Adatok
CharLee
0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mivel nem egy xy és társa Bt. méretű cégről van szó, úgy döntöttem, hogy mesélek először a teljes szervezetről, majd pedig egy másik felvonásban leírom, hogy nekem pontosan mi a feladatom itt, mi a pozícióm igazából.
Ha most, mindenek előtt megkérdezném, hogy hányan…..
CharLee
2013.02.04 12:32:51
Ha dolgozói vásár lesz, akkor azért gondolj a Gittegyletre... Nincs is jobb dolog, mint mellykasszőrteneítés után, némi dóccsegábbánát tolni a pázsitra:)
Azt nem állítom, hogy valamikor, alkalomadtán, ha úgy alakul, akkor nem lesz több bejegyzés, de azt igen, hogy ennek a sorozatnak vége. Nincs tovább. Ez a 150. bejegyzés. Mikor még ezt a bejegyzést írtam, nem tudtam, hogy ennyi lesz a vége. A fene gondolta. Azt tudtam, hogy komolyan…..
Ezért külön köszönet mindenkinek aki eddig kitöltötte. Meglepődtem, mikor rögtön az első 10 kitöltőből 8-an névvel együtt válaszoltak, mert nem számítottam rá. Többen írtak buzdító szavakat, kisebb kommentárokat az erre hivatott résznél. Ezeket is köszönöm, s bár…..
Persze csak átmenetileg, de napra pontosan fél év után ismét egy rövidebb időszakra otthon (az országban) fogok tartózkodni. Mondom ezt azért, mert a 12 nap úgy fog kinézni, hogy Újváros-Pest-Miskolc-Újváros, aztán jövök is vissza.Igaz még nagyjából három hétre visszajövök,…..
CharLee
2011.12.17 09:19:28
Bizony, bizony. Ez a századik bejegyzés. Azért ez már tényleg sok. Az ötvenedikről is írtam, s már az is fejbe vágott, hogy mennyin vagyok túl. Most meg a duplájáról beszélünk. 100-szor ültem le, 100-szor töltöttem el az időt vele, 100-szor gondolkoztam, hogy miről kéne írni,…..
..
Igazából nagyon sok minden, mert jó volt ott. Sokszor eszembe jut most is, hogy milyen jó lenne még mindig ott lenni. Facebook-on a csoportunkba beírta egyik srác, hogy nézegeti a képeket, s visszavágyik. Valahogy mindenkitől ezek a reakciók jöttek aztán a bejegyzésre.Vannak viszont…..
Jövök bizony, jövök, s bízom benne, hogy minden rendben lesz, és a terv szerint most már haza is jutok. Néhány nap szabit veszek ki, amíg otthon leszek, már ami a blogot illeti. Sokatokkal viszont találkozni fogok, úgyhogy majd személyesen mesélek. Tartozom még egy bejegyzéssel,…..
Gyerekek nélkül olyan más már minden. Csend van. Ahogy a gyerekek elmentek, az edzők is távoztak, és folyamatosan mindenki, a felügyelőikkel együtt. A churc-camp-esek sem annyian vannak, mint amennyire számítottam. 150-200 főt mondtam, de velük együtt se vagyunk 150-en már.…..
Furcsa érzés lett úrrá szerintem sok mindenkin. A lánykonyhán voltam, mikor a személyzetet megtapsolták. Egyenként a szakácsokat, és a headwaiter-t, illetve elénekeltek nekik egy dalt. Nagyjából 450-en ordították, majd szétesett az épület... Itt jött át nekem igazán, hogy…..
CharLee
2011.08.13 10:56:21
Már csak kettő van hátra, és a harmadikon elhagyom a tábort. Igazából ez ma lett biztos, mert történt egy kis félreértés. Én azt hittem aug. 20-án visznek el innen minket, de kiderült, hogy 19-én. Végül is jobb mintha fordítva történt volna, igazából nem változtat semmit az…..
Bár még csak a feléhez közelítünk erősen, ki merem jelenteni ez a nap a legszarabb TOP5 -be sikeresen bekerült. Igazából nekem nem volt vele bajom, csak a zűrzavar és a kavalkád ami ment egész nap.. na az határtalan volt. Reggel 7-től este negyed 11ig dolgoztunk. Ebben volt…..
Részben az én lustaságomból eredően, részben pedig az internet hiánya miatt, de megszakadt a blog napi frissítése. jelen pillanatban, mikor ezen sorokat írom, itt vasárnap 0:07 perc van, az ágyamban fekszem, és nem tudom mikor tudom feltölteni majd a bejegyzést. Valamit…..
Még szerencse, hogy pont hosszú hétvége lesz a mostani, annyi minden zsúfolódott bele. A szombati nap ad alkalmat az utolsó, s vélhetően egyben a legnagyobb búcsúbulinak. Ezen leszünk a legtöbben, s többnyire azért is, mert ketten búcsúzunk, mivel egy héttel utánam Ricsi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz