Regisztráció Blogot indítok
Adatok
menőmano

0 bejegyzést írt és 1763 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Okostojás blog Csoda történt! 2013.11.04 19:37:32
Sosem gondoltam volna, hogy helyeslően bólintgatok majd a Kedves Vezető szavai hallatán, de ma megtörtént a csoda! Kétszer is! Ma az azonnali kérdések órájában, több témában is személyesen válaszolt a Kedves Vezető a plenáris ülésen. A kérdéseket nem idézem, a válaszokból…..
  Egy centrista magyar kormány számára a hatékony és releváns politikai cselekvést biztosító határon túli politika célja a szomszédos országokban élő autochtón magyar közösségek továbbélésének és fennmaradásának biztosítása. Ez a cél a „hazahívás”…..
Üzenőfüzet Bajnai elbukott 2013.07.15 13:23:45
Török Gábor a blogján megjelenő “minielemzéseiben” a lehető legritkábban szokott egyértelműen állást foglalni. Épp ezért akadt meg a szemünk pár nappal ezelőtti írásán: “Most mégis valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami ebbe a körbe tartozik: valamiről, ami…..
Előrebocsájtom, hogy nem irigylem (sőt együtt érzek velük) a Hajdú-Bét károsultjait. Tudom, hogy sok embert és családot rengetett meg az ügy. Biztos vagyok benne, hogy így, még tíz év után is jól jön a segítség. Az egyetlen bajom a dologgal, hogy ebből is, mint ma…..
  Az Európai Bizottság péntek délelőtt tette közzé szokásos tavaszi teljes előrejelzését. Ebben 2013-ra 0,2%-os 2014-re 1,4%-os növekedést vár. Idénre a foglalkoztatás és munkanélküliség stagnálását várják a közmunkaprogramok kiterjesztésének és a nagyobb cégek…..
Okostojás blog Előre huhogok 2013.04.24 07:57:22
Nem mondom, hogy: „Na, látjátok én előre megmondtam, hogy a NER tagokra lett kitalálva a Trafiktörvény!” Nem mondom, mert az önkéntes némaságom miatt nem írtam róla, bár tisztában voltam vele, hogy ez a törvény semmi más célt nem szolgált, minthogy a dohánypiacot újra…..
Alakul is meg nem is az ellenzéki összefogás. A hóhelyzet, a kormány hazudozásai és bénázásai ugyan elvitték a figyelmet a nemzeti ünnepről, de számos helyen az ellenzék pártjai közösen koszorúztak 1848 hőseire emlékezve. Íme néhány helyszín: Győr, Bátonyterenye, Debrecen,…..
menőmano 2013.03.18 22:09:37
@leponex:

Pontosítok) Támogassa Ön is a Bajnai Gordont a 2014-es választásokon, mint miniszterelnök jelöltet.
Csak remélni tudom, hogy így már mindenki számára érthető, világos.
Köszönöm.
menőmano 2013.03.21 18:30:01
Ha így folytatjuk , akkor Magyarország következő miniszterelnökét nem Bajnai Gordonnak, nem Mesterházy Attilának, hanem Orbán Viktornak fogják nevezni. Gyurcsány évértékelő beszéde élete második legjobb szónoklata volt. Egy könyörtelen logikával végig vitt kritika. Nagyon…..
Megbuktatok. Megbuktatok, már a nemzetközi porondon, megbuktatok már a gazdasági területen, demokrácia kritériumokban és országvezetésben. Most egy hóesés buktatott meg Titeket. Nem kicsi hóesés és nem kicsit buktatott meg Titeket, hanem nagyon. Semjén lovagol...…..
Az egyszeri magyar ember megy az úton, valamikor 2010 áprilisában, egyszer csak elhalad mellette egy szekér, és mit ad "isten", hát ki ül a szekéren, ki hajtja a lovakat? Hát maga a megváltó Orbán Viktor. Az egyszeri magyar ember odakiált Orbánnak. - Hé, Orbán Viktor, hát…..
  Véget ért az EU-csúcs, és megszületett a megállapodás az Európai Unió költségvetéséről, és azon belül a fejlesztési támogatások sorsáról is. A magyar kormányfő ünnepel, és azt mondja, végül jól jártunk. Valóban így van-e?   Orbán Viktor szerint „soha…..
  Változást akaró Honfitársaim, Kedves Barátaim!   Azért jöttünk ma össze, hazafiak és demokraták, mert egy normális országban szeretnénk élni.  Ragaszkodunk a hazánkhoz. És tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezért, ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi…..
Kérdések tolulnak fel az emberben az újabb fideszes plakátok láttán. Azokról a ragaszokról van szó, amelyek megint tízmilliókba kerülnek az adófizetőknek, és amelyek Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól féltik az nyugdíjakat. Jól tetszenek olvasni, azok féltik, akik…..
  Január elején szárnyra kelt a hír: a kormány hamarosan felszámolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, az NFÜ-t, az EU-források elosztását pedig közvetlenül a szaktárcákra bízza. (A tervezett változtatás indítékait sokáig nem tették közzé, mígnem tegnap megjelent…..
Az Éhségmenet hivatalos Facebook oldalán többször javasoltam, hogy tegyék fel az összes menetet egy térképre. Mindegyik menetről van egyenként szép plakát, aki megtalálja azt a menetet, amelyik az ő környékén megy, az az alapján szépen megtalálhatja, hogy átmegy-e a…..
menőmano 2013.01.30 18:20:32
www.168ora.hu/itthon/elindul-elso-ehsegmenet-109784.html

Vagyis) "A Közmunkás Szakszervezet a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében és az MSZP támogatásával újra elindítja a Munkát kenyeret! elnevezésű (a köznyelvben éhségmenetekként ismertté vált) demonstrációját. Az első menet a baranyai Sellyéről január 31-én, a Köztársaság térről indul és a fővárosig 282 kilométert tesz meg. "

****
Totális helyzet! gazdasági, politikai zűrzavar, társadalmi morális válság.

Nem kell csodálkozni. A társadalom egy hatalmas csoportja totális szegénységben él. Napi életminőségében már csak vegetál. Mások pedig lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
Nemhogy picike megtakaritást érjenek el a népek, sokaknak nélkülözniük kell.
Szegények-gazdagok.
Szomorú valóság.
Ennnyyyi.
  A közpénzekkel kitömött Nézőpont Intézet szakértőinek látszó, de tendenciózus csúsztatásokkal teletűzdelt "elemzést" jelentetett meg az Együtt 2014 által közzétett, korábban a jelen blogon is megjelent alkotmánykorrekciós csomagról. Fontos kérdésről, az…..
menőmano 2013.01.16 09:52:08
www.mor.neplap.net/node/1548

"Az Alkotmánynak a politikai alkuk felett kellene állni. Nagyobb legitimációt adna neki, ha minden párt részt venne az alkotmányozásban,"

Na. Ja. Csak az - többek között- az volt a probléma, hogy a többségi kormány minden párt javaslatát totálisan lesöpörte az "asztalról", vagyis figyelembe sem vette.
Így, hát, egyoldalu alkotmányozási folyamat volt.
"Én nem tudom", mi a baj az "alkotmánykorrekciós csomag"-gal. ?Némelyeknek mi a problémája?
osztjónapot!
:)
  A mögöttünk hagyott esztendő igazolta az olyan, a közjóra törekvő, a haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát nyilvános szakmai javaslatokkal, elemzésekkel támogató társadalmi szervezet létjogosultságát, mint amilyen a Haza és Haladás Közpolitikai…..
A második Orbán-kormány utolsó teljes éve következik. Meg kell kezdeni a felkészülést a visszaszámlálásra. Ráadásul a visszaszámlálást olyan körülmények között kell az országnak megtennie, hogy már a mai szabályok szerint sem lesz szabad és demokratikus a választás. A…..