Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bitcoin

9 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ide várjuk az első magyar Bitcoin portállal, illetve ezzel a bloggal kapcsolatos megyegyzéseiteket, észrevételeiteket, tanácsaitokat, pontosításaitokat...
Több mint 60.000 BitCoin felhasználó adatai, köztük MD5-tel hashelt jelszavuk került nyilvánosságra az Mt. Gox nevű kereskedőcéget ért támadás következtében. Az egyik jelentős mennyiségű virtuális valutával rendelkező felhasználó fiókjából a támadók megpróbáltak…..
bitcoin 2011.06.22 01:38:17
Nem ez az első támadás, sőt szinte mindennapos. A nagyobb poolokat állandóan DoS-olják, van olyan hely, ahol csak megadott IP-kről engedik be a népeket. Érdekes, hogy magát az alaprendszert még nem tudták megfektetni, de a rá épülő 3rd party szolgáltatásoknak szinte mindegyikét.

A kockázatokról, kilátásokról írtam néhány postot (
bitcoin.blog.hu), szerintem ígéretes, de eléggé rizikós befektetés. Szerencsére akkora pénzmennyiség halmozódott már fel benne (6.5 millió BTC, ami még 10 dolláros árfolyamon is 65 millió USD, azaz 12 milliárd HUF), hogy a BTC-tulajdonosok érdeke a stabilitás megőrzése, nomeg a további felfuttatás.
bitcoin 2011.06.26 02:26:13
@|Z|:

Kicsit sokáig tartott nekik... Valamivel egyszerűbb lett volna kiküldeni a reg. emailre egy új jelszót, dehát japánok :-).
Bitcoinos körökben napok óta mindenki a legnagyobb online BTC-USD pénzváltó, az mtgox felhasználói adatbázisának lenyúlásáról beszél. De vajon mennyire kell pánikolni?Azzal persze túl sok mindent nem tudunk kezdeni, ha az online szolgáltatók felelőtlenül tárolják a…..
http://index.hu/tech/2011/06/22/igy_bukik_el_a_penz_online_forradalma/?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_06_23&utm_campaign=index Az első indexes hír a Bitcoinról egyből temeti is azt, ráadásul pole-pozícióban a főoldalon. Hancu cikke jó összefoglaló, de…..
bitcoin 2011.06.24 00:45:29
A főszabály az, hogy akkor érvényes egy tranzakció, ha az naplózódik a blokkok főláncában (en.bitcoin.it/wiki/Block_chain).

Ha nem tud konnektálni a kliensed, akkor ugye így jártál, nem tudsz tranzakciót sem létrehozni. Ha van kapcsolatod, és kezdeményezel egy tranzakciót, akkor az előbb-utóbb bekerül egy blokkba. Ha a blokk a főláncban van, akkor az tiszta sor. Ha szétszakad a hálózat, akkor egymásra találás után az az ág győz, amelyik hosszabb (jellemzően amelyiket nagyobb bányászati erőforrás állítja elő), a másik invalid lesz, az érvénytelen blokk(ok) tartalma meg bekerül egy új, immáron a főágban lévő blokkba. Amennyire én látom, ez elég ritka eset, inkább az szokott előfordulni, hogy két nyerő hash is létrejön közel egyidőben, és a poolok egyik része az egyik, másik része a másik hasht veszi alapul az új blokk generálásához (ezért is érdemes a nagyobb poolokhoz csatlakozni...).

Ha blockexplorerrel megnézel egy blokkot, láthatod, hogy minden pénzegyság életútja lekövethető a keletkezésétől fogva (hiszen a bitcoin aláírt tranzakciók láncolata). Ugyanazt a BTC-t kétszer nem tudod elkölteni, hiszen az a blokkokban tárolódik, nálad csak kulcspárok vannak, amivel igazolhatod, hogy az adott tranzakciót te kezdeményezted. Így annak semmi értelme nincs, hogy ugyanazon kulccsal ugyanazt a pézegységet elutald, mert az a tranzakció lesz csak érvényes a kettő (vagy több) közül, amelyik előbb kerül bele a blokkláncba. Elkölteni meg csak azt a pénzt érdemes, ami igazoltan a főláncban van. Elvileg elkölthetsz 10 alatti confirmációjú pénzeket is (kisebb összegeknél ez nem túl nagy kockázat), de alapvetően a te felelősséged az, hogy mikortól tekinted úgy, hogy az a pénz tényleg a tiéd. Mivel a kliens utalásoknál mindig a legnagyobb confirmációjú pénzegységeket használja kifizetésekhez, a gyakorlatban ritkán fordul elő olyan eset, hogy fedezetlen pénzt költsél el (amit később lesztornóznak).
bitcoin 2011.06.24 00:56:40
@mimindannyian:

Ami még kimaradt, pedig a lényeg: vedd figyelembe azt is, hogy a gyakorlatban a blokkok legalább 80%-át a négy nagy pool valamelyike generálja. A nagy poolok eleve több szerverből (általában több földrészen elhelyezett szerverekből) álló hálózatok, elég jó belső kommunikációval és kapcsolódással az internethez. A jelenlegi egymillió körüli difficultyknél minimális a matematikai esélye annak, hogy magányos bányász vagy kisforgalmú pool tudjon gyors egymásutánban több blokkot is generálni. Tehát a felvetésed meglehetősen elméleti: ha a hálózat kis része szakad le, akkor marginális az esély arra, hogy több tranzakció is végrehajtható legyen egymás után a leszakadt szegmensben.
bitcoin 2011.06.25 01:34:25
@mimindannyian:

online rendszerről lévén szó, természetesen nincs offline kereskedelem.

pontosabban csak a fogadó fél lehet offline: az újabb blokkok letöltődésével a helyi adatbázisunba bekerülnek a bennünket érintő újabb tranzakciók is, és erre bármilyen későbbi időpontban sor kerülhet.
Szeptemberre napolták el az első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélt Stohl András perének másodfokú tárgyalását. Ruttner György védőügyvéd eljárási hibára bukkant: egy videófelvétel alapján ugyanis kiderült, Stohl Andrással elmulasztották ismertetni a…..
Félreértés ne essék: nem vagyok jós, de még tőzsdei árfolyammozgásokkal foglalkozó gazdasági szakember sem, csupán néhány gondolatot szeretnék megosztani veletek. 1. A hagyományos devizákhoz nem hasonlítható a bitcoin, így árfolyamát sem a szokásos tényezők befolyásolják…..
Nézzünk egy olyan esetet, amikor nem aprózzuk, hanem egy egészen brutális konfigurációt rakunk össze. Tegyünk bele egyből 2 db HD 6990-est (ami most a top, sajnos darabjáért nettó 130-150 ezret is elkérnek), ehhez már profi, legalább 1000W-os táp dukál, meg egy…..
Készítettem egy egyszerű exceles kalkulátort, amiből kiolvasható, hogy adott ütemű összteljesítmény növekedés és adott év végi árfolyam mellett (feltételezve, hogy csak év végén vesszük ki a pénzt egy összegben) mekkora haszonnal kecsegtet a termelés.gépteljesítmény…..
 Röviden válaszolva: általában nem, ráadásul egyre kevésbé.Voltak olyan idők, amikor nagyon megérte, de azok már elmúltak, és nem is jönnek vissza. Itt van egy elég jól eldugott táblázat a kezdetekről. Jól látható, hogy a 2009-es évet egy, az átlagosnál csak kicsivel…..
Nem ezzel akartam kezdeni, de a tegnapi difficulty-váltás aktualitást adott egy olyan témának, ami leginkább a gyakorló bányászokat érdekelheti. A nehézségi szint 800 ezer fölé emelkedése után nyolc órán keresztül figyeltem és naplóztam az egyes poolokat, az új blokkok…..
Hamarosan jönnek a témával foglalkozó írások, addig is két link: a magyar wikipédia bitcoin szócikke, ill. a hivatalos FAQ szerkesztett magyar fordítása. ..