Regisztráció Blogot indítok
Adatok
itcrowd

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már régóta bennem van a megfogalmazódott késztetés, hogy leírjam nektek a nem túl finomkodó véleményemet a magyar marketingesek csapatával szemben. Nem célom magamra haragítani egy marketingest sem, hiszen rendkívül értékesnek találom egyébként ezt a szakmát. Számomra a…..
Korábban még csak egy kiszivárgott béta programról adtunk hírt, aztán bejelentettek egy külön Samsungosoknak tálalt bétát is, most pedig... A Nokia immár hivatalosan elérhetővé tette valamennyi (legalább 4.0!) androidos eszköz számára a térképalkalmazásának béta…..
A Vácrátóti Botanikus Kertbe látogatni már önmagában is nagyszerű élmény, ám jövő vasárnap, október 5-én délelőtt 10 órától délután 5 óráig az arborétum értékeinek bemutatásán túl remek programokkal várják a vendégeket. Egy kis ízelítő a változatos…..
A Camera51 kompozíciós szabályokon alapuló algoritmusaival segít jobb mobilos fotókat komponálni. Zseniális dolog a mobiltelefonba épített kamera. Egyrészt a legtöbbjük az első digitális fényképezőgépekre már simán köröket ver, másrészt állandóan nálunk van, így…..
itcrowd 2014.10.15 19:23:24
Az előző cikkben összefoglaltuk, hogy milyen intő jelekből lehet arra következtetni, hogy a nyugdíjrendszerünk összeomlóban van, ebben a részben pedig arról lesz szó, hogy ebbe a képbe hogyan illeszkedik a Népesedési Kerekasztal javaslata, aminek a lényege, hogy az öregségi…..
A mai alighanem a blog történetének egyik leginkább érzelemgazdag írása, vallomás a javából. Szerzője, Mónika az Egyesült Államokban él (immár nem először), és egyszerre birkózik a honvággyal, aggódik kislánya jövőjéért, és próbálja megtalálni a helyes utat. Miközben…..
itcrowd 2014.09.05 14:36:46
@sasfészkes: Szerencsére manapság azért Erzsébeten sem lehet pálinkázni a játszótér előtt...a játszótéren még dohányozni is tilos.
Kihagyja a futball-vb-t Ifj. Knézy Jenő, miután egy 2008-as asszonyverési ügyben most megszületett ítélet szerint hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és emiatt a képernyőről is lekerül. Először úgy nézett ki, úgy megverte a feleségét, hogy eltört az…..
Bár még sok a kérdőjel a Nemzeti Mobilfizetés körül, az biztos, hogy olcsó nem lesz. Ingyenes pedig biztosan nem. Módosul ugyanis a nemzeti fizetési rendszerről szóló kormányrendelet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által felszámított tranzakciós díjak mértékét…..
Az év eleji leértékelések sokakat csábítanak a bevásárlóközpontokba. Pedig a hidegben sokkal kényelmesebb a nappaliból vásárolni - akár akciós termékeket is. Az igazi akcióvadászok tudják azt is, hogy a legegyszerűbben a mobiljukkal is fizethetnek. Hagyományosan a karácsony…..
A lenti sajtóanyagot kora reggel kaptuk a Telenortól, ami igazán szívmelengető lenne, ha nem pont Ők küldték volna. A lényege a korrupcióellenesség, ami a Telenor szerint is rendkívüli módon jelen van kicsiny hazánkban, ezért összefogott a Transparency Internationallal, hogy…..
Újabb nyereményjáték a MasterCard Mobile-lal: ezúttal Samsung Galaxy S4 csúcstelefont nyerhet a mobilfizetési alkalmazás egy szerencsés letöltője. Ismét nyereményjátékot hirdet a MasterCard Mobile. A magyar fejlesztésű mobilfizetési alkalmazás - amit már 170 ezernél is többen…..
Naiv ügyfél nem nagyon foglalkozott vele, hogy a Raiffeisen hozzácsapott egymilliós hitelkeretet a számlájához. Viszont mivel ezt az első adandó alkalommal nem mondta le 2300 forintért, a következő levonás már 19800 forint vont a nem kért és nem használt, gyakorlatilag nem létező…..
itcrowd 2013.05.10 09:14:38
@vénszivar: nem tudom a rendes nevét, de pl. lehet olyan kütyüket a csapra szerelni, amelynek hatására csökken a vízfogyasztás, mert nem kell annyira a csapot kinyitni.
Régen hallatott magáról a német THC csapat, eddig úgy tűnik az Egyesült-Királyságban forgalmazott Vodafone femtocellák reverse engineeringjével voltak elfoglalva. A most publikált wikiben részletesen elemzik az eszköz felépítését és interakcióit a hálózat többi…..
itcrowd 2011.07.20 12:15:36
@_2501: és a "feltörhetetlen" szavakkal.
Tizenvalahány éve, amikor elindítottuk az Index fórumainak elődjét, az Internetto fórumrendszerét, az első nyilvános, webes, magyar nyelvű vitacsatornát, nem számoltunk azzal, hogy még 2011-ben is olyan kérdéseken kell rágódnunk majd, amiken pedig nem kéne. Pedig de: az utóbbi…..
itcrowd 2011.07.02 13:02:01
@mortadella: "kommentenként egy, azaz 1 darab klikkeléssel jelezni lehet, ha valaki vélelmezi egy hozzászólóról, hogy törvénytelen tartalmú kommentet írt.

Ehhez kell egyszer egy nem túl bonyolult fejlesztés + néhány felkészített munkatárs, akiknél befut a jelzés, ha kell 24/24. Egy jogász vizsgálatáig a kommentet lehet jegelni is."

Alapvetően jó amit írsz, csakhogy ezzel néhány probléma van.
1., A legtöbb blog egyszemélyes, nincs mögötte apparátus;
2., Vannak 'jót akaró' trollok, akik csak úgy végig klikkelgetnék az összes kommentet. Szerintem ezért sem alakult ki olyan, hogy "dislike" csak a lájk.
3., Nem mindenkinek van jogásza.

Persze aki blogolásra adja a fejét, annak számolnia kell kötelezettségekkel, vagy ne engedjen hozzászólni, de akkor visszakanyarodtunk a Velvethez. ;)

Jó is, meg nem is.
Csúnya szavakat viszonylag egyszerű fejlesztéssel is ki lehetne tiltani és addig nem is engedné menteni a hozzászólást, de a normálisan megfogalmazott, ugyanakkor becsületsértő megállapításokat nem tudná kezelni.
itcrowd 2011.07.02 15:39:07
@Álmos: Ez így egyszerre túl kevés és túl sok. Valószínűleg nem csak a FIDESZ, és nem csak az OV és nem csak az Előzők felelősek?
Egy biztos. Ez a fajta megnyilvánulás nem vezet semerre. De amúgy, pedig egészségedre, ha így akarod jobbá tenni az életedet és mások életet is? ;)