Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Michael Collins

0 bejegyzést írt és 727 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1997. március 29. kellemes kora tavaszi időjárás, vagy valami hasonló, ám ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen. A Haladás a Videotont fogadja otthon, közepes érdeklődés, 7000 néző. A pályán olyan héroszok feszülnek egymásnak, mint Balassa, Szekér, Usvat, Fehér…..
Az biztos, hogy az írek tudnak ünnepelni – talán azért is, mert hagyományosan oly kevés okuk van rá! Tavasszal Szent Patrik napja van, ősszel pedig Arthur Guinness Day, azaz konkrétan ma este, szeptember 22-én, amit tipikusan egy korsó Guinness magasba emelésével kell ünnepelni,…..
"Sziasztok!A képen kátható cicakisasszonyt egy kórház udvaráról fogadtuk be kb. fél évvel ezelőtt. Egyik kedvenc helye a két ablak közötti rés. Azt nem tudom, hogy miért vág ezért ilyen bűnbánó arcot, de szerintem cuki :)" – írta nekünk Niki.Köszönjük!…..
A zsidó naptár szerinti Adar hónap hetedik napja minden évben kiemelt fontosságú az izraeli hadsereg számára (is). Ekkor van ugyanis Mózes próféta halálának évfordulója. Miként Mózes sírhelyét is csak az Úr ismeri, Izraelben ezen a napon emlékeznek meg azokról a katonákról, pilótákról és…..
Michael Collins 2011.07.14 11:22:13
@bolek: Bocs, de szerintem eltévedtél a blogok között! Azt meg végképp nem értem milyen alaon sorolod kis hazánkat egy csoportba a kiválasztott nép országával.
Na itt van még egy ellentmondásos gondolat (mert az tegnap is úgy bejött a Gripenekkel). A felnőtt cigány férfiak 85 százalékának nincsen hivatalos munkaviszonya (mondta Balog Zoltán államtitkár kedden). A Magyar Honvédség szerződéses állományában akkora lukak tátonganak, mint…..
Michael Collins 2011.04.19 20:18:32
@klacus: De mi köze a csángóknak a romákhoz? Mély képzavar!
Szögyi barátunk emlékezetes két hétről számol be a mai posztjában, ami a honvédek visszatérő, az őszi betakarítási munkálatokban vállalt szerepét helyezi új megvilágításba. Mielőtt átadom neki a szót, azért gyorsan (és irigykedve) elmondom, hogy annó én kukoricatörésen…..
Kedves Szerkesztők, kedves Olvasók!   25 éves lány vagyok, érettségi óta dolgozom. Főként call centeres munkakörökben tevékenykedtem idáig, voltam piackutató, ültem ügyfélszolgálatokon, de a legtöbb időt telesales-szel, azaz telefonos értékesítéssel töltöttem. A…..
Michael Collins 2011.03.20 18:07:26
@max val birca man: Bakker, nem te vagy maxval a Honfiról?
Michael Collins 2011.03.20 18:17:45
@max val birca man: A stílusod és a nick neved együtt adta ki a lehetőséget az elmémben. Bár az ly használatát itt eddig mellőzted :).
lehet, hogy te is kikövetkezteted az én Honfis nick nevemet, mert már játszottunk párszor.
Michael Collins 2011.03.20 18:30:57
@max val birca man: Bocs, de ennek a 3. pontnak nekem a jelentése, ha tévedtek, akkor hazudtok és jön a szerecsen mosdatás.
Én csak a B2B értékesítésben dolgoztam, de ott még él a partnernek mindig igaza van hozzáállás.
Persze ott ki is rugják az embert, ha kommunikációs hiba miatt elveszti a cég mondjuk egy olyan partnerét mint az SAB.
Új MÁV blog Siemens Desiro WC 2011.03.03 08:00:00
Bár én ritkán utazom az esztergomi vonalon, de a problémával már én is szembesültem, télen is, nyáron is, szóval nem egyedi vagy elszigetelt esetről van szó.  Kedves Donát! Kedves Blog!Múlt héten olyannal szembesültem, amivel már többször, nevezetesen a Siemens Desiro…..
Michael Collins 2011.03.04 07:53:27
@lurkó: A szlovák kocsival közlekedő pécsi IC-knél tényleg lehet ilyen probléma. Én is találkoztam már olyan "budival" amiből szinte kilögyögött a hugy. Persze, azt sem értem, aki egy félig teltt csészéba belepisil. De ez nem mentesíti az üzemben tartót.
Ezen a blogon is született már poszt arról, hogy a becsületsértési-rágalmazási büntetőügybe könnyen belefuthat egy kommentező is, ha a rendőrségnek sikerül kideríteni az adatait, akár IP cím alapján is. Az alábbi ügyben már ítélet is született. Tisztelt…..
Nem hobbim ez nekem, de sajnos bejön az ablakon. A fahangú, plázahaknis gyerek meg van sértődve egy valódi zenekarra, mert utóbbit jelölték Az év hazai felfedezettje díjra, míg őt nem.Azt most ne firtassuk, hogy hogy a faszba' várja el egy, a magyar könnyűzenét  évek óta…..
Michael Collins 2011.02.21 10:20:36
@hedon: És akkor mit mondjunk a rendkívül épületes Gecigránátról? Amiért konkrétan főbelövés járna, szerintem.
Igen, van egy nagyon rossz tapasztalatom, amit megosztok Önökkel! Sajnos éppen tegnap történt. Az Öcsém, rosszul érezte magát, és szólt a nővérem lányának, hogy hívjon orvost neki. Felhívták a házi orvost, aki azt mondta, hogy most mit csináljak magukkal.   De olyan…..
Michael Collins 2011.02.18 15:09:27
@Mária: Ha már nem jogosult az ember munkanélküli járulékra, akkor ott van RÁT (Rendelkezésre állási Járulék) ez biztosítja, hogy TB ellátásba részesüljön.
Félrefordítások Megy a levesbe 2011.02.04 15:54:00
Gábor beküldése azért lett véleményes, mert címeket ugyebár nem kritizálunk - mint tudjuk, azokat nem fordítják, hanem adják (többnyire a forgalmazó):Klasszikusan értelmetlen félrefordításokA híres film címe „In the name of the Father”  – ami szépen és…..
Kedvenc blogunk hasábjain már többször esett szó magyarok és nemzetiségiek – románok, szerbek, horvátok – szembenállásáról az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során. Nos, elérkezett az idő, hogy megismerjétek a Zentán 1849 februárjának legelején…..
Az egykori határőrökhöz intézett, a határszolgálat kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdés mindig az, hogy fogtak-e igazi határsértőket. Bizony fogtak, többet is, elvégre ez volt a feladatuk. Az alábbiakban Kelempájsz barátunk (akit a Milstoryblogon szólíthatunk egyszerűen csak…..
Michael Collins 2011.01.25 18:02:30
@Kelempájsz: A 70-es években a jóapám nagybátyjának a családja nem tudott együtt kiutazni a szülőkhöz - akiket a 2. vh. során áttelepítettek svábiába - mert csak külön külön kaptak útlevelet!
Michael Collins 2011.02.02 05:43:51
@Harcimaci: Mint már kifejtem, én csak a haverok véleményére hivatkoztam 1988-89-ből. Én csak egy tarcsis hadtápos alaminium-ezredes voltam a pécsi bufftereknél, de asszem , ha ott egy őr nem fogott meg egy dobizó katonát, annak kisebb következménye volt, mintha egy határőr nem fogott megy egy határsértőt és az ki is derült.
Egyébként, ha nem jött volna át, azt tulajdonképp tisztelettel írtam, hogy szarabb volt nekik.
Folyékony Kenyér Alkoholövek 2011.02.01 09:44:00
Európa alkoholövei innen >>>  Piros a bor, sárga a sör, kék a vodka.Nincs sok hozzátenni való, ha csak az nem, hogy az övek határai észak felé vándorolnak. A boröv eszi a sörövet, a söröv eszi a vodkaövet. Meg persze számos átfedés van, ami itt nincs ábrázolva,…..
A mákos tészta biztos siker volt a napköziben. A tészta mindig mokány volt (al dente); szétfőtt tésztával sosem találkoztam, éppen csak a mák mennyisége lehetett volna több, de azért az is rendben volt. Általában gulyás leves után kaptuk főételként, és ilyenkor rendre…..
Michael Collins 2011.02.02 05:48:17
@Zuzimama: Zárdle annyira légmentesen, amennyire csak tudod és fagyaszd le!
A mák romlása az avasodás miatt van, amit a levegő elvonásával csökkenteni lehet, a fagyasztás meg tovább lassítja.
Ez az írás nem a partraszállásról, nem a 101. Légiszállítású Hadosztályról és nem a Band of Brothers (Elit alakulat) által bemutatott Easy Company-ról szól. Nem akarom, mert nem is lehet egy ilyen cikkben bemutatni mindezen alakulatok életét, történetét. Bármilyen utalás vagy hivatkozás rájuk csak…..
