Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hunfonix

0 bejegyzést írt és 84 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„A lemúr lények a galaxis legkiválóbbjai közül jöttek, és komoly elismertség övezte őket Tejút-szerte. Nem mindenki jött ide közülük, hiszen egy csapat hátramaradt. Hogy honnan érkeztek, valódi tartózkodási helyük nem publikus azonban. A Nap már létezett, de sokkal nagyobb volt, és mai formáját…..
Az ingatlanbérlés és -vásárlás hosszú évek óta neuralgikus pont Európában. A londoni, berlini helyzetről már sok szó esett, most azonban egy olyan helyre látogatunk el Tucano segítségével, ahol ritkábban járunk. Pedig Lisszabon is rengeteget változott az elmúlt években, ami az ingatlanpiacot illeti…..
A mozikban már látható a magyarul csak Az utolsó pogány király címet viselő holland alkotás, 160 percnyi élő emlékezet. De ki volt valójában Redbad vagy Raedbed vagy Radbod, a fríz uralkodó?..
Kedves olvasók! Nem ígérek semmit, de jelenleg az elképzelés az, hogy megpróbálom a következő fél évben kicsit felpörgetni a blogot (blog! milyen elavult formátum már ez!), elvégre közeleg a 2019-es év, és ha igazunk lesz, akkor bőven lesz miről és mit írni – ameddig lehet... Egyúttal tíz éves…..
Hunfonix 2018.08.28 22:04:09
@dangbird: nah most nem értelek, hová fogsz költözni, csak hogy ne veszítselek szem elöl :D
A kérdés valós, és szemben a primer, politikai hangulatkeltéssel, valódi, gazdasági összefüggés rejlik mögötte. Természetesen a politikai látványberuházásoknak is van haszna, ahogy a bevándorlásnak is...
A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található. Kedves olvasók! Régen írtam már bejegyzést, ennek több oka is van – anélkül, hogy ezeket részleteznénk, örömmel jelenthetem, hogy ezek legalábbis egy része elhárulni látszik, így a jövőben remélhetőleg több írás várható. Téma van dögivel, bár…..
Hunfonix 2017.06.09 21:59:31
@Mia and me:
meg a sok okos aki nem bírta felemelni a seggét és elmenni szavazni
Hunfonix 2018.01.30 20:11:37
asztahűha Jézus arca? 2017.12.12 00:01:00
A Jézus ábrázolások 80 százaléka egy magas, vékony, fehér bőrű, világos szemű, barna hajú fiatal férfit mutatnak. Hm... Elég érdekes személyleírás...
Hunfonix 2017.12.13 14:40:07
@Ylim: Mint az előző hozzá szóló is fejtegette:
Az apa (Isten) nyilván fehér, (mi más is lehetne...)
Az Isteni gének pedig szépen elnyomták a sémi géneket :P
(SZERK: A BEJEGYZÉS VÉGÉRE BESZÚRTAM A "Hova tegyem a pénzem"-SZAKASZT,MELYET TELJESEN KIFELEJTETTEM TEGNAP...) "Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog…..
Hunfonix 2017.09.17 22:11:34
  A következő bejegyzés valószínűleg senkinek nem fog tetszeni. Akármilyen „oldalhoz”, nézetrendszerhez sorolódik is valaki, valamelyik szakaszban eretnekséget fog találni. Először is le kell szögezni, hogy a kényszerbetelepítés elutasításával egyetértek több okból is. Így is túlságosan beleszól,…..
Hunfonix 2017.03.26 21:34:25
@Mia and me: a 1,5-2ből hogy lesz 3?

ez az igazi zs érvelés :D meghaltak párszázezren ma már 6 milliónál tarunk...
Hunfonix 2017.03.27 05:51:00
@Mia and me:
megtanítják nekik, hogy az ember színe fehér, a nigus is csak azért volt ott hogy szemléltesse az ellenséget,
ezen kívül megtanulnak fegyverrel bánni, lőni és gránátot dobni.
A fél éves vagy még kisebb pöttömök a legügyesebbek.
két célbálöves közben, meg

az ölünkbe vesszük őket és éneklünk nekik, a kicsit nagyobbakkal van egy kis játék is (dobálós meg ilyesmi)
Majd elvarázsolva nézik/hallgatják a furáját és egyéb népi hangszereket.
Igazából azt tanítják meg a felnőtteknek, hogy hogyan foglalkozzanak a gyerekkel értelmesebben mint a ledobom a tv elé...

www.ringato.hu/?p=subpage&pid=1
Végre. Végre! Bujdosó 1. A Ház BUJDOSÓ Jánosnak hívnak engemet, s ha megengettetik, elmondanám a történetemet. EGYSZERŰ, szürkefényű hétköznap délelőtt tellett, semmise jelezte, hogy fenekestől fordulni s változni fog az életem. Mert hát az emberi sors viharai nem úgy gyünnek, mint az időjárásé,…..
Hunfonix 2016.06.29 08:26:28
Ahogy jeleztem, tartunk blogtalálkozót. Eljött az ideje. Jó rég nem volt... Bár voltak előadások, ahol lehetett találkozni velem. Most az egy ideig szünetel, ahogy a bejegyzések is. Kicsit elegem van az észosztásból, őszintén szólva. Ez amúgy is kezdettől egy kényszerpálya volt nekem. De ettől…..
Hunfonix 2016.06.06 18:43:07
A Játék Neve: Föld Életjel 2016.04.28 11:22:56
Mint látható, két hónapnál régebb óta nem írtam a blogra. Ennek legfőbb oka, hogy rettenetes anyagi helyzetbe kerültem (mint már finoman jeleztem egy korábbi előadás-videó alatt), és ennek orvoslása a mindenek előtti gondom mostanában. Nem tűntem el, majd fogok írni további szájbatalpalókat és…..
Hunfonix 2016.05.16 18:43:22
@nagyesz:
Ehhez még hozzá tenném, hogy a tv és egyéb médiumok hatására egészségtelenek a elvárások a másikkal szemben.
Pl testileg: elvárják, hogy a nők 1-2-3 gyerek után is topmodellek legyenek, a férfiak pedig 1,5 munkahely mellet kigyurtak...

Ehhez hozzá jön még a fogyasztói társadalom receptje: ha valami elromlik ne javítsd meg, dobd ki vegyél újat. Valami elromlott a házasságában? Nem érdekes váljon el mert az egyszerű.
Hunfonix 2016.05.18 20:14:59
@cathsword: @nagyesz: "- kövérákos:"
igen, ezt az Ákosozást én sem értem, mi a baj azzal amit mondott?
Hunfonix 2016.06.05 14:09:23
Még egy kis adalék a fentiekhez:
konyves.blog.hu/2016/06/04/philip_zimbardo_hova_lettek_a_ferfiak?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2016_06_05&utm_campaign=index

"A nők emancipációjával előállt az a helyzet, hogy a férfiak már nem tudnak vetekedni a nőkkel, nincs kinél jobbak legyenek, hiszen eddig mondhatták azt, hogy legalább a nőknél jobbak. Ez már nem igaz. A férfiak hanyatlásával párhuzamosan azt látjuk, hogy a nők jobban teljesítenek, minden területen, az iskolában, a munkahelyeken, a sportokban. Keményebben megdolgoznak mindenért és sokkal inkább odateszik magukat. A férfiak már nem vehetik fel velük a versenyt, úgyhogy inkább feladják. Nem azt mondom, hogy a nők miatt maradnak le a férfiak, csak azt, hogy ez hozzáadott nyomás. Kutatásaink eredménye szerint, tavaly a nők sokkal többen végeztek egyetemet, mint a férfiak és ez világszerte igaz, a hagyományosan férfiakhoz társított területeken is, mint például a jog, az orvostudományok vagy akár a mérnöki képzések."
A bejegyzés a Szájbatalpaló blogon itt található. Kis bemelegítőként nézzünk egy teljesen triviális témát, teljesen triviális szájbatalpalandókkal. Később majd lesznek meredekebb témák is. Mi is tulajdonképpen a „demokrácia”? Nem a szabatos definícióról van szó…..
Hunfonix 2015.09.26 18:16:28
Igenis jó a vasárnapi zárva tartás! Nem tudom megérteni a sok fanyalgót. Az a baj, hogy olyan kevés érv jut az ember eszébe, amikor meg akarja védeni, ezt a nagyszerű intézkedést. De nem baj, segítségére szeretnék segíteni nektek, így összegyűjtöttem egy csokorra valót, hogy…..
Hunfonix 2015.01.22 11:10:27
@Mad Mind:
de marha okos és bölcs ember vagy
Hunfonix 2015.01.22 11:50:04
@ügyfélszolgálatos:
Hát én a CBA-t nem védtem, mint írtam dögöljön meg az IS de vele együtt az összes multi is, mindenhol éhbérért dolgoztatnak óriási haszonnal dolgoznak és utána meg elmondják hogy veszteségesek, ugyan már....

