Regisztráció Blogot indítok
Adatok
svejkné

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nincsen új a Nap alatt! Mindaz, amit a Fidesz mostanság kitalál, végrehajt, normává tesz, megtörtént már, van történelmi előképe. És a következményei is ismertek. A kormányzóknak ezért nem szabad meglepődniük, hogy a totalitárius államformából már ismert módszerekhez…..
Az elmúlt napok egyik legnagyobb port felkavaró bírósági döntése az volt, hogy a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa felmentette az ún. tábornokper tizenöt vádlottját. A bíróság ítéletében arra hivatkozott, hogy az eljárás egyetlen tanúvallomásra volt felépítve,…..
Se köpni, se nyelni nem tudtam, amikor a mai napon a postás csengetett, és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének öklétől, az ügyészségtől, annak is a koncepciógyártó részlegétől - a Központi Nyomozó Főügyészségtől – küldött újabb gyanúsítotti idézést kellett…..
Viszkisdoboz 13. Lakásügy 2011.06.29 19:14:00
Ha beírjuk a Google keresőbe a Fapál és a lakás szavakat, 39 ezer találatot kapunk. Ennyiszer írták le Budai Gyula állítását, amely szerint csalárd módon, maffiaszerű eszközökkel jutottam szolgálati lakáshoz a Honvédelmi Minisztériumon keresztül. Egy gyilkossági ügynek…..
„A dr. Fapál László részére történt lakásjuttatás és lakáselidegenítés során a döntést hozó, akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezéseket formálisan betartották.”(Hende Csaba honvédelmi…..
svejkné 2012.05.09 08:57:34
@nu pagagyí: Pedig nagyon nemes a szándék: mindegy miért, milyen eszközökkel és módon, csak valahogy rács mögé a politikai ellenfelekkel.Törvény, jogszabály? mit számíthatna, Lázár János már az elején megmondta ország -világ előtt, a TV-ben, premier plánban, bele az arcunkba: nem engedi meg a jogszabály? hát majd olyan törvényeket hozunk ! Visszamenőleg is akár. Mert megtehetik. Még.
Tegnap került sor kihallgatásomra a lakásügyem miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Röviden: azzal vádolnak, hogy felbujtottam főnökömet, a honvédelmi minisztert, hogy katonai jogviszonyom alapján juttasson nekem lakást, miközben elhallgattam előtte, hogy a közigazgatási…..
Budai Gyula karácsony előtt egy nappal sajtótájékoztatót tartott, és mint megszokhattuk, megint nagyívű bejelentéseket tett. Szegénynek karácsonyi készülődés, ajándékok csomagolása helyett dolgoznia kellett. Aznap az ő dolga volt, hogy „jó hírekkel” töltse meg a…..
svejkné 2011.12.28 17:23:04
Ne feledkezzünk meg a többi "bűnös" lakásvásárlóról sem: önkormányzati lakások tízezreit vehették/vehetik meg a benne lakó emberek, a piaci árnál alacsonyabb áron. Ahogyan rendőr és katonatisztek ezrei is az eladásra felkínált szolgálati lakásaikat. Megjegyzem nem a közvagyon elherdálása az eladások oka, sokkal prózaibb: sem az önkormányzatok, sem a honvédség nem tudja fenntartani ezeket az ingatlanokat.
Ezer szerencse, hogy van egy erkölcsi magaslatokon, mindenki felett álló leszámoltatási ( sic ) kormánybiztos, aki ilyen éberen ügyködik. Engem azért nagyon elgondolkodtat, hogy ugyan vajon a fidesznyikek háza táján miért nem vizsgálódik legalább fele ilyen lelkesen? Esetleg arra nem kapott megrendelést?
Az sem véletlen, hogy most kezdi újra a "fapálozást". Egyenesen hányok tőle, hogy a hazug rágalmait előbb a blogíró gyerekeire, most meg a feleségére is kiterjeszti.
Úgy gondolja, bármit mondhat," azemberek" úgysem tudják, hogy szándékosan hazudik, ferdít, rágalmaz.
Megjegyzem az adófizetők pénzén. Nem kevés pénzén. Ezeket nem kell félteni sem a válságtól, sem az áremelésekről.Gondoskodnak arról, hogy a saját zsebüket megtömjék.
A leszámoltatási kormánybiztos és megbízói ( akik ugye mint tudjuk, senkit sem hagynak az út szélén)azt miért nem vizsgálják, hogy hány gyerek éhezik, hány ember él emberhez méltatlan nyomorúságban? Ha vennék a fáradságot és szétnéznének az ország kisebb településein,látnák az elképesztő szegénységet, talán kicsit átértékelnék a dolgokat.
Azt kívánom Budai megrendelőinek és neki is, jussanak arra a sorsra, amit az ország népének szánnak.
Hiszem, nincs messze az idő, amikor majd nekik kell a magyar emberek felé elszámolni azzal, amit tettek és tesznek.
 Az 1989 előtt a pártállami időszakban az állami vezetők ellen csak az illetékes pártszerv hozzájárulása alapján lehetett büntetőeljárást indítani és ki voltak jelölve azok a „megbízható” személyek, akik ezeket az ügyeket zárt tárgyaláson tárgyalták. Még…..
Viszkisdoboz 29. Ami erőt ad 2011.10.20 10:34:00
Az elmúlt időszakban kissé megritkultak a bejegyzések a blogon. Ennek szerencsére örömteli oka van: Angéla lányom születése. Ötödik gyermekem, 2011. október 14-én, hajnali 5 órakor jött világra. Október 23-ára volt kiírva, de nem várta meg a forradalom évfordulóját, úgy…..
A Magyar Köztársaságban külső szemlélő által demokratikus minden. Van kormánypárt és van ellenzék. Vannak civil szervezetek és vannak még szakszervezetek. A hatalmi ágak osztottak, van törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató szerv. Csupán a fékek és ellensúlyok nem…..
svejkné 2011.10.11 14:38:54
@grotti: Hát, több értelme lenne, mint a " nagy nemzeti mélymagyar " konzultációnak.
Úgy tűnik, egyhamar nem védekezhetek az ellenem felhozott vádakkal szemben a bíróságon. Pedig a katonai ügyészek már 2011 márciusában benyújtották a vádiratokat. Most az újságokból arról értesülök, idén nem is számíthatok a tárgyalás megkezdésére.Két vádirat készült…..
Nem hiszem, hogy szégyellnem kellene, hogy világ életemben munkamániás voltam, mindig legalább két állandó munkahelyem volt. A jó kereset is fontos volt persze, de elsősorban mégis a munka jelentette feladat vált lelki szükségemmé az évek alatt. Ha nagy ritkán nem kellett kora…..
svejkné 2011.09.01 18:07:25
@steve85: Hát igen. Egyetértek. Kár volt. Ha az ember tudná, hogy fenékre ül, nem menne a jégre. Biztos vagyok benne, hogy a blog írója sem gondolta volna, hogy ez lesz a vége.
No és igen, a kérdés már bennem is sokszor felmerült: Miért hallgatnak azok, akiknek ki kellene állniuk a volt államtitkár mellett???
Mocsok egy dolog a politika. Használták a tehetségét, munkáját, szakértelmét, amíg szükségük volt rá. Mostmár még megismerni is kellemetlen volna ugyebár, nemhogy kiállni mellette.
svejkné 2011.10.02 10:16:31
@grotti: és pont ez a cél. A megfélemlítés. A bátrakon nem lehet uralkodni. Gondoljuk csak végig: közoktatás, felsőoktatás,kórházak államosítása stb. Mire megy ki a játék? Nem a pénzről van szó. Nem illetnek bele a kormány " NEMZETI , sőt: MÉLYNEMZETI " tervébe a művelt, önállóan gondolkodó, szabad akaratú emberek. Sok velük a baj, szembefordulhatnak az "uralkodóval". Birkák kellenek, akiket arra lehet terelni, amerre a csahosok akarják.
A mai napon az alábbi levelet írtam Hende Csaba honvédelmi miniszternek:Tisztelt Miniszter Úr! A sajtóból értesültem, hogy sajnálatos módon a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének (HM Zrínyi Nonprofit Közhasznú Kft.) ügyvezetői posztja megüresedett. Tudom, hogy a…..
Viszkisdoboz 20. Feljelentem magam 2011.08.15 12:27:00
A hétvégém izgalmas munkával telt: tyúkólat építettem. Nemrégiben ugyanis tyúkokat és kacsákat vásároltunk, hogy a konyhakerttel együtt némileg olcsóbbá tegyék a mindennapokat. Éppen az új ól festésénél tartottam, amikor eszembe ötlött, hogy vajon nem lehet-e ebből bajom…..
svejkné 2011.08.16 21:14:19
@Hathajó: Talán jóvátehetné önkritikát gyakorló bolgírónk hibái egy részét, ha tényleg sürgősen átfestené azt a tyúkólat, sőt ha néhány narancsfát is ültetne a közelébe, biztos ami biztos.
