Adatok
fxmisi
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jópár hete ajánlotta korábbi vásárlóinak figyelmébe a Forex Growth Bot készítője az FX Monetizer nevű robotot. Sokáig volt olvasatlanul az e-mail fiókomban ez a levelük, de pár napja megnéztem és úgy gondoltam érdemes megosztani ezt az információt. Első ránézésre egy…..
A visszateszt utáni oldalazást, majd lecsorgást követően gyakorlatilag egy gyertyából teljesült a célár, amely először a stop felé vette az irányt, majd néhány perc múlva ugyanilyen hevesen TP-t célozta meg és rövidesen el is érte azt.
NZD/USD…..
fxmisi
2013.06.02 15:14:27
@acdpfx: ezen a charton nagyon jól látszanak a konszolidációs szakaszok amik jó jelek a pozik építésére
A szingapúri dollár már nem gyengült vissza az 1,226-os szintre, hanem törte a trendvonalat és alázárt, amely így előre vetíthet egy komolyabb esést.
..
Kmisi története annyiban más, mint az előző kettő szerzőé, hogy ő a részvénypiacok felől közelített. Ez adott neki talán hitet, hogy ne adja fel az FX kereskedést, hiszen tudott honnan meríteni. A történet természetesen nem nélkülözi a már ismerős elemeket: bukás,…..
Sziasztok!
Mielőtt a 2013-as évbe belefogunk szeretném összefoglalni röviden a tavalyi évemet.
Egy hosszúra nyúlt közel két éves magánéleti válságom ért véget tavaly... Ugyan válással rendeződik, de mégis rendeződik, és utat enged egy nyugalmasabb és harmonikusabb élet…..
fxmisi
2013.01.27 18:11:18
@ingyenebed: Szia Zoltán, amit kérdezel ahhoz a többiek véleményére is szükségem van hiszen ez egy(nagyon jó) csapat és nem tudok valamint nem is akarok egyedül dönteni
Üdv:fxMisi
Üdv:fxMisi
Lehet, hogy hülyén fogja kivenni magát itt a blogon, de nem tudok nem írni róla...
Sokan fogjátok olvasni, és közületek csak kevesen ismerték egyik trader társunkat Károlyt, akivel talán már 3 éve beszéltünk majd minden nap a tradingroom-ban, és aki ma éjjel itt hagyott minket,…..
<10:07:07> "wik": UJ hetes nem kapott momentumot lefele, ha oldalazik tovább a piac kisebb idősíkon, akkor becsúszik egy olyan zonába, ahonnan már havi szinten is a kelthner túloldala lesz a célár <10:07:26> "wik":…..
fxmisi
2011.06.20 15:01:52
fxmisi
2011.06.20 15:02:05
Forex - Devizatőzsde
Forex Brókerek - avagy kis átverés nagy lóvé (vagy fordítva?)
2007.09.15 08:45:00
Már beszéltünk róla, hogy a forex-re, azaz a devizapiacra-devizatőzsdére mi traderek elektronikus brókereken keresztül tudunk felcsatlakozni és kereskedési megbízásokat adni.Ezek a brókerek keresnek rajtunk. Elméletileg két módon kereshetnének, egyik a spread, tehát a vételi…..
Ha a harmonic trading tetszett Neked és gyakorlati alkalmazását szeretnéd megtanulni és amúgy You can understand english at least mid level, akkor érdemes elnézned Derek Frey-hez.Egy ismerősöm megkérdezte mit szólok hozzá, ezért megnéztem pár előadását és számomra…..
fxmisi
2011.05.23 17:15:42
Ezt a bejegyzést azért nyitom, hogy az adott témában eszmecsere folyhassék alatta.Egy rövid magyrázat:EA -nak vagy Expert Advisor-nak hívják azokat a programokat MT4 alatt, amik automatikus kereskedést folytatnak..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Engedjétek meg, hogy egy olyan kereskedési lehetőségről tájékoztassalak benneteket, amilyen Magyarországon teljesen egyedülálló, és nagyon kedvező lehet a számotokra. Bizonyára hihetetlennek tűnik, pedig igaz ! A cégnél lévő éles számlán kereskedő traderek már jutalékot is vettek fel a kereskedési eredményeik után
A kezdeményezést egy magyar érdekeltségekkel is rendelkező cég indította, a híres Richard Dennis által indítottTurtle Traders program mintájára.
Kiknek szól ez a lehetőség?
• aki úgy gondolja, hogy traderként azon a szinten van, hogy a mókuskerékből már ki tudna szakadni, de ehhez szó szerint 'a pénz a legkevesebb',
• aki úgy érzi, hogy jó úton halad, de szüksége lenne valamire, ami átlendíti a nehézségeken, hogy sikeressé válhasson
Elvárások a traderekkel szemben:
• a cég saját rendszerében, saját platformján egy pár hónapos pozitív egyenlegű számlatörténet felépítése (most megmutathatod, hogy a kidolgozott rendszered életképes)
• hozamelvárás éves szinten minimum 10 %
• a maximális visszaesés mértéke ne legyen nagyobb, mint 3 %
Amit a cég kínál:
• a sikeres próbaidőszak után 1 millió (!) dolláron kereskedhetsz
• a sikerdíjad mértéke 30 % az elért nyereségből
• egy közösség, ahol megoszthatod a tapasztalataidat a többi traderrel
• piacelemzések, akár napi megbeszélések
• Fontos megjegyezni, hogy a rendszeredet az alábbi feltételeknek megfelelően kell optimalizálni:
• nem használhatsz tőkeáttételt, így maximálisan 10 lot kötésegység lehet nyitva
• instrumentumonként maximálisan 2.5 lot köthető be
• maximum 10 lot pozíciót vehetsz fel egyszerre
Ezekből következik, hogy kb. 8000-8500 dolláros profitot kell produkálni egyenletesen havonta.
A cég az alábbi tagsági szinteket hozta létre, hogy mindenki megtalálja a saját képességeinek, igényeinek megfelelőt.
Alap tagság –ingyenes
Ezüst tagság -20€ /év (egy éves díj fizetendő)
Arany tagság -20€/hó (minden hónap elején fizetendő)
Platina tagság -99€/hó (minden hónap elején fizetendő)
Természetesen a különböző tagságok különböző szolgáltatásokat jelentenek
Aki úgy gondolja, hogy a fenti feltételeknek megfelel, további részletekért forduljon Vági Misihez a vm kukac dtt-financial.com címen.
És végezetül......
tehát maga a lehetőség röviden: csinálsz havi 0,8 %-ot, és keresel cca. 500.000 Ft-ot. De a címben kockázat nélküli lehetőséget írtam miért is? Mi az amit veszíthetsz? Maximum a lehetőséget magára a lehetőségre. :)
Szerintem kár lenne kihagyni!
Üdvözlettel: Vági Mihály
DTT Senior Tradder