Regisztráció Blogot indítok
Adatok
w9alaki

0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miután 2012-ben megválasztották a belgiumi Gent alpolgármesterének, és ő lett a város közlekedésének és közterületeinek felelőse, Filip Watteeuw gyökeres átalakításokról döntött. A nehézségekről és a bámulatra méltó eredményekről az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség éves…..
w9alaki 2019.05.01 16:51:27
@Neo07: Szuper, hogy te ezt gondolod. Én meg azt gondolom, hogy ez működik, amíg az ember közel lakik a munkahelyéhez, és nincs gyereke. Abban a pillanatban, hogy 2, 3, 4 gyereket kell adott időre eljuttatnod a város különböző pontjaira, illetve nem csak magadnak, hanem a 4, 5, 6 fős családod számára kell intézned a bevásárlást, nélkülözhetetlenné válik egy autó. Valamint akkor is, ha mondjuk külvárosban laksz, és egy másik külvárosba jársz dolgozni, amelyek között a tömegközlekedés csak 3-4 átszállással, egyenként 10-20 perces várakozási időkkel megoldott. Hidd el, hogy az emberek nem örömükben, és nem is feltétlenül lustaságból járnak autóval. Hanem azért, mert Budapesten még mindig az autó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb közlekedési eszköz, az összes BKK-s és biciklis fejlesztés ellenére is. Továbbá az egyetlen, de tényleg az egyetlen lehetőség, ha nem csak neked egyedül kell közlekedned, hanem egy nagyobb család napi logisztikáját kell úgy megoldanod, hogy mindenki akkor és ott legyen, amikor és ahol kell.
A Palais im Großer Garten. Großer Garten... a drezdaiak nem erőltették meg magukat, annak nevezték el a város legnagyobb parkját, ami: nagy kert. Valóban nem kis területről van szó: a park 180 hektáros (a Városliget 100 hektár), hatalmas téglalap alakú. 1676-ban létesítette III.…..
w9alaki 2017.12.09 21:12:43
@aesculus: Azért, mert ha németül akarod mondani, akkor Palais im Großen Garten. Tudod, az a fránya melléknévragozás.

De jogos, valóban csak egy sebből vérzik (igaz, németül tudónak az is elég fájó).
Albrechtburg, Lingnerschloß, Eckbergschloß... A három Elba-parti kastély középső tagját 1906-ban vásárolta meg a "szájvízkirály", az Odol feltalálója, Karl August Lingner. A csodálatos épület szinte vonzotta az iparbárókat: korábbi tulajdonosa a varrógépgyáros Karl…..
Hatalmas vasbeton doboz emelkedik Berlin központjában az Altes Múzeummal szemben, a német főváros egyik legfrekventáltabb pontján. Nem egy itt hagyott világháborús bunker. Régi-új épület ez. Ha felépül, három oldalról pontosan úgy fog kinézni, mint a 17–19. század folyamán felépült egykori…..
w9alaki 2017.12.09 20:43:52
@Gregersen Nils: Helyes, nézzük csak meg, a ballib kormányok mennyi műemléket raktak rendbe. Ja, meg is van. Semennyit.
w9alaki 2017.12.09 20:57:06
@Girhes Joe: Tökéletesen egyetértek. A modern épületek 99%-a építész-tervezői szempontból értéktelen, még tisztes iparosmunkának sem mondható. A modern "építészek" alázkodjanak meg egy kicsit, és merjenek tanulni régebbi korok nagy mestereitől. Érdekes, hogy mintegy száz éve ez még ment. Valahol a 2. vh. után csúszott félre valami. Addig a városok többé-kevésbé harmonikusan fejlődtek, az újabb divatok mindig úgy hoztak újat, hogy közben tudtak és akartak illeszkedni a régihez is. A 2. vh. után kezdődött az, hogy a rondát kezdtük szépnek nevezni, és a gyönyörű városainkat telehánytuk rondánál rondább jellegtelen kockákkal. Ideje, hogy ez a trend megforduljon, és az építészet visszataláljon a rendeltetéséhez, nevezetesen ahhoz, hogy az épületeket, városokat használó embereket szolgálja.
A budapesti Március 15. téren egykor állt Szentháromság-emlékmű 1. A közel 20 méter magas alkotás létezéséről kevés ember keveset tud. Így van ez annak ellenére, hogy a mai Március 15. téren állt neogótikus szobor egészen a Belvárosi templom oromzatáig ért fel, szokatlan méretével pedig nem csak…..
w9alaki 2017.12.09 20:46:07
A testhezálló férfinadrág titkát a középkor egy részében hosszú köntös fedte. A gyámoltalan ruhadarab ugyanis évszázadokon át tulajdonképpen három részből állt. A divat változása vívta ki (nagy nehezen) az egyesítésüket. Középkori festményeket vagy metszeteket látva mindig felmerült bennem a…..
Az első három rész után az év eddigi legjobb és legfontosabb sorozatának neveztem A szolgálólány meséjét (The Handmaid's Tale), és ezt most, hogy véget ért az évad, simán fenntartom. Az utolsó, tizedik rész csütörtökön került fel az HBO GO-ra, Magyarországon egyelőre csak itt lehetett megnézni a…..
A közbeszédben manapság rendszeresek a „gender”-t ellenző vélemények. De vajon kik azok az emberek, akikkel ezt a szót (egyébként hibásan) azonosítják? Hogyan élnek és hogyan gondolkodnak transznemű honfitársaink? Riportunkban négy transznemű nő nyilatkozik*. Mind a négyen különböző életutat jártak…..
w9alaki 2017.03.21 09:00:56
"Ha jó szándék vezet is bennünket, rosszat teszünk embertársainkkal, amikor a szexuális vágyaik bármilyen torzulásával azonosítjuk őket, majd más hasonló problémával küszködő emberekkel összekapcsolva, csoporttudatot adva nekik, bevonjuk őket egy új kulturális hegemóniáért folyó harcba, amelynek sokszor megfogalmazott, de ma már nem mindig nyílttá tett (és gyakran az üggyel szimpatizálók előtt nem is tudott) célja a hagyományos családmodell – mint elnyomó struktúra – szétrombolása. Már majdnem késő ezt kimondani, de abban az értelemben nincsenek „melegek”, ahogy vannak nők, feketék és cigányok. Természetesen vannak homoszexuális hajlamú emberek (nők és férfiak), sokan közülük rendkívül jófejek és kedvesek, de a „melegség” nekik nem az identitásuk, akkor sem, ha így élik meg. Nem ez a valódi, Istentől kapott identitásuk. Sam Allberry anglikán lelkész, az Is God Anti-Gay c. könyv szerzője, aki maga is érintett a kérdésben, rendkívül felszabadítónak nevezi ezt. Másoktól is ezt hallottam, akik ki tudtak szakadni a mainstream narratíva bűvköréből és identitásuk helyett problémájukként tudták azonosítani azt, hogy saját nemük tagjai felé éreznek romantikus és szexuális vonzalmat. Kifejezetten ártunk ezeknek az embertársainknak, ha összedrótozzuk őket a problémájukkal és identitásukká tesszük azt. (Egyébként kegyetlen dolog is.)"

