Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nazagson

0 bejegyzést írt és 90 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az idő és az események rövidtávon nem Orbán Viktornak dolgoznak - írja aktuális számában az Economist. Akár a kormányfői poszton is lehet változás – vetettem fel egy hete az IMF-politika megváltoztatásának bejelentésekor. Áh, dehogy – mondta a minap egy kollégám,…..
Nazagson 2011.11.25 13:19:35
@samer: ja aki szerint 2+2 az 4 az szolgalelkű. Te miért nem vagy akkor a sáncokon és harcolsz lobogóval a kezedben? Karosszékből pátoszos szavakat felböfögni a monitor elött az aztán kiemel téged közüllünk csicskák közül. Amúgy meg az a szolgalelkű aki a józan logikát is elutasítva, akaratlan bábként nyeklik nyaklik a földesura mögött, mert fél, hogy ha kihúzná a fejét a gazdája seggéből, akkor megvakulna a fényben.
Én kifejezetten azt sérelmezem, hogy megalázzák a magyar nemzetet ezekkel a politikai amatőr lépéseikkel aztán azt gondolják majd rólunk, hogy mind ilyen kis arrogáns , tehetségtelen bugris parasztok vagyunk, akik egyik nap a haverok elött a törzskocsmában hencegnek, hogy hogy kokiztak le valakit, másnak meg ott vonaglanak meg csúszkálnak az illető lábánál csak, hogy haza vihessék meghunyászkodva a kidobott krumplihéjat a tegnapi újságba csomagolva.
Nazagson 2011.11.25 13:37:17
@tervek: Az állam adósága csak kikozmetikázva csökkent. A költségvetés lyukas, csak a dolgozóktól államosított nyugdíjból 1-max 2 évig tuják tömködni a lyukat, de mivel az egyszeri bevétel volt, ezért a tényleges költségvetés rekord hiányt mutat. Magyarán, ez az adórendszer meg pénzpolitika saját bevallásuk szerint is további évi 1000 milliárd összesíbolását követeli meg. Ezek tények (bár nem tom fideszes oldalon ez a szó azt jelenti-e mint a világ maradék részében).
Vagyis vagy adóemelések lesznek, vagy szociális , oktatási kiadásban vágások , vagy állami bürokrácián megtakarítás (ami tömeges elbocsájtás-lásd TV, Rádió most éppen- után hatalmas munkanélküliség, mert a szűkülő magánszektori munkaerőpiac nem képes felvenni őket ilyen számban, majd emiatt mégnagyobb szociális és -átképzések miatt- oktatrási költségigény ördögi kör), esetleg megint államosítás (pl : miért van egy agglegénynek 3 szobás lakása, költöztessünk be oda egy családot, ugye volt már ilyen ugyanitt, vagy simán 3 %os ingatlan adó amivel 30 évenként megveszed az államtól a saját lakásod újra meg újra, bár ez meg az ingatlanárak további zuhanásával és az építőipar megszünésével jár de sebaj. még egy év a székben még pár morzsa az asztaról, Mulat a magyar nábob.
Banki kockázatról mindenki hallott, de az most nem jön ide. Ilyen szavak mint haveri bankok meg merkel benkjei, meg kicsit kínosak komoly beszélgetésben.
Nazagson 2011.11.25 14:02:10
@szivatnakanyám:
"Nem kellett volna külföldi többségi tulajdonba kiárulni az országot, devizában meg eladósítani."

Nem kellett vola köpködni a földre, nem kellet volna, nem kellett volna baby

privatizáció: valóban fingért-hugyért eladtak mindent. Így lett ex komcsi apukáknak bányája vityájéknál, ex komcsi após segítségével mebecsült milliárdos fecó, így lett menő üzletember az ex komcsi bajnai a wallisnál. A privatizáció nagy része az Antall kormány alatt végbe ment. De az mszp-szdsz, és a fidesz kormányok sem oltak restek ebben utánna.
Nem kellett volna hunvaldon keresztül lopni közvagyont. Nem kéne most rogánnak csipakon kersztül lopni közvagyont. Nem kellett volna meg nem kéne most is a Stabagon meg a Siemensen keresztül kilopni közvagyont. Sok mindent nem kéne és nem kellett volna. Sajnos a magyar elitt mindkét oldalon dőzsöl a korrupcióban ebben igazad van, de ha csak az egyik oldalhoz kötöd akkor már az hazugság.

Eladósitás valutában. Nem volt senki eladósítva devizában, hanem az emberek tömegesen eladóSODTAK ÖNSZÁNTUKBÓL devizában, ami a magyar alapkamatot figyelembe véve nem is volt rossz döntés, mert a mai napig kevesebbet fizettek vissza mintha azt forintban vették volna fel. A rossz döntés az volt, hogy csutkára behitelezték a fizetésüket nem számolva az árfolyamkockázattal (félve jegyzem meg a forint hiteleseknek is drágább lett a hitele az alapkamat kockázat miatt. őket ki menti meg a botrányos állami gazdálkodástól??de hát azt nem is demonizáljuk mert abba mi vagyunkj a hibásak ugye uraim?)). Mellesleg a fdesz frakció 80 százaléka volt devizában eladósodva (igen személyesen a fárosz és kósa úr is többek között) és a 90 százalékban fidesz vezette önkormányzatok is devizában vannak eladósodvba, olyan mértékben amihez képest az ország eladósodotsága egy takarékos kis malacpersely. De az nem bűncselekmény ha otthon a megyében torkoskodunk a kondér mellett egy picit.
A Schloßstraße 1900 körül (teljes kép forrása)...   ...1946 tavaszán, alig egy évvel a "tűzvihar", vagyis az (hat percig tartó!) bombázás után (kép forrása)... ...1980-ban a romos királyi palotával (forrás)... ...2010 októberében a már újjáépített…..
 Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna. A munkaalapú társadalom szlogenje munkára kötelezést és rossz, alulfizetett munkákat jelent - ha jelent. Húsz év után a hazai jóléti politika kétségkívül…..
Nazagson 2011.10.20 12:53:29
Ritka jó írás. Gratulálok Zoltán.

@Anselmo: Tipikusan erre az alantas (minden emberben így bennem is meglévő) ösztönre játszik rá a politika. Ismersz valakit aki visszaélt a rokkantnyugdíjas rendszerrel és a körzeti orvossal lebratyizta a rokkantságot? válaszok:
a: Az állam kutassa fel ezeket az eseteket és büntesse meg aki csal
b: kezdjük ezeket a példákat az egész rendszerre általánosítva szajkózni egy rakás nemzeti zászlóvan a hátunk mögött és csesszünk ki minden rokkanttal
ember szellemi lénye: a
állati ösztöne: b (na most már nehogy én fizessem a rokkantakat is)
Vannak akik soha az életben nem voltak bejelentve munkahelyre, nem fizettek adót soha és házuk meg kocsijuk van??
válaszok:
a: Az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatokkal szűrje ki a csalókat és keményen büntesse meg őket ahelyett hogy kkv -ektől szedi be a sarcot mert a mérlegben volt egy 45 forintos elírás.
b: kezdjük ezeket a példákat az egész rendszerre általánosítva szajkózni egy rakás nemzeti zászlóvan a hátunk mögött és vezessünk be ingatlan adót.
intelligens oldal: a
primitív alantas ösztön: b (hülye gazdagok- értsed: van egy lakása amin 20 millió hitele van és papíron ér 30-t de nem tudná eladni 15-t sem, - megérdemlik, jól megszívták ehe-ehe-ehe)
Voltak durva végkielégítések nulla teljesítéssel.
válaszok:
a: ki kell vizsgálni volt-e visszaélés, ha igen , akkor büntető eljárás, de csak az alkotmány lehetőségein belül
b: igaza van a Janinak (aki rekord összeget térítettetett vissza ellenszámla nélkül és akinek jár a 40 milliós kocsi bár szintén rekord mértékben eladósította a városát)el kell venni visszamenőleges törvényekkel azokat a pénzeket (persze lex komámbátyám)és ha az alkotmány meg a demokrácia ezt nem engedi, akkor az csak azt jelenti, hogy azok gyenge, elavult dolgok unatkozó újlipótvárosi (még hogy nem lehet izlésesen zsidózni) intellektüeleknek(mert az szégyen)és nem kellenek nekünk állampolgári jogok ha cserében elcipelhetik az éjszaka közepén a szomszédot és ügyvéd nélkül hallgathatja ki a tanúval együtt a párt által kinevezett és az ügyészség által odarendelt bíró

normális emberi oldal: a
állati:b
ect. ect.

