Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Katushka

1150 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Be kell valljam, annak ellenére, hogy fontos az arcom és a bőröm egészsége, nagyon ritkán megyek kozmetikushoz. És most itt a ritkánt úgy vegyétek, hogy 1-1,5 évente. Ez iszonyatosan gáz tudom, de mindig amikor bejelentkezem lemondom, mert most emiatt a rendezvény miatt nem jó ha csupa piros pötty…..
Nagyon sokan olvastátok azt a posztomat, amit az arckezelésemről írtam, azóta sokan ki is próbáltátok és mind-mind nagyon elégedettek voltatok. Nemrég volt anyák napja és úgy gondoltam, hogy meglepem az anyukámat egy olyan kezeléssel, amilyen még sosem volt neki és ezzel egybekötve egy csajos napot…..
Hamarosan itt a karácsony és szinte mindenki azon pörög, hogy szeretteinek milyen ajándékot vegyen, ami hasznos és amivel örömet tud szerezni a másiknak. Ha legalább körvonalazódott bennünk, hogy milyen irányba szeretnénk elmenni ajándék ügyben, akkor érdemes felcsapni a netet, hogy azt is…..
Az elmúlt években igencsak előtérbe kerültek a különböző hámlasztó kezelések, megoldások. Eddig én a hagyományos otthoni pilinget csináltam csak, konyhai nyelven, bőrradírozást. Alapvetően a bőrradírozás a bőrápolási rutinunk egyik fontos lépése kellene, hogy legyen, de sokaknál még mindig…..
Nagyon sok nő szereti, vagy szeretné magát sminkelni, de nem biztos, hogy megfelelő termékeket, vagy eszközöket használ. Nagyon sok blog és videót találunk azzal kapcsolatban, hogy sminkeljük magunkat, de egyik sem személyre szabott. Ha valamit szeretnék megtanulni, akkor szeretem, ha azt nekem…..
Szempillaspirálból sosem elég! Ez az egyik olyan sminkeszköz, amit viszonylag sűrűn kell cserélgetni, épp ezért kicsit bátrabban kísérletezhetünk, mert max fél évig ajánlott 1-1 darabot használni. Esetemben szerintem már 100-hoz közelít az a szám, ahogy szempillaspirált kipróbáltam már, így elég jól…..
Nincs olyan őszi kollekció, aminek ne lenne az egyik alappillére valamelyik őszies, sötét bordós árnyalat. Az új évszakban az ikonikus hollywoodi filmsztárok szofiszikált megjelenését hozzták vissza IsaDora Holiday Divine sminkkollekcióval. A modern kor szépsége és a…..
A Pupa telt színű arcpirosítója, melyet azért fejlesztettek ki, hogy rendkívüli ragyogó hatást kölcsönözzön az arcnak! A puha és selymes, ultra finomságú, értékes gyöngyökkel dúsított textúra színt kölcsönöz az orcáknak és a járomcsontoknak, hihetetlenül ragyogó…..
Makeup Blog PUPA Privée kollekció 2017.10.23 16:16:13
Egy kifinomult, felnőtt és a luxust kedvelő nő, aki biztos és tudatában van egyediségének. Imádja szemlére tenni merész, ugyanakkor kifinomult eleganciáját. Mindezt keretbe foglalják az egyedi, feltűnő, ugyanakkor mértékletes kellékek. Kalapok és felöltők, ékszerek és bőráruk összetéveszthetetlen…..
Jó pár éve foglalkozom a sminkeléssel és oktatással is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez már szívügyemmé vált. Elmondhatatlan boldogság nekem, amikor látom a folyamatát egy hölgy szépülésének, kívül belül. Mert akkor kerek a kép, ha megvan a megfelelő önbizalom, de ha a külsővel nem vagyunk…..
Pár napja már olvashattatok egy részletesebb posztot a lézeres szőrtelenítésről. Nagyon fontos, hogy körültekintően válasszunk kezelő helyet, mert sajnos vannak kóklerek ezen a területen, akik nem kérdeznek semmit az egészségi állapotunkról, csak a nagy pénz reményében kezelik a vendégeket. Sajnos…..
Tegye fel a kezét az, akinek hagyta már el az a mondat a száját, hogy "Elegem van már a szőrtelenítésből!". Ugye-ugye? :) Jó pár megoldás létezik a nem kívánt szőrszálak eltávolítására. Van amelyik gyors megoldás, de nem annyira tartós, de legalább nem fáj. Van olyan is, ami…..
