Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ketike

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amerikába jöttünk Dorney Park 2012.08.20 23:47:56
Megint elég sokáig sikerült elkerülnöm a blogolást, úgyhogy a mostani bejegyzésben három day offot is át kell fognom. Azért főleg azokat, mert nagyjából csak ezeken a napokon történik a megszokottól eltérő, elmesélhető esemény. :) Nos az első day off ami már nem tudom, hogy…..
Mármint Andrew-é. Illetve nem is teljesen az utolsó, de inkább majd később elmagyarázom. A New Yorkos day offunk óta nem nagyon történt érdemleges dolog, így inkább a tegnapiról mesélnék, ugyanis tegnap megint szünnapunk volt. Lementünk reggelizni, mert utána gymbe akartunk menni,…..
A hétfői napon beköszöntött az idei első parent's day, amikor a szülők jönnek a táborba, egyrészt, hogy elvigyék a csemetéket, másrészt, hogy előtte megnézzék a show-kat, amiket előadnak. A vasárnapi Tartuffe után hétfő este is beültünk egyre, ez pedig az Aida volt. No nem…..
Tömör bejegyzéssel jelentkezem, épp éjfél múlt és most tudtam kicsit elkérni Krisztián laptopját. Az utóbbi napok a rendes kerékvágásban teltek, a már megszokott időbeosztásban, munkával, stb. Időközben ahogy otthon, itt is beköszöntött a hőség, ami nagyjából 34 fokban…..
Amerikába jöttünk Hancock, NY 2012.06.07 23:24:00
Szia mindenki!Ismét jelentkezem. Tegnap (szerdán) mindenki egységesen day offot kapott, így nekünk is szabadnapunk volt. Szerettünk volna egy kisbuszt kérni, mivel aznapra volt egy szervezett út Binghamtonba, ahova mi nem akartunk elmenni (20 dollárért) és csak reggeli volt aznap. Van-t…..
Sziasztok! Végre jobb kicsit a net, és letelepedtünk annyira, hogy van érkezésem írni. A kora hajnali repülőtérre való indulás és az otthoni búcsúzkodás után Frankfurt felé vettük az irányt, ahol átszálltunk a világ legkirályabb repülőjére, az Airbus A380-asra, amiről…..
Amerikába jöttünk Irene 2011.08.30 19:55:00
Az alábbi bejegyzés még tegnapelőtt született, de elment a net és azóta nem volt érkezésem feltölteni. Azóta is minden rendben, az újabb történéseket majd egy következő bejegyzésben fejtem ki. Addig is itt van ez:Sziasztok!Még mielőtt belekezdenék az előző bejegyzésből…..
Újra jelentkezem, tegnap voltunk a Niagaránál. :) Az imák teljesen nem találtak meghallgatásra, eső ugyan nem, de nap sem, ellenben teljesen felhős ég az volt. Komoly gondot ez nem okozott, csak annyit, hogy főleg a Horseshoe, a nagyobb vízesés egy kis szakaszon egyáltalán nem…..
A Broadway óta nem történt különösebb esemény, telnek a napok, legközelebb jövő vasárnap lesz csak day off-unk, viszont az a Niagara. :) Péntek-szombat ismét parent's day, az elég húzós lesz. Ezen kívül tényleg semmi érdemleges, ha csak nem az, hogy ma délelőtt, idén…..
Amerikába jöttünk Broadway 2011.08.01 22:30:00
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.Ez lenne az élménybeszámolóm ha nagyon röviden kéne összefoglalni a tegnapi élményeket. :D9:30-ra lejöttünk reggelizni, majd kötelezően staff pólóban…..
Amerikába jöttünk HP 7/2. 2011.07.29 17:24:00
Sziasztok!Röviden bejelentkezem. Szerdán megejtettük a day offunkat, pihentünk és a tábor utáni utazásunkat szerveztük. Szállásokat, repülőjegyeket nézegettünk és számba vettük hogy miket akarunk megnézni, mire mennyi időt szánunk. Jó, mert Andi ebben már profi, tavaly volt…..
Amerikába jöttünk Philadelphia 2011.07.09 21:54:00
Sziasztok!Tegnapelőtt voltunk Philadelphia-ban, és sajnos arról, hogy az azt megelőző napon mi történt, már fogalmam sincs. :D Két, maximum három napnyi távlatból annyira összefolynak az események, hogy még részletekre sem tudok visszaemlékezni mert nem tudom mi mikor volt.…..
Amerikába jöttünk Fotók 2011.07.03 23:10:00
Kedves olvasóközönség!Most sajnos csak pár percem van írni, és igazából különösebb újdonságról hosszabb idő alatt sem tudnék beszámolni, minden zajlik a már szokásosnak nevezhető rendszerben. Inkább néhány képet töltök fel, amennyi belefér az időbe, mert már régóta…..
Amerikába jöttünk Marshmallow 2011.06.28 21:33:00
Elkezdődött a második session, ami azt jelenti, hogy tegnap és tegnapelőtt parent's day volt. Ez kicsit több munkát jelent, de mind az öten dolgoztunk, így nem volt nagyon vészes. Sokkal jobban megy a munka, én is megszoktam, a többiek is eléggé belejöttek, úgyhogy ritka elvetemült…..