Michael Collins 2011.01.23 12:03:28
@tiboru: Kedves Tiboru! Épp ember, épp ésszel, épp gépből NEM ugrik ki!
Bár én csak hadtápos voltam, de sosem értettem a mélységisek vonzódását az ugráláshoz :)!
Hollywoodban senki sem kerülhet a halhatatlanok közé, amíg legalább egyszer meg nem halt a filmvásznon. Legyen szó természetes vagy erőszakos halálról, negatív vagy pozitív karakterről, a főhős halála mindig katartikus élményt kell, hogy okozzon. Hitelesen, megindítón meghalni…..
Michael Collins 2011.01.23 10:27:11
@sunblind: Oh, my God! They killed Kenny!
Krisz tovább árnyalja Ferihegy szomorú imidzsét. Nem csak az elveszett csomagokat nehéz megtalálni, egyáltalán egy repülőre feljutni is fájdalmas harc. Miközben a hangosbemondón az utolsó beszállási lehetőséggel heccelik az utasokat, biztonságiak lökdösik vissza az órák óta…..
Michael Collins 2011.01.05 08:21:37
@anarch: Csak egy kis pontosítás, a müncheni reptér névadója nem zeneszerző, hanem bajor politikus volt, Franz Josef Strauss.
Abban szerintem nincs vita a katonaviseltek között, hogy az őrszolgálat orbitális szopás is lehetett, de egy kis szerencsével az ember megcsíphetett olyan helyszínt, ahol a fizikai-idegi-szellemi megterhelés tartósan negatív tartományban leledzett. Szögyi ez utóbbit is kipróbálta, s…..
retro gastro Citrompótló 2010.11.12 09:55:00
Az, hogy a citromot ne ismertük volna, már nem volt igaz a ’70-es, ’80-as években, addigra a zöldséges standok téli kínálatának szerves része volt. Nyaranta azért még akkor sem volt triviális citromot beszerezni, és teába se télen, se nyáron nem gyakran került. Erre…..
 Nézzük a meccset. Uram bocsá' szurkolunk valamelyik csapatnak. A helyzet nem reménytelen, mi több: bíztató.Csapatunk sorra dolgozza ki a helyzeteket, ám egy szórványos ellentámadásnál - amely veszélytelennek tűnik - egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás : a…..
Michael Collins 2010.11.13 10:01:48
@Nűnű: Ezzel maximálisan egyetértek! A kapus és a dobos is kicsit háttérember, persze nem megy nélküle a szekér,de nincs az elsősorban. Persze vannak kivételek, Kahn, Zopf és Phil Collins :).
 Ma, november 11-én a világ számos országában az I. világháború befejezésére emlékeznek. Az USA-ban azonban a mai nap egy kicsit különlegesebb: ott november 11-e a Veteránok Napja néven ismeretes: ez az a nap amikor megemlékeznek valamennyi amerikai veteránról. Egészen…..
SERTEPERTE Bármit nem! 2010.10.11 21:21:00
 Hamvas Béla szerint „az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan”. Könnyen mondhatta – gondoltam magamban, hiszen nem ismerhette a hamis, a tőkét sohasem látott borokat. Aztán eszembe jutott, hogy nem kellett ismernie a tablettás, a műtrágyából, vagy a kőolajszármazékból készített…..
Michael Collins 2010.10.25 11:09:08
@ElnkÚr: Pusztán az adalék anyagokkal nincs semmi gond. A jól eltalált aránnyal csak érdekesebbé teszik a sört. Egyébként már a 80-as évek közepétől használtak adalékanyagokat, sőt nagyon leterjedt volt az izocukor. Na az tényleg a sör elleni bűntett volt!
Az előzőekben kicsit elkezdtünk foglalkozni a gyermekkori elhízás témával: nem meglepő módon a tudatos étkezés és a mozgás hiányának róhatjuk fel ezt. Kicsit mélyebbre ásom most  ez utóbbi témában, meg a bennem lapuló kisgyerek lelkében is. Ugyanis a gyerek - legyen…..
Michael Collins 2010.10.23 17:39:52
@Petika: Az a nagy baj, hogy a suliban nem mindenkinek tudják megtalálni a legmegfelelőbb sportot. És ha rossz élmények érik a gyereket, akkor végképp elmegy a kedve. Én speciel mindig is rögbizni szerettem volna, de ez a 80-as években középiskolás szintem számomra nem volt megoldható. Most már mehetnék a Pécsi Indiánok edzéseire, de kinek hiányzik, hogy a pályán kapjon infarktust egy 40 éves puhány ember :).