Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cosmopol

0 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem vagyok oda az emlékművekért, névváltoztatásokért, ünnepségekért és megemlékezésekért. Nem azért, mintha időnként nem lennének fontosak, de a mai Magyarországon egész egyszerűen túl sok van belőlük. Kár a bronzért, erőfeszítésért, botrányért. A Szabadság téri…..
cosmopol 2014.07.24 00:11:21
@picur3ka: Elnézést, hogy magamra vettem, abból kiindulva, hogy rámutalt a bejegyzése kezdetén. :) Édekes, hogy dobálódzásal vádol, miközben maga az, akitől eddig egy érvet sem láttam, csak minősítést. Jaj, ez egyre viccesebb. :)
cosmopol 2014.07.24 00:29:05
@picur3ka: Tisztelettel más a véleményem, itt kifejezetten értelmes vita bontakozott ki, még akkor is, ha egymást nem győzzük meg feltétlenül.
1956 október 23-a 57. évfordulóján az ellenzéki és kormánypárti vezetők, mint az természetes, egyebek mellett azzal a szándékkal fogják megtartani beszédeiket, hogy leróják tiszteletüket 1956 hősei előtt. A kormánypárti, és a kormányt jövőre leváltani kívánó ellenzéki…..
cosmopol 2013.12.01 23:28:05
@Mohamed: Nos, ha már Pongrátzot szóba hoztad, ő 1982-ben, emigrációban megjelent visszaemlékezésében még azt írta: „Nem akartunk a múltból visszahozni egyetlen társadalmi rendszert sem, hanem kiválasztani mindazt, ami a nemzet érdekeit és javát szolgálja. A szocializmust teljes értelmében, eredeti formájában akartuk megvalósítani. Egy olyan szocialista Magyarországot akartunk létrehozni, ahol a bányák és a bankok kivételével minden termelőeszköz az állami tulajdonból a köztulajdonba megy át (…).” Az más kérdés, hogy tudtommal a későbbi kiadásoknál ezt a mondatot már törölte. Mert ugye akkor ő már a jobboldal 56-osa volt.
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
cosmopol 2013.11.22 13:37:44
Kedves Fruzsina,

"Most akkor vesse rám az a követ, aki szerint nem tettem meg mindent, de mindent! :("

Hát követ biztos nem vetnék rád, meg úgy általában senkire se szeretnék, de a kérdéseidből látszik, hogy igazából egy nagyon fontos dolgot nem tettél meg. Nem voltál képes kilépni abból a dobozból amiben gondolkodsz, és abból a narratívából, ami szerint Heller, mivel állítási nem felelnek meg a te valóságérzetednek, nyilvánvalóan csak valamilyen alantasabb és személyes motivációbol állíthatja azt amit. Merthogy a "félelem," "gyűlölet" "egzisztenciális sérelem" mind ilyen. Tehát már a kérdésed is ilyen alapból indul, miért lenne meglepő, hogy a válaszokat nem fogadod el válaszoknak (miközben azok szerintem teljesen korrektek).

És ez nem arról szól most, hogy Hellernek amúgy mindenben igaza van-e. Hanem arról, hogy el tudod-e fogadni, hogy Heller (és sokan mások) értelmezhetik a valóságot úgy ahogy, hogy vannak-e olyan tendenciák ma az országban ami alapot adnak ilyen aggodalmakra. S ha igen, akkor érezhetik-e azt, hogy joguk, sőt kötelességük az, hogy ezt szóvá tegyék. Mellesleg szerintem is vannak ilyen jelenségek, és én elfogadom, hogy te ezeket nem így látod, de azért tényleg kicsit megmosolyogtató érveket hozol fel: relativizálás (máshol is van ilyen), az adjon konkrét adatot, különben rágalom, egy politikai nyilatkozat alapján azt állítani, hogy nincs szélsőséges megosztottság, stb. Miközben el tudom fogadni, hogy te a valóságot így fogod fel, meg tudom érteni (vagy pontosabbn azt hiszem meg tudom érteni) hogy miért van okod a dolgokat úgy látni ahogy - anélkül, hogy egy percig is azt gondolnám, hogy azt amit írsz, a fidesz zsoldja miatt teszed, vagy mert zsigerileg gyűlölöd a ballibet, vagy más hasonló rádnézve nem túl hízelgő motívumból.

Egy dologra még azért felhívnám a figyelmedet: az is kicsit árulkodó, hogy már eleve az áldozat szerepébe pozicionálod magad (téged is "sértenek" Heller kijelentései, miatta "félnek" tőled is), ami nemcsak az agresszor szerepébe helyezi Hellert implicite, de olyan erkölcsi fölény tudatád is megadja neked, ami után kvázi önmagad előtt jogosan jelentheted ki, hogy te mindent megtettél. Miközben, mint jeleztem, már a kérdéseid is olyan alapkoncepcióból indultak ki ami a másik számára sértő, ha komolyan venné.
A bajai időközi választás eredményével mindenki jól járt: a kormánypárt megtartotta az önkormányzati mandátumát, a baloldali ellenzéki összefogás elmondhatja, hogy sokat javított 2010-hez képest egy erősen fideszes körzetben, a magunkfajta politikabuzik meg turkálhatnak…..
Péntek este élőben volt szerencsém a harmincadik évfordulóra újraértelmezett István, a királyhoz. Mivel augusztus 20. óta nem blogger, aki nem nyilvánult meg a darabról (publicista címet pedig feltehetően csak ez alapján osztanak), én is derpegnék itt néhány sort, azzal a…..
cosmopol 2013.09.02 12:04:07
@pelikán*: Egyáltalán nem kell nagy jóindulat ahhoz, hogy az utolsó jelenetet nem abban a negatív értelemben értelmezzük (miközben persze sokféleképpen is lehet), miszerint Alföldi az államalapítást valami nagyon negatív dolognak tartja.

Ha csak abból indulunk ki, hogy az államalapítás őj állami keretet adott, s önmagában történelmi szükségszerűség volt, a "keret" és "szükségszerű" kettősségének a "ketrec" éppenséggel megfelelő művészi kifejezése lehet. Ha Alföldi azt az üzenetet akarta volna küldeni, hogy a korona nem más mint egy börtön mely a magyarok elnyomását szolgálja csak, akkor nem zárt volna bele mindenkit, Istvánt, koppányt, németet, közurat, stb. Akkor a hatalmasok szépen kívül maradtak volna, röhögve a bezártakon.

Valóban, Alföldi az államalapítás, kereszténység felvétele folyamatát sokkal konfliktusosabb módon mutatja be mint IK 83, de hogy a szükségszerűséget nem kérdőjelezi meg, sőt erősen mutatja, az szerintem benne van Géza fejedelem "De kell!" mondatában, ami speciel éppenhogy Alföldiék újítása, az eredetiben nem volt benne.
Grósz András cikke a Kommentár folyóirat Tizenkét téves mítosz c. összeállításából. * „Amit csak akartamS vívtam szent hevülettelKudarcos csődre került:Sok nagy szándékomból,Jaj, semmi se sikerült.Jaj, semmi se sikerült.”(Ady Endre: Ki elveszti harcát) Károlyi Mihály…..
cosmopol 2012.11.25 16:46:28
@Kandeláber: Tudom ki volt Mackensen. És ha mondjuk Károlyi nem ezt teszi, és ezért az antant cserébe még jobban megszivatja Magyarországot, akkor mennyire lett volna Károlyi népszerű? Utólag könnyebb okosnak lenni, és persze lehet, hogy Károlyi lépése már akkor is helytelen volt, de mondjuk lehet érvelni amelett, hogy őszerinte az ilyen jó pontok szerzése pont az ország érdekét szolgálta (szolgálhatta volna). Mindenesetre tény, hogy Mackensennek nem volt oka, hogy elfogulatlanul tekintsen rá.
cosmopol 2012.11.25 16:50:27
@bbjnick: A végleges, belátom, nem jó szó. Mert végleges ítélet a történelemben aligha van. Értsük inkább abban az értelemben hogy egy adott történész végső konkulziójában, ha jól teszi a dolgát, az ilyen véleményeket figyelembe veszi, de az adott kontextusban vizsgálja, és nem készpénznek veszi.
cosmopol 2012.11.26 01:30:06
@Kandeláber: Ez igazából egy olcsó közhely, és ami a történelmi értékelést illeti még ráadásul nem is igaz. Mert a legtöbb döntés, lépés, esemény esetleges, mielőtt megtörtént volna. Azaz értelmezéséhez (jelentőségének értékeléséhez) igenis szükséges annak számbavétele, milyen más opciók voltak, milyen volt a mozgástér, mi volt a szándék.

Ez speciel még az általad felhozott példára is igaz: más a megítélés ha az apa gondolkodás nélkül üt, mintha előtte megfontolja, vagy akár elhatározza: ettől függően lehet felindultságból elkövetett emberölés, vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság. A végeredmény szempontjából (halott fiú) persze lényegtelen, de a megítélés szempontjából nem.

A "ha" kizárása már csak azért is álságos, mert a jobboldali Károlyi diskurzus kimondott, ki nem mondott alapvetése a "ha." "Ha" károlyi nem lett volna, ha nem ő lett volna az elnök, akkor sem Tanácsköztársaság, sem Trianon nem lett volna. A Károlyi kép a jobboldali mítoszban valójában nem Károlyi valós tetteiből, választási lehetőségeiből, vagy karakteréből indul ki, hanem a fenti tételhez keresi ki azokat a motívumokat, amelyek ezt a vágyvezérelt képet igazolják (gyenge, hiú, beteg, stb). Így válik Károlyi egy brazil szappanopera szerű negatív figurává - mert ilyennek kell lenni ahhoz, hogy bűnbakként megfeleljen a sztoriban. (Ez persze a baloldali mítoszra is igaz, az is szelektál).
Nem egészen egy évvel a Schmitt-ügy kirobbantása után újabb plágiumgyanút fogalmazott meg a HVG: ezúttal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök doktori dolgozatában vél felfedezni hivatkozás nélkül használt idegen gondolatokat. A kormányzati válasz hasonló:…..
cosmopol 2012.11.21 14:43:33
@KG2000: Ebben nagyon tévedsz. Ha például kiderült volna valami mélypszihológiai vizsgálat révén, hogy Schmitt azért plagizált, mert egyszerűen nem volt képes felfogni a tudományos munka alapvető elveit, azaz annyira ostoba volt, attól még a műve plágium = azaz nem felel meg a követelményeknek, ergo a címet vissza kell vonni.

Vannak persze olyan esetek, amikor mérlegelés tárgya lehet a plágium mértéke (mondjuk pár mondat egy disszertációban, ami akár jöhet abból is, hogy valaki a saját jegyzeteiben összekeverte a kiírt idézetet és a saját gondolatait, majd a megírásnál nem ellenőrizte újra), s ilyenért azért nem szoktak visszavonni doktorit, de a fenti esetekben (Semjén, Schmitt) messze nem erről van szó.
cosmopol 2012.11.21 14:58:47
@KG2000: Jó, akkor visszavonom amit korábban írtam: mégsem kezded érteni. Így a dolog nem vicc, csak magadat teszed nevetségessé. Részemről a szmájli így is jogos.

Ami meg a politikusi vonalat illeti, persze, hogy van politikai vonzata a "támadásnak". Csakhogy ez egy ilyen dolog, mert két dolog nem kötelező: tudományos címet szerezni, és politikusnak állni. De ha valaki mégis ezt teszi, számítania kell a következményekre. Azaz, hogy betartsa a tudományos normákat, politikusként meg legyen nem kikezdhető ilyen erkölcsi ügyekben, pláne ha maga az erkölcsösség nevében lép fel. A többi félrebeszélés, és elkenés.
cosmopol 2012.11.22 02:20:12
@KG2000: Bocs, de az tényleg átsüt, hogy nem igazán vagy képben a tudományos irományok szabályai terén. Schmitt írása plágium, akár szándékosan, akár csak óriási ostobaság miatt (nem tudva, hogy hosszú oldalak másolása nem kóser) csinálta. Az, hogy fügefalevélként odateszi a használt művet nem teszi azt nem plágiummá. Mellesleg, ha már a szándékosság kérdését feszegeted, az, hogy Schmitt olyan módon jelezte az általa felhasznált főművet, hogy azt gyakorlatilag csak nagyon nehezen lehessen azonosítani (lásd magyar cimmel egy franci nyelvű munkát, más város és kiadási év), ott bizony én látok szándékosságot. De ez, ismétlem, lényegtelen. Nincs az a magát komolyan vevő doktori bizottság amely ezt nem plágiumnak értékeli. Méghozzá elég durvának.

Ami meg a HVG-t illeti, ezért is fogalmaztak a plágium "gyanújáról," és nem tényéről, mert valóban, nem az ő hatáskörük a ténymegállapítás. De azok alapján amit bemutattak, számomra a gyanú valóban nem légből kapott. De nem olvastam végig a munkát, összevetve a felhasznált művel, megnézve, hogy ahol nem idéz, csak parafrázisként utal, eléggé átdolgozta-e a szöveget ahhoz, hogy az már ne másolásnak minősüljön. Azt a részt, amit a HVG-n láttam, én bizony nem engedtem volna át, ha saját diákom adta volna be szemináriumi dolgozatként (hogy doktoriról ne is beszéljek).
Vhailor és Agent Ungur sorozata Magyarországon a szlovákok és Szlovákia történelméről nagyon keveset tudnak, és ha ez mégiscsak szóba kerül, akkor a rosszindulatúak általában nem felejtik el megjegyezni, hogy az egész elfér egy SMS-ben. Ez a hozzáállás csak annyiban jobb a…..
cosmopol 2012.10.16 13:38:22
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Ahogy Pest-Buda meg 1715 -ben volt szép kis német, szlovák, szerb meg görög város, kábé annyi magyar részesedéssel (kevesebb mint 20 %), mint amekkora a szlovákok aránya volt 1920-ban Pozsonyban. A folyamatok hasonlóak (iparosodás, pl.), csak az időtartam más. Ez akkor meg a magyar tudathasadásról mond valamit?
cosmopol 2012.10.16 14:32:12
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Ebben nincs is köztünk vita, bár azért megjegyezném, hogy nem csak a nem magyar anyanyelvűeknek volt hungarus tudatuk, de azoknak is akik magyarul beszéltek. Pontosabban az elitnek. A lakosság döntő többségének (a magyarnyelvőeknek is) helyi lokális tudata volt, meg persze vallási, és persze valamennyire etnikai is - de olyan amit mi ma tekintünk magyarnak (modern nemzettudat), olyan nem nagyon. Ebbe őket is bele kellett "asszimilálni", oktatás, katonai szolgálat, stb. révén. Tehát nem "hozzánk" asszimilálódtak a többiek (ez olyan jól hangzik, azért is szeretjük mondani), ha nem mi mindannyian beleasszimilálódtunk egy kulturális magyar tudatba, aminek a korábbi korok "magyar" tudataihoz nem mindig van sok köze.

Ami viszont a Pozsony-Budapest példát illeti, annyiban áll a párhuzam, hogy mindkét városnál az etnikai kép megváltozásában jelentős szerepet kapott, hogy abban az iparosodás-urbanizáció révén bevonzott vidéki lakosság álatal elért népességnövekedés döntő szerepet játszott. Ez Pesten magyar, Pozsonynál meg szlovák migráció volt. Persze míg Budapest lakossága 100 év alatt megháromszorozódott, addig Pozsony 70 év alatt megtízszereződött. A folyamat, ismétlem, hasonló, csak az üteme más nagyon.
Hiába mondták neki, hogy rossz ötlet, David Cameron brit miniszterelnök nem hallgatott a tanácsadóira és Boris Johnsonra, London polgármesterére és Barack Obamához hasonlóan elment az amerikai tévébe haknizni egy kicsit. Cameron David Letterman talkshow-jába ült be tegnap este, és…..
Fékeveszett agresszió hömpölyög keresztül országunkon. Az örmény őrület megfertőzte a szentimentális lelkeket, az egyházakat, a sajtót, a bloggereket, de még a kormányt is. A teljes magyar közélet a jereváni szemfényvesztés bűvkörébe zuhant. Senki nincs, aki rákérdezne: mi…..
törökgáborelemez 470. Balta 2012.09.01 13:28:14
Magyar zászló szakad Jerevánban, Örményország megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat, az amerikai külügyminisztérium magyarázatot vár, a világlapok címoldalán fut az ügy, a közösségi oldalak felrobbannak az egészen szélsőséges megnyilvánulásoktól. Mindenki magyaráz:…..
cosmopol 2012.09.01 15:33:15
@Mészáros Laci: Bocs, de ezt a mondatot te hogy értelmezed?
"Ha így van (még nem tudjuk), akkor kizárólag haszonelvű megfontolásból – azaz minden erkölcsi szempontot kizárva – is két oldalas a mérleg..."

Merthogy az ezt megelőző rész az "elvektről" sem az erkölcsi kérdést tárgyalta, hanem az eset pártoldaltól föggő értelmezési lehetőségeit, empatikus példákkal.

Az én érvem az volt, hogy még a "haszonelvű" megközelitésben is benne kell lennie az erkölcsi kérdésnek, mert mivel itt egy alapkérdésről van szó a politikai közösség szempontjáról, van tágabb értelemben vett haszonelvű vonzata.

Ne haragudj, de kettönk közül szerintem te nem olvastál figyelmesen.
Micsoda? Rendszerkritikus zsenge lánykákat vet börtönbe Putyin rendszere? – horgadhattak fel sokan nemrégiben, amikor a világ körül elterjedt a Pussy Riot punkbanda akciójának és az azt követő bírósági eljárásnak, majd az ítéletnek a híre. Sokan megrekedtek az első…..
cosmopol 2012.08.21 16:15:25
Idióta nők? Nem tudom a szerző olvasta-e azt amit utolsó szó jogán mondtak, de az nem idiotizmus.

nplusonemag.com/pussy-riot-closing-statements

S talán azt a nyilt titkot is meg lehetett volna emliteni, hogy az orosz egyház jelenlegi feje egykori KGBs "kollégája" Putyinnak, azaz pont annak az egyházüldözésenek volt résztvevője, amire itt hivatkozás folyik. Ez a szememben nagyobb szentségtelenség mint a punk-performansz, aminek célpontja ő és Putyin volt, nem a vallás.
cosmopol 2012.08.21 16:49:13
@bbjnick: Ha jól értem, akkor az, hogy egy volt KGBs segitségével egy másik az egyház feje lesz, majd cserébe keményen támogatja politikailag, az az egyház belügye. De ha ezt valaki provokativan szóvá teszi, az már vallásgyalázás. Ez lett volna ennek a megjegyzésnek az értelme, a magácskázáson túl?
  Trianon igazságtalansága fáj. Azoknak is, akiknek a területveszteség a nemzeti öntudatuk döntő elemévé vált, és azoknak is, akik fontos, de nem kizárólagos traumaként tekintenek a békeszerződésre. Mégis, a magyar politikai közösségnek ma nincsen érvényes,…..
cosmopol 2011.12.12 16:47:11
Mivel a török példa már többször elhangzott, pár gondolat ezzel kapcsolatban:
Most eltekintve a jelentős különbségektől ami a két ország helyzetét illeti, mi a biztosíték arra, hogy ha Károlyiéknak (vagy bárkinek helyettük) sikerül megszervezni egy fegyveres ellenállást, akkor annak eredménye nem a török sikerre, hanem éppen a görög kudarcra hasonlított volna? Az erőviszonyokat tekintve ez utóbbi sokkal valószínűbb lett volna.

Amit mindenki elfelejteni látszik, hogy még a török sikernek is óriási ára volt: a konfliktus olyan kölcsönös etnikai tisztogatással járt, aminek tízezrek estek áldozatul, és ősi települések lettek a földel egyenlővé. A kisázsiai ezeréves görög városok, közösségek le lettek radírozva a térképről. Ha tehát Magyarországnak valóban lett volna ereje ellenállni egy ideig, az ár szinte borítékolhatóan egy kölcsönös etnikai tisztogatás lett volna, s aha mondjuk Észak-Erdély egy részét talán megtarthattuk volna (ez is kérdéses), az biztos, hogy évszázados magyar falvak lettek volna felégetve délen, nők megerőszakolva, stb. – és ugyanezt tették volna a magyarok a saját területen lévő másnemzetiségű közösségekkel.

Trianonról sok rosszat el lehet mondani, de legalább megúsztuk azt, hogy civilek tíz- és tízezrei halljanak meg mindét oldalon – s hogy a szomszédos népekkel való viszonyunkat még inkább megterhelje egy véres epizód. Hogy mi lehetett volna, arra jó példa az újvidéki mészárlás, és az arra adott iszonyú válasz. De elég megnézni mi történt lengyel-urkán-belorusz vonatkozásban 1944-45-ben, illetve Jugoszlávia felbomlásakor. Ez utóbbi aztán különösen intő példa, mert a szerbek helyzete sokkal inkább hasonlított a 1918-as magyarra, mintsem az akkori törököké.
cosmopol 2011.12.12 18:20:03
@SzJ1982: Azt hiszem nagyon meglepődnél, ha megnéznéd kik is építették azokat a mutogatni valókat.

Amit te ’magyarnak’ gondolsz, az egy többnemzetiségű ország lakosai építették, egy olyan országé, amelynek uralkodó az Árpádok után majdnem mind ’idegenek’ voltak, olyan mesteremberekkel, akiket nem ritkán külhönról hívták be, s melynek városaiban a többségi nyelv a 19. század második feléig nagyrészt német volt. A felvidéki várakhoz a köveket aligha csak a magyarul beszélő helyiek cipelték fel, s meglepődnél, hogy a dualizmus kori nagy pesti építkezéseknél is mennyi szlovák dolgozott, csak a példa kedvéért.

Az elit persze nagyrészt tényleg magyar volt, vagy legalábbis annak tekintette magát, viszont a pórnépet (akár magyarul beszél, akár nem) nem tekintette nemzete részének. A nemzeti hőseink nem kis része (Mátyás király, Petőfi, stb.) első generációs magyar, vagy még az sem (lásd első Zrínyi). Vagy nézd meg az aradi 13-at, a nemzeti mártírium egyik legfontosabb szimbólumát: a fele olyan, akit ma, ha az utcán találkoznának velük, a legtöbb nacionalista nem tartaná magyarnak.

Ha a te érvrendszeredet használnák, elég lekicsinylően beszélhetnének a magyarokkal szembeni saját kultúrfölényükről az osztrákok és németek, s a te érvrendszered szerint igazuk is volna.
A cím talán pontosabb lenne így: lehet más is a jobboldalon? Az előző bejegyzésben lehetőségként felvetettem új jobboldali szereplő(k) előbukkanását, és ez meglepő módon sokakat levélírásra ingerelt. Most kifejezetten találó a kaptam hideget és meleget is megfogalmazás; a…..
cosmopol 2011.11.07 02:47:24
Nekem az írás alapfeltevésével van problémám, miközben egyetértek a probléma felvetésével és azzal is, hogy szükség van egy 'normális' jobboldali-konzervativ-liberális pártra. De ez szerintem nem jöhet létre a meglévő szimbolikus politikai felosztásba betagozódva, azaz azokat a jelzőcölöpöket követve, ami ma a jobb-bal határvonalat jelzik. Nem abból lesz a jobboldali alternatíva, akinek kicsit kevésbé fáj Trianon, kicsit kevésbé utálja Károlyit, vagy kevésbé sommás kijelentéseket tesz a 20. század hasonlóan politikai identitást kifejező kérdéseiről. Ha már belemegy ebbe a szimbolikus önmeghatározásba, szerintem esélye nincs, hogy ellenálljon a Fidesz szívóhatásának, s a saját helyét végül nem maga határozza meg, hanem beskatulyázódik. Pont azzal válhat valódi alternatívává, ha a jobboldaliságát más kérdésekben (lásd kis állam vs. gondoskodó állam, szabad piac vs. korlátozott piac) fogalmazza meg, miközben semlegesnek mutatja magát a szimbolikus politizálás terén. Szerintem ma az igazán pártra váró réteg az, akiknek tagjai meglehet máshogy gondolkodnak a melegek helyzetéről, vagy a történelmi kérdések megítélésében, de szeretnének egy ’normális’ pártot, amely jól megfogalmazható válaszokat ad a gazdaság, állam és egyéni szabadság kérdéseiben. (Mellesleg egy ilyen párt azzal a hatással is járhatna, hogy az LMP megszabadulna a nem vagyunk MSZP sem SZDSZ elhatárolódási kényszertől, hanem magát egy ilyen párttal szemben meghatározva valóban meg tudná fogalmazni a kulturális és társadalmi értelemben vett baloldali énjét – ami valószínűleg a jelenlegi politikai szintér átrendeződéséhez vezetne.) Azaz valóban lehet más a jobboldal, de akkor tényleg másnak kell lennie. És van rá igény.
cosmopol 2011.11.07 03:37:33
@Doktor Kotász: Meglehet. De ez még azelőtt volt, hogy sokan akik azért szavaztak a Fideszre mert az 'jobboldali' csalódtak benne. A jelenlegi helyzetben egy MDF ami új arcokkal indul teljesen más helyzetben volna, mint amikor ez a komcsizás volt a mi vagy ők közötti határvonal. Egy illúzióval kevesebb, és máris kevésbé hat az MN vezércikk hatás.
Tendenciózus és demagóg sorozatindító poszt jelent meg a Mandiner blogon Magyarosítás - Kis szlovák Legendárium I. címmel, amely a szerzők szándéka szerint az úgynevezett szlovák legendákat vizsgálja meg és mutatja be a magyar olvasóközönségnek. A szerzők törekvése szép,…..
cosmopol 2011.06.13 20:02:43
@Cr: Ja. És az aradi vértanúkat is felesleges valami magyarellenes Habsburg elnyomás mítoszának ápolgatásához felhasználni, elvégre nem volt másról szó, mint hogy az uralkodó megbüntette az esküjüket megszegő és ellene lázadó tábornokokat, akik többsége amúgy is német, szerb és horvát volt. (vigyázat, iróna szándékos)
cosmopol 2011.06.13 20:03:24
@cosmopol: mármint irónia, bocs
cosmopol 2011.06.13 20:14:19
@gpetersz: Nézd a példa nem volt a legjobb, így megértem hogy félreértetted amit vele mondani akartam. Törlesztésről meg nem is beszéltem.

Persze a nacionalizmus akkor természetes volt, éppene ezért érthető (felfogható), hogy az akkor magyar elit nem tudott túllépni a félelmein (és saját felsőbbrendűségű komplexusain) és azt hitte a magyarosítás a megoldás. De hogy ez akkor már nem volt valami teljesen természetes dolog, az is jelzi, hogy a magyar nemzetiségi politikának sikeresen tudták rossz hírét kelteni a világban. Azt akkor még leszarta a világ, ha a franciák elfranciásítják a bretonokat, de a más "nemzetek" elnyomása egy nemzet által már ciki volt.
Nem is lehet kérdéses, hogy Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni. Egy kiemelten fontos közintézmény vezetőjének Alföldi alkalmatlan. (Fotó: Wiki) Felháborodást váltott ki, hogy Alföldi Róbert hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti…..
cosmopol 2010.11.18 14:05:48
@para_zt:
Azért te most egy olyan kocsiról beszélsz, ami akkor hatvan százalékában az ővék volt, és amikor az kérték, hogy legalább az anyósülésre ülhessenek, akkor szépen bezevartuk őket a csomagtartóba.
Stephen Colbert amerikai komikus a nagy M0-ás hídelnevezési lázban felhívta rajongói figyelmét arra, hogy Chuck Norris is megelőzi, és hatalmas hajrát levágva végül is első helyen végzett a nemes versengésben. Persze a hidat nem róla, hanem mondjuk Lakinger Béláról, az…..