divinity.szabadosadam.hu/?p=17985
Toókos Péter, János testvér – korábban a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának  francia- és hittantanára – ma a bakonybéli bencés monostor örökfogadalmas szerzeteseként él. Sem eredeti felekezetéről, sem a szerzetesség iránti vágyáról nem mondott le, bár eleinte a két vágy együttes teljesülése…..
w9alaki 2017.02.23 08:15:24
@M. Anna: Tegyen a hite, lelkiismerete szerint.
w9alaki 2017.02.23 08:26:24
@Nónémlackó: Sok értékes gondolat van abban, amit írsz, amin elgondolkodtam. Két megjegyzés:

1) Írod: "A protestáns tanítás szerint emberi akarattól, hitállapottól, cselekedettől, illetve az ember hitbeli állapotától - függ az, hogy Krisztus testét és vérét vagy csupán valamilyen anyagot vesznek-e magukhoz a hívek." -- Ezzel nem értek egyet. Mi reformátusok is úgy gondoljuk, hogy Krisztus teste és vére az a kenyér és bor, akkor, ott. Nem véletlenül hangzik el minden úrvacsorai liturgiában: “Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.” 1Korintus 11,26skk

2) Írod: "Csak egy példa: a reformátusok a ritka úrvacsoravétel előtt egy hétig bűnbánati hetet tartanak, hogy méltókká váljanak az úrvacsorával élésre." -- A ritka úrvacsorázás bár sajnálatosan református (helytelen) hagyomány, nem következik a kálvini teológiából. Nem véletlen, hogy sok kálvinista hitvallású gyülekezetben minden istentiszteleten vesznek úrvacsorát, a havi 1 / évi 1 úrvacsora magyar ref. specialitás (talán a harcos katolikus-ellenességből gyökerezik, hogy ezzel is megkülönböztessük magunkat). A "bűnbánati hétnek" viszont református szemmel sok értelme nincs (nincs is ilyen a református hitgyakorlatban), Kálvin elutasítja a kampányszerű bűnbánatot (ahogyan azt a katolikusok teszik nagyböjtben), azt tanítja, hogy a teljes életet töredelmesen, Isten kegyelmére hagyatkozva kell leélni a hívőnek. Ebben nem (ebben sem) tér el Luthertől , aki szerint "az a méltó és felkészült, aki a legkevésbé tartja magát annak". Guess what: Kálvin szerint is.
w9alaki 2017.02.23 08:29:05
@w9alaki: Az 1) pontnál kimaradt: tehát a páli ige alapján egyértelmű, hogy nem "csak anyagot" eszik és iszik, aki "méltatlanul" úrvacsorázik - református értelmezés szerint nem Krisztus iránt töredelmes, bűnbánó szívvel, vagyis pl. hitetlenül - hanem ítéletet! Ez pedig nem lenne lehetséges, ha a hitetlen számára az a kenyér és bor csupán "anyag" lenne!
Nagyon népszerű a mai humanista, liberális korban mindenkit minden szinten, mindenben egyenlőnek tekinteni. Ennek az eszmének a hullámát lovagolja meg Ferenc pápa népszerűségének növelése érdekében, miközben már halvány köze sincs Jézus tanításaihoz és a Szentíráshoz...
Három és fél évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Magic Burgerrel, a mai piac egyik legrégebbi szereplőjével, akik egy kis kocsival kezdtek még anno Óbudán, majd igencsak szépen kinőtték magukat, Újbudán megnyitották a beülős egységet, ami azóta már többször is megújult, bővült és a végigjárt útért,…..
A hétvégén mutatta be a köztévé a Dániel András gyerekkönyv sorozatából készült Egy kupac kufli című animációs sorozat első két részét. Nekem sajnos már akkora a gyerekem, hogy eddig nem volt szerencsém Dániel András géniuszához. Pedig a sorozat alapján simán beleillik azon írók sorába, akik úgy…..
Az elmúlt időszakban, ha velem tartottatok megismerhettétek már a világ leghosszabb repülőjáratait, és a világ legforgalmasabb repülőtereinek tavalyi listáját. Most nem rangsort szeretnék veletek ismertetni, hanem el szeretnélek repíteni titeket a világ 5 legkülönlegesebb repülőtereire. A következő…..
Az a baj, hogy az ideológia jelenleg nem képes versenyt tartani a felgyorsult és megváltozott értékrendekkel. Amikor Orbán Viktor azt nyilatkozza, hogy nem minden család család, és bizony vannak olyan családok, akik szerinte nem családban élnek, ráadásul minden törvényt és támogatást ennek…..
w9alaki 2016.07.14 21:10:29
@Ylim: Hát pedig ha valakinek a háziállata a "családja", az bizony nem család.
w9alaki 2016.07.14 21:11:59
@fantázia dús nick: Görgess már le a cikk végéig... és próbáld értelmezni a rajzokat, ha már a szöveget nem sikerül.
  A gasztroforradalomnak nevezett fogyasztási gasztropornógráfia nem érdemelne egy blogbejegyzésnyi szót se, ha a 444.hu szerzője ne gondolná úgy, hogy nevetség és szégyen tárgyává kell tenni az olyan népszerű ételeket, mint a kárpáti borzaska, és persze az is méltánytalan, ha valaki olcsón…..
w9alaki 2016.05.25 15:46:15
@Sátán meg a Jocó: Élettér nem kell, Übermensch barátom? Tudok rá egy jó megoldást, igaz, kicsit végső.
A legtöbbet a kidobott étellel pazarolhatjuk el a háztartásban, nem is beszélve a mindig emlegetett etióp gyerekekről.. ugye. Ugyan a kidobott ételt elég nehéz lenne lejuttatni hozzájuk, azonban némi odafigyeléssel magunknak spórolhatunk. 1. Külön polc a hűtőben Nevezzünk ki…..
VIKTORIA A színek ereje 2016.04.10 20:02:41
Hát én bevallom hősiesen, hogy a várandósság során nagyon nehéz az embernek nőiesnek éreznie önmagát. Megjelenik hirtelen egy pocak, amitől sokkal inkább érezzük magunkat helyes napközisnek, mint görög szexistennőnek.  Persze félre ne értsetek, gyönyörű dolog ez, hogy egy babát hordhatunk a szívünk…..
Csak csendben sétáltunk ma délelött egymás mellett a tengerparton. Némán, hiszen szavak nélkül tudom, hogy mire gondolsz és melyik mondatomra mi lenne a válaszod. Mert mindenki tart valamerre, ahogy mi is már évek óta. Szóval csak sétáltunk egymás mellett, mert már nagyon régen…..
w9alaki 2015.08.30 23:52:17
@fogyasztói magastartás: 1. Nem azt írta, hogy életcélja, hogy boldoggá tegye, hanem azt, hogy megtalálja élete párját, akit boldoggá tehet. 2. Aki 30-40-50 stb. évesen is anyukáján csüng, azt a férfit minek hívod? 3. Ülj le, egyes.
w9alaki 2015.08.31 00:02:21
@Shopping: Így van. Az egészséges férfi életében a feleség a női társ, és nem az anya. Az édesanyát szeretni és tisztelni kell, de a feleség kell, hogy a társ szerepét betöltse. Persze, az apa nélkül felnőtt apák fiai is apa nélküli fiúkat hagynak majd maguk után, ha minden családban csak az anya jelenti a biztos pontot...