Tessék a fáradságot venni, és egy hétvégi nagybevásárlás után (ha már nem lehet erről a baromságról leszoktatni az embereket) körbejárni a hentest a zöldségest és a péket majd hasonlítsd össze hogy mennyit fizettél volna ha kis boltban veszed...

Mindenkinek az a TÉVES berögződése, hogy a NAGYBOLTOK OLCSÓBBAK, HÁT A NAGYLÓFASZT, mindig van egy két termék ami (törvény ellenesen, mivel nem lehetne beszerzési ár alatt árulni) nagyon olcsó, de minden más sokkal de sokkal drágább.

Persze lehet példálózni olyannal is ami mindig olcsó, pl kifli zsömle, de ne akard össze hasonlítani egy normális péktermékkel azzal a szart amit a multiknál adnak.

Ha pedig nézel egy minőségi terméket, egy jó felvágottat, vagy rendes kovászos kenyeret, 30-40%-kal drágább mint egy kis boltban.
Ugyan ez igaz a zöldség-gyümölcsre, vagy bármi másra.

Tessék venni a fáradságot és összehasonlítani, de ne az éppen akcióssal, hanem a normál áru termékekkel.

És továbbra is hangsúlyoznám, hogy ha a multiba mész végső soron a saját zsebedből veszed ki a pénzt, mert a multi nem fog nálad honlapot készíttetni, pizzát rendelni, vagy kalácsot venni, az a pénz amit ott hagysz valami milliárdos számláján landol és soha nem kerül ide vissza.
Magyarországon a jelenlegi technológiai fejlettségi szint megtartása mellett a lakosság 90%-a vissza tudna térni egy, ha nem is mindenben, de alapvető szükségleteiben önellátó, fenntartható gazdálkodáshoz. Vagyis nem kellene lemondani a mobiltelefonról, az Internetről és hasonló…..
Hunfonix 2014.07.28 20:10:20
Holnap megkeresem neked a közép kori növény termelésről szóló tanulmányt.

Egyébként itthon gyakorlatilag csak búzát termeltek, északon és a gyengébb talajokon rozst, délen és egy két területen kölest, és kész kifújt, mármint a szántó földi kultúrák.

De egyébként ha bele gondolsz a jelenleg legnagyobb mennyiségben termelt kertészeti kultúrák még nem léteztek Európában (paprika, paradicsom, de például az uborka is csak 13-14. században jön be Ázsiából)

Ezen kívül sokkal több bab, borsó és egyéb "főzeléknek való" volt jellemző, ezeket (arányait nézve) teljesen kiszorította a burgonya, aminek sokkal kevesebb a táp értéke, és egyéb élettani hatásokról ne is beszéljünk...

