Adatok
bohus
23 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
comment:com
Ki más is állhat a hajléktalanok bebörtönzése ellen tiltkozók mögött a Tények szerint, mint Soros György?
2018.10.19 23:41:53
Az egészen biztos, hogy a hajléktalanság és a hajléktalanok kriminalizálása nem az a téma, ami összehozza a Fidesz szavazóit, hogy egy emberként sorakozzanak fel az Orbán-kormány döntése mögött, így az elmúlt napokban igencsak vértelen és bizonytalan nyilatkozatokat hallhattunk a kormányzat…..
Kiket kellene főbe lőni, és szabadon likvidálni Magyarországon? Erről beszélt egy volt hírszerző tiszt az Echo tévében.
Kölcsönösen előnyös karriert kínál a Nemzeti Együttműködés Rendszere azoknak az egykori állampárti besúgóknak, hírszerzőknek, illetve volt MSZMP-tagoknak, akik hajlandóak…..
comment:com
Meg lehet-e jobban alázni embereket, mint a TV2 tette a hajléktalanokkal?
2016.11.07 20:36:16
Valósággal undorodnak a gyalogosok, amikor lemennek a VIII. kerület valamelyik aluljárójába, amiket szinte elleptek a gyakran agresszív, részeg hajléktalanok, akik körül orrfacsaró a bűz, és a saját mocskukban fetrengenek, állítja a TV2 Híradója. És ez még csak a felkonfja volt a hétfő esti…..
Update: A Radio Q tulajdonosa, Vadas Tamás levelet írt, amiben a következőt kérte: Kérem szíveskedjen helyreigazítást közölni, hogy Csákány Tibor továbbra is a Rádió Q munkatársa.A főszerkesztő jogköre munkatársi jogviszony megszüntetésére nem terjed ki, az arra jogosult…..
Hadd áruljak el egy titkot. Az Index szerkesztőségében kevés dolognak szoktunk annál jobban örülni, mint ha összeomlik a baloldal mocskos vádaskodása. Utoljára Zuckerberg Facebook-alapító távozását kísérte olyan felszabadult üdvrivalgás, mint most, amikor kiderült, hogy…..
Nincs érettségije az Európai Parlament elnöki tisztét betöltő Martin Schulznak, derítette ki a Magyar Nemzet a politikus önéletrajzából.
//
<div><a href="http://www.micropoll.com/a/mpview/1136316-3778550">Click Here for…..
Először is hallgassuk meg Richy Pitch felvételét, amit a Ghánában élő angol dj a világbajnokságra csinált a BLACK STARS-nak. AWESOME!!! BLACKSTAR Richy Pitch feat. M.anifest by richypitchEbből is látszik, hogy a zenében sehol sincsenek hozzánk képest a szörfösök, kérdés,…..
bohus
2010.06.19 13:33:42
az ausztrál rögbisek és a favágók csodálatos összecsapása soon
bohus
2010.06.19 14:13:11
bohus
2010.06.19 14:13:56
Ilyen drámára nem emlékszem, mondta a pravda.sk-nak a szenzációs magyar–szlovák után Jan Filc. A szlovák szövetségi kapitány szerint a magyar csapat remek munkát végzett, kitűnő kapusa és megbízható védelme van. Lefordítottuk az interjút. – Hogyan értékeli a…..
bohus
2009.04.25 10:59:34
Amerre csak nézek cérna hangú, ártatlan tekintetű, mezbe öltözött aprónép nyüzsög a lelátón. Az MLSZ és a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség tíz szektort töltött meg kiskölykökkel - nem győzzük hangsúlyozni, parádés kezdeményezés. Ezek közül a srácok közül sokan…..
Tamás Bence Gáspár kollégámnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utolsó napjáig visszalévő 13. napon megírja, hogy a jelenlegi kormányfő, mennyire népszerű is volt ragyogásának napjaiban a nők körében.A cikk megírása előtt Bencének…..
bohus
2009.03.22 14:31:46
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy ha tényleg ő áll a válság megoldásának útjában, kész félre állni. A tanácskozás nem volt annyira feszült, mint az, amelyen őt választották Medgyessy Péter helyére, ennek ellenére a zárt ülés megkezdése…..
Már nyolc hónapos Buborék, Magyarország legfiatalabb vízilova, aki Abonyban, egy magánállatkertben látható, ahova úgy száz kilóval ezelőtt került, írja Bohus Péter kollégánk, az alábbi videó alkotója. Buborék megsimogatható, etethető. A riporter szerint a vízilovak bőre…..
Brazília csodálatos, és örök. Először 2006-ban voltam Fortalezában, és azóta ötször tértem vissza. 2007 őszén bejártam Rio-t, Sao Paulot és Fortalezát.Az alábbi videó a Maracanában készült. A Fluminense 2:0-ra nyert a város szegényeinek csapata, a Flamengo ellen.…..
Az abonyi magánállatkertről egy kártyapartnerem mesélt, és ezután vele együtt utaztunk a Budapestől alig 100 kilométerre található zoo-t megnézni. A tulajdonos hobbiból kezdte el gyűjteni az állatokat, kedvencei az oroszlánok, de a 300 állat közül a legnépszerűbb a már most is…..
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége tavaly, a Balaton déli partján egy meglehetősen leromlott állapotú, de nagy kiterjedésű telket - volt kempinget - szándékoztak vásárolni Kötcsén. Ilyesmi bárkivel megesik, de a politikai téboly odáig fajult, hogy mindenféle…..
Nincs, sosem volt, és soha nem is lesz drogmentes a világ. Vannak azonban, akik ennek az álomnak a megteremtésével próbálkoznak, és harcukban semmit nem tartanak elég drágának. A másik oldal a legvadabb dolgokat találja ki, hogy az álmodozók irreális világára felhívja a…..
A lósport legutóbbi ünnepén a Kincsem Park tervezett eladása, felosztása, beszántása ellen Fábry Sándorral az élen, civilek tüntetést szerveztek a jelenlegi vezetés ellen. A Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója, Vajtó Lajos az eladást tagadta, de az ügy természetesen mégsem…..
A Joób Sanyi blognak sikerült elérnie a szombaton könyöktörést szenvedett Joób Sanyit. "Fájdalmaim vannak, de viselem" – mondta a vasárnapi ebéd közben. Még szokja az új helyzetet, nem tudja vágni a húst, és a zokni felvétele is egy kihívás. "Most jövök rá…..
bohus
2009.03.15 13:35:54
bohus
2009.03.15 13:38:45
@bohus: már ha egyáltalán elkölti. jó étvágyat
bohus
2009.03.15 14:18:44
@calam: sajnálom
Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Joób Sanyi. A péntek esti rovatbuliból a hajnali órákban még szerencsésen hazatért, majd álomra hajtotta fejét. A baj a déli órákban érte. Blogunk értesülései szerint rosszul lépett, elesett. (Hogy a megroggyanás…..
bohus
2009.03.14 20:58:45
Az Egyesült Nemzetek Szervezete tíz éve úgy döntött, hogy a világot 2008-ra kábítószermentesíti. 2009. március 11-én, Bécsben, kormányközi konferencián beszélték át ezt a képtelen álmot, hogy sikerült-e valamit megvalósítaniuk a drogok terén.A megbeszélésre igyekvő…..
Néhány napja levelet kaptam, amelyben azt írták, hogy Magyarország izraeli bekebelezése tovább folytatódik, bla, bla, de mint minden összeesküvés-elméletben, ebben a levélben is voltak konkrétumok: Táborfalván 4600 fős izraeli hadsereg tartózkodik, családostul, akik egy…..
Sanyi ma kicsit késik, mert várja a hevederzárszerelőt...
bohus
2009.02.20 12:13:42
Csak most derült ki számomra, hogy miért vált ténylegesen láthatóbbá a bűnözés Magyarországon. Noha mindig is előfordultak bűncselekmények, a többségnek flow-szerű élménye volt azzal kapcsolatban, hogy a rendőrök majd jönnek/mennek, és megoldják, felgöngyölítik.Mi…..
bohus
2009.02.16 14:01:41
@Szakadás: ha te így gondolod, az a te dolgod
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz