Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sancee

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Naiv ügyfél súlyosan benézte, hogy a Vaterán vásárolt fényképezőgépére még lesz 3 év garancia. Egy év ugyan lett volna, de minthogy számlát nem kap magánszemélytől, a hajára kenheti azt is: A történetem sajnálatos kimenetele részben saját naivságomnak tudható be,…..
Modorosblog Az őszinte randi 2012.06.11 13:10:00
-Imádok kirándulni, táncolni, jókat főzni, elmerengeni a világ dolgain, bámulni a felkelő napot - én, ha megkérdezem valakitől, hogy hogy van, azt nem formalitásból teszem, hanem tényleg érdekel. (...) A személyes találkozás többet mond ezer szónál.Na itt álljunk meg,…..
Egyre több boltban, szolgáltatónál, benzinkúton látom kirakva jól látható helyre a szokványos hazai igényességgel készített feliratot, mely szerint: Az árak magyar forintban* értendőek és tartalmazzák az áfát! *Helyenként „forintba”, de ki nem unja már halálosan a…..
Ritka játéktörténeti leletről, illetve pillanatról számolt be blogjában Jordan Mechner, a Prince of Persia és a The Last Express alkotója. Édesapja (aki mellesleg a Karateka és a Prince of Persia zeneszerzője is volt) tavaszi nagytakarítást végzett New York-i otthonukban, és ennek…..
Sasfióka még nem teljesen érti, miért nem lehet online fizetni a NAV-nak, hacsak nem a kártyás jutalék miatt.Csak egy gyors állapotjelentés:  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal MÁR NEM fogadja el a bankkártyás fizetést a számlanyitásra kötelezett adózóitól. Magyarra fordítva:…..
Sancee 2012.01.17 15:53:40
@vape: Gondolom, arról már hallottál, hogy az üzlet nem azonnal kapja meg a pénzt ha kártyával vásárolsz, ez egy külhoni bank esetén akár elég hosszú idő is lehet, de hazai banknál is jó pár nap, amíg a terhelés után az eladó számlájára utal a kártyás vásárlás után a pénzintézet. Miért fizessen ki neked olyan pénzt amit még meg sem kapott?
Sancee 2012.01.17 20:13:57
@EXLEXMAN: Értékelem, hogy más hozzászólását is nekem kapcsolod, kedves tőled. Amúgy meg 12 éve vagyok kereskedelemben, akkor tudsz azonnal jóváírni tranzakciót , ha azóta másik nem történt, ha igen, akkor a jóváírás azonnal nem fog megtörténni!
Áprilisban volt egy történetünk, hogy a Pizzafutár.hu túlvállalta magát kuponilag, és szinte alig tudják teljesíteni az előre kifizetett pizzarendeléseket. Zsoltnak például egyáltalán nem sikerült beváltania, minthogy közben az étterem "technikai okok miatt átmenetileg nem…..
Sancee 2011.07.19 14:28:33
@Píter: Itt ez esetben viszont azért némi egyéb információ sem gömbölyű nem gondolod? - "most döbbent rá, hogy 1-et akarnak jóváírni de neki 2 van". Na ne már...
András nem érti, miért kellene 150 ezer forintot fizetnie az OTP-nek. Ugyan benne volt a szerződésében, hogy anyakönyvi kivonat után 60 nappal kellett volna bejelentenie gyermekét a bankban. a vállalt 4 éves szaporodási határidőből nem csúsztak ki. Ezt nevezi a Homár…..
Sancee 2011.07.14 16:47:24
@varvizib: Ennek a világon semmi köze nincs a fogyasztóvédelemhez - aláír egy szerződést, amit előtte nem olvas el tisztességesen (gondolom sietett a 3. gyereket legyártani) és utána fennhangon hirdeti hogy vigyázz mert nézd átbasztak, téged is átfognak. Szerződött. Nem utólag kitalált rész, nem utólag megváltoztatva, szart rá, ennyi.
Barbarának nem sikerült bejutnia pénteken a Múzeumok Éjszakáján a Sziklakórházba, hiába utazott emiatt Veszprémből. Bár elvileg hajnali fél 3-ig tartott a heppening, a személyzet 1 órakor elálmosodott és bezárt. UPDATE 16:00 A többi múzeummal szemben, ahol fél 3-ig tartott…..
Csigafattyú bátor fogyasztó, hiszen rendszeresen szállíttat magának ételt, pedig tudhatná, hogy sok jóra nem számíthat. Optimizmusa becsülendő, hiszen vette a fáradtságot és sorsjobbító szándékkal összeírt 10 dolgot, amivel boldogabbá lehetne tenni a hozzá hasonló…..
Sancee 2011.06.27 13:04:35
Tudom, hogy nem kéne, mert felesleges, de azért ha már bennem van kiírom magamból:

1: Képzeld, nem Te vagy az egyedüli, aki éjszaka rendel. Általában ezért van nyitva a szolgáltató, mert sok ilyen van min Te - ennek ellenére ez a panasz jogos, csak a stílusod hagy némi kívánnivalót

2: Nem tudom kitől/kiktől rendelsz, eddig nekem fix összeállításnál nem volt ilyen panaszom - pedig rendeltem már párszor - netes felületen elég kis esély van rá, ha meg telefonálok, inkább elmondom 3x és visszaolvastatom.

3: Ez tök jó, írsz megjegyzést, de ha ez a futárhoz nem jut el akkor semmivel sem vagy vele beljebb - amúgy meg általában ha odaér a címre, és gond lenne, azért egyből próbál informálódni ő is (tudod, gyors meló = nagyobb esély jattra)

4: Nem Te vagy az egyetlen, aki 1 körben kaját kaphat, tele a box, összenyomódhat a pizzadoboz. Az meg, hogy a sütemény milyen lesz - rendben, akár jogos is, de ez egy kiszállítás és azért megnézném, abból a sütiből mi marad amit Te vinnél haza motoron pl madaras multiból. Ettől függetlenül persze az Ő felelősségük, de kiszállításnál ne várj csodát.

5: Ugyanabban a boxban minden. Sajnos, ha sok a cím, messzire viszi, ki tud hűlni, mellette az üdítő meg tud melegedni.

6: Kénytelen sok helyre vállalni szállítást, hogy képes legyen megélni. És a futár is kénytelen 1 körben több címre menni. És képzeld, 1 pizzéria nem is tud 23000 futárt eltartani.

7: Ha meg nem csomagolja be, akkor az lenne a gond, hogy szállítás közben kinyílt. Ez még mindig a jobbik eset. (meg azért valamennyire hőszigetel is, ha nem is sokat)

8: Jogos. De emiatt nem hinném, hogy feltétlen a futár a baromarcú, úgyhogy kicsit talán kisebb arcod kéne hogy legyen

9: Ezt cége válogatja, van ahol ez már most is így megy (általában kisebb magánvállalkozók) de azt azért gondolom Te is tudod, hogy az 500 Ft-os üdítő nem 350 tiszta hasznot hoz a tulaj zsebébe.

10: fix menüt kérsz, fix áron, (menü eleve amúgy is arról szól ugye hogy olcsóbb mint darabonként, mert menü) attól hogy neked valami nem kell bele, attól az még ugyanaz a menü marad. De lehet hogy félreértettelek.

+1: Mint fentebb, nem tudom kiktől rendelsz, nekem még sosem volt efféle bajom, ugyanakkor ne várd egy motoros futártól, hogy öltönybe vigye neked a pizzád. Az hogy milyen az arca - képzeld, lehet hogy tényleg egyetem mellett éjszakai futár, ezt mintha Te is egy pillanatra felismerted volna az előbb