Az elsivatagosodást nem a monokultúra okozza (már ha emberi tevékenységre gondolunk, mert lehet ez természeti is), hanem az öntözés, ami gyakorlatilag egészen a rendszerváltásig nem volt jellemző itthon (igaz nem is volt rá szükség a sokkal egyenletesebb csapadék elosztás miatt), mostanában kezd igazán nagy mértéket ölteni, és ez az ami engem félelemmel tölt el.
Ezt is tudják az egyetemeken, és mindenhol, még sem tesznek semmit, sőt még csak nem is téma. Mindenki a vegyszerezés ártalmaival, meg a katicákkal törődik, de hogy a locsolás szikesíti a talajt: hát igen, tudjuk, de mit csináljunk?

A búzás dolgot: idén 35000ft/t az étkezési, és 33000ft/t a takarmány.
Ha te bemész venni a boltban egy kiló takarmány búzát a tyúkodnak akkor azt 85 forintért fogod megkapni, mert a boltokban még tavalyi búza van, még egy két hét, és a gazdaboltokban is 60-70 forint között lesz az ára.
Tavaly egyébként az étkezési búza 55000 a takarmány pedig 50000 környéke volt.

A pétisónak és egyéb műtrágyáknak egyenlőre semmilyen bizonyított mellékhatása sincs, pedig most már itthon is 70 éve műtrágyáznak, nyugaton több mint 100.
Hunfonix 2014.08.15 22:36:11
@emberneve.gyufa:

hát amellett, hogy hivatkozás nem nagyon vagyon van a cikkben, azért pár dologra felhívnám a figyelmet.

"és vetésforgóval védekeznek a gyomok ellen"
aham, és hogy? Nem tudom, hogy milyen kultúrában vagy mire érti ezt, de ez a kijelentése önmagában hülyeség.
A vetésforgó éppen hogy erősíti a gyomosodást mert az előző évi haszonnövény a következő vetésben gyom... (a kukorica mellett a búza gyom stb)
Ha nem lenne vetésforgó egy gyomnövénnyel kevesebb lenne.

A biológia védekezésnek is rengeteg hátulütője van, pl a harlekin-katica amit szintén ezért eresztettek szabadjára itthon, most meg kipusztítja a mi katicánkat.

"A gazdálkodók baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal fertőzik meg a károsítókat"
Igen vannak ilyenek itthon is de gyakorlottai tapasztalatból mondom, hogy nem túl hatékonyak, márpedig ha Kubában ez olyan nagyon hatékony lenne, akkor már rég megvette volna valami nagy multi (persze tudom, hogy vasfüggöny meg minden, de ha tényleg hatékony lenne, már küldték volna James Bond-ot és már lenne nekünk is ilyenünk)

De egyébként ettől a vírusos dologtól kiráz a hideg, és ha mutálódik és a méheket írtja ki?
Nem tudom...
Hunfonix 2014.08.19 08:23:02
@Milo Kompanyon: azért a cikk író nyugodtan belinkelhetné a vizsgálatokat...
én próbáltam neten rákeresni, de nem találtam.

Azt azért még hozzá tenném, hogy bár a glífozát létező gyomirtó, de nem búzára és egyéb szántó földi növényekre való.

A glifozát totális gyomirtó, tehát ha rászórnák a búzára azt is kiirtaná. (annyiban igaza van a cikknek, hogy 5 évesnél idősebb szőlőben használható, mivel a szőlőnek olyan mély gyökerei vannak, hogy nem éri el a gyomirtó) Szárításra lehet, hogy lehet használni, de a leírásában nincs feltüntetve.

"Felhasználása különösen megugrott az elmúlt években, a glifozátrezisztens génmódosított kukorica, szója, gyapot, búza és egyéb gabonafélék elterjedésével."
Ilyen Európában nincs, tehát megint csúsztatás.

Búzára általában tembotrion és egyéb ilyesmit használnak.