de csak mantrázzad ezt a máshol nem mehetnek korábban nyugdíjba a rendőrök marhaságot (de , mehetnek)
Amúgy meg menjél be égő házakba 20 25 évet mielött leingyenélőzöd ezeket az embereket. Valószínűleg egy este alatt többet tettek ami hasznos mint te meg én az egész életünkbe,de nehogy már pont rájuk ne irigykedjél.
Nazagson 2011.10.20 15:12:05
@unionist: NA egy jó cikk és egy brilliáns hozzászólás egy napon.
Igen, a mutyi csatornákon megy el a pénz. Így volt ez már az olajszőkítésnél is, amiről minden gyerek tudta, hogy mi benne a "buli", a Parlamentnek meg évekbe telt míg bezárta a kiskaput, közben meg elment komplett költségvetésekre elegendő pénz rá. Vagy az autópályák , metrók, belváros felújítások, 1m80 centis kilátók az síkság közepén. BKV: reklámszerződések Ney Yorktól a Heti Témáig (fontos a reklám, mert ha Pesten metrózni akar a polgár, akkor nehogy ne a BKV metrójára száljon fel, meg ha akarsz magadnak egy viaduktot a kert végében , akkor jön jól igazán, hogy a Strabag reklámoz a Hír Tv-n). A legnagyobb probléma, hogy nem a szociális juttatások mértéke a nagyobb gond, hanem a hatékonysága, ami visszavezethető a cikkben is említett elképzelés nélküli ilyen olyan látszat intézkedéseknek, meg annak, hogy sokszor a probléma csak egy jó ürügy arra, hogy ismerősök alapítványán keresztűl jussanak pénzhez.
milliárdokat kidobtak ilyen olyan romastratégiára (igazából semmi érdemleges nem történt, volt egy 100milliárdokért leforgatott 30 másodperces reklámfilm amiben a roma kislány 10 méter hátrányból indult a futóversenyen. Bekerülési költség 150-200 ezer forint a többi gondolom kreatív munkaköltség , majd ugyanazon a csatornán ahol leadták 1 órával késöbb Győzike erősítette a nézőkben az összes negatív cigány sztereótípiát), de mivel nem egy átgondolt , megtervezett, összefogott program volt ezért nem értek el semmi eredményt. A következtetés: Nem kell pénz rá (persze az EU parlamentben ezzel kel és fekszik a magyar delegáció mert nagyon menő meg nyúvév, de itthon fontosabb terek meg intézmények átnevezése, az kétkulcsos egykulcsosnak hívása meg a foci(az rém fontos))
Ami az egész magyar politikát jellemzi és ami most csúcsosodik ki, az az, hogy mindenféle hatástanulmány nélkül beleböfögünk a sötétbe, aztán a falakról késöbb visszaverődő kolbász szag alapján szédelgünk faltól falig. Ehez jön az általad említett feudális megkövülés (1514 volt az igazi nemzeti katasztrófa a Hármaskönyvvel, Mohács már csak annak a hozománya volt), ami belenevelte a magyarokba, hogy ha az aktuál politikai vagy gazdasági elitbe kerülsz, akkor neked semmi kötelezetséged, hanem csak előjogaid vannak. Megsértődhetsz ha számon mer kéri a társadalom, te eleve nem a szolgájuk vagy, hanem a vezérük, a fárosz aki átvezet minket a lótejes égi sátorba. Ez igaz volt Fecóra is csak ő a megvonaglott, már a jövőt is látó de a népe által visszatartott véteszt játszotta, gondolom, mert obszesszív mártír. Valahogy le kéne játszódni végre itt is a polgárság osztályharcának a nemességgel(még ha az ex-kiszes káder gyerekekből is áll) szemben, különben itt döglünk meg a libaszaros magyar ugaron ami csak nekünk a "legszebb"
Bár keringtek látványtervforgácsok a neten, most itt vannak élvezhető felbontásban is a fenti galériára kattintva: ilyen lesz a Szél Kálmán tér (vagy ahogy egy kedves ismerősöm hívja következetesen az átmenet jegyében, a Moszkva Kálmán tér). Az építészfórumon ugyanis…..
Nazagson 2011.10.19 13:30:10
@Édy, aki Endre: Igen és még így is hozza azt a nyomorult késő 80-as életérzést, vannak azok a képek amik a tér szintjéről vannak készítve és látni a sátortetőt a földszintről ahogy azokon a csámpás tartórudakon van. Simán csak a célbalövölde meg a sárga fahal pecálda meg a medvetáncos hiányzik a tető alól, a másik sorban meg lehetne a csikósruhában sztiprtíz bárba csalogató ostorcsapkodó, a matyóterítőről bekecsben snidlinget áruló román néni, a sarokban a saját hugyában édeset álmodó író/hajléktalan akinek az álmát a kovászosuborkás vigyázza. Simán ezt sugalja a terv. Kicsit olyan mint a régi Baros tér keverve a régi Kö-Ki vel nem?
Nazagson 2011.10.19 13:47:11
@Jenya: Életveszélyes gránitháromszög:)
Vigyázz nehogy felnyársaljad magad szemmel a Mátyás templom tornyára vagy szemmel kettévágjad magad a Parlament éles sarkain, inkább bújjál elk a Null kilótérkörnél a körös körül futú karika körforgalomnál:)
Nazagson 2011.10.19 14:03:21
@Anthony-Mourinho a király-:
Sajnos ez nem fog megtörténni. Budapesten ezekben a házakban a lakásokat rossz állapotban eladták olyan embereknek 200-300 ezer forintért, akiknek nincsen meg a 10-12 milliója most, hogy igényesen felújítsák. Illetve ők igénylik, hogy állami pénzből ez megtörténjen (vagyis mindenki pénzéből), de egyrészt ehez nagy a lakásállomány, hogy átütő eredményt lehessen elérni, de ha meg is lenne a szándék, akkor is ők cserébe semmit nem akarnak feláldozni. Egy nagy város közepén úgy akarnak élni mint falún. Aztaz éttermet aki kibérni a boltokat a ház aljában azt bezsarolják, feljelentik, ellehetetlenítik a kora zárással, ha sétálóutcát akarsz építeni (ami meg másfélszerezné az ingatlanja értékét), akkor csattog, hogy, hol fog megállni a lízingelt Swifttel amikor a Tescoból jön haza teli puttonnyal (aki Belvárosban lakik ne vásároljon Tescoban), de ha mély parkolót akarsz építeni (pl Jókai tér), akkor meg nem engedik, mert ott vannak a gyerek kedvenc fái (bár bemutatják nekik, hogy a fát, most már ki lehet úgy szedni, hogy vissza lehessen rakni, de ő nem alkuszik). A másik fele a politikai akarat, miszerint pl aDeák téren baromi fontos milliárdokért erőltetni a városháza projektet míg vele szemben a lenyűgöző Anker ház ott rohad szét. Engednek Westendeket meg Arénákat építeni a belváros közepébe illetve közvetlen környezetében ezzel kinyírva európa legszebb körútját amiket már csak a török éttermek tartanak étteremben. Egy 2X 3 sávos autópályát húznak keresztűl a beváros közepén, mert bár Pilisvörösváron 3 részeg sváb megfúrhatja az országút szélesítését de az alap , hogy akármelyik vidékinek alanyi joga ott pöfögni a Szabadsajtó-Kossuth tengelyen (igen akik ott laknak, azok imunisak a szénmoxidra mert fotoszintetizálnak). Béccsel kár hasonlítgatni Pestet mert az a város arról szól, hogy hozzuk ki a maximumot egy városból (aki fintorog azoknak: zsinorban 3.szor volt a legélhetőbb város a világon), addig Pest arról szól, hogy csesszünk szét egy ragyogó lehetőségekkel rendelkező várost (Hol van már a Tabán, Óbuda? Hogy néz ki a Hungária körút?, Hogy néz ki a Várpalota kivűl belül? Hol van onnan a Lovarda merg a testőrségi épület? ect) Ez a Pest bár még mindíg nagyon szép de már csak árnyéka egykori önmagának és az elmúlt 80 évben semmi érdemleges nem épült benne
Hoffmann Rózsánál megint alacsonyan repülnek az oktatási koncepciók. Ez is bizonyítja, hogy az államtitkár asszonyt hiba volt korán temetnie bárkinek is - a kormány szinte semelyik területen sem annyira aktív, mint az oktatásban. Bár gyakran fordul elő, hogy…..
