Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lullancs

63 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első családi nyaralásunk az augusztus 20-i hétvégére esett. Történt ugyanis, hogy Atinak nem volt szabadsága már, illetve még tartalékolt pár napot a vizsgaidőszakra az év végére, így megbeszéltük, hogy pénteken meló után már indulunk is ki a nyaralóba, és mivel idén…..
Roliról lekerült a kengyel, aminek következtében két nappal később már úgy mászott, hogy sikerült leesnie az ágyról. Tényleg pár lépést mentem el az ágytól, ő az ágy bal oldalán a fejrésznél játszott, mire visszaléptem, az ágy végének jobb oldalán esett le fejjel. Picit…..
Az én kicsi fiacskámnak július 13-án pénteken! reggelre kibújt az első fogacskája, majd pár nappal később, hétfőn a második is. A dentinox és a dologél megtette hatását, ezek segítségével szépen elaludt, és viszonylag jól megúsztuk. Persze voltak nyűgösebb napok,…..
Olyan régen írtam, de valahogy semmire nincs időm, főleg irogatni. Roli egyre nagyobb, fiusabb, és persze akaratosabb is :) NAgyon megnőtt, épp valamelyik nap jegyeztük meg Atival, hogy anynira nagyfiús lett, már nem az a picike baba, akit leraktunk és elnézelődött, minden nap újabb…..
Elveim vannak, voltak, és lesznek is. A hozzátáplálást nem akartam elkezdeni 4 hónapos kora előtt, de a sors, illetve Roli pocakja közbeszólt. Történt ugyanis, hogy épp érettségi találkozóm volt. Aznap maradtak egyedül apa és fia egy egész estére. Már előtte nap is nyűgösebb…..
Rolit igazából az első két hónapban senki nem láthatta. Ami így, ebben a formában nem igaz, hiszen a Facebook-ra folyamatosan töltöttem fel a képeket, és a nagyszülők, ha akartak, feljöttek. Anya jött is rendszeresen, apa is néha feljött és Lala is kíváncsi volt a fiamra.…..
Roli ma 3,5 hónapos már, igazi nagyfiú. Rengeteget fejlődött az elmúlt egy hónapban, sőt, igazából naponta változik, ügyesedik, fejlődik. Már gyönyörűen tartja a fejét, jó magasan, sokáig, már át tud fordulni egyik oldaláról a másikra, bár úgy veszem észre, hogy ezeket…..
Roli egyre mobilisabb, a két hónapos oltás óta visszük magunkkal vásárolni is, így azért sokkal egyszerűbb, mert nem egyedül megy el Ati, vagy én, hanem együtt lehetünk akkor is. Már a Tescóba is elvittük amit nagyon jól viselt. Tegnap voltunk vele a Brendonba is, kiválasztottuk a…..
Roli ma 8 hetes és egy napos, és egyre jobban boldogulunk. Mármint eddig is elvoltunk, de már kezd kialakulni egy rendszer ami szerint mennek a napok. Persze ez sokszor felborul, de általában 5kor ébred vigyorogva, dumálva, és nem hajlandó elaludni csak 7 után, vagy van, hogy meg is…..
Amikor elkezdtem írni ezt a naplót, még azt hittem, rengeteg időm lesz. Kissé naivan arra gondoltam, a gyerek 3 óránként eszik, én meg ez idő alatt 3 órákat alszok. Csak azzal nem számoltam, hogy a gyerek van, hogy másfél órán keresztül eszik, aztán újabb fél óra, míg…..
Kalimpára várva Roli megérkezik 2012.02.17 09:57:00
Utoljára akkor írtam, mikor bementem a kórházba. Akkor még nem is sejtettem, hogy 2 hét múlva már itthon azért bőgök, mert csak ránézek a kisfiamra, és eszembe jut, mennyire szeretem. Törpike ma 2 hetes és 4 napos, és gyönyörű. Imádjuk, de hát ez ugye természetes is. Azt…..
Akkor azt hittem, valami lesz, de mekkorát tévedtem... Most épp január 30. hétfő van, reggel 5:47, és én már a gépnél. Naná, hiszen éjjel sem igazán aludtam, a fejem szétesik, a gyomrom kész. Éjszaka csak úgy kapkodtam a gaviscont, aminek iszonyú íze volt, de még a…..
Kalimpára várva Valami elindult 2012.01.28 04:04:00
Már túlhordom Rolit. Őt bazira nem zavarja, látszólag nagyon jól elvan ott benn. És igazából annyira én sem panaszkodhatok, az elmúlt napokban volt olyan, hogy csak egyetlen egyszer kellett felkelnem pisilni. És a hangulatom sem a régi, egyik percben szülni akarok ezerrel, másik…..
Ma egész nap ez jár az eszemben. Nem akarok még szülni! Ráérek, olyan jó terhesnek lenni. És különben is. Mi lesz, mit csináljak, hogyan? És mi lesz, ha béna leszek, ha tök ciki, ha nem úgy alakul minden, ahogy én szeretném? Jobb ez így, terhesen. Inkább legyen nagy a hasam,…..
39+6Holnap lejár az utolsó időpont szerinti terhességem is. Roli ezt azt hiszem, nem tudja. Senki nem szólt neki, hogy már ideje lenne kijönni. Illetve én szólok neki naponta, és Ati is lassan naponta könyörög neki, csak pont a szüleire nem hallgat. Hétfői nst-n persze megint nem…..
38+4Ismét nst. Semmi. Fájásaim a béka segge alatt, gyerkőc már csak épp, hogy ficereg, és iszonyúan tud feszíteni. Néha egész nap keményedik a hasam. Pénteken még kitakarítottam a lakást, és beköltöztem a hálóba, mert már kezdett elegünk lenni a különalvásból. Így a…..
37+5Nem bírom. Ma éjjel megint nem aludtam semmit. Ati is egyre kevesebbet alszik. Pedig már külön szobában alszunk, az ajtók is be vannak csukva, de valamiért nem megy. Azt hiszem, egyre jobban izgulunk, várjuk. Éjjel fél12től vagyok fenn. 4kor együtt reggeliztünk az én drágámmal.…..
37+3Nem vagyunk elkésve, tudom. De akkor is. Egyik percben szülni szeretnék, másikban meg még nem. Egyik pillanatban azonnal makulátlan rendet szeretnék, másikban meg nem is érdekel mekkora a kupi itthon. Ma vasárnap van, Ati tanul, én végig aludtam a fél napot már. Ma éjjel ugyanis…..
Roli 37+0Kezdjük a 38. hetet. Terhes vagyok. Nem kicsit. Már magamnak is. Ez volt a második éjszaka, hogy külön aludtunk. Az egy dolog, hogy Ati nem tudott tőlem aludni, és Zetornak hív, de az, hogy már én sem tudok magamtól... ráadásul az ágy se jó, sehogy sem jó. Így most…..
36+0Ma Ati nem ment dolgozni. Mondjuk így az év végére ő is jól elfáradt, meg azt hiszem, nem is sok kedve volt már menni. Nyakunkon a szülés, egyre kevesebbet alszunk (ő is), és itt vannak a vizsgák. Én meg nem csesztetem. Éjjel 11kor még néztem a Monkot, mert nem bírtam elaludni.…..
December 27. kedd Roli 35+5Ati ma már ment is dolgozni, hiába, nincs már szabad napja. Én meg itthon punnyadok. Nem tudom miben fáradok el igazán, talán abban, hogy nem alszom ki magam, és a semmittevésben. Semmihez nem volt kedvem, még a Diához se bemenni, vagy a Móninak szólni, hogy…..
Valahogy nekem a legszebb és legjobb ünnep a karácsony. Mindig is az volt. Egész évben ezt vártam, már ősszel elkezdtem vásárolgatni, és amint megjelentek a különböző karácsonyi dekorációk az üzletekben, máris mentem és vettem egy-egy új díszt. A karácsony otthon nálunk…..
 Szerelmes vagyok a férjembe! Imádom! Még mindig azt gondolom, jól döntöttem, mikor igent mondtam neki, pedig mindketten elég erős személyiségek vagyunk, ebből fakadóan elég nehezen csiszolód(t)unk össze. Ez főleg akkor nehéz, mikor fáradtak vagyunk, és saját magunk…..
Kezdek fáradni. Így se jó, úgy se jó, már semmi nem jó napok óta. A kórházas cuccomat már csak át kell néznem, és Roli hazajöős ruháját kellene még összeraknom, hogy Ati tudja, hogy mit kell majd behoznia, de különben úgy néz ki, minden készen van. Illetve még szeretném…..
Kalimpára várva 32+0 2011.11.24 10:04:00
Alakul Roli szobája. Igazából már majdnem készen is van, szombaton Ati összeszerelte a kiságyat. Illetve ketten (hárman) szereltük össze, mert nekünk is végig ott kellett lenni, és segíteni kitalálni, hogy mihez mit kell fúrni. Tök egyszerűnek tűnt. Na ja, csak a szerelési…..