eperrozsa 2011.07.26 16:10:44

@Tsu: Kedves Csurika!

Először elnézésed kérem, hogy megvárakoztattalak, de az általad feltett kérdésekre nem lehet kutyafuttában válaszolni. Köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel, amit szerintem nem kell röstellned, az minden embernek van (jó esetben).
Két szempontból közelítek a témához, egyrészt az egyén, másrészt a társadalom szintjén szeretnék válaszolni kérdéseidre. Az összhatás, amit a telepen tapasztaltam olyan erőteljes volt, mintha egy másik világ tárult volna fel előttem. Saját törvényszerűségeivel, összefüggésrendszerével. Azok a gyerekek, akik ebbe születnek bele, ezt kapják készen, azt hiszik ilyen a világ, nem tudják, hogy másként is lehetne. Önkéntelenül felmerült bennem a gondolat, hogy vajon, ha én történetesen itt születek meg és nem Budapesten, milyen ember lennék most. ( Ez persze hozza magával a kérdést, hogy akkor én lennék-e én, vagy sem. Itt pedig már olyan filozófiai kérdésekhez érnénk, amiket egyébként, - ha érdekel - nagyon szívesen megvitatok Veled, jelen helyzetben azonban letérítene témánk tárgyalásának fő irányvonaláról.) A mintákat, értékrendszert és életvezetési technikákat minden gyerek a szüleitől sajátítja el. Jó esetben mikor felnő, képes reflektíven viszonyulni és rákérdezni szülei világképének helyességére. Erre azonban nincs garancia. Én a magam részéről nem tudom határozottan azt állítani, hogy ha a nagybányai telephez hasonló közegben születek meg és nevelkedek fel, akkor öntudatosan, önerőmből, mintegy magam fölé nőve, kirángatom magam onnan a hajamnál fogva. Iskolába járok, továbbtanulok, és képzettséget szerezve szakítok korábbi életformámmal. Lehet, hogy így lett volna, de lehet, hogy nem. Leszögezem, nem kérdőjelezem meg az ember felelősségét saját élete alakításában, nem tartom elfogadhatónak sem az igénytelenséget sem az élősködést, mint életformát. legfőképp azért nem, mert a legdrágább dolog pazarlódik el így, maga az emberi élet. Csupán árnyalni próbálom a fekete-fehér képet, ami ebben a témában uralja a közvéleményt. Az, hogy a gettó-lakók kizárólag áldozatok, akik a többségi társadalom kirekesztő hozzáállása miatt élnek így, szerintem épp olyan hamis, mint az, hogy mindannyian koszos és elvetemült gazemberek. A szimpátiámat és együttérzésemet az keltette fel, ahogyan az az asszony a gyerekeire nézett, ahogyan hozzáért a kicsihez. Amit a megélhetési gyerekvállalásról írtál teljesen igaz, de az pont azt nélkülözi, ami ebben az asszonyban megvolt. Röviden: az emberek sehol sem egyformák. Viszont azoknak a családoknak, akik közöttük szeretnének tisztábban, rendesen élni olyan „ellennyomást” és visszahúzó erőt kell leküzdeniük, amiről nekünk csak elképzeléseink lehetnek.
Társadalmi szinten a pusztán segélyezésre alapuló „megoldást” azért tartom haszontalannak, sőt károsnak, mert a hátrányos helyzetű embereket benne tartja egyfajta „gyerek státuszban”. Azaz, hozzászoktatja őket a folyamatosan rendelkezésre álló külső segítség illúziójához, ahelyett, hogy megtanítaná őket képességeik használatára (vagy bizonyos képességek elsajátítására), hogy önállóan boldoguljanak. Ez csak fenntartja a sok éves ellentétet, ami az ő problémáikra sem hoz igazi megoldást, s a többségi társadalom is (joggal) felháborodva, mondhatja, hogy lám csak, hányszor ki lett helyettük fizetve, fel lett helyettük takarítva, rendbe lett helyettük téve, de hiába, itt nincs mit tenni. Szerintem van mit tenni. Személyes „megoldás tervem" következik :-).
Nem értem, hogy azokat az összegeket, amiket különböző formájú segély-akciókra költenek az önkormányzatok miért nem lehet egy átfogó program finanszírozására fordítani, ami ugyan hosszabb távon, de valós megoldást jelentene. Nevezetesen: egy szociálismunkásokból, pedagógusokból, védőnőkből álló szakember csapatnak –bármilyen fura is ezt kimondani- egyszerűen meg kéne tanítani ezeknek az embereknek azokat a dolgokat, amik alapvetően hiányoznak értékrendszerükből, és amik a minőségileg más élet alapfeltételei. Ha ez központilag, szervezetten történik, akkor nincsen visszahúzó erő, és azok, akik ezeket a normákat sajátították el, már más mintát közvetítenek a következő generációnak. Mondom ezt azért is, mert a „másik oldallal” is erősen szimpatizálok, ahol képzett emberek tömegei kínlódnak állástalanul, mert nem tudnak elhelyezkedni az egészségügy, az oktatás, vagy épp a szociális ellátás területein. Miért ne lehetne a segély inkább (és egyben) az ő fizetésük?
Azt hiszem a késlekedésért cserébe elég kimerítő választ adtam. :-) Amennyiben maradt valami kérdésed, vagy nem arra válaszoltam, ami érdekelt, szívesen pótolom a mulasztást. Addig is kívánok minden jót!
Üdvözlettel,
Varga Kriszta (Ez a becsületes nevem. :-))

eperrozsa 2011.09.03 22:10:45

@Tsu: Szia Csurika,

nagyon rég beszéltünk. Besűrűsödő feladataim és az események sodrása magukkal ragadtak, ami sajnos az oldal frissítés gyakoriságán is meglátszik. Ezen igyekszem változtatni, nem adom fel! :-)
Sajnos nyomtatott sajtóban nem publikálok, de az eper-rózsa-szarkalábot viszem, amíg tudom.
Remélem Te jól vagy, örülök, ha hírt kapok tőled.
Üdvözöllek, Kriszta