Nazagson 2011.10.05 11:22:32
@Nzoltan: Látom nem érted a dolgot.
Nem az a baj, hogy ha valaki tűzóltó vagy pék. Szerintem igenis van létjogosultsága a szakmunkának és nagyra is tartom azt, a lényeg, hogy azért menjen valaki péknek mert azt akar lenni, vagy mert egy legalább esélyegyenlőnek lenni akaró oktatási rendszerben nem volt elég tehetséges arra, hogy pl orvos legyen, míg a kézügyessége meg olyan kiváló volt, hogy nagyszerű műszerész lett belőle és nem azért mert a szüleinek nem volt annyi pénze, hogy felvegyék a vesenyt a gazdag szülőkkel. Vagyis ez az atyáskodó, majd én eldöntöm , hogy ki mi legyen megközelítés ami rémítő. Ne a család anyagi helyzete döntse el, hogy ki mi legyen és aztán aki egyébbként kiváló IT mérnök lett volna és a tehetsége meg szorgalma is megvolt de nem tudott konkurálni egy esetleg kevésbbé tehetséges és szorgalmas gazdag gyerekkel aki viszont olyan plusz képzéseket engedhetett meg magának ami az egyetemre kerülésben behozhatatlan volt annak itt nyomni a rizsát, hogy legyél elégedett a zzal, hogy pék vagy , mert neked BŐVEN JÓ AZ na az ami gyomorforgató 19. századi leereszkedő felsőosztálybéli viselkedés. Remélem most megértetted mi a lényeg és nem beszélsz mellé azzal, hogy nincs szükség ennyi bölcsészre meg8tényleg nincs, csak ennek semmi köze a poszthoz), hogy milyen butaság lenézni a szakmunkásokat (tényleg korlátolt dolog, de ennek sincs semmi köze a poszt mondanivalójához),
Nazagson 2011.10.05 12:24:59
@genyamagyar: De, oda való:),
Leginkább oda való,. Ez az a pont amikor még érdemben lehet javítani a dolgon és valóban olyan lökést lehet adni embereknek, hogy nem csak egy plusz költség legyenek életük végéig, hanem jobb körülményeket kiharcolva maguknak profitot termeljenek az országnak .
(a "miért is .."-sel kezdődő hsz-ekről már írtam)
Bérlő: Coca-Cola HBC Magyarország Bérlő profilja: Élelmiszeripar Irodaház: Saját irodaház, Dunaharaszti   Alkalmazottak száma: 325…..
Nazagson 2011.09.20 09:37:07
Megdöbbentően ocsmány és elképzelés nélküli iroda. A "senkihad" kifejezés szerintem undorító. Én becsülöm azokat az embereket akik a családjuk boldogulásáért képesek akár egy ilyen szar cégnek a fos munkáit is elvégezni. Persze az a réteg aki büszke arra, hogy egy ilyen multinál dolgozik és ezt valami felsőbb osztályhoz tartozásnak éli meg az 1: szánalmas. 2: irigylésreméltóan ostoba.
Ez a Fanta tárgyaló tematika valami borzalmas. látszik, hogy a dizájner szétszakadt, hogy valami kreatívnak kinéző parasztvakítást kitaláljon. "hmmm, mitől lenne ez az iroda annyira coca colás , hmmm, mondjuk berakunk pár kóla automatát egy valag marketing giccset meg lekólafóliázzuk a csocsót(gondolom szarrá van használva)"
A testébresztő terem meg bemutatja milyen ijesztően agymosott a multiknál a vezető réteg. A falujukat otthagyott és felfele nyaló lefele rugó félművelt emberek streamline 1es angollal próbálják egymást lenmyűgözni a budiban (vóterklozé) és túlreprezentálva hisznek az ezoterikus lószarban meg a horoszkópban (meg a többi vallásban ateistáknak) és az eltén finnugor szociológiát 9 év alatt elvégző csinicsaj HRes ilyen mélyértelmű- a tudatalattira pozitívan ható- üzenetekkel "érdemli ki " a bónuszát mint ez a testébresztő.
Ja coca cola szar, marketingjük egy szar(a 20 as években volt egy forradalmi reklámkampányuk meg formatervezésük ami akkor haladó volt de mára csak értelmezhetetlen giccsé silányult) a cég megjelenése kb annyira igényes amennyire egy olyan cégnek lehet aki PET palackba csomagolja a termékeit meg akinek az a marketing csúcsa, hogy jegesmedvék együtt nézik a naplementét az észeki sarkon (ott nincs lapmente amúgy, a jegesmedvék meg kb diribdarabra tépik egymást ha többen összejönnek mint hárman), illetve piros vonatok elmennek az adott ország leghíresebb épületei mentén. Kidobnám az összes marketingesüket ezeket a szegény dolgozókat meg beraknám egy normális sörsátorba ehelyett a parasztgiccses betondobozból.
Nazagson 2011.09.20 10:53:16
@baba jaga:
1: Igen van ilyen ember:) Te:)
2: mint mondtam a 20 as évekig jó volt a marketingjük
3.4.: Ez nem most alakult ki és most talán emiatt is igénytelen a marketingjük, mert úgyis mindenki ismeri már a kólát.
Amúgy Britnispirszt is többen ismerték 5 éve mint Mozartot aztán melyik a jobb meg az értékesebb.

Coca Cola egy szar, Ha már kóla, akkor a német kólák mint a Fritz cola vagy az Afrika:)
Az iroda meg nyomor.
A 180 forintos frankhoz szemmel láthatóan ragaszkodik a kormány, kár, hogy a piac nem annyira; így meg persze nem csoda, hogy Orbán adminisztratív eszközökkel próbál úrrá lenni a problémán. Most két érdekes pletykát szeretnék röviden megosztani, olyat, amiből semmi nem…..
Nazagson 2011.09.15 10:58:39
A legjobb a mai hír, miszerint aki 250 felett vett fel (családi példa: 3 éve 254 fton) eurót az nem élhet az előtörlesztéssel , mert az nyerészkedne . Persze, mert 3 éve tudta, hogy lesz egy ilyen elmebeteg döntés.
Mert aki 235 Ft-n vette fel, az nem nyerészkedik sokkal nagyobbat?
De aki 254 en vette fel az eurót , annak a múlt heti 265 Ft helyett ma már 290 Ft on kell törleszteni =mert ugye 254-en sem fizetheti vissza). Nézzük mire nevel ez a társadalom.

