Adatok
l'homme
247 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Minden mondat labirintusszádból, miben egyre jobbanelveszek. Egy megunt ritmusmarad csak e versben róladés eltéveszthetetlen vágy.Kérlek örökre zárj bele!A sok tövis simít! Lágy!Vagy ez tán a szirmok hegye?Szemed titok-bokréta.Hogyan is tudnám mellőzni?Csak tégy valami konkrétat!E…..
Én ásítok. Te ásítasz.Más titok, más vigaszkell nekem. Az, mi rajtad van:a stabil alakban.Tátongó száj. Fog-jégcsapok.Hajadban szél dadog.Kis kráterek arcbőrödön.Beléjük költözöm.Te ásítasz. Én ásítok.Más vigasz, más titokkell nekem. Az, mi benned van:zajos csend, csendes…..
I.Hirtelen jöttél, mint az őszi szél.Megfontolatlan érzés-hordalék.Egymáson heverő, félénk szavak.Ajkadon szinte még más csókja ég.Egy szétszórt épületben kutatlaknyáladzva, mint egy kiszáradt kutya.Szemedet keresem, hogy szomjamoltsa a könnyek végtelen kútja.Csak te végy…..
Befejezed a betűimérdekes szokásitt a csótányokban úszórégi romos falak közöttmelyek úgy bámulnak ránk minthacsak öreg emberek arcailennéneka repedéseik idő ásta ráncokezek a színekbe merülő képek szemeika nagy lyuk ott egy szájés vastag hallókészülékekkel hallgatnakés…..
Most csak nézlek megint, s te nemveszed észre. Az arcodbabetonozom tekintetem,hófödte mosolyt karcolvabelé. Maradj nekem vágynakvörösen viháncolva még,hol a szenvedély nem fájhat.Importált érzés-hordalékvagy nekem e konténerben,az elfáradt, izzadt szívben.Forró parázs: ott ég…..
Kérlek légy az én vörös almám!Elér ez? Olvasol? Hallo! Hallo!Lomha szívem az üres fán rádtalál.Lennél fehér folt a fekete falon?E reménytelen szavak hullnak rászegény márvány szívemre mikornekem vágod szemeid. S bénul a láb.Egy reménytelen szó... tégy bármit…..
Ősz a vonaton. A vonaton ősz.A vonaton ülsz. Monoton nősz.Arcokat nézve. Nézve arcokat.-Karc az ablakon. Kis karcolat.-Az összes üres. Üres az összes.Kávét iszol nehogy összeess.Zsebedben semmi. Szemedben tájak.Összeesnek. Halálra várnak.A kalauz jön. A szája nyitva.Beszél: "Nem…..
Szemet szúró, szinte szajhásan kirívóruhában álldogál egy bíbor bokor. Anap reflektorfényében e kis ringyóa feltűnésért a többit okolja!Vonaglik a szélben. A sok zöld közötttársat keres magának. Unalomból.Egyedül mered le rám a dombróla szerelem színébe öltözött... De…..
Mélyre ásokelejtett pillantások-ba:Egyik tiéd,de jó is lenne, ha ég-ne.Ne. Egy másikis tiéd. Nézel. Ásít-asz.A harmadikmásé, de nem érdekel.Kell-esz. Csak te!Bár találnék egy forrót!Hol vol-tál eddig?Csak küldj egy vörös jelet!Ennyitkérek én.Egy túlfűtött…..
Kétszer láttalak... Talán háromszor,de mint vízbe hajított szikla merültembeléd. Most minden emlékem hűtlen,csak arcod darabjai vannak itt zsebemben. Szende szemed, s szatén szád.Összegyúrom e szétszórt masszát.Kezemben vagy. Félkész fénykép...Minden itt van, csak az nem, mi…..
Eltelt egy év, s tán te lettél más,vagy tompább ihletet fúj csak az ősz.A kertben körbenéz a jól ismert fa,s vele te is egyre csak nagyobbra nősz.Kinőtted a régi, szakadt vászon dzsekit.A tollak kifogytak, már hiába írod,hogy "az eltévedt elmúlás nem érdekel senkit."Üresek a…..
Bárcsak átugorhatnék az idő felett!Hogy lássam: bárminek van-e értelme!Hogy még szinte vérző sebeid feledd!Vagy, hogy kiderüljön gyilkos pengém éle tevagy. De itt állok a rideg ég alatttanácstalan. Néha látlak... Néha eltűnsz.Míg szememnek végül tán csak annyi marad,hogy e…..
Afelejtés rezzenéstelen tavaibanegy alma lehetnél, mi nem merül el.Nyammogó kukacok a süllyedő tavalyiban. Egy cinege vagyok a parton, ki fülel,s csőrével téged felkapna gyengéden.Itt a parti fák alatt alszik az éden.Érett gyümölcsbe kéne harapnom,vagy a túlerjedtbe belehalni…..
Ma láttalak először,s mint e szeptemberi hevesszél az ablakból, előtöre verssikítva belőlem.Kezeink pár centirefeszültek meg egymástól.-Szorítsd az enyémbe, idemielőtt megfázol...-gondoltam.Ugyanaz az árnyalate két kézfej: törzs-barna...Ilyen lett a nyár alatt...A…..
Nem szeretnélek ennyire akarni...Jobb lenne talán feketén elmenni,mint hiábavalón, törtfehéren világítva maradni.Elmennimégis mindig sokkal nehezebb. Csak a hiábavaló, súlyos szavak maradnak. Nem akarlak ennyire szeretni.....
Éjszakák végtelenül visszhangzó zajábólátolvadni hajnalok szétszórt csendjébe.Látni, ahogy az ébredő sugarak alattmegreped az elnémult fürdő csempéje.A földről fölszedni egy-egy elhagyott hangot.Eltenni mélyen a szívbe: a farzsebbe.Előhúzni egy másnapos, üres téren,mi…..
I.Hajad holló megkötött szárnyakkal.Ha szélnek eresztenéd messze repülnes szemem az elszálló látványra ülne,míg vissza nem szállna hófödte válladra...Válladra, mit fed fehér hó,hova hajtanám fejem,s éj-sötét, bársony takarólenne a holló nekem.II.Lábaid masszív…..
Túl sokáig hagyta kint a nyáraz éjszakáit a szabad ég alatt,mit felhők borítanak, s üres téglalapmost. Pest magába szívta mára koraszülött ősz felsírását.A fák lengedeznek, mint a stripperek.Jövő hétre már esőt tippelnek,Pár csillag csendben festi másátaz égen…..
Visszatérni valahova,hol sosem voltam még igazán.A néma csendben álló szoba,a megfagyott, régi kazán,az otthontalan ölelések,a honvágy keltő, távoli tűz,életlen, zord konyhakések.Az udvar fehér bárszékén ülsz.Felismerni az ismeretlent:Egy eddig megbúvó ráncot ahomlokban…..
Feszülten néz. Megfagyott bőreelfolyó arcáról, mint patak csorog.Felém fordul. Meglát. Vicsorog.Megnémult, fekete utcák éjjeli őre.A szétfeszülő csendben áll.Csak ő van, és én, s a málló ég.Hozzám vágja hideg tekintetét.A nyár leheletétől szegregál.Létével védi az…..
Egész éjjel csaholtak a kutyák.Fekete titok mászott -e külvárosi éjben-a kertek alatt. Egy pillanatramegállt a félrecélzott lámpafényben,s tovább kúszott a csendben fáradtan.Az ablakból néztem. Félig láttam csaka magány, s a bú e torz sziámi ikrét.Az utca remegett. Tán…..
Kifordulnak némán itt a mák.Aprók és szinte színtelenek lesznek,mint a mák.Az idő síne zúgva meginog.A balansz érzet megszűnik.Megint ottállunk a peronon. Te és én,mint végtelen zsinóron két kötéltáncos.Lekésnéma holnapokat, de nem indulnak.A ma két vonat közti holtidő.Még…..
Csak néha csöpög le egy-egy csepp már.A roskadozó, rozsdás eresz,mint egy gáttal elzárt, tomboló szempár,mi könnyet már nem ereszt.Kavarog a víz, megreped a csatornas a levél-tömés átszakad,ahogy a könny is végül visítva, csapkodvaáttöri a gátakat...
A komor köveket simogatjákaz apró, gyengéd pasztel hullámok.Az eget sötétre festik bús felhők,így innen a semmiig épp, hogy ellátok.Zord formák buknak víz alá:az egyik elszakad, már fel sem jön talán.Villámok pislognak a feketeségben,s viharjelzések a tó túloldalán.Stégek…..
A megbánás rezgő húrjai.Kimerült határokkontúrjai.A szívekben árkok.Ott ásunk mi egyreméllyebbre.Ott áll majd végülaz éj egybe.Egymásba folyt vérünk.Két szakadó ér atorkolat.Marjunk ma magunkbafoltokatvörösen vakulva.Végigcsorgó vér ahúrokon.A bú nem a barátod...a bú…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz