Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kalaius86

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Viszonylag jól adja vissza ez a videó, hogy miért retteg minden autós attól a pillanattól, amikor egy közepesen kivilágított utcán nem vesz észre egy fekete ruhás gyalogost. (A való életben valamivel jobban látszott az ember, mint a videón, ezért picit világosítottunk a…..
A magyarországi építészetre nem kifejezetten jellemző a téglaborítás, úgyhogy csak a blogban már sokszor említett '87-es NDK úton jöttem rá (elsősorban Rostockban és Schwerinben), hogy mennyire bejönnek nekem a téglából alkotott nagy felületek. Mivel nem statikai, hanem esztétikai szempontból néztem…..
Varga Mihály bemutatta a 2015-ös adótervet, amely igazából csak egy nagyobb horderejű változást tartalmaz: az internetadó bevezetését. Már amennyiben bevezetésre kerül, hiszen a netadó körül feltűnően sok a megválaszolatlan kérdés, valamint maga a szabályozás is…..
Először arra gondoltam, írok már én is erről a kitiltósdiról, mert hát ugye hogy ugye. Aztán jött az év legnagyobb baromsága, a házassági adókedvezmény. Tutira egy KDNP-s javaslat lesz ez, valamelyik eszetlen kiszabadíthatta a jobb kezét a kényszerzubbonyból és gyorsan…..
A neo-noir műfaja természetesen magában hordozza a klasszikus film noirok jellemzőit, mint a sötét téma, ami itt is sokszor valamilyen bűncselekmény, a sötétebb fényképezés, a szorongásokkal vagy egyéb problémákkal küzdő karakterek, akik klasszikus társaikhoz hasonlóan itt sem "jók" vagy "rosszak"…..
Kalaius86 2014.10.16 16:26:15
KreDieSZ Alternatívák sportra 2014.09.08 10:04:10
A megszokott futás, úszás, gyaloglás, kerékpározás mellett érdemes kipróbálni érdekes, más jellegű mozgásformákat. Ezek alkalmazása megtöri a rutint, változatosabbá teszik a mindennapokat, nagyobb kedvvel indulunk neki később a megszokott, napi edzésünknek is. A mai napra…..
Egy Petőfi vers első sora villant be, amint megláttam az interneten ezt a nem mindennapi öszvért. Kezdjük először a pufigumikkal: Néhány éve már lappang néhány gyártó kínálatában a pufigumis bringa. A felhasználási területe elég szűk, a homokos, süppedős vagy havas talajon…..
Itt a blogon jellemzően a populáris bringás kultúrát ünnepeljük és azon dolgozunk, hogy mindennapi példákon keresztül megmutassuk, a bicikli egy bárki által választható közlekedési eszköz. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mielőtt a több évtizedes szünet után újra…..
A Valóság Vallása Pi 2013.11.06 19:00:00
A pi a kör kerülete és átmérője közti arány, értéke: 3.14159265359 ... irracionális szám, vagyis nem adható meg két egész szám hányadosaként, tizedes törtben felírt alakja végtelen hosszú nem ismétlődő véletlenszerű eloszlást mutató számsorozat ... ha a végtelen…..
Kalaius86 2014.04.02 23:36:37
@lokkoL: Arra gondoltam, hogy pl. a 10/3-nak, mint számnak, nem szerepelnek a számjegyei abban a sorrendben, ahogy a számban.
A Valóság Vallása Maugli 2014.02.19 19:00:00
Keresztül kasul bejártam az elme belső világát, de nem sikerült odabent megtalálni a választ, miben különbözünk az állatoktól, mi határozza meg emberi létünket ... ha odabent már nem lesz válasz, akkor itt az ideje kint körülnézni. Míg az elme belső rejtélyei…..
A Valóság Vallása Ecce homo 2014.02.12 19:00:00
Lényegében a blog legeleje óta azt a kérdést firtatom, hogy mi emberek miben különbözünk az állatoktól. Gyerekként még egy túlvilági, transzcendens lélekfogalom volt az, amiről úgy gondoltam, hogy megadja erre a kérdésre a választ (katt) ... de miután elhatároztam, hogy eleve…..
Kalaius86 2014.02.13 11:14:39
Ez szintén egy nagyon jó, gondolatébresztő poszt lett.
De felmerült-e benned, hogy esetleg hibás az alapfeltevésed, így a kérdésed és a végkövetkeztetésed is?
„Mivel emelkedtünk ki az állatvilágból? Mi az amitől emberré váltunk? ... nem jöttek elő megnyugtató válaszok.
[…] Létezhet egy szint, aminek meghaladása önmagában akkora evolúciós előnyt jelent, ami az embert a Föld uralkodó fajává tette?”
Egy filozófikus kérdésre tudományos választ keresel. Ha a biológus szemével nézed a kérdést, az ember az állatvilág RÉSZE. Egy faj a sok közül, ami a gerincesek törzsébe és az emlősök osztályába tartozik. Az teszi emberré, hogy olyan populációba tartozik, mely genetikailag elszigetelt más fajoktól. Azaz genetikai információ csak a fajon belül cserélődhet ki és élhet tovább. Értelmezhetetlenné válik a kérdés, hogy mi „emeli” ki az embert az állatvilágból. Semmi. Ugyanolyan élőlényt, mint minden más, amit ismerünk.
De természetesen értem, hogy hova akarsz kilyukadni.
Menjünk tovább, elvetve az értékmentes szemléletet. Két kérdést tennék fel:
-valóban az egyedüli élőlény, amely generációkon keresztül tud átadni ismeretet?
-valóban az ember a Föld uralkodó faja?
Az első kérdésre az a válasz, hogy nem. Az ismeretek átadása amúgy a látszólag egyszerűbb élőlényekre is jellemző, elég a méhek táncára gondolni. De utódjaikat nevelő élőlények elvileg és a gyakorlatban is tudnak átadni információt generációkon keresztül is. Nyilván ennek a hatékonysága a saját szintjüknek megfelelő.
Pl:
www.mnn.com/earth-matters/animals/photos/7-cultured-animals-that-share-knowledge/were-not-alone
www.thenakedscientists.com/HTML/news/news/1978/
A második kérdésre szerintem nem adható egyértelmű a válasz. Az ember hatalmas potenciállal rendelkezik a környezete formálására, ez által be tudja lakni szinte egészét a bolygó száraz(!)földjének. Mégis, ugyanúgy alá van vetve a természeti törvényeknek és az ökoszisztéma szabályrendszerének, ráadásul az egyes emberek konkrét tűrőképessége, túlélési képessége eléggé elmarad pl. a csótányétól. Egy rossz döntés, és az emberi faj ugyanúgy megtizedelődhet, vagy akár ki is halhat, mint egy túlszaporodott lemming- vagy sáskapopuláció.
Mi teszi a Föld „uralkodó” fajává? A Dűne óta úgy gondolom, hogy az uralkodásnak, a hatalomnak kell legyen olyan jellege, ami az uralkodónak kezébe adja a lehetőséget az alávetett létével való rendelkezésre. Azt hiszem, valójában nagyon kevés olyan faj van, amit az ember büntetlenül és biztosan kiírthatna, anélkül, hogy aztán lassan, de biztosan pusztulásba ne döntse önmagát. Gondoljuk végig. Hozhat-e az ember olyan döntést, hogy kiírtja az összes bogarat/gombát/csalánt/stb? Kivitelezhető-e ez? Ha igen, mi a hozadéka?
De persze, nézzünk szét. Ki a műanyag ablakon a szemközti házakra. Töltsünk le egy műholdképet városunk éjszakai fényeiről. Töltsünk le bármit az INTERNETRŐL. Nem-e mi vagyunk a világ urai?
Egy lakatlan, kicsiny óceániai szigeten prosperáló hangyakolónia, ha van valamiféle tudata a hangyáknak, nem-e ugyanezt a felemelő érzést érezhetik saját sikerességükkel kapcsolatban?
Nem-e válik nevetségessé az eredeti feltételezés, miszerint az ember kiemelkedett az állatvilágból, és uralkodik a földön, belegondolva, milyen könnyen véget érhet a hangyák diadalmenete, ha lerágják az utolsó levelet, ha jön egy tsunami, vagy egyszerűen, ha egy ember eldönti, hogy kunyhót épít a szigeten, és rovarölővel permetezi le a hangyákat? Nem-e becsüljük túl magunkat és mérjük fel rosszul szerepünket a világban?
Tavaly, mikor a feleségem terhes volt, mindkettőnknek volt egy furcsa benyomása: Sokkal több terhes nőt láttunk mászkálni a városban, mint addig ... naponta kb. ötöt ... míg máskor jó volt, ha hetente kettő jött szembe velünk az utcán ... Népességrobbanás van a láthatáron? ...…..
Kalaius86 2014.02.06 09:49:25
Ez teljesen természetes, maximum a ráeszmélés nem az, általában akkor jövünk rá, amikor utólag fontossá válik valami, ami addig egész végig a szemünk előtt volt, csak nem foglalkoztunk vele. (pl. milyen cipője van annak az embernek, akivel szinte minden nap egy buszon utazol?) Nálatok a sorrend megfordult, egy nagyon fontos eseményt vártatok, így az agyatok előtérbe helyezett mindent, amit ezzel kapcsolatosnak ítélt. Távoli, de hasonló példa a motorvásárlásom. Mielőtt jogsit szereztem volna, a motor csak egy ködös vágyálom volt, egyszerűen csak szerettem volna egy gyors dolog nyergében ülni. Aztán elkezdtem keresgélni, sok hirdetést átnézni, és egyre többször volt, hogy kiszúrtam a motorokat a forgalomban, beazonosítottam őket szín, forma és hang alapján, tudtam, melyikre van esély, hogy majd az enyém legyen, és melyik marad a távoli jövő zenéje. Aztán, mikor eldőlt a kérdés, és meglett a Kawa, a robogókra, kis motorokra, chopperekre egyre kevésbé figyeltem, ki is kopott a velük kapcsolatos tudás, lásd melyik típus milyen, mennyibe kerülnek, stb. Viszont a sportmotorokról sokszor távolról, hang alapján meg tudom mondani, milyen és mekkora motor az, és persze, hogy mennyire húzzák épp a szarvát! :)
Az igazság az, hogy még a lehető leginkább ingerszegény környezet is annyi potenciális információt hordoz, hogy most, a képernyő előtt ülve elkezdhetnénk végiggondolni a világ dolgait egy töprengő szoborrá meredve. Ha pl. elkezdem végiggondolni, hogy az előttem lévő látszólag unalmas irodai közeg mennyi üzenetet hordoz, akkor ... Megszívom, mert semmi sem lesz a munkából :D Olyasmikre gondolok, hogy a HP scanner csatahajó-szürke, és tapasztalatból tudom, hogy a drivere nem kompatibilis winXP-vel, a mellette lévő Anthurium Andreanum, azaz flamingovirág egyes levelei sárgulnak és pöndörödnek a túltápozás okozta égés jeleit mutatva, miközben a földje szürkés, ami a csapvízben lévő klórra utal. Biztos jobban örülne mmég a kint a légkörből éppen csak kiváló ónos esőnek is... Stb. :) Hogy Voltaire-t idézzem: "Dolgozzunk, ne okoskodjunk", szóval csak ennyit akartam most hozzátenni :)
Nem könnyű elfogadni, hogy nincs odafent semmiféle isten, aki vigyáz ránk, helyette ki vagyunk szolgáltatva a világ véletlenszerű szeszélyeinek. Azzal a gondolattal sem egyszerű megbirkózni, hogy nincs halhatatlan lelkünk, helyette egy roppant bonyolult biológiai gépezet vagyunk,…..
Nem tudunk dönteni a rögbi és az amerikai foci közöttRossz éllel (bár ki tudja?) azt szokták mondani, hogy míg a rögbi úriemberek barbár játéka, addig a foci (mármint a felénk is népszerű lábbal rúgott) barbárok úri játéka. Nem tisztünk eldönteni, hogy a megye kettőből az…..
Kalaius86 2011.09.13 10:32:51
@Hivatásos beszólóművész:

Haha, igen :) A különbség az átlagos fuldoklók és köztünk az, hogy mi nem csak egyszer és utoljára adjuk elő a performanszt, hanem hetente kétszer :)
Most volt nemrég egy másik fuldokló-világbajnokság itthon, elég szép eredményeket értünk el - csak ők nem labdáznak közben :/

www.youtube.com/watch?v=hcW9rpuX4Co&feature=related

A viccet félretéve, próbáljátok ki! Nem mondom, hogy elsőre nem kapkodnátok a levegőt, de hozzá lehet szokni :)
  A vízalatti bicikli, vagyis az ember által hajtott pedálos tengeralattjáró.          Írtunk már a búvároknak szánt elektromos víz alatti motorról, a Marlin Diverbike-ról. A francia gyártmányú Scubster is hasonló, de burkolt, és emberi erő…..
Kalaius86 2011.07.12 11:55:12