Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tibor.

13415 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
19-én PÉNTEKEN 15 órakor  mondjuk el az Irgalmasság Rózsafüzérét az igazságos békéért! Vitalij Szkomarovszkij, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2024. április 19-én az igazságos békéért mondott közös imára hívja a híveket.  Krisztusban szeretetett testvéreim! Krisztus…..
Don Bosco álma 2      A harcok közepette a pápa, súlyosan megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki. A pápai hajón összesereglett…..
Az imádság a hívő ember lélegzetvétele      Az ókori görög nyelv az embert az 'antroposz' szóval fejezte ki, amely 'felfelé nézőt' jelent. Talán nem is lehetne jobban kifejezni az ember lényegét, azt a tulajdonságát mely megkülönbözteti a többi élőlénytől. A “felfelé nézés” legkézzelfoghatóbb jele…..
Áldozat, imádság – a lélek készsége 262. Életemnek az imádság volt egyetlen vezérlő lényege és nem volt egyetlen pillanat sem, amit meg ne szenteltem volna imával. 263. Ha nem is mozgott az ajkam, mégis mindig az isteni dolgokról elmélkedtem. 264. Ezen szó által: AVE – ami az EVA fordítottja –…..
Nem kapkodni, hanem tudatosítani!      A kamaszévek végére az agyban 10 milliárd neuron, idegsejt található. Ezek egymástól elszigetelten állnak, a kapcsolat egymás közt az ún. szinapszisokon keresztül valósul meg. Ezek a kapcsolatok azonban csak addig maradnak fenn, amíg ingerület megy át rajtuk.…..
Engedelmesség – a tökéletesség fejlesztője 244. Nem volt bennem semmi önzés, az isteni parancsoknak mindenben alávetettem magamat teljesen, így lettem példaképévé az Istent szeretőknek. 245. Az Isten Szentséges Fia – nekem, mint Anyjának – teljesen engedelmes volt, ám én magam is mindenben…..
Don Bosco álma 1     Bosco Szent János egy híres látomása az Egyház jövőjével kapcsolatos: 1862. május 30-án Don Bosco azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga előtt a végtelen tengerrel. A hullámokon rengeteg vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra vasból…..
A Hajnal Szép Sugara NAPI GONDOLAT 2024.04.15 00:00:00
Az Istenes jó szándék – a cselekedetek leghasznosabb indíttatása 220. Amit tettem, gondoltam vagy beszéltem, azt mind Isten dicsőségére irányítottam. 221. Még csak édesanyám Szent Anna ölében pihentem, de máris mindent Istennek ajánlottam, hogy életem minden pillanatában megdicsőítsem az…..
A fel-feldobott kő visszaesik!     Volt egyszer egy jó családból származó lány. Mint a legtöbb fiatal, ő is leérettségizett, sikerrel felvételizett az egyetemre, és elkezdte a kellemes diákéletet. Bulizás, diszkók, ivás, a „füves cigi”, fiúk, flört, „antibébi”, párkapcsolat. Az első kapcsolata egy…..
     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.      A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek…..
A Hajnal Szép Sugara HITVALLÁS 2024.04.14 00:00:00
Figyelmes magány – az életszentség pillére 190. Még öt éves sem voltam, mikor szüleim a Templomba vittek, hogy gyermekségemet a Szentély csendes közelségében töltsem. 191. Igyekeztem mindig rejtettségben élni, mint a „völgyek lilioma”. 192. Bár elmém mindig Istennél volt, mégsem voltam soha oly…..
(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)      Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor.   …..
A Hajnal Szép Sugara FELHÍVÁS! 2024.04.13 00:00:00
Ideje levonni a tanulságokat, de valakik ezt nagyon nem akarják!     A médiák, a televízió, magazinok és az egyes internetes felületek folyvást igyekszenek megmásítani az emberi együttélés erkölcsi értékekeit. A tiszta családi életet fáradságos áldozatnak állítják be, míg a házasságon kívüli…..
Amint előre megmondatott!     Maga a történelem igazolja azt a törvényszerűséget, hogy azok a népek, amelyeknél elterjedt az erkölcstelenség, fokozatosan legyengültek, elveszítették függetlenségüket, majd csendben eltűntek a történelem „porondjáról”. Ezeknél a népeknél egyre kevésbé születtek…..
A legkorszerűbb technikával sem utánozható le!     Egy holland orvosnak a leplen látható kép háromdimenziós információi alapján sikerült előállítania a kép hologramját, amely néhány meglepő újdonsággal szolgál. A hologram lehetővé tette a leplen látható alak „megmozdítását”, amit videón tekinthetünk…..
Alamizsnálkodás – az érdemek gyarapítója 167. Szegénysorban éltünk Szent Fiammal. Szerettem a szegénységet és nem aggodalmaskodtam soha, hisz' velem volt a Világmindenség Királya. 168. A Szegények Szüzének is neveznek engem. 169. Szegénynek mondhatod-e magad gyermekem, ha veled van Szent Fiam? (A…..
A telegonia paradoxona     A XX. század végére a tudósok megértették, hogy a fogamzáshoz szükséges információ csak egy része tárolódik a kromoszómákban, a maradék információ mezőszerű struktúrákban fejti ki hatását. Ezt több nyugat-európai országban genetikai módszerekkel vizsgálták.      Érdekes…..
Forrás: https://axioma.hu/peru-magzat-vedelem/ Bravúros törvény Peruban     Peru életpárti példamutatása szinte páratlan: mostantól egyenlő jogok és védelem illeti meg az édesanyát és a magzatot. A latin-amerikai állam szembe megy az életellenes trendekkel.Új törvényt fogadott el Peru parlamentje a…..
A Torinói Halotti Lepel 100%, hogy a Megváltó Krisztusé!     A Leplen található lenyomat számos olyan tulajdonsággal bír, amely ámulatba ejti a tudósokat. Annak ellenére, hogy egy test volt benne, a felületén lévő kép teljesen sima. Egyáltalán nem deformálódott, és az optika szabályainak megfelelően…..
150. A tisztaság leghűségesebb őre: a tétlenség kerülése, a böjt és a mértékletesség. Ez utóbbi sarkalatos erényt, annyiban tudod megvalósítani, amennyire képes vagy vágyaidat az értelmeddel irányítani. 151. Ha felfognád, hogy mit jelent: hasonlónak lenni az angyalokhoz, sose lennél közömbös a…..
Tisztaság és önérzet – az életszentség alapja 131. Az én dicsőséges nevem: a Tisztaság-, a Szüzesség Királynője. Nem lehettem volna Isten Anyjává, e kiváltság maradéktalan teljessége nélkül. 132. Szent Józsefet 'Tisztaságos Jegyesnek' nevezitek és az volt maradéktalanul! Ő minden férfi és…..