(tehát megint egy cikk ami a levegőbe pufogtat nagy szavakat, és a dilettáns bizonyítottnak látja az elméletét, hogy márpedig őt meg akarják ölni.)
Szintén környezetismeret-óráról emlékezhetünk az állatvilág két táborra osztására: vannak káros állatok, és vannak hasznosak... „Leegyszerűsítjük a gyerekeknek”, ugye? Aztán ezek a gyerekek agrármérnökké, erdőmérnökké vagy hasonlóvá felnőve írmagostul akarnak kiirtani bizonyos állatokat kártételük…..
Hunfonix 2014.07.30 12:37:28
@Egy_Vándor:
Nekem papírom van róla hogy nem tudok helyesen írni :D

Egyébként jogos a hozzá szólás.
Hunfonix 2014.07.30 12:40:48
@Hunfonix:
tessék megint különírtam :)
Hunfonix 2014.07.30 13:19:23
index.hu/tudomany/2014/07/30/vegyszert_kerestunk_a_dunaban/

Igaz egy kicsit más téma, de ide vág:
"Palotai tisztában van azzal, hogy sokak szerint a laborok manipulálják az adatokat azért, hogy elkerüljék a pánikot, illetve mert valami hatalmas összeesküvés játékszabályainak megfelelően így segítenek az emberiség központilag irányított pusztításában.

Az olyan akkreditált laboroknak, mint amilyenek mi vagyunk, csak az igazság számít, nincs más érdekünk.

A szakember elmondta, hogy a mérést végző kollégáknak ráadásul fogalmuk sincs, honnan származik a minta, amivel dolgoznak, egy vonalkódot látnak mindössze. Cégszinten sem lenne jó politika, ha kavarnának: elég egyetlen kitudódott eset, és máris oda a hitelesség."

De persze ebből is lehet hit kérdést csinálni, az index hazudik a laborok hazudnak, csak akkor beszélgetni nincs miről...
Történet egy magyar honvédról, aki a keleti front poklában értesül arról, hogy felesége megcsalja, ezért elhatározza, hogy tűzön-vízen át hazajut és megöli a csalfa asszonyt. Ebben az sem akadályozhatja meg, hogy időközben megsebesül, majd szovjet hadifogságba, végül…..
A Men in Black harmadik részének főcímdala ezúttal nem Will Smith-hez kötődik, hanem Pitbullhoz. Barry Sonnenfeld elmondása szerint a 19 éves lánya hívta fel a figyelmét az úriemberre, meghallgatott tőle néhány számot, megtetszett neki és felkereste Pitbullt. Egy szó, mint száz,…..
Észak-Amerikai box office:A stúdiók folyamatosan keresik azokat a regénysorozatokat, amelyekből profitképes franchise-t lehetne faragni. Rengeteg próbálkozás fulladt kudarcba, de a Harry Potter és az Alkonyat filmek elég szépen tejeltek és most melléjük Az éhezők viadala is…..
Taylor Kitsch idén a megmentő szerepében tetszeleg. A John Carterben a Marson ugrálhat és csaphatja le a gonosz lényeket, a Csatahajóban pedig pusztító kedvű űrlényekkel számolhat le és lőheti ki őket a világűrbe. Az Universal égisze alatt készült el az akció sci-fi, a stúdió…..
Filmdroid B.U.É.K. 2011.12.31 17:15:31
Boldogabb, jobb filmekben gazdag új évet kívánok mindenkinek! Egy biztos, jövőre ismét a Filmdroidról értesülhettek első kézből a friss, új hírekről. Egy kérdésem lenne még hozzátok: Melyik filmmel indítjátok a 2012-es évet?..
   Mert nem olyan egyszerű ez a helyzet. A felszínen csak egy középgyenge szörnyrománcot lát a néző, de ez a sorozat, már ami a film verzióit illeti, velejéig romlott. Van itt minden, ami a jó ízlésű befogadót az öngyilkosság felé terelgeti, mind a technikai, mind…..
 Pontosan tudom, hogy sokakban heveny hányingert kelt ez a cím. Felsejlik előttük a hamburgerzsírban és arroganciában lubickoló amerikai dekadencia, és rögvest nekiállnak egy közeli széket keresni, hogy legyen mit kihajítani az ablakon mérgükben. Tudom, és pont ezért féltem…..