Regisztráció Blogot indítok
Adatok
krystian

11 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt hiszem, most már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Mass Effect 3 vége a játéktörténelem egyik legvitatottabb befejezése. Persze, nem ez volt az első lezárás, ami megosztotta a játékosokat, viszont remek alkalom arra, hogy a régebbi, sokak által rossznak mondott befejezéseket is…..
krystian 2012.04.16 14:30:59
Néha nézünk nagyokat, hogy ezek kik? TOP12 Kedvenc oldalunk összeszedte, kik azok, aki fiatalon/főiskolás korban nagy reménységnek számítottak, de a profik közé kerülve nem azt hozták, amit előzetesen vártak tőlük a szakemberek.Szívesen összeállítanánk javaslatokból a…..
A címre persze sokan felkapják a fejüket, hogy DEHOGYNEM. Valljuk be, nem tartozik a világ hét csodája közé az a kalauz, aki modort illetően kihívásokkal küszködik. Vagyis bunkó. Köszönni csak hallott olyat, aki hallott valakit. Reggeli kávés leheletével elvétve mormol egy…..
Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója négy olyan 2020-ig megvalósuló fejlesztésről beszélt a Heti Válasz mai konferenciáján, melyeket itt jelentett be először, s melyekre már rábólintottak Fellegiék is a Nemzeti fejlesztési Minisztériumban. Gyorsan idesorolom őket, a…..
krystian 2011.11.29 13:30:37
@Alvarez: +1

Én is szeretném, ha valaki elmagyarázná, milyen előnyei vannak az összekötésnek.
Köszi!
Tegnap este mutatkozott be a Két pasi meg egy kicsi Charlie Sheen nélküli első epizódja, amit persze felfokozott várakozás előzött meg a hónapokon át a média nyilvánossága előtt zajló Sheen vs. Warner+CBS+Chuck Lorre sárdobálás miatt, amiben volt zsidópatkányozástól (Sheen)…..
A CBS feleslegesen aggódik az imidzse miatt, a Hollywood Reporter felmérése szerint ugyanis minél több kokót szív fel Charlie Sheen a pornós ribancok seggéről, annál nagyobb népszerűségnek örvend - legalábbis a fiatal férfiak körében. A Két pasi meg egy kicsi főszereplője most…..
krystian 2011.02.10 12:47:28
Emlékeztetőül: "A Magyar Universitas Program 2005 és 2008 között a magyar felsőoktatás legnagyobb mértékű infrastrukturális minőségi fejlesztése, mintegy 175 milliárd forintos - éves átlagban mintegy 44 Mrd forintos - befektetési összeggel. Az Európai Unió támogatásával…..
J-vel írandóSokan képtelenek megjegyezni, vagy éppen túlzott igyekezetük eredményeképpen, de a muszáj szót képesek elipszilonnal (ly) írni: muszály. Találtam a neten egy szavazást, ahol 42 ellenében 602-en a helyes írásmódra szavaztak, tehát ezt sokan tudják. Ezt a mindössze…..
A Story Online tegnap jelentetett meg egy írást Szily Nóráról, az új frizurájáról meg hasonlókról, kell is az ilyen cikk, hogyne kéne, én észre nem vettem volna a séróban bekövetkezett drasztikus változást, ha nem szólnak. Az viszont nagyon vicces, hogy a cikknek nem az volt az…..
Míg a hagyományos graffiti esetében festéksprayt használnak, addig az inverz graffiti lényege, hogy a felületről a legfelső réteget eltávolítva, a tiszta és piszkos felület kontrasztjaként jön létre az alkotás. A néhány éve divatba jött műfaj legismertebb képviselője az…..
krystian 2011.01.01 20:19:04
Ön jó néven venné, ha a nappalijába bejönne a szomszéd Pistike távirányítós helikopterével, és lekaszabolná a kristálycsillárt, vagy benyúlna a hűtőbe és megenné a sonkát? Ugye kérdőn nézne? Esetleg akkor is ellenérzései volnának, ha Pistike pár év múlva a kocsiját…..
  Vannak nála fiatalabb snowoardosok is a neten, de azokat általában rátette az apjuk a deszkára, aztán tologatja, lökdösi őket a havon. Ez a kislány viszont négy évesen már megengedhetett magának pár trükköt, és ötévesen már szponzora is van...
krystian 2010.12.20 16:55:54
@Irise: mond, te nem lógtál gyerekkorodban fejjel lefelé a mászókán, meg nem másztál fára?
Szabó Béla a kanizsai zöld mágus idén megtette az első lépést a világhír fele, amikor a tapolcai Starcsevics Lászlóval, a Stari Sörfőzde tulajdonosával leszerződött a „Zöld Sör” gyártására és palackozására. És mivel én pont arra jártam a hétvégén, és a…..