'0éve felhettél hitelt forintba is (baromi drágán de érett, felnőtt állampolgárként megfontolva, hogy te a fizetésedet forintba kapod)meg euróban vagy frankban vagy (a legjobb!!!!) jenben (jenben bazzdmag:)), miért nem kongói üveggyöngyben vagy fahéjban??).
a második esetnél van egy nagy árfolyam kockázat az elsőnél meg kamatkockázat(Ki menti meg azokat, akiknek fel ment a forint hitele a folyton megemelt apalkamat miatt????). Ha devizában vetted fel, akkor 8 évig harmadával kevesebbet fizettél ugyanannyi hitelre, de most az elmúlt 2 évben UGYANANNYIT illetve PÁR HÜÓNAPBAN kicsit többet kellett fizetni mint aki 8 évig inkább többet fizetett csak hogy ne kerüljön ilyen helyzetben, Mi a magyar megoldás?
döntsük be az egész gazdaságot, de nehogy már ne járjanak jobban a devizahitelesek, (ja hogy nem keres annyit mint amennyi a forinthiteles törlesztője lett volna és erre most jött rá mikor a deviza hitel ugyanannyi?Akkor állami pénzből fizessük már ki minden nyerőautomatás lecsúszott alkoholista veszteségét is amit a Joker kocsma gyümölcsgépein bukott, mert eljátszotta a gázszámlára valót).
Aki megtakarított forintban , annak a megtakarításai egyszer buktak a deviza árak eddigi megemelkedésétől (aztoknak ki pótolja ki a forint betéteit, akik inkább a 6 százalékos forint betétet választzották az 1 százalékos euróbetét helyett?-szerintem nem is kell, de a mostani logika alapján ugyan az a helyzet mint a deviza hiteleseknél), illetve most emiatt az akció miatt pár nap alatt esett az euró 25 ft-t és ki tudja hol a vége, megint kevesebbet ér euróban a forint megtakarítása mindenkinek akinek van.
Plusz kevesebbet érnek az állampapírok, megint bukik a költségvetés. Ha nem valami nagy szándékos csalás van a dologban, akkor kurva ostobák ezek.
Az áfa (általános forgalmi adó) az egyik legjelentősebb adónem, ebből folyik be az államháztartás bevételeinek nagyságrendileg egynegyede. Fő jellemzője, hogy degresszív adó, tehát az alacsony jövedelműeket, - akik minden hónapban elköltik az összes pénzüket –…..
Nazagson 2011.09.12 14:01:19
@bogancs: Ja és a legnagyobb gond a cikkel, hogy butaság az alapja. Összekeverted a szezont a fazonnal. Nem 600 milliárdot csal el a magyar számlanélküli teljesítéssel, hanem számlák utánni Áfa befizetéssel van ennyivel elmaradva (ergo egy része még be is fog folyni), és hát az áállam valamilyen lobbik miatt nem támogatja azt hogy ha neked tartoznak, akkor azt törvényesen hamar be tudjad hajtani az adós cégen emiatt az állam is várhat az Áfára. Cégünknek hatalmas ki nem fizetett kinnlevőségei vannak, Jogi lehetőségek kb: pereskedsz évekig és a piac majd úgy emlékszik rád mintha valami skrupulus geci elnnél akivel jobb nem dolgozni, és az x év alatt simán megszünhet a cég aki tartozik (azokat az áfákat is ki kell fizetni amiknek az adósa nem fizetett de az állam lehetővé tette neki hogy 3 millió tőkével milliárdos közberuházásokon lehessen fővállalkozó). Ezeket azért számold bele. De mondom írtál egy cikket aminek az alaptézise nem volt igaz, hanem egy félreértés. Ezt igazán korrigálhatnád. Vagy ott tartunk hogy Moszkvában Ladákat osztogatnak (Nem Moszkvában hanem Leningrádban és nem osztogatnak hanem fosztogatnak)?
Nazagson 2011.09.12 14:10:42
@ggaborx: ok:
miben lenne rossz a személyiségi jogaidnak: Te írtad, hogy biztosítani kéne a NAVnak hogy le tudja követni a fogyasztásodat tételesen (van aki még a kézpénzt mint olyat is megszüntetné mert akkor a kártyádról lehetne látni merre voltál, mit vettél), Az hogy szabályozni akarod hogy külföldön vásárolhass.
Vám: létező fogalmak, csak úgy mint a vámunió amiben mi a többi EU-s országgal vagyunk, vagyis nem lehet vámoltatni a kinn vásárolt dolgokat.
Mindenkinek több marad a zsebében: ez azt jelenti hogy további hiány lesz a jelenleg is 800-1000 milliárdos hiánnyal(mert a nyugdíj pénzek csak 2 évig tartanak ki és emiatt nem csak a mostani 100 milliárdot kell nézni)költségvetésben vagyis meg kell emelni az egyetlen adót amit te ajánlasz amíg kevesebb nem marad a zsebedben (több az államéban) és persze több munkanélküli lesz a vesztes iparágaknál (ha a vámuniót alapul véve nagy külföldi bevásárlást nézzük, meg hogy olcsóbblesz külföldön nyaralani mind nekünk mind a külföldieknek, illetve hogy hülyeség itthon bankba tenni a megtakarításokat akkor ez egy jó nagy adag munkanélküli) a munkanélküliek miatt lejebb megy a fizetésed, mert lesz aki elvállalja kevesebbért.
Az import kérdését tisztázni kéne:
az tisztázva van. Ha bünteted az eu-n belüli importot(ami egyenlő az Unióból való kilépéssel)akkor kb a mi exportunknak is annyi.
Nem bántó szándékkal írtam neked, remélem nem vetted annak. De ez nem működik,. Sokszor van olyan, hogy tervezel valami, majdnem kész de olyan akadályokat generál amiket nem lehet átugrani vagy amiktől rosszabb lesz a megoldás mint az alaphelyzet, Én ezt egy ilyennek látom
R. Donát a bátrabb emberek közé tartozik, ugyanis vállalta, hogy megjelenhet a neve a posztnál, de azért én mégis inkább maradnék ennél a verziónál. Egy folyamatosan visszatérő témát vesz elő ismét a fiók aljából, amit személyes tapasztalatain keresztül tár elénk. Örök…..
Nazagson 2011.09.08 08:40:49
1: Igen, sajnos sokkal nehezebb észlelni egy kerékpárost (ez a közlekedési partner dolog ez meg feleseges ide, mert nem azért nehezebb észlelni mert közlekedési partner-e vagy sem, hanem mert kisebb, keskenyebb és olyan helyen halad az úton amire a legtöbb autós még nem szokot hozzá, hogy elbambulva is figyelje)
2: minnél jobban elválasztott kerékpárút. Kereszteződések a veszélyesek,főleg a kocsiból nézve a kis ívű jobb kanyar. Ezt mind autósként mind cangásként is tapasztaltam. Kerékpárosoknak meg kéne érteni, hogy egy autósnak nagyon nehéz lereagálni ha valaki a jobboldaláról 30 cal megjelenik és át akar robogni a neki amúgy valóban zöld sávon (sajnos nagyon sok kerekest ért így baleset pl a budai rakparton a francia intézet elött). Gyalogosok a sebességük miatt viszonylag jól lekövethetőek autóból úgy is hogy közben jobbra balra előre kell nézegetni a kanyarodni kívánó autósnak, de ha a jobb oldalról berobog egy canga azt sokszor a legjobb szándékkal sem lehet kiszúrni.
3: Este ha vezetsz egy országúton 80. nal, akkor egy autót nagyon messziről kiszúrsz, egy kerékpáros lámpát meg viszonylag közelről, A mellénynek és fényvisszaverőknek is olyan a fizikája, hogy csak közelről verik vissza a fényt.