Csak ennyi
Még csak évek óta gyűjti a Homár a történeteket, amelyekben naiv ügyfelek első okostelefonos internetszámlájukon megdöbbenve veszik észre a kilobájtonként fizetett súlyos ezreket. Az NMHH elsőként a T-Mobile-ra csapott le, de várható, hogy a Telenor és a Vodafone hasonló…..
Sancee 2011.06.26 09:22:40
@ColT: Szerintem elmentünk egymás gondolatmenete mellet mert nagyjából én is erre céloztam - hogy egy olyan díjcsomag van bekapcsolva alapból, ha a vevő nem köt rendes szolgáltatást, ami a leg-leg-legolcsóbb, és persze, a legszarabb, nos van egy készülékem, ami alkalmas internetre, szolgáltató részről úgy is hirdetem, kötelezve vagyok rá hogy 100 százalékig használhatóan adjam ki, és ebben a net is benne van. Ha nem kértem, nem használom, ha meg igen, nem lepődök meg az árán. Én sem akarok mms-t küldözgetni, azt mégis lehet a telefonnal. Az más téma hogy első dolgom volt az ilyen baromságok (net,, mms)letiltása. Pont hogy nem a szolgáltatót szidtam ez esetben...
Tavaly óta már nem preferált fizetési mód az átutalás a CIB-nél, hanem a csekkes befizetést büntetik alkalmanként 300 forinttal. Zoltán elkövette azt a hibát, hogy néhány alkalommal utalás helyett csekken fizette be törlesztőrészletét, amivel bekerült a "fizetés módja…..
Sancee 2011.06.22 16:09:50
@mati88: És Te is elolvastad, hogy Én mit írtam Ember. Csekkre kötöttél szerződést. Olyan szerződés nincs, hogy köszi a csekket, de én néha-néha önkényesen inkább utalok!!!!
Sancee 2011.06.22 16:17:07
@mati88: Csak óvatosan egy megjegyzés - most hogy ne egy milliárdos nagyságrendet nézzünk, nézzük mondjuk hogy Te, mint xy hitelt adsz Józsikának, Józsika csekkezni akar, ez neked minden hónapban x forint (elhiszem, lehet hogy nem 300, de akkor is összeg kiállítani, legyártani, kiküldeni, stb, és ugye azért itt sok ezer ügyfélről beszélünk), Józsika pedig azt mondja, jaj ez engem mégsem izgat. Nem behajtod rajta?
Sancee 2011.06.22 16:32:13
@mati88: Igen, ezt írtam, elhiszem, hogy pofátlanság 300 ft-ot elkérni a csekkért, de a bank nem úgy fog számolni, mint a Posta - nem tudom amúgy melyik lenne a rosszabb. Üres csekket amúgy más bank sem ad ( Rafi, Erste biztos nem, a többivel nincs aktív ismeretrendszerem)
Mirikrantz új bankkártyáját sikeresen megszülte kipostázta az Erste, csak éppen a tulajdonostól picit messzebb, mint ahogy kellett volna. Nyilván nem világrengető újdonságról van szó, csak a szokásos: az ügyfél kedves kis szopatása, hogy nehogy elfelejtse, hol a helye.11/05 a…..
Sancee 2011.06.09 12:29:38
@Elsőőőőő!!!: Kedves 1. szeretem ha valaki egy több kommentes beszélgetésből elcsípi az utolsót és arra behány valami nagyon okosat - szerintem nem igazán ez volt a kiindulópontja a hozzászólásomnak, de gondolom, nem vetted a fáradtságot, hogy megnézd az elejét - nem baj, nem adunk rá, ilyen bölcs hozzászólók is kellenek, mint Te
Sancee 2011.06.09 14:03:32
@nyomasek_bobo: Öreg vagyok én már ahhoz :) amúgy Erste- én is utálom, nekem annyi szerencsém volt, hogy minden eddigi melóhelyem mellett volt közvetlen több bank is - legutóbbiak mellett Rafi, kajaidő fele eddig elég is volt mindig, ha kellett vmi. Lehet h kéne 1 előterjesztés, lehetőség az ügyfél banki területen történő étkezésére :P
Sancee 2011.06.10 21:18:34
@Elsőőőőő!!!: Eszerint akkorát nem tévedtem - a hozzád hasonlók - bocsáss meg a személyeskedésért, de nem bírom megállni, csak olyasmire válaszolnak, amire valami jópofa, szaratós választ benyöghetnek, anélkül hogy foglalkoznának vele, mi is zajlott előtte. Örülök. Ettől is lehetnek szépek az ilyen fórumok. És amúgy ha pont vetted volna a fáradtságot, hogy beleolvass, mi volt előtte, tudnád hogy annyit írtam, x munkaidő után jobban benne van a hibalehetőség, tökmindegy hogy 8 vagy 10 óra, és igen, képzeld, jobb szeretem ha egy kipihent ember szolgál ki, mintsem egy önnön magán kívülálló okok miatt, de lestrapált. De mindegy, gondolom Te sosem vagy ilyen helyzetben - így a beírásaidból ítélve minimum tökéletes vagy 24 órából 24-et. Sebaj, részemről is ennyi, szintúgy örültem!
A dugóban álló autót balról előző kerékpáros zavaros identitású, követelőző alternatív, akit az LMP támogat, így méltó utóda az SZDSZ-eseknek, és partnere az MSZP-nek. Tóth Gy. László politológus a Magyar Nemzetben közölt eszmefuttatásában leszögezi: a kerékpározás…..
Sancee 2011.05.30 18:54:55
A hozzászólások színes kavalkádját böngészve gondolkodtam, hogy van-e értelme nekem is beírnom, vagy sem de ha már lehet miért ne? Adott egy "politikai" (mit is írok, politikától független, önálló döntéssel bíró) oldal, egy enyhén nem megfelelő hozzáállással. Fejlett nyugati országokban mindenütt megvan a tisztességes kerékpáros kultúra, rengeteg kétkerekűvel a belvárosban. Vezetek autót, ha nem a felezővonalon akarok menni, elfér mellettem. Nem fog rám húzni, az se akarja összetörni magát, főleg hogy neki látatlanban biztos hogy jobban fáj. Járdán is rengeteg helyen van már belvárosban kijelölt, felfestett kerékpársáv. Az persze sehol nincs kiemelve, hogy Pistikéék 6-an korzóznak az Ő sávjában, hogy az anyuka a járdán a kerékpársávban tolja a kocsit, persze hogy nem fog elférni az a szerencsétlen. Pedig az az Ő sávja, tetszik nem tetszik, akkor is. Miért kéne kitiltani?
Aztán viszont ott a másik oldal, amikor az aluljáróban végigszáguld szlalomozva az emberek között, és hát finoman sz*rva rá, hogy ki hova ugrik hogy Ő el tudjon menni. Valami középutat kéne, persze hogy baromság hogy egy nagyvárosból ki kellene tiltani, egyáltalán már az ötlet is az, de az meg tényleg irritáló, ha a körúton a járdán én ne lépjek a sávjába, de Ő gond nélkül száguldozik össze-vissza, megyek a korlátozást betartva a belvárosban, Ő meg kerülgeti a kocsisort össze-vissza, mert siet. Azt ha baleset van, akkor megy a sírás? Ez az, ami nem működik, és ezen nem a gyalogos vagy az autós akinek változtatni kell!!!
Attila új helyre költözött, a UPC adattárában nem létező utcába. A fantomutcába végül internet ment, csekkek már nem, a sztori pedig innentől várható fordulatot vett. Végül, bár a keserű szájíz megmaradt, a  történet hepienddel és egy kis személyiségi jogi vitával…..
Sándor szerencsétlenségére pontek 13.-án adta fel kalibrálásra Nikon D7000-es fényképezőgépét, amit azóta sem találnak a DHL raktárában:Amit most leírok az nem vicc, tényleg megtörtént péntek 13.-án, pedig egyáltalán nem vagyok babonás. A történet azzal kezdődik hogy van…..
Sancee 2011.05.16 14:45:11
@kamurádió: ez esetben sorry a figyelmetlenségemért, de az átlag tényleg az, hogy szállítócégnél ami dobozban van, súlya van, az már felkelti a kíváncsiságot, ha meg biztosítás sincs rajta, pláne (ebay-en rendelt cuccaimból cd, dvd, ruha megjött mindig gond nélkül de pl könyv mindig sérült csomagba - és félreértés ne essék ez nem feltétlen magyar szállítón múlik)...
Én így mondjuk csak kb egálba jöttem, mert károm nem volt, csak idegesítő...
LifeTILT Bitch-Air A kurva járat 2011.05.09 03:15:00
  Most hétvégén egy legénybúcsúban volt szerencsém részt venni. Egy főiskolai haverom ugyanis úgy döntött, becsukja a szemét és beleugrik abba a szakadékba, aminek az alján a házasság intézményének sziklái várják. Ezek a sziklák előbb vagy utóbb, de szét fogják zúzni…..
Sancee 2011.05.12 11:37:10
A tegnap esti levélre reagálva:

Eszembe se jut ítélkezni felettük.
Nem ismerem az anyagi körülményeidet (nincs is jogom firtatni) de amikor, hogy szavaidra visszautaljak kissé, ép IQ-val rendelkező személyek akár 1-2 év alatt nem jutnak olyan álláshoz, vagy diák esetében, ha papi/mami nem segít (és aki úgy érzi, ugorjon vissza az elejére) amiből egyedül fenn tudják magukat tartani, akkor igenis lehet, és ez nem IQ-n fog múlni, hanem azon hogy ÉLNI AKAR. És, igen, ha véletlenül már a melós évek alatt valaki elveszíti a munkahelyét, és nincs a háttérbe senki aki tud segíteni, akkor is pénzre van szüksége, és ide is eljuthat. Nem akarok politikai színezetet adni a levelemnek, de NEM LEHET munkához jutni 1 hét alatt. Általában több hónap alatt sem. Nem vesznek fel irodába, nem vesznek fel étterembe, nem vesznek fel sehová (Igen mielőtt megkérded személyes tapasztalat, hogy több hölgy ismerősöm munkahelye megszűnése után átlag 10-12 hónapig keresett munkát) Nekik volt aki segített. Mi van ha nincs? És ehhez nem kell nulla IQ
Harmadrészt ifjabb éveimben - és most lehet rám dobálni a köveket - volt hogy én is igénybe vettem a szolgáltatást, és szó sincs retaldált, uninteligens emberekről. Olyanokról van szó akik ebből élnek, mert így jött a lépés.
Nem tudom amúgy honnan a "Replay-os" példád, egy átlag eladónak jó ha 90-100khuf a fizetése, és akkor már tegye össze a kezét (igen, kereskedelembe vagyok idén 13. éve), ha papi mami nincs a háta mögött, akkor ezzel mit kezdesz? És most jó lenne ha kicsit elgondolkoznál.
Sancee 2011.05.12 12:42:09
@mrgumby1:
Érezhetően kissé kezdünk erősen elkanyarodni a kiinduló témától. Én csupán annyit akartam mondani (lehet, nem sikerült megfelelően kifejeznem magam és ez az én hibám) ahhoz, hogy valaki efféle "pályára" tévedjen, az esetek legalább 3/4 részében az anyagiak játszanak szerepet. Tökéletesen leírtad a folyamatot, ami ide vezethet (partik, fotózások, videók, privát meghívások, fellépések night clubokban, stb - és itt előre elnézést attól aki ebből rossz szájízt vonna le). Ha valaki nincs rákényszerülve hogy a megélhetését biztosítsa, az meg tud maradni az "alapoknál" vagy ki tud lépni időben. Ha nem, ott már egyéb "kényszerítő" körülmények is voltak jelen, de itt is vannak kivételek. Mint mindenütt. De nem ők a többség.
A cigányozásba ne menjünk bele, de értem a példádat.
Károly saját bőrén tapasztalja, milyen nehéz egyedüli szocialista kerületi polgármesternek lenni Budapesten: A fölöttébb szavahihető XIII. ker-i polgármester a múlt héten bájosan mosolyogva végighaknizta a tévék politikai műsorait azzal, hogy az anyukák érdekében (bölcsi -…..
Milán szerint a 137-es busz a város legnonszenszebb járata, pláne amióta bevezették az első ajtós felszállást. Ennek a rendszernek és egy lerobbanó busznak köszönhető, hogy legutóbb 1 óra alatt tette meg a 15 perces utat. De tényleg, ha két ellenőr is van a buszon, miért a…..
Bali egy rokkant barátja példája alapján arra gyanakszik, hogy a parkolási cégek mostanában egységesen rászálltak a mozgássérült-igazolvánnyal rendelkezőkre, és azzal a taktikával élnek, hogy minden igazolványost jól megbüntetnek mondvacsinált okokból. Azon az alapon, hogy a…..
Sancee 2009.03.23 13:35:18
@sanbernabeu:
Thanx. megkiméltél egy jókora sz*pástól:)
Teljesen el is felejtettem, plázában gürizek fel se tűnnek amúgy a hétvégék....