Fuck To The Music FUCKHEAD!!!!!!!!! 2010.11.23 08:11:00
Vannak zenekarok, melyeket zeneileg ha szeretünk, ha nem, muszáj legalább egyszer megnézni az életben. A Fuckhead is pont ilyen. Áriázás, drum and bass, noise rock, meg nagyjából bármikor bármi zeneileg, és egy hasonlóképpen kiszámíthatatlan, eklektikus performance, mely során…..
krystian 2010.11.25 12:18:37
 Tegnapelőtt Flash Mobot hirdetünk a VII. kerületi önkormányzat elé, a Szimpla nyitvatartásának korlátozása miatt.   Tegnap megtartottuk a Flash Mobot, ahol ott volt a Szimpla üzletvezetője, tulajdonosa, Jávor Benedek LMP-s főpolgármester jelölt és Moldován László VII.…..
krystian 2010.09.17 08:23:34
@beszóló: én lakó vagyok. engem nem zavarnak. de köszi hogy pártolsz!
autózz! Szorul az indukciós hurok 2010.08.29 11:13:00
Annyira vasárnap van, hogy muszáj volt elsütnöm ezt a remeknek közel sem nevezhető szófordulatot. A mai történetet Attila ugyanis azért írta, mert Pécsett bizonyos helyeken egy örökkévalóság hazajutni, ha nem autóval, hanem robogóval vagy kerékpárral jár valaki, amióta…..
(Van olyan, hogy olvasol valamit az Indexen, és elönti az agyadat a lila düh? Na ez a poszt pont így született.) Megdöbbenve olvastam Szlankó Bálint elemzését az Index címlapján az afganisztáni helyzetről. Ezt a szöveget azért nagyon nehéz lenyelni. Reméljük, hogy a szerző nem…..
Most igazán aktuális feleleveníteni a 2002-es Ferrari-csapatsorrendbalhét. Ausztriába, a szezon 6. futamára Michael Schumacher négy győzelemmel és egy harmadik hellyel, csapattársa, Rubens Barrichello összesen egy második hellyel érkezett, de ezen a versenyen végig vezetett a német…..
  A Nemzeti Együttműködés Rendszere olyan lendülettel ragadja magával az országot és az embereket, hogy magunk is bele-beleszédülünk. Most éppen a Hajógyári-sziget örömteli csatlakozásával szembesültünk a legfrissebb Flyerz jóvoltából:   A szigeten…..
Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális. A trükkös az, amikor például filctoll házával nyitnak ki lakatot, a brutális, amikor flexszel esnek neki a láncnak. Most a két iskolát ötvöző, igazán piszkos trükk jelent meg Budapesten. A…..
krystian 2010.07.27 13:35:43
@www.Bisex.hu:
én is erre gondoltam. de szerintem legalább még 6 lakatot kéne rárakni. dolgozzon meg érte :)
A VB eddigi legynagyobb érzelmet kiváltó dolga nem a focihoz, hanem a szurkolók egy becses tárgyához kapcsolódik. Egyesek állítják, ez adja meg a VB egyéniségét, másokat kimondottan zavarja. A facebook-on már 230.000-nál többen is jelezték, jó lenne, ha a vuvuzela…..
krystian 2010.06.17 16:14:12
Már csak néhány nap, és azokkal a kollégáiddal, osztálytársaiddal, szomszédjaiddal is a futballról fogsz beszélgetni, akik korábban olyan kijelentésekkel mértek súlyos csapást a nyúltagyadra, hogy „én mondjuk annyira nem követem a focit, de Del Piero miatt az olaszoknak…..
Aki kételkedve fogadja azt a megállapítást, hogy az Internazionale jelen pillanatban a világ legjobb klubcsapata, az méltóztasson megnevezni azt a csapatot, amely szerinte egyértelmű esélyese lenne egy olasz bajnok elleni meccsnek. Senki? Oké. Amikor szeptember 16-án az Inter nekifutott…..
krystian 2010.05.19 11:48:07
@krystian: Mármint edzőként :)
A réz kémiai vegyjele Cu, rendszáma 29, de ez senkit sem érdekel, hiszen nyilván az aranyra hajt mindenki. Különösen igaz ez a május 29-én feldübörgő NST-kupára, melynek sikerült méltó helyszínt találnunk. Így most felszabadult egy kis időnk, melyben rendületlenül tovább…..
krystian 2010.05.11 16:56:07
Detek-torok Friday I'm in love 2010.05.10 18:33:00
  I don't care if monday's bluetuesday's grey and wednesday toothursday I don't care about youit's friday I'm in lovemonday you can fall aparttuesday wednesday break my heartthursday doesn't even startit's friday I'm in lovesaturday waitand sunday always comes too latebut friday never…..