Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hidegseg

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az index beszámolt róla, hogy több órán át égette a kerozint egy Ryanair-gép ahelyett, hogy menetrend szerint elindult volna Gran Canariára. A tudósítás szerint a gép túlsúlyos volt, és jobb híján a kerozint kezdte el elfüstölni azzal, föl-le gurult a kifutópályán. A gép valamikor negyed egy után…..
hidegseg 2020.02.19 20:02:03
@megamedve: A kereskedelmi légiközlekedés a Föld teljes ember okozta CO2 terhelésének 2%-át sem teszi ki. Viszont egy individum carbon footprintjét jelentősen megnöveli, amely tényre alapozva látványos politikai nyilatkozatokat lehet tenni politikai haszonszerzés célzattal, hiszen még mindig többen nem repülnek mint igen és könnyebb a nem repülő tömegek indulatait felkorbácsolni, (mások fogyasztását korlátozni, nem a sajátomat) mint olyan területeket súlyuknak megfelelően kezelni, ahol érdemleges eredmény érhető el a karbonsemlegesség felé vezető úton.
hidegseg 2020.02.19 20:29:24
A légitársaság nyilván arra játszik, hogy a kártérítés nem automatikusan jár és egy csomóan nem jelentik be igényüket.
Nem tudom mi lehetett a háttérben, de én az átlaghoz képest igen sokat repülök és azt tapasztalom, hogy az EU légitársaságok igencsak igyekeznek, hogy vis maior eseményektől eltekintve ne csússzanak bele olyan késésekbe, törlésekbe amik kártérítéssel járnak. Valahogy mindig megoldják, hogy kisebb legyen a tervezett és a valós érkezés közötti különbség 3 óránál.
Nekem már egyszer fizettek, egy másik ügyem meg folyamatban van. Egy texasi reptérről jöttem volna Európába Lufthansával és már készültünk a beszállásra, amikor elkezdtek pittyegni a telefonok, aztán szólt a földi kiszolgáló személyzet is. Törölték a járatot. Az a gép ment volna vissza, ami pár órával korábban érkezett. Először fejetlenség, káosz, ott van több mint 300 ember, nem mindenki beszél rendesen angolul, a dolgozók cetliket osztogattak, hogy hívjuk fel a Lufthansa amerikai számát, foglaljunk át másnapra, vagy amikorra tudunk. Én visszaszóltam Magyarországra, hogy hívják fel a német központot, pár perc alatt meg is volt a helyem a következő gépre. Aki helybéli volt, hazaküldték, aki nem annak szerveztek szállodát étkezéssel és fuvart oda vissza. Le a kalappal a Lufthansa előtt.
Műszaki hibára hivatkoztak, ami nem kizáró tényező, úgyhogy itthon megbíztam egy ezzel foglalkozó céget a kártérítés intézésével. 10 hónappal később megkaptam 450 eurót a 600-ból, a többi a sikerdíjuk.
Nemrégen osztottuk meg a Facebook oldalunkon mi is a hírt, hogy a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren (végre valahára) bezár a köznyelv által karámnak vagy bádogkarámnak nevezett utasváró, hiszen elkészült az elvileg sokkal európaibb épület, mely kiváltja a régi, joggal nem túl népszerű…..
hidegseg 2020.02.02 22:25:31
@Lámlenge: Connecting flight esetén nem te foglalkozol a poggyászoddal, hanem a légitársaság. Miért vártál te a csomagodra, amikor azt csatlakozás esetén nem kell fölvenned? Ha két külön repülőjegyet vettél két légitársaságnál, akkor meg nem volt csatlakozásod, csak te úgy gondoltad, hogy jó lenne, ha elérnéd a a másik gépet és a magánügyedet elnevezted csatlakozásnak.
hidegseg 2020.02.02 22:45:09
@Lámlenge: És majd ki mondja meg, hogy kinek a repülése fontos és kié felesleges? És majd jönnek az egyenlőbb disznók, akik szerint azért nekik mégiscsak fontosabb dolguk van mint neked. És persze mindenki egyenlő, de egy kicsit azért én hadd legyek már még egyenlőbb. Kösz szépen, been there, done that, nem kérünk belőle ebben az évszázadban is. Nem akkor kezdődött a történelem amikor AOC elvégezte a middle schoolt. Nem kell aggódnod, olvas más ember is híreket, tudjuk, hogy van a skandinávoknál flygskam, csak ostobaságnak tartjuk. Főleg úgy, hogy a teljes kereskedelmi repülés ember okozta széndioxidterheléshez való hozzájárulása nem éri el a 2%-ot. Egyébként meg javaslom, hogy mindenki olyan dologról mondjon le, amiről effektíve le tud mondani, amilye neki van. Ha te nem élsz nemi életet a nejeddel/férjeddel/partnereddel ne mondjál le az én hősnőre nehézkedésemről, mert az alatt a napi pár óra alatt zihálásommal fokozom a széndioxidkibocsátásomat, mert az indexen olvastad szerinted.. Tudod, a farok és a csalán esete.
hidegseg 2020.02.02 22:56:25
@Lámlenge: Biztos, hogy van olyan eset, amikor nem tudod egy légitársaság rendszerében megvenni a jegyet, bár olyan szövetségekbe tömörülnek, hogy van vagy 15-30 partner airline akik kizárt, hogy ne hoznának el Budapestre. Ha nem lúzerségből, hanem valóban kényszerből vettél külön jegyet, akkor meg úgy kell szervezni, hogy bőven legyen átszállásra idő. A repülés ilyen piskóta, külön jegynél a légitársaság mossa kezeit, nem a reptér, nem a cég a hibás, neked kell rászámítással tervezni. Egyszer-kétszer pofon vág az iparág, aztán megtanulja az ember.
