…..
ribarbat 2011.07.18 20:04:39
@Pestabácsi: köszönjük az érdekes linket. (Apró megjegyzés: a russzofób oroszellenességet, oroszgyűlöletet jelent. Itt russzofilek vannak!)
Szerzs Szargszján elnök nemrég kitüntette a 2003-ban minden idők legjobb örmény futballistájává választott Horen Oganeszjánt (1955), az Ararat Jereván élő legendáját, harmincnégyszeres szovjet válogatott támadó középpályást.Oganeszján 1974 és 1985 között játszott…..
Чёрный русский - egy pohárnyi Oroszország: menta és kávé között félútonVelence mindig is különös jelentőséggel bírt az oroszok számára, legyen szó nagyvilági találkozásokról vagy éppen hivatalos látogatásokról. Napjaink egyik legkedveltebb koktélja a lagúnák…..
Moszkvics Volt egyszer egy Burán 2011.07.13 14:30:00
Az elfelejtett szovjet űrsiklóAz Atlantis űrrepülőgép utolsó startja apropóján számos cikk jelent meg az űrverseny egyik legszebb eszközéről és utolsó – be nem teljesedett - fejezetéről. A kép azonban a szovjet vetélytárs, a Burán történetének bemutatásával…..
Mandiner blog Elveszett nemzedék? 2011.07.11 07:01:00
Banksy - Keep your coins, I want change  Európai szintű probléma a növekvő ifjúsági munkanélküliség: az önmagát nagynak kikiáltó nemzedék gyermekei a jólét vágya és a kiábrándító valóság között keresik a helyüket.  „Kétféle fiatal van: aki mindent…..
ribarbat 2011.07.11 21:58:17
@is: óriási butaság, amit mondasz. A közgazdász pálya jobbára telített, ez igaz a jogászokra is. Miközben - bár divat szidni a bölcsészeket - nincs elég nyelvtanár. Hadd ne kelljen alaposabban elemezni a magyar diplomások idegennyelv-tudását. Másrészt érdemes megnézni a bejutási pontszámokat. Nézd meg, hogy hány ponttal lehet elmenni Miskolcra anyagmérnöknek, amit aztán el is végeznek, mivel koránt sincs akkora szórás, mint például a BME-n. Utóbbinak pedig kiváló idegennyelvi központja van, amit pedig a BTK-n végzett tanárok vezetnek. Természetesen a tanári pályán is nehéz helyet találni, idén 40 ezer középiskolai férőhely maradt üresen. Ezért ma már nagyon is megnézik, hogy kit vesznek fel. Nem könnyű. De a tanárokon rugózni nem szép (oda a leghülyébbek mennek sztereotípia alapján ---- BGF-en kik vannak?)
Talán 2007-től kezdve sokat dumáltam egy Olaf Steenfad nevű figurával, aki még Rudi Zoltán mellett volt az MTV elnöki tanácsadója, amúgy tapasztalt német televíziós újságíró és vezető is volt. Volt egy víziója arról, hogy mit kéne csinálni Magyarországon. Gyakran emlegette…..
ribarbat 2011.07.10 21:58:34
@menőmano: már várom az első, kizárólag netes szórású, napi milliós nézettségű magyar tv-t :)
Orosz milliárdosé lehet a Milan? Miután a milánói fellebbviteli bíróság 560 millió euró megfizetésére kötelezte, Silvio Berlusconi akár idén nyáron túladhat az AC Milanon. A rekord nagyságú összeget az olasz miniszterelnök tulajdonában álló Fininvestnek kell átutalnia a…..
Az ukrán gólzsák még mindig a legnépszerűbb Milan-játékosAz emberek könnyen felejtenek, különösen igaz ez a futballban. 2006 nyarán, a calciopoli kellős közepén, a második ligával fenyegetett Milan sztárja, Andrij Sevcsenko elsőként lépett le a süllyedő hajóról. 5 évvel…..
Olasz- és Németország atomenergia nélkül végképp a Gazprom-Áramlatok felé fordulSilvio Berlusconi római kormányfő a saját politikai túlélése szempontjából sem mellékes önkormányzati választások után elvesztette az atomenergia jövőbeni olaszországi felhasználásról kiírt…..
Moszkvics Megeszem az ellenségem 2010.11.18 23:41:00
Avagy Szaakasvilitől nem lett sótlan a grúz csirkeragu Edd meg Szaakasvilit! Moszkvában gombamódra szaporodnak a grúz éttermek. A kaukázusi konyha különösen az orosz főváros fiatal lakóinak körében népszerű. Ami Londonban az indiai gasztronómia, az a Kreml tövében Tbiliszi…..
Moszkvics A grúz borok exportja 2010.11.08 20:22:00
 Tbiliszi esete a világpiaccal Az elmúlt két évet tekintve komoly változások történtek az egyik legfontosabb és legismertebb grúz kiviteli termék, a bor kereskedelmét illetően. 2008-ban – a kezdődő világgazdasági válság, de javarészt a grúz-orosz konfliktus…..
Vlagyimir Putyin egy forma 1-es Renault-t vezetett Szentpéterváron Az orosz miniszterelnök, ha nem is valódi versenykörülmények között, de a leningrádi megye egyik nemrég átadatott pályáján tehette próbára (autó)vezetői képességeit. A királykategóriában vitézkedő Renault…..