Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ratched nővér

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi folyik itt, Magyarországon? Jogos tiltakozás egy rossz döntés ellen? Civil ellenállás? Forradalom? Puccs? Idegen beavatkozás? Vagy egy kicsit mindegyik? Valljuk, be az elmúlt napok alaposan megforgatták azokat is, akik próbálják rajta tartani kezüket a hazai közélet ütőerén. A…..
Legalábbis egy több mint hatvan vizsgálatsorozatot feldolgozó tanulmány szerint a nem-hívő emberek intelligensebbek azoknál, akik vallásosak. Ennek elsődleges oka a szerzők szerint a vallások irracionális, tényekkel nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható lényegében…..
Hogy kellően témábavágó, úgy értem Farkasházyba vágó legyek, hogy elmondhassam én is, mint mások, hogy Szárszónak is egy a vége, íme: igencsak tele van/lett a (H)hócipőm  ezzel a hétvégi balliberális dzsemborival. Ahol túl sok szó esett a korszakváltás-kormányváltás…..
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökei: Gyurcsány Ferenc (2004-) és Horn Gyula (1990-2002) elvtársak. Németh Miklós (1989-1990) és Medgyessy Péter (2002-2004) elvtársakat kiretusálták. ..
ratched nővér 2013.06.21 09:59:22
Nagyon elszántan védik a tüntetők Isztambul kivágásra ítélt fáit továbbra is. A paprikaspray se segített, ez az önjelölt Hulk például annyira bekattant tőle, hogy megpróbálta egyedül felborítani a rendőrségi vízágyús autót. ..
Pozsony csúnya város, hallom sok esetben szlovák cimboráimtól is, de nem értek egyet a sommás megállapítással. Íme a város, ahogy még soha nem láttad. (Leadkép: a hír címlapot érdemelt a legolvasottabb szlovák internetes felületen is!) Képzeljük el, hogy egy első éves…..
ratched nővér 2013.04.23 08:19:14
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
tényleg a munkásnegyedekben elcsehesedett magyarok lengyel nyelvleckéket vettek? biztos a sok lenygyel túrista miatt átképezték őket idegenvezetőnek.
Szabó László Annamária 2013.04.17 09:47:57
A kilencvenes évek elején ismerkedtünk meg. Dinamikus volt, tele tervekkel, ambícióval. Aztán hosszú-hosszú évekig nem találkoztunk.2007-ben kerültünk össze a munkánk kapcsán. Akkor már ismert médiapolitikus volt, engem a Magyar Televízió kuratóriumába választottak,…..
Jakab Attila vendégbejegyzése   XVI. Benedek pápa lemondása óta – ami a pápaság modernkori történetében egy példátlan helyzetet teremtett –, Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros-érsek neve időközönként esélyes pápajelöltként merül fel – mindenekelőtt az…..
Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetőinek van-e közük a nagyon alacsony vízszinthez, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. A…..
ratched nővér 2013.01.31 15:29:12
@csárli hárper:
nem kell külföldre mutogatni! gyurcsány lopta el.
de hidd el, idén már lesz víz a balatonban!
Kommenteltek? Andropov elvtárs intézkedjen. Hajnalban, igen. Ha a KGB nem boldogul kérjen segítséget a Médiahatóságtól. Szalai, da.  Takarják ki őket, vezércikk a Pravdában, a szokásos. Bérencek, vádaskodók, írjanak amit akarnak. Daszvidánja. Nu…..
Dicsőség minden hősnek, vagánynak, asszonynak, és suhancnak aki 1956 októberében mert megmozdulni, mert fegyvert fogni, és azt mondani: elég! Hiába verték le a forradalmat, valójában az elesettek halála , a meghurcoltak szenvedései elültették azokat a magokat amik kihajtván végül…..
ratched nővér 2012.10.25 20:41:24
Nívó Egy, csak egy párt van... 2012.10.25 09:15:00
Miután tegnap a legtöbb közírónak, független blognak és internetes portálnak is sikerült csontig benyalni Bajnainak, hadd emlékezzem meg egy pártról, amelyik nem hódolt be a (vélt) közhangulatnak, és ezzel hatalmasat nőtt a szememben: ez a párt nem más, mint az LMP. Az LMP…..
Lehetne ez a mai - azeri gyilkos kiadatása - hír kapcsán megszületett sajtóreakciók összefoglalása. Vagyis, a közbeszédet akkortól érdekli ez az egész, ha Örményország legmagasabbrendű nemzetközi kiakadása az angol nyelvű sajtón keresztül (!) elér hozzánk. Pedig a KIM már…..
ratched nővér 2012.09.02 09:42:00
@MACISAJT:
hozzátartozikk,hogy a csuti cigány azért kényszerül az IMF hitelre mert gazdasági csődbe taszította az országot
Valamikor a 90-es években, ha valaki felvetette, hogy a hunoktól származunk, kiválasztott ázsiai nép vagyunk, szelíd sajnálattal átitatott megértéssel néztünk rá, mint egy injekciós királypártira, sejtettük: a közelben MIÉP-gyűlést tartanak. Manapság a szittyák a Kurultájon…..
Az olimpia egy természetesen nacionalista képződmény, amelyen országok versenyzői állnak fel a rajt előtt és nemzetüket képviselve próbálnak minél jobb eredményt elérni. Nincs is ezzel semmi gond. A gond az értelmezéssel van, vagyis azzal, hogy a soviniszta vagy a patrióta él…..
Nem az a nacionalizmus, hogy nagyon szeretem a hazámat, az sem a nacionalizmus, hogy utálnék más nemzeteket. A nacionalizmus az a kognitív pozíció, amelyik a világot a nemzetek összességeként fogja föl. Érdekes, hogy egy hivatalosan poszt-nacionalista korban, ahol a panem elosztása…..
ratched nővér 2012.08.11 15:25:01
@Éhesló:
Kronberger Lili, Weisz Richárd, Braun József, Weisz Árpád, Brüll Alfréd, Petschauer Attila, tipikus magyar nevek :)
Reckl Amál blogja Ő ilyen 2012.05.14 14:24:00
Ti hisztek Szabó Győzőnek? Én alig.Tegnap Hajdú Péternél - akiről nem először állapítom meg, ha nem a saját maga által kreált vacakban tapicskol, nem is rossz kérdező - Szabó Győző drogfüggőségéről mesélt. Szerencsére a színész már bő évtizede túl van a…..
   A heti borító igen különösre sikerült a Time magazinnál. Nem egy újabb háborús avagy mozis hős látható a címlapon, hanem egy fiát szoptató anya. Igaz, a gyermek nem is olyan kisded, hiszen már 3 esztendős múlt. A mama 26, Jamie Lynn Grumetnek hívják, és…..
Azt hiszem nem kell túlságosan hosszan ecsetelni, miért ellenkezik sikoltozva az emberi logikával a repülőgépre szabad ég alatt történő várakozás. Naiv ügyfél és utastársai 30 percig áztak, mielőtt elindultak Stockholmba. Hello Homar, Láttam a három héttel ezelőtti…..
Ötvenezer forintos pénzbírságot és öt büntető pont levonást szabott ki a rendőrség arra az autósra, aki januárban a VII. kerületben nagy sebességgel kis híján elcsapott egy kerékpárost. Az esetet a bringás fejkamerája rögzítette, így volt bizonyíték is: a sofőr…..