Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ne0dd

10 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elképzelhető, hogy az építészet iránt kevésbé érdeklődők még nem hallottak korábban Tugendhat úrról, valamint feleségéről. Pedig hasznos tudni róluk, ugyanis hozzájuk kapcsolódik Csehország egyik legszebb városának, Brnonak nevezetes épülete, a - dobpergés -…..
A német nagyváros nem véletlenül kapta becenevét, a Bankfurtot. Itt található ugyanis Európa egyik legnagyobb kereskedelmi központja, számos bank és pénzügyi szervezet székhelye. Ahogyan az a hasonló helyeken lenni szokott, a gazdag nagyvállalatok a külsőségekre sokat adva…..
A 2010-es években különösen felkapott környékké vált a Mecsek, köszönhetően annak, hogy 2010-ben Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa. Már ezelőtt is Magyarország egyik legszebb vidéke volt ez, de a hírnév és a turisták folyamatos érdeklődése remekül felélénkítette a forgalmat. Amikor azonban Pécs…..
Minden a hagyományos légitársaságokkal kezdődött. Ahol még alanyi jogon járt a repülőjegy mellé az ülőhelyfoglalás, a nagybőrőnd feladása, a szendvics, a kávé – és az utaskísérők mosolya. Persze azok a fránya fogyasztói igények, hogy olcsón lehessen eljutni repülővel…..
Minden nemzetnek megvan a saját helyi eledele, amit egyfajta kultusz övez. Amit minden odalátogató kipróbál. És amit minden ott élő ismer és szeret. Vagy éppen nem szeret, mert már annyira unja, hogy a csapból is ez folyik.  Nincs mit tenni, ez a jelenség tulajdonképpen tényleg…..
Idén 40-edik alkalommal került megrendezésre az Utazás kiállítás, ahova harmadik alkalommal látogattam ki. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi újat lehet egy ilyen rendezvényen mutatni - pedig eddig még minden évben egy rakás új dolgot láthattam. Úgy döntöttem, hogy ezúttal pontokba szedem, mi az…..
A hétvégén kerül megrendezésre a 2017-es évi Utazás kiállítás, Budapesten a Hungexpo területén. A nyarat a tengerparton töltötted az elmúlt 10 évben, és valami változatosságra vágysz? Nem tudod, hogy a sok lehetőség közül melyiket válaszd? Ha még nem döntötted el, hogy idén hova szeretnél utazni,…..
Ha azt mondom TGV, minden laikus vasútbarátnak beindul a nyálelválasztása, és egyből beúszik lelki szemeik elé a több száz kilométeres sebességgel száguldó szürke (nosztalgikus egyéneknél narancssárga, az újításokra vevőknél pedig szürke és emeletes) motorvonat. Ahogy a…..
Profil-idegen poszt következik. Azaz az általános témától eléggé eltérő. De egyszer kell egy ilyen is, úgyhogy essünk is túl rajta! Szóval... Az első posztot a tévésorozatok mintájára egy pilot epizóddal kezdtem - hirtelen, a dolgok közepébe vágva, és a blog jövőbeli…..
Végre, hosszú hetek fagyoskodása után a hétvégén több helyen megjelent a nap, és a hőmérséklet is az elfogadható színvonalra tért vissza. Ezért aztán tettem egy rövid utat a Balatonhoz, az örök kedvenc északi partra. A környék az elmúlt évek alatt igen-igen felkapott lett,…..
Én mondtam! Na de most már gyere ki, SOFORT! Valamivel hét óra előtt értünk ki a Premier Outlet-területére és nem mondom, átfutott a fejünkön, hogy ez a mai buli halálra van ítélve. Szakadt az eső, a sildes sapkánkról arcunkba csöpögött a víz, amíg felraktuk a…..
ne0dd 2014.04.26 15:59:43
indafoto.hu/steve313/oldtimer_premier_2014

Tényleg jó volt, szép autókkal, az eső sem zavart be sokat, délben úgyis mindenki ebédelt. :-)
ne0dd 2014.04.26 17:46:33
@Don_Matteo: Köszi.
Szép számban voltak jelen hidrós gépek, aminek örültem, bár én kint hagytam az XM-em a látogatói parkolóban. Egyszer, majd lehet, hogy még az is lesz olyan szép állapotban, hogy ilyen helyre be merjek vele menni. :-)
Újabb, határozott jelét adta a GM nevű amerikai autóipari konszern annak, hogy tényleg helyesen írta korábban a Noemisszió (és világszerte, évek óta rendszeresen mások is): erős, szoros mezőnyben bár, de valóban ők a világ legmocskosabb autógyártói. A GM néhány nappal…..
ne0dd 2013.12.14 18:18:54
 A következő bejegyzés új szintre emeli az alibiposzt fogalmát. Döglött pók a Deloreanen. ..
ne0dd 2013.11.29 11:29:41
:DD
Két évvel ezelőtt volt egy autóm, melyet legalább annyira szerettem, mint anno a Renault 15GTL-emet: egy 166-os Alfám. Hathengeres, benzines, csodás (és használhatatlan) bőrbelsővel, takony GM-automatával és 17 literes fogyasztással. Sosem akartam eladni, ahogy az ember sosem akar…..
Mivel a legutóbbi bejegyzésekre adott visszhang olyan elsöprően nemlétező volt, mintha egy rakat Doctor Who videót tettem volna be, úgy gondolom, bármekkora értelmetlenséget berakhatok ma is, úgyse olvassa senki :) UI: Azok kedvéért, akik újak itt, "kocka" alatt ilyen komoly…..
ne0dd 2013.03.16 20:44:40
Ez egy elég rendhagyó szerdai bejegyzés lesz, mert nem az autóról, hanem magáról a blogról lesz szó. 2008 novemberében már feltettem a kérdést egyszer, hogy legyenek-e a blogon reklámok és akkor úgy döntöttünk, hogy nincsen rá szükség. Azonban sok minden megváltozott…..