Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Yamashita

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megjegyzés: Ez a bejegyzés kezdőknek szól. A nyelvtanulás hosszú évei is az „I am Jocó” mondattal kezdődnek, nem pedig egy akadémiai székfoglalóval. Attól még világos, hogy nem azért tanulunk angolul, hogy bárkivel közölhessük: „I am Jocó”, hanem hogy a legbonyolultabb témákban ki tudjuk majd…..
Yamashita 2017.05.05 10:03:45
@Duplaxiii: Osztom a véleményed bár kicsit sarkosan fogalmaztál a " mobilbuzi kocsog telefonreklámozó "fényképész" " fickókról. Én is ezek közé tartozom bár nem érzem, hogy lefedném az általad megfogalmazott kategóriát. Való igaz, hogy mobiltelefont használok de azt azért használom mert nem akarok nagy öszzegeket belefektetni egy használható felszerelésbe, amit lehet, hogy nem fogok soha használni miután rájöttem, hogy igazából ez csak egy fellángolás volt részemről. De azt kell, hogy lássam, hogy az érdeklődésem nem múlt el sőt tartós maradt. Amit az is jelez, hogy a fő szempont ami a mobil vásárlásnál volt, az a kamera minősége és a szoftver tudása volt. A másik pedig az, hogy elkezdtem ilyen blogokat olvasni. Azzal teljesen tisztában vagyok, hogy még messziről sem vagyok köszönő viszonyban sem egy profival, már ami a képalkotást illeti, de mint mindenki én is folyamatosan jutok el arra, hogy többre vágyom és ezért tenni is szeretnék. Természetesen nem hajt a tatár, ezt a magam igényei szerint szeretném megtenni. Sok embernek megfelel a mobil de vannak jó néhányan akiknek ez csak egy átmeneti állomás a magasabb szint felé. És arra, hogy az érdeklődést felébressze tökéletesen megfelel. Gondolom a nagy nevű fotósok sem Lumix GH5-tel kezdték hanem valami egyszerű Pajtás gép kategóriájú cuccal. Nos azt hiszem az én Pajtás gépem a V10 mobil amin semmi kivetnivalót nem látok és azt hiszem sok ember Pajtás gépe a mobil manapság. Ami szerintem hatalmas dolog mert elvileg mindenkinek van lehetősége tovább lépni. A kérdés csak az, hogy kinek van igénye erre.
Yamashita 2017.05.06 12:42:35
@hidegsegg: Köszi a hozzászólásod. Én is erre jutottam az utóbbi időben és pont ezért kezdtem el pl a fotós blogokat olvasni. A hozzáállásomat azért Bobby Newmark is árnyalta a minap egészen pozitív módon és most te is segítettél. Ez olyan mint a harcművészetek. Van fekete öves meg igazi mester. A mestertől lehet tanulni a technikán kívül szellemiséget is. A fekete öves csak technikát tanít de nem világítja meg az igazi lényegét a gyakorlásnak. Harcművész nem leszel csak egy mester irányításával. Nos itt most jónéhány mesterrel futottam össze, akik azonkívül, hogy oszlatják a káoszt a fejemben, még látásmódot is adnak. Én is arra jutottam, hogy a mobil egy jó kis kompact de ha előre akarok lépni akkor bizony más utat kell járnom. Amúgy a mobilnál nem a hype volt a fő ok hanem pont erre volt szükségem. De mint említettem a kamera volt az okok közt a No. 1. Most ott tartok, hogy megpróbálok találni egy kezdőnek is jó DSLR kamerát. Ha van valami tipp akkor azt szívesen fogadom mert fotózásban bizony elég zöldfülű vagyok. Nem akarok pofátlannak tűnni de igazából olyan tippre van szükségem ami nem speciálisan Magyarországi mert nem Magyarországon élek. Bár itt a nagy globalizációban ez lehet, hogy nem is fontos. Még egyszer köszi a hozzászólást, jó pap is holtig tanul pláne az ilyen papnövendék mint én. :)
Olvasom, hogy májusban az utcára vonulnak az egészségügyi szakdolgozók, ha követeléseik továbbra is süket fülekre találnak. Levelet is írtak a brókerbotrányban nyakig csücsülő kormánynak, egyebek mellett ezt írják: "Az alacsony létszám, a sok munka, a nagy felelősség, a…..
Gyönyörű, hibátlan, csillagos ötös! Mármint öntökönrúgásból. Glifozátot prédikál, de nem iszik belőle. Amikor a GMO és gyomirtószer lobbista Patrick Moore TV műsorban magyarázza, a még laikusok számára is erős szemöldökfelhúzással járó komolytalan butaságát, hogy a…..
