Regisztráció Blogot indítok
Adatok
u-1004

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július 28-án végre megkezdődött a Szent Gellért rakparton a villamosvágányok felújításának. Következzen néhány kép a bontási munkálatokról.A rakpart Szent Gellért tér felőli végén közműmunkálatok zajlanak, míg a romos Rudas fürdő előtt már a nagypaneles pályát…..
Oscar Wilde utolsó szavai feljegyzések szerint állítólag ezek voltak (persze nem feltétlenül kell elhinni, hogy tényleg így, tényleg akkor, tényleg ott, és tényleg utolsó): "A tapétám és én halálpárbajt vívunk. Valamelyikünknek mennie kell." Mint tudjuk,…..
  „Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (...) Figyelj, te ezzel az írással, ezekkel a dolgokkal ezeket a csapokat elzártad magad elől, ezt vedd tudomásul.” – Balázs József, Gyöngyös és…..
addict 50 év igazságtalanság 2011.07.11 10:00:00
Idén 50 éves a világ legnagyobb független ember jogi szervezete, az Amnesty International. Az 1961-ben indult egyéni kezdeményezés Peter Benenson, angol ügyvéd nevéhez fűződik, aki ekkor írta meg az „Elfelejtett foglyok” című cikkét az angol „Observer”…..
Az tény, hogy az MTV nézettségben igencsak lemaradt a kertévék színes valóság show-kkal is operáló műsorválasztéka mögött. A napokban megrendezett "valódi valóság show" sem arról szólt, hogyan is lehetne a nézőket visszacsalogatni, nem mintha a nézettségi…..
u-1004 2011.07.08 15:49:22
@shushu2: itt borzalmas gyengék a postok.
Gréczyblog Orbán bukása után 2011.07.08 07:06:00
Ebből lassan elege lesz Magyarországnak. Most már olyan méreteket öltött a kormányzati alkalmatlanság, az ezzel párhuzamosan áradó gőg, cinizmus és bunkóság, hogy Orbánnak és rezsimjének mennie kell.Képtelenség, hogy hosszú távon állva maradjon egy rendszer, amely képtelen a…..
Azt hiszem senki nem lepődik meg már azon, hogy ha előkerül egy olyan Orbán riport, mely a 2010-es választások előtt készült és szöges ellentétéről beszél Orbán ellenzékben, mint amit most kormányzati pozícióban tesznek.Orbán Viktor üzenete az MTV-seknek2009. novemberében…..
u-1004 2011.07.08 09:02:35
u-1004 2011.07.08 09:05:23
@reálmargit: Ha nem félnek az oldal üzemeltetői Annamaristól, akkor miért vittél gyáva szar féreg módjára com-os domén alá az oldalt? :D
Véget ért az EU elnökség, elkezdődtek a kirúgások a közmédiában. A leépítést a racionalizációval indokolják, pedig ez nem lehet az egész folyamatra magyarázat. Május 24.-én a közmédia vezetősége 600 fő elbocsájtását jelentette be a szakszervezeteknek. Tegnap pedig el is…..
u-1004 2011.07.07 11:45:20
@mojoking77: Tekintettel arra, hogy csak a Földművelésügyiből csak 8000 embert rúgott ki a Gyurcsány-Bajnai kormány, bizony, a ballib kormányok TÍZEZRÉVEL rugdalták ki a közszolgákat, közalkalmazottakat.

Valami 10-15000 pedagógust is kirúgtak. Szóval, felesleges hőbörögni, az összes ballip elmehet a jkq. :)PP
"Retteg a szegénytől a gazdags a gazdagtól fél a szegény.Fortélyos félelem igazgatminket s nem csalóka remény."Gyorsan elmúlt ez is, Feleim, Kokiosztó Viktor nakiafaszagyerek tündöklése alig egy napot élt. Az EU képviselőket sallerozó bátor, bárkivel szemben…..
u-1004 2011.07.05 12:44:33
@Attilajukkaja: Meggyes egy barom, de ez a kis 3.14csa meg alkalmatlan mindennek.
ADrenalin Szétlopható plakátok 2011.07.04 20:04:08
Vidám promóval állt elő az amszterdami állatkert: az Artisban ugyanis hirtelen született sokféle kisállat, ők pedig ahelyett, hogy egyesével kipakolták volna őket plakátokra, inkább kirakták mindet. Matricaként. A holland Dawn ügynökség ötletén alapuló kampányban…..
 Kedves Feri! Azért használom ezt a talán indokolatlanul közvetlen megszólító formulát, mert egyszerű – mint ahogy levelem mondanivalója is rendkívül egyszerű.Az elmúlt napokban tovább folyt az az értelmetlen küzdelem, amely az MSZP megszerzéséért tart már egy…..
u-1004 2011.07.04 14:48:06
@Vértes László: Összefogni tömegbelövető ballibekkel? Elképzelhetetlen. Még a gondolata is mutatja, hogy elvesztettétek minden kapcsolatotokat a realitásokkal.
u-1004 2011.07.04 14:55:06
@Dövan: Horn tömegbe lövetett? Elkúrta az országot? Nem.

Horn sok évtized alatt kitanulta a politika mesterségét. Az utolsó nagy kommunista vezető az országban. Minden elismerésem neki.

Na de Gyurcsány, ez a felkapaszkodott macskajancsi, ez a senki? Ennek nincs múltja, csak a lopásai. Ennek nincsenek politikai tapasztalatai.