Az elmúlt pár hónapban volt szerencsém nagyon sok hölggyel találkozni, akik engem választottak, azért hogy szebbé varázsoljam őket. Igyekszem a lehető legtöbb fórumon tájékoztatni  a nőket, a leendő pillaviselőket, hogy mire érdemes figyelni, amikor pillást választ magának az ember. Nagyon fontos,…..
Lehet ha csak annyit mondok, hogy Rossy De Palma, nem sokunknak ugrik be, hogy kiről is van szó, de amint megpillantunk róla egy képet azonnal tudjuk, hogy ki ő. Egy egyéniség, egy remek színésznő. Egyike Pedro Almodóvar múzsáinak. (Ahogy a spanyolok mondják 'chica Almodóvar'). Nem biztos, hogy azt…..
Elkezdődött a szezon és meg is mutatom Nektek a 2017-es éve Emmy gála legszebb sminkjeit. Idén is jellemző volt, hogy a hölgyek nagyon letisztult és kifinomult sminkekben és frizurákban jelentek meg, természetesen ehhez illő outfitekkel. Volt egy-két erőteljesebb smink is a vörös szőnyegen, melyeket…..
A kontúrozás az egyik legalapvetőbb fogása a sminkelésnek, mégis nagyon kevesen alkalmazzák a napi gyakorlatukban. A kontúrozás nem más, mint az arc árnyékolása és kiemelése az ideálisnak tartott ovális arcformához való közelítés érdekében. Ezt úgy érhetjük el, hogy amit ki szeretnénk emelni, oda…..
Tegye fel a kezét, aki hozzám hasonlóan utálja szárítani a haját. Egészen egyszerűen lelkileg fel kell készülnöm, amikor a hajmosás napjához érkezem, mert kb 1 órám rámegy a hajamra és nem lesz olyan, mintha a fodrász csinálta volna meg és ez baromira bosszant. Arról nem is beszélve,…..
Itt az ősz, épp ezért itt van az ideje annak is, hogy picit váltsunk. Nem csak az öltözködésünket érinti az évszakváltás, hanem a szépségápolási szokásainkat is. Ebben a posztban arról lesz szó, hogy milyen terméktípusokat érdemes lecserélni erre a szezonra...
A vécézés és a vécéhasználati szokások mindig a kényes témák közé tartoztak. Nem beszélgetünk erről társaságban vagy a nyilvánosság előtt, még az interneten is lopva kutakodunk az ezzel kapcsolatos információk után, nehogy valaki meglássa, hogy épp miről olvasunk. Pedig az, hogy hogyan használjuk a…..
Igaz az ősz még csak most köszöntött be, de már képanyagokban megtekinthető néhány nagy márka karácsonyi kollekciója. Ezek közül az egyik a Dior, aki nagyon is szemrevaló kollekcióval, illetve ajánlattal állt elő.  4 szettet állított össze, ami mindegyik jó választás…..
Nem tudom Ti hogy vagytok vele. de nálam minden alkalommal, de főleg reggel, mikor áttörlöm az arcom az épp aktuális lemosóval majdhogy. Amikor van 5 percem, akkor végigmegyek a klasszikus 3 lépéses meneten, vagyis szappan-tonik-hidratáló kombón. De elő szokott fordulni, hogy még ennyi se fér bele…..
Évek óta érkeznek a piacra a fogfehérítő újdonságok. Mindegyikről hallani sok jót és rosszat is. Igazából mindegyik hatékonyságáról csak akkor győződhetünk meg, ha saját fogunkon kitapasztaljuk. Nekem volt már két fogfehérítésem is, amit a fogorvosom csinált. Az első sok évvel ezelőtt volt. Az elég…..
A tisztítás és a hidratálás a legtöbbünk arcápolási rutinjának része, míg a szérumokat már némi misztéria övezi, már csak a magas árak és a textúrák sokfélesége miatt is. Mi is az a szérum? A szérumok koncentrált formában tartalmazzák az arcápolási hatóanyagokat, éppen ezért többnyire drágábbak,…..
Amint beköszönt a nyár és a nagy meleg, szinte minden nap elmondják nekünk különböző fórumokon, hogy csak korlátozott ideig tartózkodjunk a napon, mert nem csak hőgutát kaphatunk, hanem a káros sugarak miatt komoly problémákkal szembesülhetünk és a napégés ebből csak egy... Tisztán emlékszem, hogy…..
Mint azt már megszokhattuk, nyáron előtérbe kerülnek a fonatok és a rettentő nagy műgonddal elkészített, ámde laza hatású hajköltemények. Sajnos én nem vagyok egy túl nagy spíler a témában, de szívesen nézek inspirációs fotókat, mert mindig lehet hova fejlődni.  Gondosan elkészített laza frizurák..