Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ronla

0 bejegyzést írt és 365 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Soha ilyen nehéz dolgom még nem volt hogyvolttal, mint ebben az esetben. A Gábor-Nóri ügy, amiről sem a TV2, sem senki nem gondolta, hogy az lesz belőle, eléggé felkavarta az állóvizet, ami a műsort egyébként övezi a sajtóban, és ez alól nem tudja kihúzni magát ez a blog sem,…..
Két óra is eltelt, Carlitónak pedig egyre kellemetlenebbül feszült a hólyagja. Vagy hazamegy és megkockáztatja, hogy a kék óra másé legyen (esetleg a Bé jöjjön vissza érte azokkal a jellegzetes, imbolygó lépteivel) vagy most cselekszik. Az apja mindig azt mondta, hogy sok…..
Tessék, itt a poszt, amit várt a kommentelőhad, itt lehet kibeszélni a hamarosan kezdődő döntő eseményeit, drukkolni valamelyik agyhalottnak és keseregni azon, hogy VV Attila két mondata többet ért, mint ez az egész évad, de hát ha egyszer így volt, akkor mit lehet tenni. UPDATE:…..
Az utolsó hétbe léptünk és rutinos VV nézők már tudják, hogy a műsor ilyen tájt leledzik a moslékos vödör legalján. Már nem segít a konfliktusok bejátszása, nem segítenek a szabadtéri programok, sőt még az se segítene, ha valaki a csillárról lógva hányná telibe a…..
Kisiklott a Tündérfalvi Express A párbajt megelőző pillanatok általában nem szoktak túl veretesek lenni, mindenki fejben már a stúdióban van, agyal, hogy hogyan is kell alanyt állítmányt egyeztetni és erősen trenírozzák magukat, hogy még véletlenül se csicskagecizzenek élő…..
A legszürreálisabb párbajon vagyunk túl, nem volt kiabálás, veszekedés, a két delikvens közösen kutyázta a többi lakót, a kiesetteket és tulajdonképpen azokat is, akik majd egyszer beköltöznek, és nem kúrnak a szauna padlóján, bunkerben. Hogy aztán mi döntött Laci javára,…..
Ronla 2015.02.16 22:06:37
@Juvegrande85: Kizárt dolog, hogy zokogva mennék vissza, sőt, örülnék, hogy kint hagytam az ostoba tyúkot, mert már átment hárpia-házisárkány kombóba. Na, persze, a kemény melót szokás szerint megint a férfinak kell elvégeznie, de én egy terminátor vagyok, mindenkit lenyomok és kinyírok, és mindent kibírok! :D (csak viccölök :D )
A Révai Lexikont is felülmúló Villa Történelem bőven látott már egy-két keményebb bulit, de olyan szélsőséges arconpörgést, mint ami tegnap volt, na olyat még a fecske alsógatyában és szúnyoghálós trikóban vébékázó  Szexkiborg Alek se tudott. A bent elszállásolt…..
Harag, gyűlölet, idegesítő kijelentések és nézetek, de mindenekelőtt a felelősségvállalás teljes hiánya jellemzi a villalakók mindennapjait. Talán a szerkesztők is látták, hogy ebből semmi jó nem fog születni (nem hogy normális összefoglaló), így szépen bedobták az új…..
Ronla 2015.02.11 09:40:19
@zsopicur: OFF bocs, hogy megkérdezem, de az avatarod olyan nyalogatós avatar? Láttam olyat, ami nyalogatta a képernyőt, és az olyannal ki lehet engem kergetni a világból, mert folyton asszociálnom kell. :D Neked nem lekonyult fülű kismacsek volt előtte? Az jobban tetszett. ON
Ronla 2015.02.11 09:42:26
@Spitzbauer: Dehogy felebaráti hozzáállás! :)
Ronla 2015.02.11 09:45:43
@Spitzbauer: Ha Láccinak volna humorérzéke, akkor ráírhatná a godzillájára, hogy Attila. :D
Az újabb tematikus hetet lezáró szavazás vészjósló eredményt hozott, a többség szerint ugyanis Fanni a legesélyesebb arra, hogy médiaszemélyiséggé váljon. De legalább ennek bekövetkezte előtt még vár ránk néhány biztonságos hét, ameddig csak egy BeleValó-ban…..
Ronla 2015.02.08 14:43:35
@Empty Bee: Denisz tudja, hogy Fanni erős, és elvégezteti a piszkos melót mással. Denisznek a lóvé kell. Ha Fanni megnyeri, biztosan rástartol kint Fannira, a kérdés az, hogy addigra Fanni átlát-e rajta.
Ronla 2015.02.08 15:29:03
@Krétagarbó: Szerintem nem sokan kajálnák ezt be. Azért tudjuk, hogy Fanninál akad egy agysejt a nagy szőrzet alatt, ami néha egész jól működik. :D
Ronla 2015.02.08 22:34:13
Most, hogy a magyar közbeszéd legfontosabb szava a geci lett, elég nagy bajban van Fannika: ha Simicska Lajos élő adásban önti a szart a miniszterelnökre, akkor mégis kit érdekel, ha a villában egy műszempilla mögé bújó nő úgy káromkodik, mint Tourette-szindrómás kocsis.…..
Ronla 2015.02.08 09:05:30
@hannamontanna: Fanni már nyert, igaz, nem millákat. Denisz tutira nem nyeri meg, ahogy Laci és Dóri sem.

Párbajok további sorrendje LEHET (de egyáltalán nem biztos)
Edina-Laci Edina -> top 5
Robin - Dóri Robin -> top 4 itt kérdés, hogy lesz-e még lila, mert ha igen Robin ott van a top 3-ban.
Edina - Fanni itt ki tudja, ki jön vissza. Denisz top3-ban van, és bárki jön vissza az Edina-Fanni párbajról, szerintem Robin nyeri.
Ez csak az én verzióm persze.
Ronla 2015.02.08 09:08:22
@Fu Szekh Li: értem, amit írsz, és van igazság benne. Szerintem, itt már Robinnak is kockáztatni kell. Meglátjuk.
Ronla 2015.02.08 09:11:49
@egyemakisszíved: Edina menjen csak ki párbajozni, és ha volna eszük, akkor Dórira szórnák Lacival a jeleket, és Robin is rátehetné Dórira a duplát, Fanni, meg Denisz nem haragudna ezért.
Bencus lebarnult és feltöltődött, ez egyértelműen látszik rajta, Costa Rica ilyenkor jó meleg tud lenni, meg máskor is, ha már itt tartunk. És igen, szerintem tudja, ki nyerte az Éden hotel harmadik évadát, de remélem nem spoilerezi el senkinek. A villában kajapara és kajagate volt,…..
Elérkeztünk az abszolút érzelmi mélyponthoz a játék során. Amikor a gyűlölet átható savanyú rothadásszaga tölti be a levegőt, és mindenki legszívesebben szembeköpné azt, aki vele először szembejön, mert jelenleg nincs a világon másik hat ember, akivel kevésbé szívesen…..
Ronla 2015.01.29 23:16:44
@Ronla: és utána börtönhetet tartani. Aki jól viselkedik, előléphet fegyőrnek.
Ronla 2015.01.29 23:33:16
@aggyistenbrittudós: nem azt írtam, hogy Freddie Krüger mászkáljon éjjel a villában. :D :D
Én állatkínzó? Soha. Maci röfit sem hagynám sokáig szenvedni. És milyen jól mutatna az asztalomon az almával kipeckelt szájával. :D
Ronla 2015.01.29 23:34:47
@aggyistenbrittudós: csak azért írtam, mert a kreatívok nem kreatívok, és már nagyon unalmas ez a nyígás, amit a lemmingek levágnak.
Azt hittem, hogy egy keddi adás nem lehet izgalmas, mert ugye mi a tököm történhetne kedden. A kiválasztás lecsengett, egyre kevesebben vannak, azok is csak zabálnak, meg alszanak, mint az a bizonyos proverbális bunda. Már amennyiben a bunda alszik, de ebbe most ne menjünk bele. Szóval…..
Ronla 2015.01.28 22:29:25
@Krétagarbó: Megágyaztam, sőt bevacsoráztam, hogy tudjak inni. De az öfi jobban rombolja az agysejtjeimet, mint az alkohol. Ha nem sikerül bemászni, akkor a szőnyegen alszom.
Ronla 2015.01.28 22:32:09
@vastyúk is ..: Úgy járunk, mint az a baráti kör, hogy amikor ment még péntekenként a Dallas, és Jockey Ewing ivott egy whiskeyt, akkor ők is ittak egyet. Senki sem maradt józan az epizód végére.
A mai hogyvoltot Leninnel indítjuk: „Tanulni, tanulni, tanulni!”. Bár igazából ezt Szálin mondta, miután közösen kicsináltak pár százezer oroszt. De ez most lényegtelen, mert a villában máshogy szabadulnak meg az ellenfelektől. Viszont a szerkesztők jól ismerték fel, hogy…..
Bence nyitja fel a tegnapi és tegnapelőtti események szerelembuborékját és próbálja jobb színben feltűntetni Őstulok Lacit, hogy ő bizony leérvelte Zsut a párbajon, hogy joggal térhetett vissza ő meg hasonlók. Ami engem illet, szerintem borult a papírforma, bár azt is teljesen meg…..
Ronla 2015.01.20 22:59:23
@Krétagarbó: Nekem mondod? :D :D
Ronla 2015.01.20 23:35:59
@kismalacka: én gyilkolászós? Dehogy! A csatornába is csak dinamittal megyek be, oszt krokodilkönnyeket ejtek, hogy, na vazze, megint elúszott a vacsora.
Neked is jó éjt! :)
Lilu fekete miniben, Bencus a szokásos farmeringben kezdi a műsort, és ironizálnak menten, eddig minden párbaj rémesen szoros volt, mondják, de majd most. Az állás, mint kiderül, 52-48, már ha kerekítünk egy kicsit, ami nem áll túl messze az én általam jósolt 55-45-től. Ugyan nem…..
Bencusnak jól áll a kockás, ezt meg kell, hogy állapítsam, ingben, fosszínű farmerban közli, hogy mióta kiderült tegnap, hogy Zsu a pampulaszájú Lacibetyárt viszi ki magával a hóra, megfordultak a százalékok, de hát ki tudja, melyik versenyző van a fantomképcsalád tagjai alatt,…..
Válság! Bizalomvesztés! Könnyek! Kongatás! Disznó! DRÁMA! És még volt egy kihívásunk is. Végtelenül hosszú volt ez az összefoglaló és még annál is fájdalmasabb, mert ugyanazokat a köröket futják ugyanazokkal az érvekkel és sérelmekkel körülbelül századszorra, és a…..
Ronla 2015.01.15 22:33:34
@-pkata-: Gondolhattam volna, különben nem lenne min csámcsogni.
Ronla 2015.01.15 22:41:53
@Csak ügyesen!: Lehet, rég volt. Így harminc és negyven között kihagy már a memóriám, sőt túl vagyok néhány kapuzárási pánikon is. Két alkalommal is filóztam rajta, hogy vajon bezártam-e a kaput, vagy se. Ezek után a Lacci fijút teljesen megértem. :D :D
Ronla 2015.01.15 23:03:37
A szexuálpszichológus kicsit későn jön már, nem?

@sui.generis: "A disc öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát." Be kell látnod, ez tiszta mission imposible, megvárjuk még robban.
Ebben az epizódban annyi volt a cselekmény, hogy Peter Jackson abból már trilógiát rendezne, de úgy, hogy az utolsó részt a végén kettévágnák, meg még másfél órát hozzácsapnának az egészhez a díszdobozos bluray rendezői változatában. Ott kezdünk, hogy majndme mindenki…..
Hát itt vagyunk. A kiválasztás napja. Ez a rész megint rávilágított, hogy mit is utálok a taktikázásban, pláne, ha ilyen emberek próbálkoznak vele. Még mielőtt ezt kifejteném azért elmondom, hogy amúgy Maci epegörcsöt kapott, ezért kórházba kellett vinni, de mindenki…..
Ronla 2015.01.12 10:05:24
@ms delacroix: "Szerintem azert tette Zsura,mert Zsu ki akarta vinni Lacit, es ... meg mindig szolidaris Ronehez..."
A kettő nem zárja ki egymást, sőt...
Javában zajlik ez a remekbeszabott hierarchia/dzsungelhét, ami azon túl is számos szépséget tartogat, hogy most egy hétig élvezhetjük a látványt, ahogy Jabba „Varacskos Disznó” feliratú táblával a nyakában mászkál. Mindjárt itt is van nekünk Kazal és Komisz…..
Ronla 2015.01.08 12:47:45
@Krétagarbó: Abban teljesen igazad van, hogy egymás támaszai, és ez kell. Ami Lacit illeti: az Edina vonal kell az életben maradásához, meg amúgy sem lenne hová menekülnie előle. A kérdés az, hogy ha valamilyen ok folytán Edinát megutálnák bent, akkor Laci meddig lenne a szövetségese? Tartok tőle, nem sokáig, max csak Edinának játszana.
Ronla 2015.01.08 12:54:24
Kis jubileum ez, az ötvenedik VV7-hogyvót de akkor is, ha a hatodik évadból indulunk ki, kb. félúton vagyunk, könnyes is a szemem egy picit. Lilué és Bencusé nem, rém vidámak, egyikük miniben, a másik ahogy szokott, és nem, nem Bencére adták rá a platformcipőt sem. Lehet nem is…..