Hollywoodi filmeseknek köszönhetően sokszor párhuzamos univerzumba repítjük magunkat, ahol a látvány kedvéért felülíródnak a fizika törvényei, a dramaturgia pedig játszi egyszerűséggel szabadul meg az ésszerűség, a történelmi tények és a valóság fojtogató…..
A részletes érettségi eredmények alapján az angol érettségi érthetetlen szövegértési feladata tényleg annak tűnik: az érettségire panaszkodók körében végzett nem reprezentatív felmérés szerint a diákok 21 százaléka kapott nulla pontot rá, miközben a többi feladataban 0-1…..
hidegseg 2014.06.04 21:55:05
@Gregoory: Én is meghallgattam. Egyetértek. Annak, akinek ez a múzeumi szöveg gondot okoz, nem emelt szintű a nyelvtudása. Felsőfokú nyelvtudással pedig minimum 90%-ra kellett volna hozni. A baj ott van, hogy még gimnáziumi nyelvtanárok is a háborgó diákok mögé állnak. Egyrészt baj van sok nyelvtanár nyelvtudásával is, másrészt a gyenge nyelvtanárnak érdeke az elvárt szint alacsonyabbra kényszerítése is. Ha valaki nem hiszi el milyen nagy bajok vannak a középiskolai nyelvtanítás tanári oldalán is, az homokba dugja a fejét.
Ha a neten meghallgatható felvétel azonban nem ugyanaz, mint amit a vizsgán eléjük tártak, akkor a háborgóknak igazuk lehet. (Tehát, hogy közben kicserélték a fájlt az oldalon) Megmondom őszintén, ezt szinte kizártnak tartom.
Azt viszont könnyen el tudom képzelni, hogy az adott meghallgatási körülmények lehettek rosszak, vagy rendkívül rosszak. Vonatkozik ez a lejátszó eszköz minőségére, a terembe szűrődő külső zajokra. Tapasztalatból mondom, néha a tanórákon is múltszázadi eszközökkel valósul meg a hallás utáni szövegértés oktatása.
Ezért felelős a nyelvtanár, az iskola vezetése, de az oktatási kormányzat is, hiszen, ha hallás utáni szövegértést játszunk komolyan, akkor biztosítsunk minden vizsgázónak laborkörülményeket a vizsgán.
Még egyszer: amennyiben a jelenleg a honlapon lévő anyagot lehetett megfelelő eszközön többször is meghallgatni, akkor aki ebben a feladatban nem ért el legalább 60%-ot, annak NEM emelt szintű a nyelvtudása.
Az elmúlt hetekben több naiv ügyfél fennakadt a Pick Pack alternatív csomagátvételi pontjain, mert az alkalmazottak nem érzik át, miért is kellene nekik csomagokkal szenvedniük: A mai napon elég bosszantó incidensben volt részem. Rendeltem egy csomagot, Pick Pack Ponton történő…..
hidegseg 2014.01.08 09:09:40
@igi1: Nem a postásunk ilyen, hanem a Posta saját futárszolgálata ilyen. MPL vagy mi a tököm. Egyébként miután kiderült, hogy a kiszipolyozott munkavállaló nem valós információt rögzített a kézbesítéssel kapcsolatban, nyilván megoldottam és elmentem érte. De ugye az megvan, hogy nem ilyen Óvodás megoldási javaslatra vártam, hanem arra, hogy leessen mi is a probléma. Ugye az is megvan, hogy nem postai küldeményről beszélünk, hanem futárszolgálatiról, amiért annak megfelelően fizettem. Szívesen adok borravalót a futároknak, ha megérdemli. Például ha előtte rám csörög, hogy "t" időn belül érkezne, jó-e az nekem, mindig adok annyit, hogy megérje neki idetelefonálni. Például van olyan fasz, aki megáll a ház előtt, ki sem száll, csak dudál, ha nem érek ki időben, vagy hátul vagyok, nem hallom meg, odébb áll és még neki áll följebb. Lófaszt kap, nem borravalót és még munkája sem sokáig lesz.
A budapesti témán meg ne rugózz, kisvárosban lakom, itt még a joghurtot is futárral kell hozatni, raklappal PPP-ra.
Ja még annyit, én 5 gépre veszek Kasperskyt online 2005 óta, az ég adta világon soha semmi gubanc nem volt, semmi kockázat nincs benne, a lúzerség netovábbja 2013-ban dobozos vírusírtót venni.
Egy tizedmásodperccel a száguldó vonat érkezése előtt rántotta vissza a biciklijét a sínekről egy brit kerékpáros, aki simán áthajtott a lezárt sorompó mellett. A nőnek akkor jutott eszébe körülnézni, amikor az első kerekével már a síneken állt - írja az Independent. A…..
hidegseg 2013.10.03 17:11:02