Horn, az igen. Ő képes volt belenőni a feladatba, na de ez a táncos bohóc???? Haggymámá, ez egy bugris.
u-1004 2011.07.04 15:54:13
@Dövan: Mondjuk úgy, hogy mindkét oldalt elolvas (saját önéletlátását és azt, amely ezt ellenpontozza) mégiscsak olyan emberhez tudom hasonlítani, aki beállt mondjuk a Mekibe takarítani, majd sütőember lett, majd kiszolgáló, majd üzletvezető végül sok év elteltével képes lett az európai összes mekit itányítani és végül ő lett a vezérigazgató. Beletanult, megkapta a fővezéri szerepet, de nem humbugra, hanem előtte kijárta az élet iskoláját.

Na de Gyurcsány? Egy felkapaszkodott senki, aki beházasodott a Klánba, a privatizált cégek lebontásából milliárdos lett, mint egy likvidátor, majd szétverte az országot is. Tkp. egy nagy likvidátor, csak ehhez ért, pusztít és lecsíp magának morzsákat.

De ezért is nem csukták még le: Gyurcsány önként bontja le a balliberális oldalt, anélkül, hogy megértené, felfogná. Lottóötös, csak ezt nem értették meg a ballibek és röhögtek Orbánon. Pedig valahányszor kihátrált volna a Párt Gy. mögül, Orbán nagy kamuzva kiállt, hogy akor ultimátum, mire a beszari ballibek újra összezártak Gyurcsánnyal. És így szépen megy az MSZP, SZDSZ, MDF a devnullba. :D
A felújított díszudvar, ahogy ritkán látni. A "magyar Versália", vagyis a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes látványos megújuláson megy keresztül: az elmúlt években helyreállították a díszudvar homlokzatait, most a kerti oldal van soron. Továbbá elkészült a képen…..
u-1004 2011.06.28 14:13:06
@aesculus: én is gratulálok neked, aki 2011-ben se ismeri még az emoticonokat. Már csak azért is, mert tájképileg jogos lenne az üzem eltakarítása (nem csak bezárása, hanem fizikai felszámolása a képből), tehát bizony, totál félreérthető az írásod, mintha pozitívnak tartanád a dolgot. Ne feledjük, hány kastélyparkot barmoltak szét a téeszüzemmellékágak, fűtőüzemek és más szarságok, tehát a mondatodért neked kellene elnézést kérni, kioktatás helyett. :S
u-1004 2011.07.04 09:09:16
Tabán név alatt ma a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé ékelődő völgyet szokás érteni. A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei…..
Szankciókkal kiegészített törvényben kötelezné a kormány a magánszektort az egykulcsos adó miatt lecsökkent munkabérek kompenzációjára.             Gomba karikatúrái a Facebookon.    További…..
A Kiskörút felújítása a legjobbak közé tartozik: ahogy nő a fű, ahogy erősödnek a fák, úgy lesz egyre tisztább az a koncepció, ami teret csinált a korábbi aszfalttengerből. Ez a jó hír. A rossz az, hogy bunkó szemetelés is sokkal jobban láthatóvá válik. Amíg csak autóút…..
  Meglehetősen bosszantó cikkel találkoztunk tegnap az Indexen, ami belterjes szerkesztőségi levlistánkon is kiverte a biztosítékot. „Vérlázító”, „hubazmeg”, „gyoker”, „erdekes” – szóltak a reakciók a Kínában rendezett…..
u-1004 2011.06.22 11:07:13
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Engedelmeddel, kivételesen, de elárulok valamit. Nem nagy titok, nem is akarok kiábrándítani OPNI-kategóriás tévképzeteidből, de eléggé konkretice van egy dolog, amit megteszünk a magadfajta betegekkel. Nap mint nap.

TOTALICE és GLOBALICE LESZARUNK.
Gyalogosbaráttá válik a Móricz Zsigmond körtér és környéke. Az elképzelés megvalósításával az Allee bevásárló központ körül már kialakult forgalommentes övezet kiterjedne a körtér déli és keleti oldalára, valamint a Fehérvári út belső szakaszára is. Az elfogadott…..
Mandiner blog Gát a Rómain? 2011.06.09 09:09:00
  Gátat épít Budapest a Római-partra, döntött a Fővárosi Közgyűlés. Hogy pontosan milyen gátat, az még a jövő kérdése, négyféle változat szerepel az előterjesztésben, amik közül később választanak majd Budapest városatyái.   Ha nem a Nánási út vonalán,…..
u-1004 2011.06.09 11:25:07
@málnási: :DDDD
u-1004 2011.06.09 12:18:17
@aeidennis: Azt, hogy mi ártér és mi hullámtér, a gát helye dönti el. Túlragozod.
u-1004 2011.06.09 14:52:05
@aeidennis: Nem lehet, biztos :) (kivéve ahol magaspart van, mert ott nem igen kell gát).

Akkor az önkormányzat miért adott ki engedélyeket olyan épületekre, létesítményekre, funkciókra, melyek nem egyeztethetőek a terület alkalmasságával? Miért engedték a bontásokat, ha tudták, hogy a folyamat nem az, amit ők akarnak?
Ha valaki • át akarja nevezni a nácik ellen harcoló F. D. Rooseveltről elnevezett teret, • el akarja távolítani a nácik ellen harcoló szovjet kiskatonák emlékművét, • viszont a nyilasok által használt Szebb jövőt! köszöntéssel szokott búcsúzni,az náci vagy nem…..