Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dalamar

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugyan a brazil játékos hazai klubja, a Santos már korábban bejelentette, hogy Kaio Jorge a Juventushoz igazolt, s Európában folytatja pályafutását, így az átigazolás lényegében hivatalos volt, a torinói klub egészen mostanáig nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben. Az ifjú támadó sikerrel…..
A "legjobb filmek" vagy különböző műfajú filmes alkotások listái többnyire tízes felsorolások szoktak lenni, ám a mi blogunk ars poetikája az ötös számkörbe tartozik, ahogy erről bemutatkozásunkban írtunk, így jelentős rövidítéssel élve mi ezúttal a legjobb ötre fókuszáltunk! Persze ezzel saját…..
A calciomercato értesülései szerint a Juventus vezetője, Fabio Paratici három igazolást szeretne véghez vinni most januárban, miután idén a csapat a szokásosnál keményebb harcban van a scudettóért. A 2019/20-as szezonban Antonio Conte az elmúlt évtizedben nem látott magasságokba emelte az Intert,…..
Maurizio Sarrival az utóbbi időben egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújt a Juventus. A múlt heti, Leverkusen elleni magabiztos siker a Bajnokok Ligájában, majd az Internazionale felett aratott győzelem a Derby d'Italián jól mutatták a csapat erősségét az ex-Chelsea menedzser…..
A vasárnap esti Inter-Juventus rangadó ezúttal nem csupán a presztízs miatt lesz fontos, hosszú idő után először fordul elő, hogy a rangadó valódi, komoly téttel is bír, hiszen az Antonio Conte által irányított milánói házigazda a bajnoki tabella éllovasaként készülhet, míg a címvédő Juventus két…..
Üdv mindenkinek, aki még nem adta fel, hogy az Éden Hotelre egy kicsit is emlékeztető hangulatot csípjen el az eddig elég unalmas mederben, megfejthetetlen szabályok mentén csordogáló Love Islandben, beszállok én is a hogyvoltozásba. Igyekszem felzárkózni a csapathoz, de amikor nyaralás után…..
  A TV2 első, "rendes" fikciós sorozatának indulásakor azt írtam, hogy Sablonos, de szórakoztató romkom lett a Korhatáros szerelem (...) nem fogja megváltani a televíziózást és nemigen generál majd késhegyre menő vitákat sem, de szórakoztató, kifejezetten nézhető tartalom, amivel a tévé -…..
Dalamar 2018.10.13 16:06:55
@KUHULIN: hahaha..
Komolyan érdekelne. Szorcsik Viki és Nagy Réka ok, de a bal oldali lányt nem ismerem fel. Kárpáti Rebeka talán?
A lassú és nehézkes kezdés és a gyomorrúgással felérő középső részek (lásd: nemi erőszak, gyerekgyilkosság és társai) után nemcsak filmvászonra illő látványvilággal nyűgözte le nézőit a Trónok harca 5. évadának vége, de olyan cliffhangereket kaptunk az arcunkba, hogy…..
Bevallom, azért késett a poszt, mert 20 perce próbálom kitalálni, hogy mi lehet az a szitu, ami miatt valaki "pár százezer" forintot küld egy 14 éves gyereknek, akinek aztán egyben kell ez az összeg, de persze a sztori szempontjából ez teljesen lényegtelen vonal. A kérdés…..
Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Tisztelt  Munkahelyi Terror Blog!   Nem tudom, hova fordulhatok a…..
Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com   Sziasztok!   Egyik ismerősöm két és fél évvel ezelőtt hallott egy otthon…..
Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com   Tisztelt Mt! Segítségét szeretném kérni.2012 márciusban elhelyezkedtem egy…..
Tisztelt Munkahelyi terror blog!   A segítségüket szeretném kérni. Egy magyar kereskedelmi cégnél dolgozom, mint eladó már 2 és fél éve. Sajnos elég rossz körülmények közé vagyunk kényszerítve, rendszeresek az ok nélküli szidalmak és megalázó hangnem, sajnos legtöbbször…..
Dalamar 2014.06.28 18:55:53
Sajnos "csak" szóban jelezni a szabadságkérelmet hiba volt, mert annak nincs nyoma. (a közlés utólagos ellenőrzésére nincs lehetőség)

122. § (2) A munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

A júl. vége még 1 hónap, így még beleférne a 15 napba és meglépheti ezt.
Viszont nem látjuk a leveléíró elszámolásait és a hazai viszonyakat ismerve sajnos lehet már néhány az évre "kiírt", de tényleges ki nem vett szabi vagy hasonló munkáltatói sumákolás.
Továbbá, mivel beosztásos rendszerről van szó, ami már elkészült júliusra, ha ragaszkodik ehhez a szabihoz, akkor bizony komoly "neheztelést" fog kivívni a munkahelyétől és különösen a kollégáktól, mert embereket kell helyette berendelni és más tervezett szabiját, pihenőidejét megszüntetni, átszervezni. A munkahelyi légkör elég fagyos lenne körülötte ezután, amit sztem nem szívesen vállalna be.
A kamu betegség megjátszható, de amellett, hogy csalás, a pont akkora eső szabikérelem miatt valószínű lebukás.
A további lépéseiről a posztolónak kell ezek függvényében döntenie. Mivel a levelében a húgával való összeveszést külön kiemeli, élek a gyanúperrel (bár ne legyen igazam), hogy magában annyira nem is bánkódik a helyzet miatt.
  Tisztelt Munkahelyi Terror jog!   Következő kérdéssel fordulok Önökhöz.  2 hónapja dolgozom egy cégnél. 1 hónapos próbaidőt kötöttünk ki a szerződésben. Óvodás korú gyermekem beteg lett, orvoshoz vittem, és itthon maradtam vele. Munkáltatómnak korán reggel…..
Tisztelt olvasók, kérdéssel fordulok hozzátok.A feleségem Győr egyik középkategóriás szállodájában dolgozik, mint takarítónő.Felettese a munkaidőn ((08-tól 16ig) kívül is nap, mint nap zaklatja. Magánéletét nem tisztelve, már a reggeli órákban szöveges üzenetekkel…..
Dalamar 2013.11.08 00:52:37
@koner
Az autós példádra: Sztem nyugodtan leírhatod, hogy fekete terepjáró jött beléd és hol és mi történt, de sztem az alábbiakat ne írd bele:
- ha fiatalabb volt a vezető: "részeg/drogos gyerek, akinek a segge alá tették az autót a gazdag szülei, és biztos vmi buliba ment/jött"
- ha nő volt a sofőr: " hülye szőke p*csa, ez sem tud vezetni, a melléért kapta vagy vette a jogsit"
- ha idős volt a sofőr: "vén ***, nem is lát már"
- ha nagydarab (+kopasz) fickó: "Maffiózó"
stb..
És a levélíró történetével is pont ez a baj, hogy külön és többször is kihangsúlyozza a főnök fiatalabb korát és ezt látja a probléma forrásának (mintha beléd is nem azért jött volna az autó, mert figyelmetlen volt és nem tud vezetni a sofőr, hanem mert egy "maffiózó").
Aki ezt külön kiemeli, azt nagyon zavarja ez és ehhez kapcsol mindent. Pedig az említett főnök a történetben leírt viselkedése nem a korától függ, ugyanezt produkálhatná egy nála jóval idősebb ember is, de biztos vagyok benne, hogy az életkorokat akkor nem említené.
Miért írta a levelet? 2 okot tudok elképzelni
1) Kiírva magából a dühöt (vélt vagy valós sérelem esetén lehet bőven) mindössze együttérzésre, megértésre, bátorításra vágyik pl. "igazad van, fogjatok össze, menjetek be hozzá", "szegény asszony", "verjétek meg a szemét főnököt", "jelentsd fel" stb.. Ekkor mindegy, hogy objektív vagy sem.
2) Tényleges segítséget, tanácsot kér a levélíró. Akkor viszon objektívan és érzelemmentesen kéne leírnia (sztem egyáltalán nem visszafogott most a levél), hiszen hivatalos (később esetleg jogi) útra kell terelni a dolgot, és akkor nem lehetnek benne csúsztatások meg túlzások, amik sztem most vannak benne a levélíró dühe miatt. Csak ebben az esetben kaphat hasznos, szakszerű tanácsot.
Tisztelt munkahelyi terror!Segítségeteket szeretném kérni az új MT értelmezéséhez. Otthon dolgozom. A főnököm hozta a soron következő munkát és átadott egy lezárt borítékot, amelyre azt mondta ne bontsam ki, majd ráérek akkor, amikor elkezdem a munkát és ha elolvastam, majd…..
 Üdvözletem!  A történetem valószínű teljesen hétköznapi, de szeretném tudni milyen jogaim lehetnek. Szerelmi viszonyba keveredtem az egyik kolléganőm férjével, aki szintén ugyanazon a munkahelyen dolgozott. Mint ahogyan az lenni szokott, kiderült a dolog. Ebben én is…..
Tisztelt Munkahelyi (T)error!  A helyszín egy álmos vidéki kisváros szociális intézménye. Általában mindenki ismer mindenkit (ahogy ez az ilyen helyeken lenni szokott), ebből is következően a postás pedig jófejségből a delikvensek munkahelyére viszi ki a leveleket, hogy ők…..
Tisztelt Munkahelyit()error blog!  Az egykoron Leninvárosnak nevezett városban, olyan munkahelyen dolgozom, ahol 12 órás munkarend van, néha azonban előfordul, hogy csak 8 órás egy műszak. Ez általában 2-3 havonta egyszer fordul elő. Most egy olyan, számunkra el és felfoghatatlan…..