Őszinte kíváncsisággal várom a Hír tv tyúkóllal kapcsolatos oknyomozó riportja, esetleg a Célpont rendkívüli kiadása mikor kerül képernyőre?
Viszkisdoboz 19. Utazás a múltba 2011.08.11 13:31:00
Az elmúlt héten Bolgár Györggyel beszélgettem a Klubrádióban, a szerkesztő műsorvezetőnek volt egy kérdése, ami azóta sem hagyott nyugodni. A kérdés lényege az volt, hogy ez az eljárás ellenem folyik vagy a volt honvédelmi miniszter a célpont.   A kérdés megválaszolását…..
svejkné 2011.08.15 12:01:34
@Grippen: Kíváncsi lennék , ha Ön lenne az áldozata egy ilyen "nem koncepciós " eljárásnak, miként vélekedne?
svejkné 2011.08.16 20:57:14
@Grippen: Talán szíveskedjék Vérbíró úr az egész blogot nagyon figyelmesen, elejétől kezdve elolvasni - különös tekintettel arra a fejezetre, amely visszatekint a múltba - , mielőtt ítélkezni méltóztatik. Tartok tőle, hogy önt az igazság épp úgy nem befolyásolja, mint a blog írója ellen folyó koncepciós eljárás, politikai leszámolás megrendelőit.
Viszkisdoboz 14. A vádirat 2011.07.19 13:16:00
„Valaki megvádolhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” Sokszor jutottak eszembe Kaffka sorai a börtönben, és azóta is. A pontos vádat éppúgy nem ismerhettem én sem,, mint a regényhős. Nemrégiben végre kézhez vettük ügyvédemmel…..
svejkné 2011.08.01 17:45:17
@nagynepiroska: Hát így.
Rávették, hogy mószerolja be a blog íróját, cserébe büntetlenül megússza (?????) azt, amiért jó sok időre börtönbe kellene kerülnie.
Azért szívesen végignézném, ahogy a bírósági tárgyaláson a "tanú urat" darabokra szedik az ügyvédek.
Mert darabokra szedik, abban biztos vagyok.
Első házasságomból származó Krisztina lányom 2006-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi karán jogász szakon, László fiam pedig az ELTE Bölcsészettudományi karán olasz tanári szakon, nappali tagozaton tanultak. Krisztina velünk lakott a budapesti szolgálati lakásunkban, a…..
svejkné 2011.07.26 15:06:26
@nagynepiroska: Dehogy is tenné!
Az igazság és igazmondás bajnoka??? a közéleti tisztaság kereszteslovagja????
A koncepciós pergyártás sztahanovistáinak lelkes szolgálója????Ugyan már!
svejkné 2011.07.26 15:24:54
@Bátor Tintanyúl: Nincs mit szégyellnie, nagyon sokan benyalták. Még mindig sokakat félre tudnak vezetni a médián át sulykolt mocskos hazugságokkal.
Csakhogy sokaknak betelőben van a hótopánja. Ha a kormánypárti politikusuk nem a "nemzeti konzultációnak " nevezett szégyenletes porhintésre, koncepciós eljárásokra,valós, vagy vélt politikai ellenfeleik lejáratására fecsérelnék idejüket, engeriájukat, az ország pénzét, és eljutna hozzájuk az emberek valódi véleménye, ugyancsak néznének. Minden társadalmi rétegről lenyúztak már egy-két-több réteg bőrt,különös figyelmet fordítva az amúgy is nehéz helyzetben lévők még mélyebb szegénységbe taszítására.
Nézzük pl. a táppénz megkurtítását.Ebben az országban ki mehet táppénzre? Aki dolgozik.
De nem megy, félholtan is munkába jár, mert félti az állását, a megélhetését.
Melyik dolgozó megy táppénzre? A kismama, és a daganatos beteg, akinek már jártányi ereje sincs. Na ők aztán ugye igazán megérdemlik a korbácsot!
Egyébként komolyan érdekelne, hogy "mélyen tisztelt törvényalkotóink" hogy tudnak az édesanyjuk, vagy a gyerekeik szemébe nézni???
svejkné 2011.07.29 14:01:10
@nagynepiroska: Talán Budai Úrhoz még nem érkezett meg ez a kihagyhatatlan ajánlat....Biztosan élni fog a rendkívüli lehetőséggel, hogy két db. egyenként százmilliós luxus penthouse lakáshoz juthat potom pénzért.

A média nem önmagától ilyen mocskos.
Azok a médiák, amelyek hajlandóak a mocskos hazugságokat valóságként, tényként tálalva közzétenni, kétségtelenül egytől-egyig politikai megrendelésre dolgoznak.
Viszkisdoboz 12. Médiakampány 2011.06.25 07:13:00
A  megfélemlítésnek világos célja van. Húzd meg magad, és ne védekezz, mert nálunk a hatalom és megint elvihetünk. Az emberek befolyásolására a jobboldali médiumok összehangolt kommunikációs akciókat hajtottak végre Budai Gyula leszámolási kormánybiztos vezetésével.…..
svejkné 2011.06.29 13:49:58
@pirimogyoró: Igen, megtörtént, és pontosan így, ahogy Laci ezt leírja.
És igen. Megtehetnek bármit, bárkivel.
De hiszem, hogy nem a végtelenségig, és hiszem, hogy nem büntetlenül.
Nagyon elmerültek a " történelmi nosztalgiázásban": barakokban lakó közmunkásokról vizionálnak, akiket nyugdíjból visszaparancsolandó rendvédelmisek felügyelnek. Megvan?
Munkatábor, kápók. Erre szólt a kétharmad?????
Három millió koldus országa voltunk a múltban. Most hány millió koldus országa vagyunk???
És még hány diplomásunk fog "kitántorogni " ha nem is Amerikába, de külföldre, a megélhetés reményében???? Erre szólt a kétharmad?????
Az ország népe előtti számadást nem kerülhetik el.

Csak hogy félreértés ne essék: se tagja, se pártolója nem voltam soha életemben egyetlen pártnak sem.
Dolgozom tisztességesen 35 éve ugyanazon munkahelyen, felneveltem öt gyermeket becsületben.
Viszkisdoboz 10. A szabadulás 2011.06.18 23:10:00
2011. január 3-án hajnalban nyílt a zárkám ajtaja, kihallgatásra vittek a katonai ügyészségre. A kihallgatás végén védői indítványra a katonai ügyész szabad lábra helyezett. Nem értettem, és ma sem értem, hogy miért helyeztek előzetes letartóztatásba, és miért engedtek…..
svejkné 2011.06.22 20:21:49
@jozsef76: A történelem ismétli önmagát, zajlottak korábban is koncepciós perek, és a hatalom urai mindig megtalálták a kiszolgálóikat ( az elszámoltatási kormánybiztos, a főügyész) és sorolhatnám hosszasan, de minek, aki nyitva tartja a szemét, úgyis tudja.
Ijesztő, hogy a XXI.században a hatalom urai koholt vádak alapján bárkit börtönbe csukhatnak, bárkit tönkre tehetnek, nem számít se Isten, se ember, se család, se senki. Mert övék a hatalom. Most még.
Elfelejtik, hogy "bár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr!" (Petőfi)
svejkné 2011.06.22 20:26:48
@labirintus1: A hazugság, és aközött, hogy egy 9 és egy 6 éves gyereket megkímélnek ettől a számukra (is ) felfoghatatlan, elképesztő és vérlázító aljasságtól, amit a volt honvédelmi államtitkárral csinálnak, úgy gondolom, van egy kis különbség.
A család, a pedagógusok és a barátok igyekeztek megvédeni a kicsiket. Jól tették.
svejkné 2011.06.27 13:57:27
@labirintus1: Remélem, a bíróságok még nem politikai megrendelésre dolgoznak, és nem lesz Önnek igaza, az édesapa a gyermekeivel, családjával marad.
Kívánom, sose történjen Önnel hasonló, és sose kelljen eldöntenie, hogy cselekszik helyesen, hogyan tudja a legjobban megóvni a gyermekeit.
Olvasói levélben reagált tegnapi, Cinikus politikus vagy profi jogi pr szakember? – Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos portéja c. cikkünre Fapál László ügyvédje. A vesztegetéssel vádolt, egykori közigazgatási államtitkárt védő Dezső Antal levele új szempontból…..
svejkné 2011.06.23 17:39:45
@dr.pszicho: Amíg a bíróságok el nem kezdenek politikai megrendelésre "dolgozni" , van remény.
VAN REMÉNY??????????