4: Mindenképpen hiányolom az állami pénzből forgatott és minden csatornán sugárzott oktató filmeket a TV ben. Gyrek korom ban ez a csíkos úrtól kezdve a kutya meg macskás gyerek dolgokon át a béna bugyogos szinti zenére menő komoly filmeken át megvolt pedig tized ennyi autó meg canga sem volt.
Sokszor nem bunkóság vezérli a forgalomban résztvevőket, csak nem ismertetik velük, hogy amit tesznek az alapjaiban rossz és mit kéne helyette tenni. (pl ez az egyetlen ország ahol a megszünő sáv gyorsabban halad mind ami beengedi. Vagy kereszteződésben beragadt autók miatti dugók. ect)
továbbá ha a kerékpározást valóban alternatívaként akarjuk beveztni a közlekedésbe , akkor bizonyos útakon csak valamiféle jogosítvánnyal lehetne csak kerekezni, mert életveszély mennyire fogalmatlana kerekezők nagy része a kreszben, vagy egyszerűen csak egy jó játéknak tartják a biciklizést, ami a falú határában a játszótéren az is, de a Kőrúton meg nem az.
Remélem segítettem neked a válaszaimmal
Üdv.
Nazagson 2011.09.08 09:44:31
a durva, hogy nem is a 12 éves körüli gyerkőkkel van a baj hanem a 20 felettiekkel.
Amúgy alapigazság:" Hülye autós hülyén biciklizik és fordítva"
A duna parti (francia intézet) példával nem azt mondtam, hogy a biciklis a hibás ha egyenesen megy 30 -cal és elüti egy jobbra kanyaradó autó, csak hogy nagyon sok esetben az autósok nem azért gázoltak mert lenézik a cangásokat vagy mert nem foglalkoznak velük, hanem mert ide oda nézegetve elindulnak, mikor utoljára nézett jobbra hátra, akkor még semmi nem volt, ott és 3 másodperc múlva megérkezik elé egy kerékpáros 30cal. Vagyis a kerékpárosok lehetnének annyira felnőtt partnerek, hogy segítenek azzal ebben az együttélésben, hogy ilyen helyeken lelassítanak (mégha kresz szerint nekik ez nem kötelező, de azért tolókocsiből senki sem örül, hogy neki volt igaza), mert azért annak az autósnak is nehéz feldolgozni ha elgázol valakit. Továbbá abba kéne hagyni ezt a kerékpáros- kuruc szabadságharcos párhuzamot és az ennek következtében ez az autós-kerékpáros pártoskodás.
inkább: szabályosan közlekedők vs szabálytalanul közlekedők re kéne bontani és a második csoportot is tovább bontani tudatlanságból szabálytalanul illetve nem törődésből vagy rosszúl értelmezett lazaságból (ezek a biciklis futár kretének pl) szabálytalanul közlekedőkre. De az nem jó ha a két közlekedési eszköz seggfejei belevonják a saját oldalukra a saját normálisan közlekedőiket valamiféle béna gagyiromantikus betyárbecsületből és aztán egymásra ordibál mindenki minden szart (pl a mostani cikkben is definiálja az író, hogy ő nem a seggfej cangás aztán leír 3 példát egy 3 napos canga útról, ahol csak a kőrúton 3000 autóval találékozott csak legalább amiből 1 volt fasz és ezek alapján az egész autós társadalomra zúdítja az ítéletét a kérdéseivel)
Nazagson 2011.09.08 13:14:34
Pár félreértés: A krékpár környezetbarátabb. Ez igaz, de akkor mi van? A kerékpár nem váltja ki az autót minden esetben. Általában (általában szóval most a 3 kivétel vagy a magát annak hazudó ne essen itt nekem a bezzegjeivel), egyedülálló 17 és 40 közti, szerszámokat nem cipelő férfi aki jön ezzel a maszlaggal, hogy miért nem jár mindenki bringával mert az emnnyire tetszene a Jóistennek.
3 gyerekes anyának nem akkora buli cangázni az 1-2 éves gyerekeivel rendszeresen plussz bevásárolni. Öregebb embereknek, akik 3-4 kerülettel laknak arrébb a munkahelyüktől nem akkora trubák szintén. Október második felétől áprilisig senkinek nem nagy buli (csak extrémen canga buziknak, akiket becsülök, de ne gondolják már, hogy ez normális)
Továbbá ezek az emberek annyira környezet tudatosak, hogy egész nap képesek ilyen dolgok miatt a netten lógva bloggolni meg kommentezni, + ez a "környezettudatos" és "európai" réteg akiknek a nagyrésze fapadoson utazgat lófasz messze lévő városokba (mert muszály, megnézni, muszály átélni, de neeem???)aminek komolyabb karbonlábnyoma van mint ha egy Zillel járkálnál non-stop a Bajcsyn.
Imádok bringázni, de az degenerált és demagóg gondolat, hogy a bringa az teljes alternatíva az autónak vagy a tömegközlekedésnek.
Amúgy meg akiknek meg az, azoknak érdemes elgondolkodni rajta, mert nagyot lehet spórolni, csak hát ezek a biciklis aktivisták sokaknak elveszik a kedvét ezzel a feleslegesen konfliktuskereső, fkhegyről beszélő, észtosztó és másokat lekezelő gusztustalan hozzáállással. A legszebb, hogy a kutya nem kérte őket erre az aggitálásra és point kontraproduktív amit tesznek, de a szívük mélyén ők is tudják, hogy dehogy akarnak ők több kerékpárost (akkor csak kevésbbé lennének haladóak meg speckóbbak mint a többség), hanem csak ilyen kifogás nekik, hogy elmondhatssák minden fórumon mennyire fasza gyerekek ők. Kár , mert a nagy része azoknak akik ismerőseim közül bringával járnak azok nem ab ovo autó ellenesek(nagy része vezet is amikor a helyzet azt kívánja), csak ezek a mindenhol írogató impotens kis útkeresők akik szítják a tűzet. És igen vannak hülye autósok. Nagy ász a kezedben. A felnőttek 90 százalékának van jogosítványa és a felnőttek több mint 10 százaléka fasz. Keressed meg a közös halmazt. Barom.
Kétségbeesetten próbálkozik a kormány létrehozni valamiféle tiszteletteljes aurát az alkotmány (bocsánat, alaptörvény) körül, de csak önmaga paródiájába fullad az egész. Hol a határ nemzeti giccs és felesleges patetizmus, valamint a méltó ünneplés és a kijáró tisztelet…..
Nazagson 2011.09.07 11:29:54
Szerintem addig nem lesz érett nemzettudat, amíg egyesek úgy érzik, hogy ők határozzák meg miként kell azt megélni. A Szent-jobb körmenet nagyon szép ünnepség, a március 15-vel sem volt semmi baj amíg nem kezdte mindkét oldal leamortizálni a folytonos erőltetett párhuzmvonásokkal (Bécs-Moszkva-Brüsszel , hogy a legvadabbat mondjam- Bár ami érdekes, hogy a jelen és a múlt politikai vezetői között is van aki Döblingbe jár(t) bolondkodni )és agyon aktuálpolitizálással. A Trianon emléknap jó kezdeményezés és elég egységes volt benne a parlament. Szerintem egy jobboldali ember semmivel nem nemzetibb mint egy baloldali, mint ahogy, egy baloldali sem modernebb vagy szociálisan érettebb mint egy jobboldali, és elég modorosak ezek a sztereótípiák. A baj az, hogy a legtöbb jobboldali (aki ezt az egészet ilyen vallásként éli meg és uhambátyámos giccselgésnek) ragaszkodik hozzá hogy a nemzetiesség az egy skála legyen amiben ő magasabban van ab ovo a jobboldali identitása okán miközben anapi tettei esetleg teljesen elfogadhatatlanok a nemzet jelenlegi érdekeivel összemérve(adócsalás, kamu tendereken megtollasodás, unokaöccsök kinevezése, az ország imázsának megtépázása különböző agyrémekkel- alkotmány módosítás, média törvény, munkavállalói jogok megtépázása, folyamatos paranoia a nyugat felé ect.- való politika támogatásával) és ugyanez egy halom operett baloldaliról meg zöldről is elmondható , akik meg ugyan rohadt nyugat európaiaknak tetszelegnek, de szociális és kultúr területeken hozott hétköznapi esetekben folyton elhasalnak úgy hogy még csak észre sem veszik azt.
Orbán nem jobboldali ember, nem igazság az ő tettei alapján megítélni a jobboldalt (persze ettől még kínos a jobb oldalnak, hogy őt támogatják 15 éve)
Mandiner blog Nyugat: lecserélve? 2011.07.26 07:01:00
  Börtönnek, kényszerlakhelynek titulálta a Nyugat „régi világát” Orbán Viktor, aki egykoron maga is küzdött a keleti börtönnel. Mi ütött Orbánba? Miért beszél a Nyugat hanyatlásáról a nyugati kereszténység határán fekvő Tusványoson – ott, ahol…..
Nazagson 2011.07.26 12:25:16
Na ez a cikk egy igazi szerecsenmosdatás. Orbán mondott valamit amit a magát jobboldalinak definiáló divat-konzik identitás-csavar nélkül nem tudnak beépíteni a "kéhemszépen Ödön" meseautós-monoklis-rókavadászos szerepjátékukba és most jön ez a "játszul azt , hogy megpróbáljuk megérteni a vezért" marhaság. Na meg persze az egész cikk 60 %-a egy ilyen "de baloldal még messzebb van nyugattól mint mi", hát nálam kevesen vannak akik jobban ítóznak ettől az mszp-s gyurcsányos barnais társaságtól, de olyat azért legalább 89 óta (elötte Viktorral ,Pozsayval meg a többi Kisz-fideszes banda meg azok pártelnök apjaikkal rendesen skandáltak ilyeneket VIT-eken ect) nem mondanak, hogy haldoklik a nyugat meg éljen a világ legnagyobb kommunista álama aminek a berendezkedése a munkához, munkásaihoz való viszonya az etalon.
De nem, itt le kell írni, hogy a nyugat az nem a tőlünk nyugatra lévőországok halmaza. Pedig de. Hogy a nyugat az nem a sápitozó nyugati balos és liberális értelmiség, Pedig ők is azok, és ott nem osztják meg a társadalmat ennek a határán, ergo ha te ennyire jobb-baloldaliságban szegregálsz, akkor te semmit nem tudsz a nyugatról, nem hogy a része nem vagy.
Le kéne szállni erről a fehérlovas, huszárcsákós, nagyságosuramozó giccses ringlispírről és szembenézni vele, hogy titeket csak jól felhasznált és kihasznált Orbán arra hogy ellopja a szimbolumrendszereteket és pont annyira jobboldali meg keresztény mint amikor a Kádár rendszerben kisz titkár volt, meg amikor a rendszerváltásnál Che polóban aratta le a haverjai prágai balhéjának(ahova őt ki sem engedte a pure-red apja)a sikereit, meg amennyire a rendszerváltozás első 8 évében ultraliberális volt. Ébresztő "jobboldal"
"És ég az oltár. Ím, körébe gyűltünk, Szétszórt bolyongók a vész idején.Már is tüzénél szent lángra hevültünk, Fénye világol sorsunk ösvenyén.Oh, rakjuk e tüzet, hogy estve nála Enyhet találjon áldó magzatunk!Ez lesz a méltó, a valódi hála Mit a nagy…..
Nazagson 2011.07.25 10:25:01
@midnight coder: te azt hiszed senki nem érti amit mondasz pedig igen. de te csak egy szeletét nézed az egésznek és azt téped mint foxi a lábtörlőt. Igen az árverseny gáz, de Kínának vajon érdeke hogy nyugaton is 17 ezret kereseenek az emberek? akkor kína 17ezret sem tudna pár éven belül adni a dolgozóinak. Az az amiről te is meg Orbán is elfeledkezik, hogy Kínának bevallottan nem célja ezen a szinten tartani az ottani lakosok életszínvonalát és Kína igenis próbál a haldokló nyugati berendezkedés irányába elmozdulni, igenis próbál magasabb életszínvonalat adni a lakosainak hogy legyen belső piaca.
Az hogy Kína export pozitív ország ezzel a lakossággal és azért a népességarányához képest nem annyira izmos ásványianyag gazdagsággal az csak amiatt van, mert a jüent rossz paritásban tartják a nyugati valutákkal szemben és emiatt nincs igazi vásárlóereje a lakosságának (plusz az olcsó munkaerő, de azért ha megnézed mennyit emelkedtek ott a fizetések és milyen irányban van a társadalmi berendezkedés változása akkor bár európához képest még mindíg diktatúra meg elnyomórendszer de az iránya nem az orbáni visszafele hanem a nyugati fele). Vízionálhatsz itt nemzethalált meg mindent,De az hogy lemegyünk 17ezer forintos munkabérre az nem tesz minket erős országgá. Orbánnak az a baja hogy folyton Kínával meg Oroszországgal jön, akik gyenge berendezkedéssel meg rossz gazdaságpolitikával is tényezők. Minden olyan magyar aki azt hiszi, hogy ha Kína jelenlegi társadalmi"vívmányait" lemásoljuk akkor majd jaj de jó lesz itt, az nézze már meg afrikát, na ott még alacsonyabb az átlag bér, társadalmi jogok kb ott tartanak hogy nőknek kivágják a nemiszervét és macsettával csonkolnak meg 1 millió tuszit ha sokat esik az eső, azt hol van a szuper keleti szél? Mikor hagyták el a zátonyt és hajóznak a gazdasági felemelkedés nyugodt vízén? Egyáltalán milyen gazdasági felemelkedés ahol a lakosság nagyrészének nincsenek rendes jogai, szociális biztonsága és éhbérért folgozik?
Nazagson 2011.07.25 11:34:51
szociális vívmányok mint versenyhátrány: egyenlőre ez így van (bár azért ennek van elitmegtartó és elszívó ereje is, meg más motiváltság van egy ilyen társadalomban), de szerinted ha megemelkedik a kínai átlagéletszínvonal és kialakul egy olyan réteg aki már megengedheti azt a luxust hogy utánanézzen mik vannak máshol, az nem fog arra gondolni, hogy mi a faszért vannak ekkora megtakarításai az országnak amíg a nyugdíjrendszer mint olyan nem is értelmezhető egy kínai számára, míg az oktatás még mindíg tömegektől van elzárva és nem fogják azt mondani, hogy, hmmmm nem kéne ezt ránk meg a jobb életszínvonalunkra meg magasabb szociálisbiztonságunkra költeni ehelyett?
Vagy szerinted akkorák a kultúrális különbségek, hogy egy kínai attól boldog ha éhenhal, de az országának van a legmagasabb megtakarítása? Akkor beszélj már azzal a 100 millió kínaival akik ladikokban meg teherautótoruszokon vitorláznak a haldokló nyugatra, éás Viktorral ketten magyarázzátok már meg nekik, hogy ők kultúrálisan nem is vágynak arra a pazarló jóllétre. Érdekes hogy miníg az ilyen versenyképesebb frissebb társadalmakban vannak lezárva ahatárok kifelé, és ezeket nem lehet elhagyni, pedig ezek mennyivel jobbak. Fura mert pont az lenne a logikus a te ideológiád szerint, hogy európából nem engednek senkit Kínába utazni, ehelyett meg a szuper fejlett munka becsületén alapuló jövő társadalmában (ahol a Viktorhoz hasonló Homo Novusok élnek) még tartományokból sem költözhetsz át másikba, és emiatt kell embereknek méltóságukban megalázó munkáakörülmények között dolgozni forintokért, hogy ilyen szuperversenyképesek legyenek, aztán meg mutathatják a shanghai-i hipervonatot, amelyik városba az ország összlakossága be sem teheti a lábát. De ők kultúrálkis gyökerek miatt ettől boldogok. hahahaha
Igazából még rendes neve sincs, az sem biztos, hogy park, hacsak azért nem, mert körbe van kerítve. A neten is a játszótérkeresőben lehet rálelni, élőben pedig az V. ker. Honvéd téren, a Szemere – Stollár B. – Honvéd – Markó utcák által határolt területen. Egyébként a…..