Egyre több vonzó képet és írást találhatunk ma már a jógáról, meditációról a különböző közösségi oldalakon. Sokan azt állítják, hogy a jógázás az egészséges életmód nélkülözhetetlen része, és nehezen tudsz olyan fitnesz-központot találni, ahol a…..
Múlt-kor 10 tény a Moszadról 2014.01.24 15:04:53
1. Izrael titkosszolgálata, az 1949-ben megalapított Moszad a világ egyik leghatékonyabban működő állambiztonsági szervezete, ám módszerei miatt sokan bírálják a testületet. 2. Egyes becslések szerint a Moszad világszerte jelenleg 35 ezer ügynököt irányít, ebből 20 ezer…..
Yamashita 2014.02.28 16:14:18
@horrorpornó bábszínház: Miért? Az MTI hitelesebb?
A 19. század dereka óta több millió kép készülhetett Jeruzsálemről - valószínűleg ezek a dagerrotípiák lehetnek az elsők. Kevés olyan hely van a világon, amelyet nagyobb tisztelet övez, többet harcoltak érte és gondoltak rá, mint Jeruzsálem, ahova évezredek óta mennek a…..
Yamashita 2014.02.28 16:06:20
@Józsi01: Úristen ember! Hogy te milyen primitív vagy! Nem tudnál egy kicsit értelmesebben megnyilvánulni? Csak sajnálni tudlak, hogy mindenről ugyanaz jut eszedbe. Szánalmas!
1988. Szovjet csapatok kivonulása Afganisztánból. A szovjetek Vietnamjának tartott országban a csaknem 10 évig elhúzódó harcban sem politikai, sem gazdasági eredményt nem tudtak elérni kivonulásukig..
Yamashita 2014.02.08 09:21:08
@JTom: Kedves JTom. Elárulom neked mi zavar bár szerintem ez nem oszt nem szoroz mivel az a Te blogod.Pontosan ez a Wikipédiából ide ollózott 10 mondat zavar.Nem azért mert a kommunistákról is lehet benne olvasni hanem az, hogy ez a tetű Bárdossy talpig úriember színben lett feltüntetve. Elhiszem, hogy leszarod bármelyik politikai oldal véleményét mert a Te meggyőződésedet valszeg máshol kell keresni. Gyanítom valahol Bárdossy környékén lehet megtalálni. De ez csak az én magánvéleményem és egyáltalán nem biztos, hogy fedi a valóságot. Hidd el nem a politikai meggyőződésem késztetett billentyűzetet ragadni hanem az alapvető tisztesség érzetem ami azt súgja, hogy nem igazán "szalonképes" ilyen pozitív hangnem írni egy olyan fószerről akinek a politikai pályafutásához több 10000 ember vére tapad. Ami az utóbbi 23 évet illeti a teljes politikai garnitúrának szerintem a börtönben a helye.
Ami pedig a pártatlanságot illeti én sem élek Magyarországon. Csak én az EU csatlakozás évében vettem a kalapom és elhúztam Angliába. Nagyon sok mindent másként és más színben lehet látni külföldről és az objektivitásunkat szerintem nem veszik el a napi politikai csatározások és szlogenek illetve a ránk kényszerített napi problémák.
Továbbra is az olvasód maradok mert:
1. Kulturált választ kaptam a hozzászólásomra
2. a blog tényleg színvonalas élmény ide járni
Tisztelettel Attila
Nagyon megkésve, de végre megérkezett az Ubuntu Touch OS. Miért is megkésve? Az okostelefon forradalom már 6 éve megkezdődött, a későn érkezők, mint a Microsoft, példáján lehet látni, hogy milyen nehéz a két gigász tortájából elvenni egy szeletet. Főleg nagyon nehéz úgy,…..
Yamashita 2013.10.22 09:13:06
@fda
Nem flamelni akarok de miért ne hasonlíthatná össze a két operációs rendszert? Azonkívül mondj nekem egy Linuxot amit nem kell barkácsolni. Mert az összes félkész. Bármilyen szomorúan is hangzik. És ezt 9 év Linux használat után nyugodtan kimerem jelenteni. Valószínűleg sákif barátunk nem az alap felhasználók közé tartozik és neki már vannak bizonyos elvárásai amit az alapbeállítás nem elégít ki. Csak menj el az Ubuntu fórumra vagy a Linux Empire-re és kukkants bele a témákba és rájössz, hogy miről beszélek. Egy Linux soha nincsen kész. Ez a szomorú valóság. De mi ezért szeretjük. Mert barkácsolhatjuk és azt csinálhatunk vele amit akarunk.
De ez egy mobiltelefonnál kevés. És nem akarom a Canonicalt bántani de labdába se fognak rúgni az óriások mellett. Ha nincs elég tőkéjük akkor miért erőlködnek? Mi lett az Ubuntu Edge sorsa? Pedig az nem akármilyen belépő lett volna. Csak az a fránya pénz ugye? A mobil gyártás nem olyan mint az asztali oprendszer. Majd a júzer megoldja ha letöltötte... És itt nincsenek lelkes béta felhasználók mint ahogy ez a köztes kiadásoknál van. Itt kész ütős termékkel kell kiállni különben jön a süllyesztő. És nem lehet a babérokon pihenni mert különben jön a Nokia sorsa. Hol vannak a Ubuntu Touch mögé felsorakozott iparági szereplők? Mert a fejlesztési időszak alatt Mark papáék előszerettel hangoztatták, hogy újabb szereplők soroltak be az Ubuntu Touch mögé. És ők hol vannak most. Vagy azt hiszik, hogy a nép majd milliószámra vesz egy Nexust és telepítgeti rá. Ideje volna felébredni Marknak is és kilépni a rózsaszín ködből és realistán nézni az életet. Nem lesz 4 éven belül 200 millió Ubuntu user. Sőt csak pillantsanak a Distrowatchra és láthatják, hogy sajna nem több hanem kevesebb user lesz. És jó lenne ha végre felfognák, hogy nem lehet kihasítani nagy szeletet a tortából ha nincs semmilyen termék. Mert Virtuális termékkel csak virtuális mobil piaci részesedés lesz
Az ország cserbenhagyása (mert a külföldre vándorlás a jelen helyzetben gyakorlatilag egyet jelent a haza cserbenhagyásával) önző érdekek, anyagiasság, kicsinyesség, kishitűség, egyéni ambíciók miatt teljesen elfogadhatatlan, sőt lélektani aspektusból nézve az egyéni kudarc…..
A mai posztban Budapest és Tel-Aviv közt ingázunk, azaz folytatjuk Éva történetét (aki nem olvasta volna az első részt, itt pótolhatja). Kiderül, miért tér vissza valaki Magyarországra Izraelből, miként az is, miért megy el újra. Nem minden tanulság nélkül való történet…..
Jackpot Proszit kedves Királynő 2012.05.27 19:59:00
2012 nemcsak a londoni olimpiai és paralimpiai játékok éve, de Nagy-Britannia uralkodója, II. Erzsébet királynő gyémántjubileumának esztendeje is, aki idén ünnepli trónra lépésének 60. évfordulóját. Ennek tiszteletére - a koronázás évében 1953-ban alapított és a…..
Yamashita 2012.05.28 00:49:34
@336: Látom nagyon profi vagy whisky ügyben. És ezt nem győzöd hangsúlyozni. De azért nekem nem lenne ekkora arcom a helyedben. Ez a mondat: " azok ezzel az itallal nem számolnak, max. reggelire sok jéggel. " elég ütősre sikeredett. 2009-ben voltam a Blair Atholl distilleryben és ott mondta a vezető, hogy soha, soha, soha ne tegyünk jeget a whiskybe mert az megöli a whiskyt. Ha hűteni akarjuk akkor tegyük hideg pohárba. És ez a distillery - egy ilyen profinak mondanom sem kellene - a Bells fődistillery-je volt 2009-ben. Tehát nem egy farmer whiskyfőzője volt hanem a világ 2. legnagyobb whisky gyártójáé. Úgyhogy fogd magad vissza mert ahogy elnézem te csak távolról ugatod a whiskyt és a tudásod max összeszedted a netről meg innen-onnan.
A rendszerváltáskor az ellenzéki pártok, különösen a fiatalok szervezeteként induló Fidesz egyik szimbolikus követelése volt, hogy a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból meg lehessen tagadni. E követelésnek az utolsó állampárti parlament eleget is tett: a fegyveres katonai…..
Éjjel elstartolt a Gagarin névre keresztelt Szojuz TMA-21 űrhajó a bajkonuri Gagarinszkij Sztartról. Erős történelmi folytonosság, hogy ötven évvel évvel ezelőtt, 1961. április 12-én ugyanarról az indítóállásról, és ugyanazon rakétacsalád egy tagjával történt az első…..
Ami Gyöngyöspatán folyik, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Röviden: a Jobbik rájött, hogy önnön konszolidációja és elkényelmesedése nem használ a népszerűségnek, ezért újra életre hívta a betiltott Magyar Gárdát. Hogy legalizálják működésüket, ezúttal névleg a…..
Yamashita 2011.03.15 08:27:54
Komolyan mondom a cikkíró valahol el van maradva pár évet.Ajánlanék egy-két mywip-es bemutatkozást. De nehogy azt mondja a posztoló, hogy rasszista vagyok, ajánlom Lakatos Attila cigányvajda beszédét meghallgatni. www.youtube.com/watch?v=cmCNGbxaDoc Csak hogy árnyaltabb legyen a kép egy kicsit.Én is és a többi magyar is nem a cigányokat utáljuk, hanem ami velük jön. De szerintem nem vagyunk egyedül ezzel a véleményünkkel.Csak meg kell kérdezni az olaszokat vagy a franciákat. Biztos mindenki emlékszik még a Rádió utcai romákra. Akik Strassbourgban kaptak menedékjogot és új lehetőséget egy jobb életre.Most ugyanezek a franciák kitoloncolják őket tömegesen.De említhetnénk a kanadai hatóságokat is.Beszéltem Kanadaból hazatért romákkal. Az alapján amit meséltek azon csodálkozom, hogy a kanadaiak cérnája miért nem előbb szakadt el. De ahogy elnézem a cigányság alaposan visszaél a toleranciával.Tetszik nem tetszik, a többségnek alaposan tele van a tudata velük és erre most az is rátesz egy lapáttal, hogy a válság és az előző kormányok miatt az embereknek kisebb lett a tűrőképessége. És akkor egyesek próbálják takargatni és mellé magyarázni a nyílvánvalót amit minden nap tapasztalnak és amit már a vajda is nyilvánosan elismer.Volna egy ötletem a posztolónak. Tessék szíves lenni egy évet eltölteni köztük és rögtön nem fogja szeretni őket.Még azt is megkockáztatom, hogy rasszista lesz a tisztelt posztoló.Van rá egy ezresem.
Megcsalt a feleségem, az egyik legjobb barátommal.  Sziasztok! Nem rég óta követem a blogot...talán idevág, ami velem történt, történik. Megcsalt a feleségem, az egyik legjobb barátommal. Az elmúlt 7-8 évben, mióta gyerekek vannak itt is ott is, rendszeresen…..
Yamashita 2011.02.07 11:04:16
Hát ez nem egyszerű helyzet.Mondhatni elég szar.Hidd el a gyerekek már rég megérezték, meglátták rajtatok, hogy mi a pálya.Nagyon jól tudom mert én is voltam ilyen cipőben csak nálam kedvenc biztonsági őr volt a konkurrencia.Gondolom az egyenruha varázsa stb.Én is ragaszkodtam a gyerekekhez meg a maradék házzassághoz.Megbeszéltük, hogy adunk magunknak egy esélyt. Aztán amikor a legjobb barátnő elmesélte, hogy a kedves nejem már az összeköltözést tervezi a házibaráttal akkor úgy döntöttem vége a puhapöcsű jófiú image-nek.Felkerestem a pasit és kicsit elbeszélgettem vele.Simán 8 napon túl gyógyuló volt a végeredmény.Mondjuk 20 év aktív harcművészet után ez nem volt nagy kunszt.A nejemmel meg közöltem, hogy itt az idő elhagyni a lakást, nem kívánom tovább együtt folytatni vele.Kért egy napot és utána közölte mégiscsak velem maradna.Megmondtam neki, hogy még egy ilyen és nyugodtan elkönyvelheti a válást.De mielőtt bárki is azt gondolná azért maradt velem mert félt az nyugodtan elfelejtheti.Ez 11 éve volt.2004-től külföldön dolgoztam és amikor visszamentem mindíg sírt.Amelyik nő sírni tud ha elmész az szeret téged.
Sok posztírónak igaza lehet.Rád már nem tekint férfiként.Ennek a folytatásnak semmi értelme tovább.Tedd azt amit egy férfinek meg kell tenni, lépj tovább a problémán. A gyerekeid továbbra is a gyerekeid maradnak akármi történik is.Ha nem szeret a feleséged ezzel a mártíromsággal úgy sem érsz el semmit.Ha el akar hagyni el is fog.Erre mérget vehetsz.Én a Te helyedben elgondolkodnék a folytatásról egyedüliként.Semmi értelme áldozattá válni a nejed meg röhögjön a markába.Azonkívűl meg egyáltalán nem biztos, hogy ez a kapcsolat nem ér véget köztük és a nejed nem melletted dönt.De jól gondold végig ha visszfogadod.Aki egyszer megcsalt és lerombolta a bizalmat és lelkileg taccsra tett az valszeg megteszi mégegyszer. A fickót meg vágd jól pofán! Ennyi jár neked.
Yamashita 2011.02.07 12:33:37
@Zsit (nyau és rémizé): nyugi azóta már külföldön élünk és nincs semmi gond. Kamerára meg nem volt szükség mert tudta mi várható ha megtudom.Tanult az esetből és rájött hol a helye.Van ilyen is.
Tele van a tököm azzal, hogy az iPhone (3G, nem a 3Gs) egy-egy hívás után eldobja a hálót, és mindegy milyen sw-frissítést hajtok végre rajta, akkor is ezt csinálja. Tele van a tököm azzal is, hogy ha egyszer hozzáláncolom a kibaszott telefont egy számítógéphez, akkor egy…..
Anglia kissé furcsa és különc ország. Mindenekelőtt nem tudnak akcentus nélkül angolul beszélni (kivéve a királynőt és a BBC-t), továbbá tejjel isszák a teát, a dupla ablaküveg ismeretlen fogalom arrafelé, a mosdókagyló tetején pedig külön van egy hidegvizes és egy…..
Kocka posztot asszem még nem írtam, anyázós-geekeset meg főleg nem, de most nem nagyon félek attól, hogy csúnyán belerondítok a blog pörgésébe, szóval ehun e. Tegnapig Ubuntu 9.04 Jaunty volt a gépemen. Volt vele egy-két apróbb gond, amit nem tudtam meghegeszteni, pl. a…..
Olyan sok, fapados légitársaságokra panaszkodó levelet posztoltunk már be, hogy direkt üdítő egy kis magyarozós utasgyalázást olvasni. A véres kardot Gyöngyvér hozta, akit kiborít a magyaros ügyeskedés a Wizzair járatain. Hány csomag az egy kézipoggyász? Milyen hosszú a pannon…..
Yamashita 2010.01.01 15:11:04
@M. Péter: Ez igaz.De egy skótnak a whisky nem alkohol hanem víz.Az élet vize.Része a nemzeti öntudatuknak.Olvastam régen egy statisztikát miszerint az egy főre jutó tömény alkoholfogyasztásban európai elsők voltunk ( valamikor a 80-as években ) és hogy az öngyilkosok számát tekintve a világon jelenleg a harmadikak vagyunk a japánok és koreaiak mögött mégsem hiszem, hogy a többi nemzet jobb lenne nálunk vagy, hogy minálunk mindenki öngyilkoshajlamú alkoholista lenne.Való igaz, nagy probléma az alkoholizmus de ezt ők kicsit másképp látják.Hát a gyilkossági statisztikájuk az angolokhoz képest rosszabb de régen még ettől is rosszabb volt.Mindezeken felül a skót emberek nagyon sok mindenben hasonlítanak ránk. Főleg a mentalitásukat tekintve. Sokkal inkább közelebb vannak hozzánk mint az angolok.
Yamashita 2010.02.14 23:55:34
@Libajnai: Szerintem nálad valami nagyon nem stimmel.Mindamellett, hogy helyesen írni sem tudsz ( a Galliaciai helyesen galíciai ) mélységesen műveletlen tapló, antiszemita trágár bunkó vagy.Nyugodtan lezsidózhatsz az ilyeneknél ez csuklóból jön.Nem tudom mit éreztél amikor ezt a hozzászólást írtad de gondolom valami nagy problémád lehet magaddal meg az egész életeddel és ilyen hozzászólásokban éled ki magadat.Bocs mindenkitől de az ilyen idiótáktól mindíg elszáll az agyam.
Érdekes és kortárs problémát vet fel a népszerű autózz!-blog szerkesztője, aki megpróbált ingyenesen Vistáról frissíteni Windows 7-re. Természetesen nem sikerült neki. A laptopját gyártó Acer a Microsofthoz irányította, miután céges Maestro-kártyájával pont nem tudja…..
Ritkán kap levelet a Homár taxistól, utastól annál gyakrabban, ezért is örültünk Chris jelentkezésének. Meg azért is, mert olvasónk egészen bizarr hangulatú karácsony előtti estéről számol be, részeg politikai elemzővel, jeges emelkedővel és szolgálatkész szóróautóval.…..
Pár órája egy postban jelentette be a cég, hogy a Chrome-ot operációs rendszerré erősítik. Minek egy újabb operációs rendszer? A Google érvelése egyszerű és kézenfekvő: amikor a jelenleg létező operációs rendszereket tervezték, még nem volt internet. A Google…..