Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kisnemesg

0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Juventus megsemmisítő, megalázó, szégyenteljes vereséget szenvedett a Maccabi Haifa otthonában, így lényegében el is búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A szurkolók joggal gondolták, hogy ez egyben az utolsó csepp volt a pohárban, s a klub meneszti Massimiliano…..
„Egy edző következetességet vár el a csapatától, ebből pedig hiány volt mostanában fizikailag és mentálisan. Voltak nagyon jó pillanataink az adott meccsen, aztán pedig jöttek a passzivitás nehezen megérthető pillanatai.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia munkatársának a csapat sorozatban…..
Maurizio Sarri a Napoli elleni elbukott Olasz Kupa-döntőt követően nem taktikai, hanem egyéni problémákról beszélt, miután csapata sorozatban második meccsen volt képtelen kapuba találni. „Csalódott a klub, a srácok és a szurkolók, de jelenleg nemigen tehetünk többet, mivel nem vagyunk elég…..
A Manchester United egykori védőklasszisa, Rio Ferdinand nem alkalmazott túlzott önmérsékletet, amikor Paulo Dybala meghiúsult átigazolásáról kérdezték. A United a pletykák szerint megegyezett az Öreg Hölggyel egy Romelu Lukaku és Paulo Dybala alapú cserében, azonban a Juventus csatára inkább a…..
A Juventus értékesítheti Moise Kean játékjogát az Evertonnak, miközben az Arsenal is érdeklődik, és nem zárható ki, hogy az Öreg Hölgy megpróbál visszavásárlási záradékot a szerződésbe illeszteni, állítja a Sky Sport Italia. Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a 19 éves csatár piacra kerülhet, mivel…..
Az Ajax argentin védője, a huszonhat éves Nicolás Tagliafico megszólalt a szerda esti, Juventus elleni negyeddöntő előtt, és a témák között felmerült több Juve-játékos helyzete is. „Cristiano Ronaldo a világ legjobbja Lionel Messivel: nagyon kevés ember lenne képes olyan…..
kisnemesg 2019.04.10 13:55:22
Ma döntés született a Juventus elnökének, Andrea Agnellinek ügyében, aki egyéves eltiltást kapott az Olasz Labdarúgó szövetségtől (FIGC), mert a vádak szerint jegyeket juttatott bizonyos szurkolói csoportoknak, s a torinói klubot még 300 ezer eurós pénzbírsággal is sújtották. Giuseppe Pecoraro…..
Olasz források szerint a Juventus januárban újabb próbát fog tenni Emre Can ügyében, akinek esze ágában nincs új szerződést aláírni a Liverpool csapatával. A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy a német válogatott csupán 10 millió euróért érkezhet a Juventushoz, mivel a középpályás aktuális…..
kisnemesg 2017.09.01 12:42:26
@MdewC: es mint witsellel.
kisnemesg 2017.09.01 13:41:28
@muzzzy a.k.a. etil alakulat: nem igazolt, de ketlem, hogy pont ide jonne, angliaban 3-4 csapat is minimum duplajat fizetne neki, plusz januarban is ilyen city psg szintu csapatok 40 ert is elhozzak...
Ha 23 lenne es naiv hozzank is johetne, de mar lassan 30 es az euban mar nem sok ideig tomheti a zsebet, a masik meg ha kupakat akart volna, mar reg nem ott jatszana, plusz pont az arsenalba ment volna???? :) szegyen az a csapat
A Juventus 160 millió eurós ajánlatra mondott nemet a Corriere dello Sport beszámolója szerint. A mai napon véget ér a rendkívül mozgalmas átigazolási időszak, amely során nem csak a Juventus vesztett el meghatározó futballistákat, hanem például a Barcelona is Neymar 222 millió eurós…..
kisnemesg 2017.08.31 10:35:02
@jeneiPALI: tegnap a kancsal megmondta, ha szeretne aladjak azonnal...
Megvan a Juventus következő, s alighanem utolsó nyári igazolása, hiszen a Schalke 04 német válogatott védője, Benedikt Höwedes kölcsönben a zebramezes együtteshez került, s amennyiben kielégítően alakul a torinói kaland, jövő nyáron véglegesen is a klub tulajdonába kerülhet. A 29 esztendős védő…..
kisnemesg 2017.08.30 19:55:11
@Gabuero9: ahogy mondod, ez a transfer hihetetlen... foleg ilyen bagoert, meg ha a city vitte volna 50 ert...
De igy...
Nagyon jol jarunk!
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Juventus végül megállapodásra jutott a Schalke csapatával a német védő, Benedikt Höwedes átigazolásáról. A játékos 3.5 millióért először kölcsönben érkezik, majd az olasz klub 11.5 millió euróért végleg megvásárolhatja. A…..
A Juventus középpályája tekintetében további erősítés várható, a legvalószínűbb opciót pedig André Gomes jelenti, aki nem volt a Barcelona keretében az Alaves elleni találkozóra. A Mundo Deportivo értesülései szerint a Juventus 33 millió eurót továbbított, azonban ezt…..
Diego Laxalt tegnapi teljesítménye felkeltette a Juventus vezetőségének figyelmét, minek hatására az is elképzelhető, hogy Leonardo Spinazzola helyett ő érkezik majd a nyár folyamán a csapathoz.  A 24 éves játékos a tegnapi, 2-4-es mérkőzés alkalmával sokadszorra felfelé…..
kisnemesg 2017.08.27 16:57:03
A Juventus magabiztos teljesítményt nyújtva, 3:0-ás hazai győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, s a második fordulóban a Genoa vendégeként kell megszereznie a három pontot, amely újabb lépést jelent a zsinórban hetedik scuidetto felé. A zebramezesek keretének legfőbb hiányzója a…..
kisnemesg 2017.08.26 18:54:08
A Juventus nemrégiben nyilatkozatot adott ki, amelyben arról tájékoztatta szurkolóit, hogy térdsérülés miatt Claudio Marchisio megközelítőleg egy hónapig nem lesz bevethető. „A bal térd sérülése miatt, amely 2016-ban műtéten esett át, Barcelonában Dr. Ramón Cugat klinikai és műszeres vizsgálatokat…..
kisnemesg 2017.08.25 11:53:08
Az olasz és a német sajtó egymással egybehangzó állításai szerint a Juventus egy lépésre került attól, hogy megszerezze a Schalke 04 védőjét, Benedikt Höwedest, aki iránt korábban az Inter és a Liverpool is érdeklődött. A 29 esztendős, sokoldalú védőjátékos 10 millió…..
Továbbra is tartják magukat azon információk, hogy Marottáék szeretnék a Juventusban tudni Kevin Strootmant is, ráadásul úgy tűnik, ennek érdekében hajlandóak akár komoly összeget is áldozni a játékosra.  A La Gazzetta dello Sport és Mediaset Premium szerint a Juventus vezetőségének ajánlata egyre…..
kisnemesg 2017.08.24 07:42:41
@kisnemesg: a harmadik dolog, hogy nem veletlenul nem kerdez meg engem meg teged sem senki, hogy hol lenne jo helyen a 40 milla... ugyhogy ebbe belelehet frocsogni... de felesleges. Csak jobban tudjak, nem?
Kulonben te dolgoznal ott...
kisnemesg 2017.08.24 07:49:10
@kisnemesg: elso kezbol itelkezni, velemenyezni...
mondjuk ez az egesz m.orszagra jellemzo, miert lennel mas..
Szimpi, nem szimpi, mas helyen ez alapjan kisallatot valasztanak, nem embereket velemenyeznek....
kisnemesg 2017.08.24 08:47:49
@Fodorszki: a tipikus magar hozzallason akadtam ki, ranezek, aztan ha nem tetszik akkor "menjen a k anyba..." vagy ahogy o foglamazott "utalom"
Ilyen nemes egyszeruseggel nem illik embereket minositeni, hiszen csak magat minositi.
Azt mondja Dani Alves nem szimpi...
Ez aztam a mely es atgobdolt velemeny.
Blaise Matuidi a mai napon sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, ám a PSG-nek köszönhetően az átigazolást még mindig nem sikerült véglegesíteni.  A 30 éves játékos a tegnapi nappal érkezett meg Torinóba, ahol tegnap és ma részt vett az ilyen szokásos egészségügyi teszteken.  "Szóbeli…..
Massimiliano Allegri nem sok pozitívummal szolgált a Juve Lazio elleni 3-2 arányú vereségét követően, viszont természetesen elismerte, hogy a győzelmet megérdemelték a fővárosiak. A Juventus Paulo Dybala két góljával visszajött a mérkőzés végén, miután Ciro Immobile két góljával vezetett a Lazio,…..
A Juventus következő igazolása Leonardo Spinazzola lehet, s az Atalanta edzője, Piero Gasperini is arra utalt legutóbbi nyilatkozatában, hogy a játékos alighanem elhagyja Bergamót, s a következő állomás vélhetően Torinó lesz. A védelem szélén bevethető Spinazzola, aki két szezonra szóló…..
kisnemesg 2017.08.12 22:43:16
@mrdel: termeszetetesen ez szerodestul fugg...
Mi az h legyen mar joga?
Ember...
Olasz források szerint Blaise Matuidi a Juventushoz csatlakozik 25 millió euróért, mivel a Paris Saint-Germain egyre közelebb kerül a Monaco futballistájához, Fabinhóhoz. A francia válogatott már jó ideje az Öreg Hölgy bevásárlólistáján található, és jelenleg a…..
Paulo Dybala neve az átigazolási időszakban újra és újra felmerül, s legtöbbször az FC Barcelona együttesét hozzák kapcsolatba a fiatal argentinnal. A legutóbbi jeletnések szerint azonban a Real Madrid elöljáróit is komolyan foglalkoztatja a gondolat, hogy szerződtetik a Juventus kiválóságát és…..