A választási rendszert megváltoztatni nem ördögtől való, akinek erre lehetősége van, gyakran meg is teszi. A választási rendszer módosítása során a vélt vagy valós politikai önérdek alapján eljárni egyáltalán nem szokatlan, megtörtént már a nagyvilágban Franciaországtól…..
Félévente egy rendes adok-kapok, már nagyon vártuk! A januári Orbán - Cohn-Bendit verbális párbaj második menete ma zajlott le ez Európai Parlamentbe. A szópárbaj részletei itt. Mindez elég kellemetlen, mivel a hivatalos program a magyar uniós elnökség értékelése lett volna:…..
Nazagson 2011.07.06 10:28:26
@Joooe: Hahahaha.
Az AB-t kiherélték
Nézzed meg a jogköreit tavyl és most. Az hogy a megmaradt, jogilag lekorlátozott, megfenyegetett, komoly kontrollal már nem rendelkező báb AB libaper hatékonyságát növelik annak semmi köze nincs ahoz, hogy ez mennyire demokratikus. A német megszállás után is javítottták a "erőszak szervek" "hatékonyságát" de ettől nem lett az demokratikusabb ugyebár.

Vannak igen vannak alkotmányok máshol is,, de nagyon nem mindegy milyen törvényeket raksz bele. Szerinted államháztartási irányszámokat tartalmazhat egy alkotmány . Olyan dolgokat raknak bele és rögzítenek szinte lehetetlen változtatási lehetőséggel, amiknek a feltételei napi szinten változnak, te meg az erre feltett kérdére ilyen lőzunggal válaszolsz, hogy "máshol is van alkotmán"::):)
Mintha az alkotmány mint fogalom lenne problémám
Az, hogy lassan alakult ki az első alkotmányunk az pont a konszenzus keresés miatt volt. Konszenzus keresés nélkül bárki tud Alkotmányt készíteni hipp-hopp, csak akkor jönnek az ilyen "én gyerekkoromban bepisiltem a vallásos-nemzeti áhítattól, meg olyan jó lenne lovagnak lenni a középkorban és most ha ilyen nagy hatalmam van, akkor építek magamnak egy feudális országot amiben minimum egy lovagbáró vagyok" korlátolt emberek és beleteszik a pszihológiai látleletüket az átlagember mindennapjaiba.

A Fidesz szerinted ma leképezi a magyar társadalom többségét egymaga: Akkor szerinetd (és erre válaszolj) a mai magyar társadalom 2/3-a vallásos és ragaszkodnak a vallási átitatottsághoz a mindennapi lét minden szegmensében?
Ha szerinted a fidesz alkotmánya konszenzus kereső, akkor miért zárkóztak cinikusan el a népszavazástól amit 8 évig erőltettek és (az amúgy gusztustalan) szoci kormány nyakába akarták varni, hogy diktatórikusak, hogy nem kérdezik meg lépten nyomon népszavazással az embereket mindenről??,
Milyen leereszkedő retardált válasz az hogy" azért nem tartunk népszavazász az alkotmányról mert nem akarjuk, hogy ez a többség alkotmánya legyen hanem hogy mindenkié"???
Miolyen mondat már ez? ha ezt felírod egy algoritmusban akkor széttörik a tábla akkora baromság és annyi benne az ellentmondás. Vagy szerinted (és erre is válaszolj) hogy lehet valami mindenki alkotmánya ami a többségé nem?
Szóval hülye, nagy szavakból tele a padlás. Lenyomtuk a nyugatot, felnézünk a kínaiakra ahogy megbecsülik a munkásokat (mi is jól megnyírbálzuk azokat a jogokat-a tieidet is- amik munkásként illetnek, mert ma már azok a társadalmi vívmányok mind versenyképtelenné tevő elkorcsosulások, és annyit érsz amennyid van.
Nazagson 2011.07.06 10:48:42
ez egy buta redicatio ad absurdum amit csinálsz. Ilyet kultúr ember nem enged meg magának már sehol.
Ez így nem mehet tovább választás után ilyen mindent megváltoztatunk alkotmány nem okoz elvi hibát:):)
ez már óvodás gondolkodás.
Ne haragudj

Biankóba nyerték a választást, nincs joguk a késöbb kialakított programjukra azt mondani, hogy azt a választók 2/3 -da támoghatja. Főleg ilyen fontos kérdésekben (alkotmány ect) népszavazás nélkül nem írhatják le, hogy ez társadalmi összakarat. Vagyis leírhatják csak az már Öszöd. Főleg, hogy a magyar választórendszer miatt ez a 2/3 az 54 százalék egy 50 százalékos részvételű választáson. Szerinted miért félnek úgy a népszavazástól ha szerintük(és szerinted is) ez aa többség igénye?
Válasz?

Eez a liberálisok meg baloldaliak mindenhol természetes szövetségesek, meg csak azt árulja el, mennyire nem vagy tájékozott a nagyvilágról. Ez egy hülye prekoncepció amit te a szdsz-mszp magyar kis mikroklímából leszűrtél és a többi zseb szakértővel addig ismételgettétek, hogy már mindenki hallotta mindenkitől és ezzel fals megerősítést adtatok egymásnak. EZ egészen egyszerűen nincs így
Eddig a tények (hogy téged idézzelek)
Amúgy az az érved, hogy ha valamit balosok mondanak az nem is normális kritika az korlátoltságra vall és Orbán Viktor múlt heti "kinyilatkoztatása" szerint nem nézed az ország érdekét mikor nemzetközi baloldalt bírálod, mert most éppen az az ország elemi érdeke hogy a legnagyobb kommunista ország (ha nem lennél annyi idős akkor: kommunisták sokszor baloldaliak:)) ne kapjon semmi kritikát innen.
Amúgy AB jól működik szerinted:
És akkor a kedvenc tényeid: Valakit (ha szimpatikus neked ha nem az illető) be lehet vinni jó nagy csindadratával letartóztatva, teli lehet nyomni a médiát azzal, hogy egy bűnöző majd utánna azt lehet mondani, hogy nem mondjuk meg se neki se senkinek mi a vád ellene hanem 75 évre titkosítjuk a VÁDAT !!!. Érted ezt?
Ja és persze egy a fidesz által és az egész nyugat által támogatott politikai menekültekből áló csoportot be lehet rendelni a követségre, ott ab absurdum fogva tartani őket , hogy ne okozzanak "galibát" míg becsókolunk az ökez elnyomó és megalázó cnagyhatalomnak, EL lehet venni az álatlunk elismert országuk zászlóját és meg lehet taposni és így tovább
Szal szerinted ilyen egy hatékony AB? Szerintem annyira hatékony amennyire a köztársasági elnök. Kiszolgálják a kormányt. Ezzel csak az a baj, hogy pont annak a fékjeinek kéne lenniük. VAgy nem?
  Meglehetősen bosszantó cikkel találkoztunk tegnap az Indexen, ami belterjes szerkesztőségi levlistánkon is kiverte a biztosítékot. „Vérlázító”, „hubazmeg”, „gyoker”, „erdekes” – szóltak a reakciók a Kínában rendezett…..
Nazagson 2011.06.22 10:46:20
Fua egy poszt. Kezdem úgy érezni, hogy ebben az országban nem lehet valaki csak -ídézek a posztból és a hozzászólásokból- "Újlipótvárosi beszívott transzvesztita és/vagy meleg-értsed zsidó drogos buzi pedofil ,mert ez a négy kéz a kézben jár perzse. A Leviták könyve kifejezetten preferálja a homosexualitást pl a "halálnak halálával lakoljon" jutalommal, és a narkózás is a buzik meg a zsidók sajátja. Szép értékvédő aggódás egy olyan kurzus támogatóitól aminek az első dolga (nem nem a kettős állampolgárság) az volt , hogy minden szerencsétlen ütre püfre pálinkát főzhessen a babakocsitárolóban, mert az annyira magyar dolog." vagy ha nem ez vagyok, akkor tuti "háttrafelé nyilazó mélymagyar aki belesüppedt a nem 21 . századi tradíciókban". A 21. századi tradíció így 2011 ben leírva kicsit oximoronnak tűnik amúgy, de nem akarok diplomás liberálisokkal ilyeneken vitatkozni. Biztos vesztenék.
A rövid konklúzió:
Az új kormány most osztogat az ideológia kurváinak (igen kedves mandíneresek ti is benne vagytok a körben, ezért is "zártok össze" és emiatt sem lehet komolyan objektívnek venni a sirámaitokat), a régi kormány kurváinak meg ez nagyon nem tetszik. A kiválasztottak mind a Makovetz akadémiához illetve a Forráshoz tartopznak. És Makovetz mível fetisizálja az erdélyi kultúrát (ami minden értéke ellenére nem képes lefedni a magyar kultúrát és főképpen nem egyenlő azzal, illetve a magyar kultúra nem alárendeltje vagy leágazása az erdélyinek, hanem fordítva)ezért brutálisan felülreprezentálta azt a kiálítók között, ami így egy beteges valótlan képet fest egy olyan kiállításon ami mind -kifele lekommunikált- céljában mind nevében az egyetemes magyar kultúrát szándékozik képviselni. Pár kérdésre a válasz:
Az, hogy valaki a SzMM igazgatójának a felesége vagy a Vitézy klán(és így az Orbáné is) a tagja, vagy Smíít Pál(saját helyesírásával) unokaöccse és így tovább .. az önmagában nem bűn, de az, hogy ez egy tendenciát mutat a közélet minden területén és az említett emberek (Vitézy Dáviddal az élen) érdemtelenül kerülnek hírtelen magas pozíciókba az azokhoz szükséges szakmai előélet nélkül az rém ciki, és emiatt a akontraszelekció miatt az ország megint visszasüpped a 19.századi ugaros , vérbajos késő feudális posványba.
Az felém és az előző rendszer nem kurvái felé nem érv, hogy 8 évig a szenvedő cigány gyerekekről, kecskevérrel és fotosppal szerkesztett montázsokra költöttek milliókat, hanem csak egy bizonyíték, hogy ti is tisztában vagytok ezzel a belterjes szarral amit magyar közéletnek és "elitnek" hívunk, de ha a meleg szar a ti hasatokat melegíti, akkor az nem is olyan nagy baj.
 Hát nem így mentek a dolgok, mint manapság, hallod.Anyámék nekünk nem toltak a seggünk alá új lakást meg kocsit meg semmit se. Az Ildivel a Tabánban ismerkedtünk meg 72-ben, 16 évesek voltunk, hallod. Nem volt ám internet meg Facebook meg SMS-ezgetés, ott bizony oda kellett…..
Tendenciózus és demagóg sorozatindító poszt jelent meg a Mandiner blogon Magyarosítás - Kis szlovák Legendárium I. címmel, amely a szerzők szándéka szerint az úgynevezett szlovák legendákat vizsgálja meg és mutatja be a magyar olvasóközönségnek. A szerzők törekvése szép,…..
Nazagson 2011.06.14 10:25:33
@Csehszlovák Kém: értem amit mondasz csak nem értek vele egyet. Azért mert többnemzetiségű volt attól még Magyarország volt a neve. Nézzed meg az általad idecitált Ungarn szót, mint amit a németek használtak nagy Magyarországra. az a Ungarisch mint magyar szóból van, A szerinted helytáló Hungaria levezetése németben. Ugyanez a még szembetűnőbb Hungary, hungarian pár az angolban, és így tovább spanyolban , olaszban. franciában, görögben, törökben, oroszban. A szerinted jobb Hungaria szóból leveztve hívják a mai magyar NYELVET, NEMZETET, KULTÚRÁT hungarian-, ungarn-, verngij-hoongrie-nak SZóval ha nem akarnád ennyire hogy a téged és atöbbi szlovákot bántó tény megszünjön, miszerint egy olyan országnak volt a mai SZlovákia a része aminek annak ellenére, hogy többnemzetiségű volt (akárcsak a középkori anglia, franciaország, spanyolország, horvátország-dalmátokat ugyanúgy horvátosították, olaszokat elkergették, szlavóniából 600 ezer szerbet mégis Horvátországnak hívják a korábbi soknemzetiségű országot)Magyarország volt a neve.
De a te logikád alapján és erre most tényleg légyszi válaszolj: Nem kéne elgondolkodi szlovákoknak, hogy ntaláljanak egy jobb nevet SZlovákiáának, ami egy több nemzetiségű ország és nem csak szlovákok lakják? Mondjuk a Felvidék??? Az nem diszkriminál nemzetiség szerint. Jó ötletnek ratod? Komolyan kérdezem nem viccből.
Nazagson 2011.06.14 11:22:09
@unionista_: értem mire askarsz kilukadni.
Pár apró módostíás (minden lekezelő szándék nélkül)
a magyarok nem paktáltak le E4rdéllyel, mert az akkor még nem lézetett mint önálló politikai entitás, Horvátországgal sem, mert azt csak késöbb szerzik meg az Árpások perszonálunió lévén. Honfoglalásnál még inkább hadakoztak velük.
Önálló Magyarország volt, bár több nemzetiségű és a szlovákok ösei itt voltak már (bár állítólag azok a szlávok akik itt voltak beolvadtak a magyarságba és a mai szlovákok késöbb érkeztek Morvaország és Lengyelország felöl, de ez lehet csak magyar történelem hamisitás úgy mint a dáko-román vagy illir-horvát)AZ hogy létezett -e egy ország az elég egzakt. A feudális rendszer elégé leszabályozta a területek jogi, politikai birtokviszonyait. Magyar királyság volt, mert létezett egy ilyen politikai entitás, ezen a néven. Ez nem ad több jogot nekünk itt a Kárpát medencében mint a szlovákoknak, egyszerüen csak egy tény. Erdélynek is volt önálló politikai entitása de az csak késöbb alakult ki.
Valóban nem jó a nacionalizmus ilyen szintű túlhevítése mert valóban populizmushoz vezet, de a másik oldal sem jó, ahol a múltat elhallgatják és a kultúrát meg a tradíciókat valami piszi ostobaság miatt elhallgatják. A szlovák - magyar vita rém modoros és kínos és nagyon rossz fényt vet mindkér félre.
De míg nagyon kevés és jól behatárolhatüó magyar ismerősöm illetve a politika fertőzött ezzel a butasággal, és általában a magyarok le sem szarják ezt a szlovák kérdést addig szlovákiában meglepődtem mennyire közösségi élmény a magyarutálat.
De türelmesnek kell lenni velük, friss ország. ugyanúgy mint Izraeltől, tőlük sem lehet elvárni , hogy 90 év után felelős országként viselkedjenek mindenféle vadhajtás nélkül. Ők most tartranak az eredet mítosz keresésnél, és ebben mi magyarok valami ork szerű lények vagyunk , egy nagy gonosz gyűrűvel. Amúgy a csehek is ebben a szerepben vannak náluk, meg a németek is. meg az oroszok:)